Ezúttal nem kérek engedélyt az anyjától a fotók publikálására, a mai szép napon úgy lefárasztott Filoméla (a Repülő Kutatóval egyetemben, úgyhogy ő is meg fogja ám kapni a magáét), hogy merő bosszúból minden engedély nélkül közzéteszem a képeit. Erre ti szívecskéket fogtok szórni, és kedves hozzászólásokat hozzászólni (ugye? ugyeee?), mert az égedelmes kölke tényleg cuki, és még akkor is annak látnám, ha nem lenne az unokahúgom meg még az én kilencéves kori magamnál is jobban meghúzatva. Na de beszéljünk a ruháról.
Ezt a szabásmintát én már hozzávetőleg háromszáznegyvenkét verzióban megcsináltam mindenféle anyagból mindenféle unokahugiknak, bár asszem Perpétának még nincs belőle, de ami késik, nem múlik. Filomélának kilencvenkét centis korában csináltam az elsőt, most meg száznegyven, úgyhogy ez tényleg egy jól bevált szabásminta. A Burda (nem fogom most előkeresni azt a muzeális példányt, amiből kisbencéztem) 122 centis méretig találta csak ki, de hahh, vagyok én hős és dicső, és tudok nagyobbítani szabásmintákon is, éalá. (Ez utóbbi óangolul van. Hogy modern angolul kommentáljam, don’t ask.)
Naszóval. Anyag ismerős, szabásminta ismerős, tegnap készült egy újabb-nagyobbított példány, ma használatba is lett véve. Úgyhogy most már tudjuk, ez a ruha kiválóan megfelel mindarra, mikor az ember lánya a Skanzenben
játszik a bejárat melletti játszótéren 
scone*-t zabál a felföldi mezővárosban 
a hozzá hasonlatosan dilinyós, mindehhez pedig impozánsan kopaszodó nagybátyjával együtt bekukucskál egy erdőbényei házba 
kék falat fotóz Észak-Magyarországon 
egy újabb scone-t zabál meg a kisvonaton 
fát mászik a Kisalföldön 
aztán még csacsit is simogat az alföldi mezőváros szélén. 
A táskát valahogy vissza kell konfiskálnom tőle, mert az az enyimé. A ruhát viszont nem fogom, és nagy örömmel üdvözlöm majd azt a pillanatot, amikor értesítenek, hogy szétszakadt valami szabadprogramon, mert akkor varrhatok újabbat, evoé. (Ez ógörögül van, de nem tudom, hogyan van újgörögül a “ne is kérdezd”. Bocsi.)
* Ma reggelre neki ez volt a kívánsága. A Repülő Kutatónak a polentás kenyér. Én akkora hős és dicső vagyok, hogy mindkettőt megsütöttem, bmeg.
Minden nap más - mindennap más 
Zsuzsi
2018/07/20 at 16:21
Jó ruha, jó programok, jó sütnivalók. 🙂
mák
2018/07/20 at 16:23
Grr. 😀
Zsuzsi
2018/07/21 at 07:48
Na, számold csak újra a cinniákat, meg a kék falú házat, a picike gyalut és a többieket! 🙂
mák
2018/07/21 at 07:51
Jó, nyilván, mindennek lehet a szebbik oldalát is nézni, de akkor és ott tényleg teljesen le voltam lombozva, hogy ugyan mit tehetnék még…
fűzfavirág
2018/07/20 at 17:36
Scone-t nekem is süthetsz 😉 és a ruha szuper, unokahugi nemkülönben. Kisalföldet üdvözöld a ház ura nevében, ő odavalósi.
mák
2018/07/20 at 17:45
Releváns angol vagy skót vagy bármimás megbízhatóan veritábilis tapasztalat híján nem tudom, hasonlított-e ez a scone az eredetijére, de mindenesetre elfogyott. 🙂
fűzfavirág
2018/07/20 at 21:07
Olyan scone-t nem lehet sütni, amilyet az angolok 😦 egyszer sikerült, egy angol, bolti keverékből, a “just add water” típusúból. Nem tudom, mi más itt, de valami tutira.
Amúgy csorgott a nyálam a képek alapján, ha ez mond valamit 🙂
vica57
2018/07/21 at 03:29
A ruha is cuki, meg a gyerek is 🙂
Szegényke szintén elfáradhatott, a kisvonatban milyen megroskadva ül 😀
A sütögető/varrogató/fotózó nagynéni pedig egészen különlegesen szuper.
mák
2018/07/21 at 04:28
A kisvonatban nem fáradtság volt az, hanem durci. Ezt nem árt tudni. 🙂
vica57
2018/07/21 at 08:33
Durci is cuki, na persze, kívülről 🙂
Igazában én nem emlékszem olyan kirándulásra, amikor valaki ne nyűglődött volna valamin 🙂