RSS

5/121 – Tartalék

30 dec

Míg én a csalánteákkal mulattam tegnapelőtt, a Repülő Kutató felcihelődött, és elvonult húgomékhoz. Eredetileg azt terveztük ugyan, hogy mindketten megyünk, de én felfordultam, viszont valakinek el kellett szállítania a Nagy Lapos Mezővárosba mindazt, amit az Angyal* hozott, nemdebár.

Az Angyal ezúttal kissé elkalibrálta magát**, Tosca legalábbis enyhén elkámpicsorodott, mikor realizálta, hogy “Az Angyal csak KÖNYVEKET hozott!!!” Jövőre szólunk az Angyalnak, hogy szép dolog ugyan egy kazal Pom-Pom, de egyes ifjú hölgyeknek más igényei is vannak. Addigra talán azt is megsúgja az Angyalnak valaki, pontosan mik azok az igények.

A RK mindenesetre kitett magáért helyettem is, evett, ivott, társalgott, még azt is levideózta nekem, amint unokahúgaim bábszínházi betlehemet játszanak két ebédlőszék mögött. Filoméla rajzolta a figurákat, azokat aztán hurkapálcára ragasztották, húgom magára vállalta a narrátor és előénekes szerepét, a két nagyobb gyerek pedig nekiugrott az előadásnak, erisszed. Személyiségi jogi okokból sajnos nem tudom megosztani veletek a videót, de be kell vallanom, én több ízben visítva kacagtam. Nem az előadáson, az kiváló volt, de hát nem maradhattak el a szokásos családi kabarébetétek. Az egyik csúcsponton beszaladt Giggü is a színfalak mögé, keresztül a két előadón és egy tucat hurkapálcás bábon, olyan volt az egész, mint egy mexikói hullám, aú, aú, aztán az apjának kellett kikanalazni (többszöri próbálkozásra sikerült, mert Willám Will hun az egyik oldalon volt kukucs, hun a másikon). Aztán egy adott ponton leesett Kisjézus a hurkapálcáról, és a RK kotorta elő, egyik kezében videózó telefon, másikban a Mennyek Frissen Született Királya. Az előadás zárásaként meg Filoméla véletlenül (legalábbis remélem, véletlenül) fejbebaszta Toscát Gáspárral, Menyhérttel vagy Boldizsárral. (Nehéz megállapítani, mindhárom ugyanabban a kezében volt.) Tosca erre nyilván a jól bevált recept szerint áriázni kezdett, úgyhogy a betlehem bömbivel ért véget, bár a RK nem várta meg a teljes crescendót, pech. Na sebaj. A videót eltettük, hogy ha majd megszorulunk jókedv dolgában, legyen egy kis tartalék. Emellett meg érdemes gondolnunk öregkorunkra is, úgyhogy amikor Tosca majd világhíres primadonna, zenebohóc vagy judoka lesz, eladjuk (nem őt, a videót), és annyit kaszálunk belőle, hogy abból tán még egy kiló csirkefarhát is kijön. Fő az előrelátás, mondok.

A tegnapi szép nap amúgy nekem véletlenül se úgy sikerült, mint szerettem volna, mert meg akartam keresni a Bűnök Barlangjában egy anyagdarabot, amiről pontosan tudtam, hol találom. Mondanom sem kell, nem volt ott. Mondanom sem kell, a következő valószínű helyen se. Ezek után azt pláne nem kell mondanom, hogy fél órával később már térdig álltam a ficlikben és szövetekben. Na ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentem, hogy én itt most voltaképpen épp rendet rakok. Úgyhogy ha már lúd, legyen döglött, rendet raktam. Alaposan. Takarítottam is. És még nem vagyok kész, mert én időnként tényleg hiszek az igen alaposan megdöglött ludakban, márpedig most olyan setét mélységekig ereszkedtem le a limlomban, mint már jó ideje nem. Az persze nem jutott eszembe, hogy kezdés előtt megörökítsem az állapotokat, de a kipucult verziót igenis megörökítem, mielőtt ismét szétrúgom a kócerájt. Ez is tartalékba lesz, majd nézegethetem akkor, amikor ismét úgy fog festeni az egész, mint egy istálló. Nem a Kisjézusé Betlehemben, hanem Augeiászé.

* Hozzánk tradicionálisan az Angyal hozza a karácsonyi szajrét, nem a Jézuska. Ennek magyarázata is vagyon, Jézuska éppeghogy megszületett, egyelőre nem akarjuk fárasztani ilyen feladatokkal, elég, ha most még csak alszik meg szopik meg bőg, ez a dolga. Emellett meg gyerek sok van, Jézuska pedig csak egy. Na de miből van sok a Mennyeknek Országában, szárnyakkal ellátva, hogy repülni is tudjon gyószangyószan? Úúúgy bizony.

** Valószínűleg nem volt elegendő ideje, energiája vagy ihlete ruhákat varrni a rénszarvasoknak. Csak tippelek.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/12/30 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: