Amikor a múltkor megmutattam a halmozódó UFÓkat, volt közte egy ilyen is, ni:

Jobb sorsra érdemes mellény, éppen a túldekorálás kezdeteinél. Na persze nem így kezdte eredetileg a karrierjét: még valamikor hajdanában-danában turkáltam kétszáz kemény pénzekért, és akkoriban így festett. (Különböző fényképezőgépek, különböző fényviszonyok meg időpontok. Ne tessék lőni a zongoristára, minden tőle telhetőt megtesz.)

A vállán a flitterek, na azok tényleg rettentőek voltak.

Töredezettek, lelakottak meg eredetileg is rondák. És egy örökkévalóságba került lenyiszálni őket.

A nyomukban persze egy csomó eltüntethetetlen varrásvonal maradt, úgyhogy el kellett takarni valamivel. Na akkor jött ez az ötlet, hogy szórjuk meg mini nautilusokkal, azok majd úgyis elterelik a figyelmet az összes többiről. Fel is varrtam szépen mindet, nem volt abban semmi hiba.

Az itt-ott megmaradt, üresen ásítozó résekhez – a fényképezőgép ezúttal irgalmas volt hozzánk, nem látni azt, milyen csúf háttér kandikál elő onnan – előszedtem a szokásos kincsecskéket. (Néha, bevallom, még engem is meglep, mi mindent tartok készleten.)

Úgyhogy ez lett a végeredménye a sok-sok varrogatásnak, ni.

Lehet, hogy még nem végeztem vele, de már így is hordható. Egy UFÓval kevesebb, hurrá.