RSS

5/283 – IRL

10 jún

Ahogy vénülök, egyre nehezebben mozdulok el arról a helyről, ahol éppen vagyok. Így esett, hogy tegnap délután háromkor még a Bűnök Barlangjában szundikáltam Pocival a futonon, és nemigen akartam felkelni onnan. A Repülő Kutatót majdnem kitörte a frász, mikor meglátott minket. (Engem notóriusan nehéz felébreszteni, pontosabban nem a felébresztésem nehéz, hanem az elviselésem ébresztés után. Ízig-vérig zordonbordon vagyok, és goromba, mint egy pokróc, na.). Este kilenckor meg a Vörösmarty téren üldögéltem a kiadó asztalánál, kezemben egy pohár kékfrankossal, és onnan sem igen akartam felkelni. A Repülő Kutatót ezúttal, valljuk be, kevésbé törte a frász, a Flair szék nem volt annyira kényelmes, mint a futon, és Poci sem volt ott mellettem, hogy bűnbe vigyen. Mégis, figyelembe véve, hogy eredetileg a nyolcakárhányas busszal akartunk volna hazajönni, aztán végül a tízes lett belőle, elég sok ideig üldögéltem ott azon a Flair széken. Egy partiállat vagyok, nem vitás.

Én ugyan egy barlangi morc vagyok, és az is maradok, és a tömeget nem bírom, de azért a könyvfesztiválok mindig elbűvölnek azzal a sajátosságukkal, hogy hány olyan ismerőssel találkozom ilyenkor, akivel amúgy máskor hosszú szervezések meg tratatívák kellenek ahhoz, hogy összefussunk – esetleg pláne olyanokkal, akiket évek óta nem láttam, és még csak nem is folytatunk hosszú tratatívákat, hogy összefussunk, pedig ilyenkor annyira örülünk egymásnak. Ezúttal még ezeken is sikerült túltenni, amikor nyílegyenesen megindult felém valaki, akivel még sose találkoztam IRL, de tudtam, ki ő, és ő is tudta, ki vagyok én, és olvassa a blogom.

A tegnapihoz hasonlatos partiállatkodások szokásos következményeként viszont este olyan tehetségtelenül sminkeltem le, hogy ma reggel belenéztem a tükörbe, oszt visszanézett belőle egy pandamaczi. Nyüves szempillafestékek. Miután eltávolítottam a maradványokat is, már nem volt annyira rossz a helyzet, de azért nekiláttam a pofámat tatarozni rémisztő színű pacsmagokkal, úgyhogy szíves engedélyetekkel most egy hetekkel ezelőtti fotókonzervet mellékelek, nem pedig IRL önmagam háziruhában és szederjesnek ható orczával.

Ma még tart az előirányozott szabadság, holnap fekszem megint bele a rettenetesbe, úgyhogy miután lemostam magamról a szederjeket, valószínűleg megint a Bűnök Barlangjában kötök ki, hurrá.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/06/10 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: