Reggel hajat mostam, meg pacsmagokat kentem a pofámra, és ezzel már túl is voltam a nap legkellemesebb részén. Még mindig a folytatólagos szopás van Luca székeivel, és én az egészet rühellem, mégpedig különösképpen azért, mert többet nyávogok miattuk, mint amennyit dolgozom velük. Ráadásul most éppen minden nyüves szövegemre igaz, hogy unalmas vagyok és repetitív, gumicsontokon rágódom, nem tudok mondani semmi újat vagy érdekeset, és mindehhez pluszban nem is látom semmi értelmét egyetlen olyan projektemnek sem, amelyben betűk vannak. Máskor legalább, ha más nem is, de a düh át tud lendíteni a holtpontokon azzal, hogy “még mit nem feladni, majd megmutatom én nektek, nyavalyások”, de ezúttal egyetlen embernagyságú vállvonás vagyok, és még a szar is le van szarva.
Nyilván ebből is kijövök, mint az összes többiből kijöttem, de ez most éppen vajmi kevéssé vigasztal.

Zsuzsi
2018/01/07 at 09:58
De legalább csini vagy! (avagy Szép még lehetsz…) ☺
mák
2018/01/07 at 10:00
Köszi, de engem sajnos az eszemért tarta(ná)nak. 😀
Zsuzsi
2018/01/08 at 20:11
A megállapítás csak az adott napra vonatkozik. 😀