RSS

6/37 – Negyvenhárom

07 okt

Annyi vagyok ma, biza. Megint egy évvel öregebb lettem, és minden nappal bölcsebb, ezt pedig nem csak talán, hanem tényleg. Mindemellett ez a nap sem más, mint a többi, és ezt is jól tudom.

Ez a nap ugyanis azzal kezdődött, hogy Poci háromnegyed hatkor végigbalettozott a fejünk fölött az ágytámlán (ilyenkor mindig egy víziló jut eszembe tütüben, amint a Hattyú Halálát játssza el – ez nem egy kis darab macska, bár rögbilabda testalkatához képest roppantul kecsesen bír mozogni), majd megállt a túlsó éjjeliszekrényen, és mintegy ráutaló magatartásként csámcsogni kezdett a Repülő Kutató telefonjának kábelén. Ez azt hivatott jelenteni, hogy “simogasson meg valaki, mielőtt kárt teszek a berendezésben”. Mivel a múltkor egy masszív, stabil tejüveg lámpát volt képes lelökni ugyanarról az éjjeliszekrényről, inkább cselekedtem, és úgy tíz percig azt hallgattam, hogy mMMMrrrRRRmmmMMMrrr. Utána kimásztam az ágyból, fogat mostam, kávét főztem, megetettem a macskákat, bedobtam a mosógépbe egy köbméter piros-bordó-narancs holmit (az alagsorba menet amúgy agnoszkáltam a lépcsőfordulóban egy bazi nagy dobozt, amire az volt ráírva, hogy “Roland Digital Pano” – wtf), aztán nekiláttam zsemlét sütni. És még mindig alig volt fél hét.

A nap további részét is kitartó pörgéssel óhajtom tölteni (a zsemlék már megformázva, a harmadik kelesztésben, a kimosott cuccok a szárítógépben, hollári hó), úgyhogy ha nem is más ez a nap, mint a többi, legalább legyen produktív, az árgyélusát neki.

Nagy sajnálatomra ezt a remek tunikát végképp megette az idő vasfoga, úgy el van vékonyodva szegénykém a sok mosásban, hogy akár hétfátyol táncot is járhatnék benne. Nem baj, itthonra még jó lesz.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2018/10/07 hüvelyk ősz

 

5 responses to “6/37 – Negyvenhárom

  1. mák

    2018/10/07 at 07:37

    A digitális zongorára amúgy megvan a megfejtés: anyósom és apósom karácsonyi ajándéka az unokamicsodácskák számára. Ez persze azt jelenti, hogy december végéig ott fog dekkolni a lépcsőfordulónkban. Hollári hó.

     
  2. Péli Kinga

    2018/10/07 at 15:55

    Boldog negyvenhármat, és még azután is🎈🎈!

     
  3. perenne2

    2018/10/08 at 11:27

    Isten éltessen egészségben, békében, szeretetben jó sokáig!

     

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: