RSS

október 2017 havi bejegyzések

5/45 – Ennélfogva

Tegnap este felhívtak az egyetemi kutatócsoportomék, hogy üdvözöljenek, éppen most isszák a whiskyt, és akkor most már megisszák az én adagomat is, jobbulást. Well. Megköszöntem nekik, hogy gondoltak rám, aztán tovább krákogtam itt csendes magányomban, mert persze a Repülő Kutató is elment buliba (na nem ebbe, hanem a másikba). Úgyhogy miközben mindenki ide-oda sürgi-forgi meg ereszdelahajamat, én a kanapémon csendesen báloztam ülve, mint Prücsök, és végül belealudtam ebbe a nagy izgalomba.

Nyilván össze tudtam volna szedni magam annyira, hogy elvánszorogjak bulizni. És nyilván amikor ma reggel négykor arra ébredtem, hogy kis zöld létformák akarnak távozni a torkomból, de azonnal, csak gratulálni tudtam magamnak, hogy mégse tettem meg. Ezt a szart tényleg ki kell kuksolni türelemmel, nem pedig belevonulni az iccakába, aztán vidáman és bewhiskyzve hazacsámpázni éjfél után.

Ennélfogva ma tovább kuksolok, mivel viszont ez mégiscsak egy őtözködős blog, beőtöztem hozzá őszi mezőnek, és ki is pintyöltem magam.


Ennek a kötényruhának, bármekkora örömmel varrtam, számos problémája vagyon, melyeket meg kéne oldani valamikor és valahogyan. Na majd egyszer. És “na majd egyszer” be kell blogolnom azt a mustárszínű tunikát is, amit tegnap vettem a piacon (igen, minden bizonnyal eltömte az agyam a takony), de rögtön behajintottam egy mosásba, úgyhogy most is szárad. Na majd egyszer, igen.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/15 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/44 – Tök, tojás, dió

Éppen ezekért megyek lefelé a piacra, és azért blogolom be, hogy el ne felejtsek egyet se a háromból, amíg odaérek. Bezony, éppen ilyen általános állapotot tudok felmutatni máma. Na de azért a megtévesztés mestere vagyok, nem vitás, nézzetek csak rám. Ugye hogy nem így szoktak festeni azok, akiknek amúgy egy kazal műsoros papírzsebkendő szegélyezi az útját? Ugye?

Amennyiben persze hangosképeket osztanék meg magamról, rögtön kiderülne a turpisság, merthogy a hangom olyan, mint egy náthás tubáé, lélegezni pedig kábé úgy lélegzem, mint A Nagy Fekete Szörcsögő. A takonykór végvonaglása, yeah. Nyilván éppen ilyen napokra van két programom is, ráadásul egyidejűleg. Nemcsak az egyik barátnőm világgámenetel előtti búcsúpartija, de az egyetemi kutatócsoportom éves találkozója is ma este nyolctól veszi kezdetét, és a jelen helyzetben súlyosan valószínűtlennek látszik, hogy bármelyikre is eljutok. Akármennyire vérzik a szívem, elég a jövő hetemre gondolnom, amit négy különböző városban kell majd abszolválnom. Jaj.

Egyelőre ugyan nem mondok le minden programról, de ha a piacról visszafelé is úgy érzem magam, mint indulás előtt, nem buli lesz ebből, hanem kanapéndöglés köptető teával. Na meg legfeljebb némi hímzőfonal.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/14 hüvelyk eská, ősz

 

5/43 – Néhány adat

Hajnali kettőkor ébredtem úgy, hogy nem tudtam visszaaludni. A hatos busszal indultam el, hogy nyolcra eljussak oviba a diákjaimmal együtt (igen, ez még mindig éppen olyan hülyén hangzik, mint legelőször). Hat oldalt jegyzeteltem a Csillag csoportban, aztán 17 oldalnyi dokumentumot kevergettem át a levelezősök számára. Ha már ott voltam, átfazoníroztam vagy negyven diát is egy ppt-n. Negyed háromtól elkezdtem pofázni, aztán száznyolcvan percig abba se hagytam.

Az alábbi képen a lábam látható a buszmegállóban, amikor már a hazafelé tartó buszra vártam, és hajnali kettő óta először végre nem történt semmi, csak ültem, mint a kopott gyöngy.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/13 hüvelyk ősz

 

5/42 – Csikorog

Most tartunk ott, hogy én ugyan már megtévesztő egészségesen festek, és mindehhez még a lehetőségekhez képest puccba is vágtam magam, de még mindig harákolok, és az agyam úgy vonszolja magát előre, mint egy életunt csiga. A hasonlat persze nem jó, mert a gondok leginkább abban állnak, hogy éppen abba az irányba tudok roppant lassan elindulni, amerre kellene: a nemszeretem-kötelező feladataimmal például félelmetesmód nehezen boldogulok. (Nem a tanítással, az teljesen más tészta. A kötelező írnivalókkal. Halogatás a köbön, alkudozás magammal, bánatos vicsorgás a határidőkre. A legszomorúbb, hogy olyan feladatokkal is ezt csinálom, amilyeneket máskor röhögve és röptében szoktam megoldani.) Ehhez képest viszont rettentő lelkesedéssel tudnék beledűlni olyan tevékenységekbe, amelyekkel jelenleg teljesen kizárt, hogy lenne lehetőségem foglalkozni.

Oké, harapjuk össze a fogunkat, és csikorogjunk tovább a kijelölt irányba. Nem azért tartanak engem, hogy piros díványpárnákról, tarkabarka gyerekruhákról, fordulatos regényekről és kőszegi kirándulásokról ábrándozzak.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/12 hüvelyk ősz

 

5/41 – Pumpkin Spice

Meglehetősen jellemző rám, hogy egy csomó mindent tudok elméletben, csak éppen a gyakorlat hiányzik mellőle. Például elég pontos fogalmaim vannak a pumpkin spice lattét övező enyhe őszi hisztériáról, de olyan elmaradottságban élek itt falun, hogy még sose ittam. Nyilván az ilyen hiányosságokat sem a szokásos módon pótolom (úgymint elmenni, és inni egyet), ehelyett tegnap este mindenféle recepteket böngészgetvén szembejött velem egy Pumpkin Spice Coffee Cake, amit azonmódulag neki is láttam, hogy megsüssem ma reggel. Azon ugyan röhögtem kicsinyt, hogy egy Starbucksig nem bírok ugyan elmenni, de a kamrámban magától értetődően vannak olyan izék, mint pekándió meg barnacukor meg juharszörp, a konyhapulton meg amúgy is ott várta egy Hokkaido tök, hogy történjen vele valami.

Én ezúttal nem várom, hogy történjen velem valami, abból már volt elég. Beérem azzal, hogy elmaszogjak határidős írnivalóimmal meg bedugjak egy-két mosást a gépbe, és közben csendben örvendezzek azon, hogy végre, lassan-lassan, kidugulóban van az orrom. Cserébe most ugyan a torkomból távoznak idegen létformák mindenféle hangeffektusok kíséretében, de valamit valamiért.

A fentiek után viszont valószínűleg senkit sem lep meg, hogy nagyjából tökpürének öltöztem máma. Fahéjjal, gyömbérrel és szegfűszeggel.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/10/11 hüvelyk eská, ősz

 

5/40 – Kórságos kedd

Továbbra is beteg vagyok és nyamvadt, ma kétszer nyomtam be a szundit a telefonon, és csak aludni szeretnék, de nem lehet, vár a munka.

Legalább megpróbáltam harcrakészre pofozni magam, remélem, értékelitek.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/10 hüvelyk eská, ősz

 

Szaporulat a szekrényben 5/2 – Cafrangos

Épp csak tegnap nyiforogtam arról, hogy ígymegúgy, idén még nem is turkáltam semmit, mire persze mára radikálisan megváltozott a helyzet, A cicapapi beszerzési helyétől száz méterre sincs a város legjobb (és legdrágább) turkálója, ahová én nemigen járok, de ezúttal olyannyira le voltam robbanva, hogy elvánszorogtam odáig.

Ott pedig szerény mosollyal várt rám egy sarokban az állványon ez:

Egészen nyilvánvaló volt, hogy rám vár, az ilyen holmikhoz súlyosan meg kell lenni húzatva, meg egyébként is, tényleg úgy fest, mintha én magam varrtam volna részegen sok szabadidővel, aztán elkapott volna benne egy csapat ideges kóbor kutya. Egyetlen esélye lett volna arra, hogy otthagyjam: ha feltűnően nem az én méretem. Nos, úgy jött fel rám, mint banánra a héja.

Cserébe az alábbi darabtól fogok megszabadulni:

Ezt még valamikor én alakítottam át józanul és kevés szabadidővel (be is blogoltam, csak most nincs energiám előkeresni a posztot), és nincs neki baja semmi, csak nem hordom annyit, amennyit megérdemelne.

Az új szoknyát amúgy feltehetőleg fel is veszem holnap, mert az élet rövid és én szarul vagyok. Ez is van olyan jó indok, mint bármi.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/09 hüvelyk újracucc, eská, turkálgat, ősz

 

5/39 – Kotrás

Ismételten nekiláttam összekotorni magam romjaimból – komolyan, néha az az érzésem, hogy egyébről sem szól ez a nyüves létezés, mint hogy melózom, felfordulok, agonizálok, összevakarom magam, aztán megint elölről. Mindenesetre hajat mostam meg körmöt lakkoztam meg efféle tatarozásokkal próbáltam elterelni a figyelmet még mindig meglehetősen rozzant állapotomról. “Hja, a Titanic is kivilágítva süllyedt el és zeneszóra”, hogy magamtól idézzek.

Törekvéseim tiszteletre méltóak, de akadályaim száma légió. Kevés annál mókásabb jelenetet tudok például elképzelni, mint amikor végre nagy elszántsággal kilakkozod a körmöd, ott ülsz felemelt kézzel, mint egy bankrablás közepén, erre meg sunyi lendülettel folyni kezd az orrod. Blöe. Na mindegy, a végeredmény fontos: több óra munkába telt, de nagyjából össze vagyok kotorva. Most pedig lekotródom a városba macskaeledelért a hálátlan dögöknek, mert ha az ember kötelességeket akasztott a nyakába, azokat etetni is kell. Verítékkel, melóval, kipöszörőzöttmacska-eledellel, mikor melyiknek mi az igénye.

A nyavalyába, olyan csüggedt vagyok meg erőtlen, bárcsak tudnám, hogyan vakarodom ki ebből végre. Hallgassatok egy kis zenét.

A mai áutfitre ne is keressetek magyarázatot, én se teszem. Jelzem, öt képet is lőttem magamról, és ezen nézek ki a legkevésbé úgy, mint aki mindjárt tüsszent, szóval tessék így értékelni.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/09 hüvelyk eská, ősz

 

Intermezzó – Ajándék, mert pom-pom-pom

Filoméla nevű unokahúgomtól ezt a portrét kaptam születésnapomra. Én vagyok rajta kék pongyolában és igazi cicás nyafogóruhában.

Mindenképpen varrnom kell egy igazi cicás nyafogóruhát. Majd ha újra összeálltam abból a tócsából, amivé a meghatódástól olvadtam széjjel.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/08 hüvelyk ajándék, blabla, eská

 

Szaporulat a szekrényben 5/1. – Bokacsimmák!

Mivel ebben az évben annyi holmit vehetek, amennyit csak akarok (feltéve, hogy egy bejövő darab egy kimenő darabbal találkozik), pusztán csak a móka kedvéért október elejéig kellett várni arra, hogy végre vegyek is valamit. Szép.

Az egész mögött amúgy a kellő fordulatok találhatók, amik ilyenkor elvárhatók. Én ugyebár nagy lendülettel megrendeltem a lila virágos bokacsimmát, a biztonság kedvéért 39-es méretben, mert ugye sose lehessen tudni. Nos, kiderült, hogy ezúttal igenis lehessen tudni, akkora volt a lábamon, mint egy csónak. Ennélfogva ki kellett cserélni 38-asra, és igazán nem akarok plusz reklámot csinálni a Sarenzának, de náluk tényleg vissza lehet cserélni a cipőket teljesen ingyé, kiküldik érte az UPS-t is meg minden. Szóval csimma megjött, visszaküldtem, aztán tegnap megint megjött, ezúttal már a megfelelő méretben.

Na most ugye nekem afféle szürke pépet fújtak be fejembe, ami azt mondja, hogy lila virágos bokacsizmát az ember tavasszal hodjon inkább, mint ősszel, valószínűleg februártól kezdve fogjátok többet látni a lábamon, de tessék, voálá, itt van.

Egyúttal viszont, én préda nőszemély, meglátván, hogy az “utolsó pár, 60% engedménnyel dobjuk utánad” kategóriában éppen akciók vannak, vettem egy fekete bokacsimmát is ugyanonnan. Ezt, gyanítom, már most októberben hordani fogom. Amúgy is kedvem szottyant arra, hogy időnként feketét vegyek fel és láncokat csörgessek magamon, mint a Pokol Angyalai, szóval tessék kapaszkodni, lesz még itt olyan goth jelmez is, ha nem fogom vissza magam, hogy a fal adja a másikat. (Szegény diákjaim. És szegény kollégáim. Már annyira hozzászoktak ahhoz, hogy én mindig tarka vagyok, mint a pávián segge, hogy mikor egyszer szürke-fekete ruhákban mentem be, a tanszékvez óvatos tapintattal megkérdezte, nem gyászolok-é. Megnyugtatásul gyorsan megmutattam neki piros kabátomat és narancssárga harisnyámat, hogy nem.)

Na és persze ha bejött két bokacsimma, kimegy két bokacsimma, úgyhogy tessék, ezek a megfáradt darabok távoznak a szekrényből. Tutatiszra, szerintem már van vagy három éve, hogy bármelyik is a lábamon járt. Kicsit fáj is értük a szívem, ezeket én nagyon szerettem, de hát ha nem hordom, nem hordom, így jártunk.

Egyébként nem tudom, hogy ez most egy eddig nem agnoszkált trend része-e az öltözködésemben, de meglehetősen érdekesnek találom, hogy mindkét új bokacsimmának sarka van. Nem hordhatatlanul magas, az tény, de akkor is, sarok.

Tudja a fene, tán mégiscsak elkezdtem nőiesedni cipőileg.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/08 hüvelyk blabla, turkálgat, ősz

 

5/38 – Ünnep után

Miután a tegnapot az ünneplendőkre tekintettel számos szundikálással abszolváltam a kanapémon, felébredtem ötkor, majd szép lendülettel visszaaludtam, egészen negyed tizenegyig. Ha kell arra valakinek bármi bizonyíték, hogy minő egészségi állapotom vagyon, hát ez az. Most viszont túlaludtnak és ennélfogva meglehetősen nyüzsgősnek érzem magam, Nyuszinak megint ugorjunk-neki-és-csináljunk-valamit napja van, úgyhogy nem mászom meg ugyan ma az Everestet, de végre nem az oldalamon fogok heverni, mint egy döglődő bogárka, juhé.

Élményszámba persze még nem megyek, de azért nesztek, fotó.

Amúgy végre megérkezett kellő fordulatok után a lila bokacsizmám, szóval várható egy szekrényszaporulatos poszt is.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/10/08 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/37 – A válasz

Ma vagyok negyvenkettő. Ez ugyebár a válasz arra a kérdésre, ami az Élet, a Világmindenség meg Minden, szóval ennek megfelelően bölcs vagyok, megvilágosodott és egyéb izé. (Nem.) A születésnapjaimat általában nem szoktam túldimenzionálni, ez a nap sem más, mint a többi, ezt te is jól tudod, sálálá. Most ugyan éppen egy kisebbfajta életközépi válságban vagyok, de ez nem azzal kezdődött, hogy hú, negyvenkettő leszek mingyá, bár persze ennek is megvan a maga hozzáadott értéke egy olyan katyvaszban, amikor az ember mindenfélén töri a fejét.

Fotó helyett viszont nesztek újabb bundás briós rózsaszín orrocskával, én ugyanis még mindig nyafogóruhában szipogok a kanapén, és az orrocskám sem ilyen szép rózsaszín.

 
13 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/07 hüvelyk eská, ősz

 

5/36 – Némiképp

Némiképp ki vagyok purcanva. Ez akkora méretű némiképp, hogy máma nem is óhajtom magamat mutogatni. Képzeljétek el nyugodtan, amint nyafogóruhában kuporgok a kanapén egy csomó műsoros papírzsebkendővel, nézegetni viszont nézegessétek a bundás briósokat.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/06 hüvelyk macs, ősz

 

5/35 – Drei wetter Taft

Délelőtt szöveggyomrozás Szentendrén, délután tancsitancsi Esztergomban, este találkozó a barátnőimmel Budapesten.

Vajon tartani fog-e a hajam, hm. Egyelőre mindenesetre felrobbantottam, aztán bedugtam egy sapka alá.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/05 hüvelyk eská, ősz

 

5/34 – Vatta

Máma megint hatkor támolygok ki az ajtón, és mivel úgyse strapálom már magam azzal, hogy ilyen hajnali órákon fényképezkedni próbáljak, nesztek hiányosposzt, amibe majd valamikor délután beleapplikálom addigra enyhén megviselt korpuszom fotóját is. Az enyhe megviseltséget valószínűeg nem tudom elkerülni, valami titokzatos okból ugyanis fél háromkor ébredtem fel, örömbódottá. Ilyenkor általában visszaaludni sem tudok, pedig ezúttal próbálkoztam vele, és nem is ártott volna. Csak elszundikálni sikerült, az meg ilyenkor többet árt, mint használ. Az agyam jelenleg kábé úgy funkcionál, mintha vattán keresztül kéne átrágnia magát a gondolataimnak.

Hja, kérem, vannak ilyen napok, amikor már azt sikerélményként éled meg, hogy a sötétben is elsőre megtalálod a zsúfolt fiókban az éppen keresett zoknit.

Az persze külön poén, hogy az a különös gonddal kiválasztott zokni nem is látszik.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/04 hüvelyk eská, ősz

 

5/33 – Nyávog

Ez a büdös kis Celofán az egész hajnalt nyávogással töltötte úgy öt órától errefelé, hiába magyaráztam neki, hogy én aludni szeretnék, de legalább szundikálni, és kuss legyen már, könyörgöm, mert így tényleg bundakesztyű lesz belőle.

Úgyhogy ilyen bevezető után ennyi tellett mára öltözék gyanánt, és a legszívesebben én is nyávognék, de nem a vécé tetején billegve, hanem álmomban egy picit.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/10/03 hüvelyk eská, ősz

 

5/32 – Whatsa Matter You

Lehet, hogy majd egyszer visszanézek erre az időszakra, és bölcsen fogok bólogatni, jaja, ez volt az a pár nap, amikor éppen fejest ugorhattam volna valamibe, ami persze életem legnagyobb pofára esése is lehetett volna, de ezt már sose tudjuk meg, mert inkább nem ugrottam fejest. Persze az is lehet, hogy teljesen mást fogok látni, ha visszanézek. Vagy nem. Vagy mégis.

Eh, hagyjuk az önsajnálatban habuckálást, dolgunk van. Shaddap you face.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/10/02 hüvelyk eská, ősz

 

5/31 – Boule

A tegnapi nap egyetlen kézzelfoghatóan felmutatható teljesítménye a címben jelzett golyóforma kenyér volt, ami ugyan finom lett és megfelelő állagú (kívül ropis, belül puha), de olyan hóka, hogy a bűnjelek eltüntetése végett igen gyorsan meg fogjuk enni. Szólnom kell a Repülő Kutatónak, hogy ha még akar boule kenyeret, csavarozza át egy lépcsőfokkal lejjebb a sütőben a kihúzható rácsot, mert mivel felülre nem fért be a kenyér a vaslábassal együtt, amiben sütni kellett, a sütő aljában voltam kénytelen dekkoltatni, és így esélye sem volt arra, hogy megpiruljon.

A világ általában is gyakran mutatja a szétesés jeleit, és hallatja ennek recsegő-ropogó hangjait, de most kissé mintha felerősödtek volna ezek a jelzések nem csak nagy általánosságban, hanem a mikrokörnyezetemben is, a legbévülről nem is beszélve. Tegnap este vacsorára az Al Cuor Contentóban kötöttünk ki, ami alig egy év után éppen tegnap volt nyitva utoljára, mert Nicola hazamegy a szép napos Itáliába. Radai rosseb. Sose ettem seholse olyan jó gnocchit, mint nála. Emellé pontosan a tegnapi nyavalyás napon tudtam meg azt is, hogy a Dorothea bisztró és kávéház, ahová kisebb-nagyobb kihagyásokkal tizennyolc éve járok, elköltözik, fene sem tudja, hová. Ez volt az a kávézó, ahová én azzal léptem be, hogy egy törzshelyet akarok magamnak, ha már úgyis Szentendrére költözöm, aztán végigasszisztáltam majdnem két évtized tulajdonos- meg profilváltásait, közben pedig megírtam náluk egy negyed disszertációt és kábé harminc esszét, a könyvespolcukon ott van dedikálva az első kötetem. Úgyszintén radai rosseb.

Mindehhez ráadásul erős meghasonlottság állapotában leledzem, hogy finoman fogalmazzak. A hibát még augusztusban követtem el, amikor nekifeküdtem írni csak úgy passzióból, enyhe eufóriában tengve át a hónap kétharmadát, aztán persze le kellett jönni a szerről, vissza ebbe az muncas vilagbele, és én azt hittem, sikerült, de valószínűleg mégse. Tegnapelőtt, miközben az irodámban ültem, és ppt-t gyártottam, minden előzetes figyelmeztetés nélkül megszólalt a fejemben egy már túlságosan is jól ismert narrátorhang, és azóta sem hagyta abba. Én ezt a pasit úgy ismerem, mint a rossz pénzt (igen, pasiról van szó, és naná, hogy jól ismerem, én találtam ki), ennél kitartóbb hülyét pedig még nem pöktem a világra, úgyhogy szarban vagyok, feleim. Nekem most tantárgyleírásokat kell aktualizálnom és cikkeket írnom és az esszékötetemet szerkesztenem, nem pedig több száz éves controlfreakek nyavalygását hallgatnom. Ááááá.

A legrosszabb az egészben, hogy tisztában vagyok azzal, mennyire lehetetlen és mégis mennyire lehetséges felrúgni mindent, ami az előre eltervezett utamon van. Szeretek tanítani, és nagyrészt hasznosnak is érzem a munkámat, ebben a félévben meg különösen. Sikerült végre úgy alakítani át a képzési struktúrát, hogy olyanoknak foghatom a kezét az első lépéseknél, akiknek erre a legnagyobb szükségük van, és akik az előző évfolyamokban nagyjából trial and error módszerrel voltak kénytelenek boldogulni minden segítség nélkül. A munkámhoz hozzátartozik ugyan egy csomó nemszeretem adminisztratív lópikula is, de mindennek ára van, és én ezt hajlandó is vagyok megfizetni, ha muszáj, márpedig muszáj.

A felelősség kérdése most a kulcs. Amit tanítok és ahogyan tanítom, nem csak a diákjaimnak lehet fontos. Igazán nem akarom túldimenzionálni a munkámat, de minden egyes óvodapedagógus, akivel esetleg sikerült megértetnem valami lényegeset, tömegekre lehet hatással. Puszta matematika: ha egy nálunk végzett óvodapedagógus csak tíz óvodai csoportot nevel fel iskolába menetelig, az máris legalább kétszázötven ember, akire mind kihathat az, mit tanítunk mi a diákjainknak. Szorozzuk be ezt a minden évben végzettek számával, és máris szédítő eredményt kapunk. A második doktorim szintén nem csak az én dicső karrieremhez kell, hanem ahhoz, hogy legalább néhányan tényezőként tekintsenek majd az óvodákra, ne csak úgy, hogy ezek a helyek azok, ahol nénik gyermekekkel játszanak egész nap. (Az én dicső karrierem a felsőoktatás sajátosságainak köszönhetően amúgy is nagyjából a pózna tetején van már most, és nem valószínű, hogy húsz éven belül ennél magasabbra tudnék jutni.)

Mindemellett viszont magammal szemben is van felelősségem, és azt sem nagyon lehet elbagatellizálni. Az élet úgyis piszkosul rövid, miért ne érezzük legalább jól magunkat, amíg tart. Hát én most sajnos egészen pontosan tudom, mitől érezném magamat a legeslegjobban, de az is teljes embert kíván, amit most lehetetlen prezentálni. A legnagyobb baj viszont az, hogy mégiscsak lehetséges. Az írásból nyilván nem tudnék megélni, ez nem az a piac. Én viszont épp most nyáron adtam el a gyermekkoromat egy tál lencséért, mert muszáj volt. Az ilyen muszájok miatt ugyan hosszan vinnyognék egy sarokban, ha megtehetném, de akkor is, eladtam, és elég nagy tál lencse volt az, amit kaptam érte. Akkora, amekkorából legalább öt évig el tudnék ketyegni úgy, hogy semmi más jövedelmem nincs. Igen, természetesen azt mondja a Józan Én, hogy ezt most nem érdemes felélni, gondoljak a jövőre, pláne a nyugdíjas koromra, amikor a kor meglesz ugyan, de a nyugdíj jó eséllyel hideg vízre sem lesz elég. A Józan Énre kellene hallgatni, nem a gonosz kis Énkére, aki térdét csapkodja a röhögéstől, ugyan már, arra sincsen semmi garanciád, hogy megéled a nyugdíjas kort, képzeld el azt a szuperjó forgatókönyvet, amelyben öt év múlva leüt valami gyógyíthatatlan, ami fél éven belül elvisz, és ebben a fél évben arra sem lesz esélyed, hogy világot láss vagy jókat egyél vagy legalább megírd mindazt, amit meg szerettél volna.

Szóval itt pofáznak ezek bennem mindannyian, plusz még regényhősök boronganak és káromkodnak, hát nem csuda, hogy itt állok teljesen tanácstalanul, és istenbizony azt sem tudom, mit csináljak.

Ó, dehogynem tudom. Tantárgyleírásokat, azt. Hallgassatok egy kis zenét.

 

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/01 hüvelyk ajándék, blabla, eská, ősz