RSS

5/130 – Egyidejűleg

08 jan

Hétfő. Istenuccse, a vasárnap sem volt jobb. A szombat se. Akinek ilyen sajátságos élete van, mint nekem, annak alapvetően tökmindegy, éppen úgynevezett hétvége van vagy úgynevezett hét eleje. Ma ennek ellenére is afféle hétfőszerű hétfő lesz, amikor ismét két végéről égetem a gyertyát, mert tudok én élni, bakker. Egyidejűleg leszek tanár és diák, de tényleg egyidejűleg: az egyik kezemmel vizsgáztatok, a másikkal meg dolgozatot írok. A vizsgáztatós kezemnek hálistennek az lesz leginkább a munkája, hogy kiossza a hallgatóknak a dolgozatokat, mert írásbeli vizsgák lesznek, a szóbeliket eddigelé megúsztuk erre a félévre. A dolgozatírós kezem ezzel szemben valószínűleg le fog esni majd a fáradtságtól a nap végére, és a dolgozatírós agyamról még nem is beszéltem.

Mint ez meglehetősen lengécske áutfitemből is látszik (egy kabátot azért még veszek a tetejébe, nyugi, de azért mégiscsak olyan ruháról meg kardigánról van szó, amiket nyáron is hordok), mára megint nyolc-kilenc fokokat jövendöltek Esztergomra, ami skandalum. Meglesz még ennek a böjtje. Majd emlékezzetek szibillai szavaimra márciusban, amikor mindannyian tökig fagyunk a hóba, miután belefújt minket az orkán erejű szél. Én valószínűleg káromkodni is fogok majd mindehhez, ne mondjátok, hogy nem szóltam előre.

Addig viszont jövel dolgozatok meg dolgozatok.

A fényviszonyok még mindig kriminálisak háromnegyed nyolckor, de legalább már haladunk kifelé.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/01/08 hüvelyk eská, tél

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: