RSS

5/128 – Könyvek, kenyerek és más verebek

06 jan

Most jöttem vissza a főtéri könyvesboltból, ahová azért robogtam le, hogy átvegyem azt a két kenyérsütő könyvet, amelyeket a húgomnak rendeltem. Mivel, ahogy Zooey Glass mondaná, mi vagyunk a Tetovált Hölgy, és nem nyugszunk, amíg nem lesz más is éppolyan tetovált, a húgomat ezúttal egy pékség alapcsomaggal indítottuk haza a Nagy Lapos Mezővárosba. Ennek vala része egy dagasztógép (ami ott ült a pincében magányosan, mert én a sokfunkciós robotgépem dagasztókarját használom, az is elég), egy üveg kovász (azt tegnap este szaporítottam a saját, tavaly nyár óta nevelgetett kovászomból) meg a kenyérsütő könyvek.

Na ez utóbbiakért robogtam le én teljes lendülettel, hogy aztán kiderüljön, a könyvesbolt nincs nyitva. Nagyon kellemes húsz percet báloztam a főtéren, társaságom nem vala más, csak kábé kétszáz délszláv turitnya meg Vöri. Vöri a főtér macskája, ápolt bundájából és mázsás nagy seggéből ítélve gazdája is van neki, de túlnyomórészt a főtéren héderezik, az ottani turistaszivattyúk törzsvendége. Tán még saját facebook-oldala is van, sose tudni. Mindenesetre Vöri meg én ott ácsorogtunk méla undorral, népek jöttek, népek mentek, Pozsarevacska, Blagovescsenszka, okonycsete proszím vísztup-anásztup (ja nem, az a prágai metró), a könyvesbolt pedig továbbra is derűsen állította, hogy Closed Zárva Geschlossen. Aztán egyszer csak bement az ajtón valaki, aki a jelek szerint nem olvasta el egyik nyelven sem a feliratot, engem meg majdnem megütött a guta, mert ezek szerint a bolt mindvégig nyitva volt, miközben azt mondta magáról, hogy nem.

Már a könyvesboltokban sem lehet megbízni, ezer kartács és bomba.

 

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/01/06 hüvelyk eská, tél

 

2 responses to “5/128 – Könyvek, kenyerek és más verebek

  1. csilla75

    2018/01/06 at 13:14

    Talán analfabéta volt. Te meg olvastál Kafkát.

     
  2. Zsuzsi

    2018/01/08 at 20:14

    Éljen a jó mániák terjesztése!
    A hazudós könyvesbolt-ajtó pedig felháborító. Ha már a könyvesboltokban sem bízhatunk… (sóhaj) ☺

     

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: