RSS

5/44 – Tök, tojás, dió

14 okt

Éppen ezekért megyek lefelé a piacra, és azért blogolom be, hogy el ne felejtsek egyet se a háromból, amíg odaérek. Bezony, éppen ilyen általános állapotot tudok felmutatni máma. Na de azért a megtévesztés mestere vagyok, nem vitás, nézzetek csak rám. Ugye hogy nem így szoktak festeni azok, akiknek amúgy egy kazal műsoros papírzsebkendő szegélyezi az útját? Ugye?

Amennyiben persze hangosképeket osztanék meg magamról, rögtön kiderülne a turpisság, merthogy a hangom olyan, mint egy náthás tubáé, lélegezni pedig kábé úgy lélegzem, mint A Nagy Fekete Szörcsögő. A takonykór végvonaglása, yeah. Nyilván éppen ilyen napokra van két programom is, ráadásul egyidejűleg. Nemcsak az egyik barátnőm világgámenetel előtti búcsúpartija, de az egyetemi kutatócsoportom éves találkozója is ma este nyolctól veszi kezdetét, és a jelen helyzetben súlyosan valószínűtlennek látszik, hogy bármelyikre is eljutok. Akármennyire vérzik a szívem, elég a jövő hetemre gondolnom, amit négy különböző városban kell majd abszolválnom. Jaj.

Egyelőre ugyan nem mondok le minden programról, de ha a piacról visszafelé is úgy érzem magam, mint indulás előtt, nem buli lesz ebből, hanem kanapéndöglés köptető teával. Na meg legfeljebb némi hímzőfonal.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/14 hüvelyk eská, ősz

 

7 responses to “5/44 – Tök, tojás, dió

  1. peony67

    2017/10/14 at 08:58

    Ejj, pedig de jól mutat ez az összeállítás, így a pirossal (ugye megmondtam)…Jobbulás, gyors gyógyulást, ez a nyavalyás kór, úgy látszik most mindenkit elszórakoztat egy darabig… (én is megkínlódtam vele)

     
    • mák

      2017/10/14 at 12:25

      Köszi, a nyavalyám most már tényleg az utolsókat rúgja. 🙂

       
  2. micsodamadar

    2017/10/14 at 15:25

    Ez igen, és így-így, a pirosakkal ! Mindenféle kórságra remek választás némi színterápia.☺

     
    • mák

      2017/10/14 at 16:37

      A nyafogóruha, amiben éppen karamelles-körtés teát iszom a kanapémon, olyan színű, mint a tökpüré. 🙂

       
  3. micsodamadar

    2017/10/14 at 17:14

    😁 A tegnapi birskörtés-karamellás-túrós pitém is tök olyan színű lehet. 🙂 Na és ez a fáintos lábbeli honnan?

     
    • mák

      2017/10/14 at 17:17

      Ezt még a blogkezdet előtti időkben vateráztam, és olyannyira nem kellett senkinek, hogy 1 ft volt plusz postaköltség. 🙂

       
  4. kingha fetykó

    2017/10/16 at 11:03

    #nemvagyokkibekulveacipovel – mert nem.

     

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: