A tegnapi sütögetőbuli spontán videodiszkóba torkollott a teraszon. Grisette (ő a laptopom), két minihangszóró és a YouTube segítségével akkora hepajt csaptunk, hogy az csak negyed tizenegykor ért véget, és az “eklektikus zenei kínálat” csupán nagyon nagy vonalakban fedi le, mi mindenre pattogtunk. A skála a Bee Geestől a Welhellóig, a Boney M-től David Guettáig és Rick Astleytől (1987) a Foo Fighters + Rick Astley-ig (2017) terjedt, közben irgalmatlan mennyiségű Tankcsapdával.

Valamiért (én az elfogyasztott alkoholra tippelek) úgy éreztük a Repülő Kutatóval, hogy meg kell védenünk a kora középkorú generáció becsületét a tizenhárom éven aluliakkal szemben, és ez valószínűleg sikerült is, de ennek természetesen következményei vannak. Én például egy rövidke hajnali pisilési intermezzó után visszavonszoltam magam az ágyba, és háromnegyed tízkor ébredtem fel. Nyöszörögve. Hja, nem kellett volna végigpogózni a “Mennyország Turiszt”-ot, de különösképpen nem kellett volna élő demonstrációt tartani arról, mit csinál pontosan Shakira a semekével. Neki valószínűleg nem fáj ezek után minden porcika a bal bokájától fel egészen a bal csípőjéig. Nekem igen.

A mai napot ennélfogva rehabilitációs tevékenységekkel fogom tölteni, például dögledezni fogok, mintha csak vasárnap lenne. De hát, hé, éppen vasárnap van. Tényleg.