RSS

5/324 – Our Lady of various sorrows

21 Júl

A tegnapi Skanzen-kirándulás valahol nagyon határozottan gajrament, ez kétségtelen. A fő gondom az, hogy igazából azt sem tudom, hol. Filoméla igenigen látványosan kelletlen volt az idő nyolcvan százalékában, de nem mondta el, mitől meg miért az, és hogyan tudnánk ezt megszüntetni. Írtam már itt arról, hogy minél inkább macerálja az ember, annál nehezebben lehet belőle kiszedni bármit is, és a tegnapi nap példaszerű volt ebből a tekintetből, mert tényleg fogalmam sincs, mit várt a Skanzentől, amit nem kapott meg. Már a legislegelején azzal kezdte, hogy nagyon süt a nap, ami amúgy teljesen igaz is volt*, és emellett mindvégig szívósan kitartott. Akkor is, amikor beborult, természetesen. És akkor is, amikor be lehetett volna menni hűvös házakba, nem pedig kint ácsorogni előttük olyan képpel, amiről folyton a címbeli Nick Cave-idézet jutott eszembe. A Repülő Kutató, aki velem egyetemben kábé tizenöt éve járt utoljára a Skanzenben**, elragadtatottan készült arra, hogy minden azóta megépült tájegységet be fog barangolni (“Mándoki görögkatolikus templom! kálvária! felmászik! lemászik! uáááá!”), és ez így ebben a formában nyilvánvalóan nem jöhetett össze.

Úgyhogy előbb-utóbb két kelletlen gyerekem lett a perzselő Nap alatt, akik viszont teljesen eltérő módon nyilvánultak meg, a közös csak az volt bennük, hogy mindkettő idegesítő volt a végletekig. Morci összeráncolt homlokkal és rózsabimbóra húzott szájjal ácsorgott kelletlenül, valamint hallgatott, mint a kuka, és amikor felhívtam a figyelmét valami olyanra, ami egy kilencévesnek tetszhet, juszt se nézett oda. Dúlifúlinak viszont semmiféle problémája nem volt azzal, hogy verbálisan is felsorolja panaszait, miszerint Morci, miért nem kommunikálsz velem, és ha már bajod van a nappal, miért nem jössz be ide, itt bent hűvös van, és nagyon érdekes, igenis érdekes, naaaa. Egy adott ponton bennem is elszakadoztak a cérnák, és tartottam egy kukliprédikációt Morcinak meg Dúlifúlinak arról, hogy ha nem fejezik be ezt sürgősen, úgy otthagyom őket, mint Szent Pál az oláhokat, mert engem éget legjobban a nap, és különben is vakációm van meg egy csomó dolgom lenne szövegekkel, nem pedig itt állni a Kisalföld közepin, és dedós veszekedéseket hallgatni egyoldalról, kussolást másoldalról. Na.

Mindent összevéve pont úgy festettünk, mint egy egészen igazi család Skanzen-látogatáson, a megfelelő nyürrögésekkel (Repülő Kutató) és kelletlen hallgatással (Filoméla) meg kétségbeesett erőfeszítésekkel arra, hogy valahogy mégiscsak tovább gördüljön az utazó cirkusz (én). Egy adott ponton az a kísérteties érzésem támadt, hogy Filoméla az égegyadta világon semmi mást nem tart érdekesnek a Skanzenből, csak azt a párakaput valahol Észak-Magyarországon. Ehhez az élményhez az is elegendő lett volna, ha lemegyünk a főtérre, sőt, az is, ha a virágspricnivel lődözöm meg a konyhában. Attól persze még lehet, hogy egyszer majd úgy fog visszaemlékezni a Skanzenra, hogy húdejó volt, ezt sose tudni. Miután hazaértünk, megpróbáltam összeszámolni, mikor látszott rajta, hogy na, ez mégiscsak buli, és végső soron nem állunk olyan rosszul. A néni, aki gyógynövényes teát adott a boszorkánykonyhában, a kékfalú ház, a kutak, a másik néni a mézeskalácsokkal, az iskola a kicsi palatáblákkal, a racka juhok meg a szürke marhák meg a simogatható csacsi, a tulipános nyalóka***, Krteket lefotózni egy sótartóban, a Fa Házában a kicsike gyalu meg a méregethető fahasábok, a mágneses tollal irányítható kis kézi labirintus-játék****, egy cinnia-ágyás.

Nem, definitíve nem állunk olyan rosszul, mint ahogyan látszott.

Mivel ma szombat, és a remény az, ami általában utolsóként degelik meg, felkészültem a piaclátogatásra. A továbbiakban már minden Morcitól és Dúlifúlitól függ.

 

* Én hülye vihettem volna a gyermeknek egy szalmakalapot, és ha már itt tartunk, magamnak is, mert amúgy nyilván én lettem hármunk közül az egyetlen, aki leégett.

** Ami teljességgel röhejes, ha jól belegondolunk, mert két kilométerre lakunk tőle, és a lakcímkártyánkra még 50% engedmény is jár a belépti díjból, úgyám.

*** Kakasos nyalóka helyett tulipánosat kért a szatócsboltban, és be is tettük a táskájába azzal, hogy na majd otthon. Már otthon egyszer csak megjelent azzal, hogy “hol a táskám?”, mire én, hogy “mire van szükséged?”, ő pedig szokás szerint nem válaszolt semmit, csak felvonult a Saját Szobájába táskástul. Pár perccel később utána mentem a kimosott holmijaival, mire a gyermek meghallván lépteim zaját ösztönből ráült a táskára. Nos, nem tudtam eldönteni, hogy melyiken röhögjek/sértődjek meg jobban: azon, hogy házsártos szipirtyónak tart, aki megtiltja egy direkt neki vett tulipános nyalóka elszopogatását, vagy azon, hogy azt hiszi, most jöttem a hathúszassal. Félvállról megkérdeztem, hogy “tulipános nyalóka?”, mire ő bevallotta, hogy nem tudja kibontani a celofánból. Úgyhogy kibontottam neki. Vakáció van, az árgyélusát, nem nevelni adták ide nekem, hanem hogy jól érezze magát.

**** Emellől alig lehetett elrángatni, én meg iszonyúan reméltem, hogy az ajándékboltban lesz belőle, és volt is.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/21 hüvelyk nyár

 

6 responses to “5/324 – Our Lady of various sorrows

  1. vica57

    2018/07/21 at 08:43

    Nem lehet,. hogy csak hirtelen meglepte a honvágy? Volt már el hazulról ilyen hosszú időre egyedül?

     
    • mák

      2018/07/21 at 09:21

      Az is lehetséges, persze, de amíg nem mondja el, mi a baja, addig nem is tudom megvigasztalni…

       
      • vica57

        2018/07/21 at 12:25

        Igen, ez benne a rossz.
        És mivel udvarias és nem kibeszélős lányka, nem biztos, hogy elmondja, épp azért, mert azt gondolja, bántó, hiszen okos lévén látja, mennyire igyekeztek a kedvére tenni.
        A fotói között lévő tulipános láda, ha tényleg van otthon is, mutathat a honvágyra szerintem.

        Mondok valamit: a későbbiekben egészen biztosan arany emlékként marad meg benne ez a nyaralás.
        Én is nyaraltattam hasonló korú rokon kislányt annak idején (már 30 éves 🙂 ), és nem állt módomban ennyi élménnyel elhalmozni, mégis úgy emlékszik azokra az időkre, amit nálam töltött, mint valami csudálatos időszakra. Vissza is tért minden évben 🙂
        Pedig én azt hittem végig, hogy nem érzi jól magát…

         
        • mák

          2018/07/21 at 15:08

          Van olyan tulipános láda, igen, még az ükanyámé volt.

           
  2. csilla75

    2018/07/21 at 12:24

    Együttérzek mindannyiótokkal. Eszembe jutott, mikor kb. 10-12 éves koromban pár napig a kb. 30 km-re élő keresztanyáméknál “nyaraltam”, akiknek velem egyidős lányuk volt. Valószínűleg úgy gondolták, hogy majd jól elleszünk együtt (de sajnos nem). Egy társbérletben laktak, és a wc, fürdő közös volt. Ez engem annyira zavart, hogy nem is emlékszem, hogy elmentem volna wc-re (pedig valószínűleg igen), csak arra, hogy vég nélkül tartogattam és szenvedtem, és egyik éjszaka be is pisiltem 😦 Bonyolult a gyermeki lélek. Meg a felnőtt is 🙂

     
    • mák

      2018/07/21 at 15:08

      Itt nem volt semmiféle gyermektársaság, a sógornőm gyerekei sem voltak itthon. Lehet, hogy az is hiányzott, lehet, hogy nem. 🙂

       

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: