Az előző két bejegyzésben bemutattam, hogyan jutottam el az összevarr-kifordít-megtöm-kibelez-visszafordít-kibont-újrakezdi folyamatán át odáig, hogy a kezemben legyen végre egy használható szabásminta. Ez ni:
A képen már látszik, hogy a sablonok varrásráhagyással együtt készültek, és ott van rajtuk az is, melyik alkatrészt melyik másikhoz kell rögzíteni. Innen már viszonylag könnyen ment minden. Eldöntöttem, hogy ez a hal most zöldes anyagokból készül, aztán elővettem néhány polármaradékot, és elkezdtem kiszabni a következő darabokat:
- 1 db has
- 2 db fej/orca (erre csatlakozik majd az oldaluszony)
- 4 db külső uszony
- 4 db belső uszony
- 2 db test (erre kell rögzíteni majd a hátúszót és a farokuszonyt)
- 2 db hátuszony
- 2 db farokuszony
- 2 db szem
Így ni (a szem nincs a képen):
A színharmónia kedvéért csak négyféle színt használtam: a belső uszonyt és a testet sötétebb zöldből, az orcát és a farkat világosabból, a külső uszonyt és a hátuszonyt pedig a legélénkebb zöldből vágtam ki. A hasat teveszőrszínű polárból szabtam ki, és mivel ücsörgőhalnak szántam őkelmét, a has szabásmintája alapján, de varrásráhagyás nélkül, kivágtam 2 db kört egy kis maradék pólóanyagból.
Igen, ebből készült a súlyozópárnácska. Mint látható, ezt is a három éve lejárt szavatosságú lencsével töltöttem meg, mégpedig így:
Mikor már elegendő lencse volt benne, levarrtam azt a nyílást is, amin át betöltöttem a száraz hüvelyeseket.
A halacska darabjaiból mindenekelőtt az uszonyokat varrtam össze: a visszájáról előbb cikcakkal elszegtem, aztán egyenes öltéssel is megerősítettem. Színükre fordítottam a darabokat, helyrehúzkodtam, aztán a szélüktől fél centire letűztem a farok- és a hátuszonyt, az oldaluszonyokat meg így, ni:
Összevarrtam az orca két felét, aztán rárögzítettem az uszonyokat:
A hát- és farokuszonyt a test két darabjára erősítettem fel külön-külön, majd pedig összevarrtam a két oldalt, a varrásba fogva az uszonyok “nyelét”.
Ezután az orcát és a testet varrtam össze, szintén a varrásba fogva bele a dupla oldaluszonyok “nyelét”, majd kifordítottam. Nédda, egészen halformája van.
A farokuszonyt kicsikét aránytalannak ítéltem a testhez képest, úgyhogy visszafordítottam, kibontottam, beljebb vettem egy centivel. (Majd látni fogjátok a kész Buci Bigyó képen, milyen lett.)
Azt sajna elfelejtettem lefotózni a nagy lendületben, hogyan készült a szem, de könnyen el tudjátok képzelni: egy az eddigieknél világosabb zöld polárból kivágtam két köröcskét, cikcakköltéssel rögzítettem a nekem tetsző helyen, aztán varrtam bele pici fekete gombból szembogarat is.
Ezek után már csak az alját kellett rávarrni,
kifordítani, aztán beleügyeskedni a hátul meghagyott nyíláson a súlyozópárnácskát meg az összes tömőanyagot. (Ha visszagörgettek az első képhez, a has sablonon dupla vonalkákkal jelöltem be, hol legyen ez a kifordító-töltőnyílás.) Megtömtem Buci Bigyót, aztán láthatatlan öltésekkel levarrtam a nyílást.
Éééés, kész.
A szemeket eleve kissé kancsalra terveztem, pont olyanok lettek, mint szerettem volna. A hátuszony talán nagy egy kissé, enyhén úgy fest, mint egy punk taréj, de sebaj, így még viccesebb.
Annak meg különösen örülök, hogy már a vége felé döngetve is képes voltam kibontani és újravarrni a farokuszonyát, így éppen akkora, amekkora passzol hozzá.
Azon viszont nem lepődnék meg nagyon, ha a jövőben Bucikának további testvérei is megjelennének a Bűnök Barlangjában – ha már megvan a módszer meg a szabásminta, egy óra alatt simán összeüthető.











Zsuzsi
2018/05/29 at 16:36
Jópofa lett! Valamint, mesét is írhatnál hozzá, ilyen fura címmel, hogy A lencsén ülő halacska 😀
mák
2018/05/29 at 17:07
Esetleg egy mesét Félfülű Jackről, aki számos kaland után színeket és mintákat kap magának. 😉
Zsuzsi
2018/05/30 at 15:43
De sőt, féloldalon kétfülű Jackről, avagy a kókuszdió metamorfózisa 😀
mák
2018/05/31 at 05:58
Körülbelül. 🙂
csilla75
2018/05/30 at 17:35
Félfülű Jack, aki úgy jön, mintha menne (a hátúszója alapján) 🙂
mák
2018/05/31 at 05:59
Én kérem halakat csak tepsiben meg rajzfilmen látok, és különben is ezzel az áramvonalas testtel kábé úgy tudna úszni, mint egy balta. 🙂