RSS

Eská 6/11 – Kerek párna

17 nov

Ha én most azt mondom, hogy ennek a párnának tegnap reggel még a meghorgolásához sem kezdtem hozzá, akkor jó eséllyel azt mondjátok, hogy de jó nekem, milyen sok szabadidőm van. A valóságban, hogy őszinte legyek, én se tudom, hogyan sikerült összehozni, végül is tegnap tényleg konferencián voltam szekcióelnök meg előadó, és istenbizony nem horgoltam közben.

Ezzel együtt is ma délelőttre már készen volt ez, ni:

Na mármost ha én rühellek valamit, az a hátlap eldolgozása, de arra persze nem vagyok képes, hogy ne tegyem meg, még ha soha senki nem is fogja látni, mint ezét itt. Ha majd egyszer olyan gazdag leszek, hogy aranytányérból eszem a gyémántszalonnát, felveszek valakit, aki eldolgozza helyettem ezeknek az izéknek a hátoldalát. Addig viszont maradt a kulimunka, és a röhej kedvéért hosszabbnak éreztem a fonalvégek eldugdosását, mint az egész izé meghorgolását.

No de végül csak készen volt, és akkor nekiláthattam annak a mozzanatnak, amely után soha többé senki sem látja a horgolás hátoldalát.

Igen, az egy kiszuperált póló. A Bűnök Barlangjában alig van harminc vagy negyven folyóméterkényi trikotázsanyag, igazán nem várhattátok, hogy abból áldozok fel egy értékes negyven centit, cöcö.

Körülrajzoltam szappannal, aztán nyiszinyiszi, gombostűk, felvarrogat.

Azért mutatom meg a hátulját,

mert a színét hiába is mutatom, azon nem látszik semmi. Ilyen ügyes vagyok én, biza.

Roppant applikációs ügyességemért cserébe senki nem varr nálam balfékebb módon cipzárt, úgyhogy erről most nem mesélek, csak mutatom. Szégyenkezve.

Annyit még megjegyzek, hogy amikor színt színre fordítva elkezdi az ember összevarrni géppel az elejét a hátuljával, akkor még az összevarrás előtt ki kell nyitni a cipzárt. Ezt én tizenhárom évesen a saját káromon tanultam meg, és biztosan ti is tudjátok, de azért mégiscsak megjegyzem, az sose árt.

Ezután kifordítottam, és belepofoztam a párnát. Így nézett ki hátulról,

így meg elölről, a többi eská párna társaságában.

Sajnos csak ez az egyetlen kerek párna volt a lakásban, úgyhogy ha valahol esetleg tudtok egy alkalmatos lakberendezési akármit, ahol kerek párnákat lehet kapni, és nem kell rájuk költenem a gatyámat, kajabáljatok, legyetek szívesek. Én ezt még tudnám folytatni egy darabig.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/17 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

8 responses to “Eská 6/11 – Kerek párna

  1. Zsuzsi's avatar

    Zsuzsi

    2018/11/17 at 16:18

    Remek kis párna lett ez. De részemről már ott is megállhattál volna, hogy a horgolt kört felvarrod a pólóra… amit nem vágsz el. 😀

     
    • mák's avatar

      mák

      2018/11/17 at 18:18

      És akkor lett volna egy kiszuperált pólóm, a hátán egy céltáblával? Hmmm…

       
      • Zsuzsi's avatar

        Zsuzsi

        2018/11/18 at 16:41

        Ja, az elejére kellett volna varrni, és lenne egy felújított pólód.

         
        • mák's avatar

          mák

          2018/11/19 at 09:59

          Amit nem vettem volna fel sose. 😀

           
          • Zsuzsi's avatar

            Zsuzsi

            2018/11/19 at 17:37

            Te nem… 😀

             
  2. csilla75's avatar

    csilla75

    2018/11/18 at 11:45

    Van a zipzárnak egy elég egyszerű rejtett bevarrási módja: https://houseonhillroad.typepad.com/photos/put_a_zipper_in_your_pill/ (Kicsit béna a megjelenítés, de a galleryben mindig a “next”-et kell nyomni.)
    Vagy ez is hasonló: http://sotakhandmade.blogspot.com/2012/12/installing-zipper-closure-in-pillow.html?m=1

     
  3. kingha's avatar

    kingha

    2018/11/25 at 21:44

    szuper 🙂

     

Hozzászólás a(z) Zsuzsi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .