RSS

Szaporulat a szekrényben 5/1. – Bokacsimmák!

08 okt

Mivel ebben az évben annyi holmit vehetek, amennyit csak akarok (feltéve, hogy egy bejövő darab egy kimenő darabbal találkozik), pusztán csak a móka kedvéért október elejéig kellett várni arra, hogy végre vegyek is valamit. Szép.

Az egész mögött amúgy a kellő fordulatok találhatók, amik ilyenkor elvárhatók. Én ugyebár nagy lendülettel megrendeltem a lila virágos bokacsimmát, a biztonság kedvéért 39-es méretben, mert ugye sose lehessen tudni. Nos, kiderült, hogy ezúttal igenis lehessen tudni, akkora volt a lábamon, mint egy csónak. Ennélfogva ki kellett cserélni 38-asra, és igazán nem akarok plusz reklámot csinálni a Sarenzának, de náluk tényleg vissza lehet cserélni a cipőket teljesen ingyé, kiküldik érte az UPS-t is meg minden. Szóval csimma megjött, visszaküldtem, aztán tegnap megint megjött, ezúttal már a megfelelő méretben.

Na most ugye nekem afféle szürke pépet fújtak be fejembe, ami azt mondja, hogy lila virágos bokacsizmát az ember tavasszal hodjon inkább, mint ősszel, valószínűleg februártól kezdve fogjátok többet látni a lábamon, de tessék, voálá, itt van.

Egyúttal viszont, én préda nőszemély, meglátván, hogy az “utolsó pár, 60% engedménnyel dobjuk utánad” kategóriában éppen akciók vannak, vettem egy fekete bokacsimmát is ugyanonnan. Ezt, gyanítom, már most októberben hordani fogom. Amúgy is kedvem szottyant arra, hogy időnként feketét vegyek fel és láncokat csörgessek magamon, mint a Pokol Angyalai, szóval tessék kapaszkodni, lesz még itt olyan goth jelmez is, ha nem fogom vissza magam, hogy a fal adja a másikat. (Szegény diákjaim. És szegény kollégáim. Már annyira hozzászoktak ahhoz, hogy én mindig tarka vagyok, mint a pávián segge, hogy mikor egyszer szürke-fekete ruhákban mentem be, a tanszékvez óvatos tapintattal megkérdezte, nem gyászolok-é. Megnyugtatásul gyorsan megmutattam neki piros kabátomat és narancssárga harisnyámat, hogy nem.)

Na és persze ha bejött két bokacsimma, kimegy két bokacsimma, úgyhogy tessék, ezek a megfáradt darabok távoznak a szekrényből. Tutatiszra, szerintem már van vagy három éve, hogy bármelyik is a lábamon járt. Kicsit fáj is értük a szívem, ezeket én nagyon szerettem, de hát ha nem hordom, nem hordom, így jártunk.

Egyébként nem tudom, hogy ez most egy eddig nem agnoszkált trend része-e az öltözködésemben, de meglehetősen érdekesnek találom, hogy mindkét új bokacsimmának sarka van. Nem hordhatatlanul magas, az tény, de akkor is, sarok.

Tudja a fene, tán mégiscsak elkezdtem nőiesedni cipőileg.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/08 hüvelyk blabla, turkálgat, ősz

 

10 responses to “Szaporulat a szekrényben 5/1. – Bokacsimmák!

  1. Németh Szilvia

    2017/10/08 at 11:26

    És hová mennek ki a csizmák??

     
    • mák

      2017/10/08 at 11:28

      Bárkinek, aki szeretné. Extra kínai termék, 2500 forint volt párja, és nyilván papundekliből van. Méretre penig 38-as. 🙂

       
  2. peony67

    2017/10/08 at 11:36

    Imádatos (főleg a lila)… kár, hogy én már ekkora sarokban sem nagyon tudok állni (menni meg végképp), különben már én is rég a Sarenzán sanyargatnám a bankkártyám utolsó leheleteit…

     
    • mák

      2017/10/08 at 11:37

      Lapos talpú cipőik is vannak. 😉

       
      • peony67

        2017/10/08 at 18:44

        Tudom, de nekem ez a lila tetszik, és ennek biza sarkája van.

         
        • mák

          2017/10/08 at 18:45

          Van neki, az igaz.

           
  3. Kandikó Éva

    2017/10/08 at 13:30

    Sarenzát szeretjük, de azt tudni kell, hogy cserélni csak egyszer lehet, másodszorra akkor is a nyakadon marad a cucc, ha a második verzió sem jó. Mert elsőre cserét kérhetsz, VAGY pénzvisszafizetést. Ha a csere mellett döntöttél, így jártál. Nekem ez tavaly okozott gondot egy Desigual csimmánál (én is így hívom a csimmát, na!), mert olyan fura felépítése volt, hogy egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy az eggyel nagyobb jó lesz, úgyhogy hezitáltam hosszan, végül patakokban vérző szívvel lemondtam a csodás lila csimmáról. Én is körülnéztem most, iszonyatosan jó őszi cipőik vannak, még megfizethetőek is.

     
    • mák

      2017/10/08 at 13:33

      Ezt jó tudni, kösz. Viszont egyszeri cserénél tényleg nincs semmi cicó velük, szerencsére.

       
  4. Németh Szilvia

    2017/10/08 at 15:11

    Ó! 😦 Már majdnem visszautasíthatatlan vételi ajánlatot tettem, de – noblesse oblige – nagyobb lábon élek…

     
    • mák

      2017/10/08 at 15:31

      Kár. Ezekben még van kábé egy szezon. Ennél több nem, sajna. Tényleg papundekliből vannak úgy nagyjából.

       

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: