RSS

szeptember 2017 havi bejegyzések

5/12 – Radikális váltás

Erre speciel nem számítottam, hogy lefekszem nyáron, aztán felkelek ősszel. Az élet továbbra is szép meg egyéb sálálák, de az kicsit idegesítő, amikor este az ember gondosan összerakja az összes felveendő holmit másnapra, aztán egy másik évszakban ébred, és kissé kínosan röhögve nézi a vászoncipőt, amit kikészített a lenge szoknyához meg a kis kardigányhoz. Asszem ideje elkezdeni monitorozni az időjárás-jelentést, mert a jövő olyan, piszkosul korai indulásokat is tartogat, amikor értelmetlenül sok kapkodással fognak járni az öltözék-korrekciós eljárások. Holnap például a hatos buszra kell felkepesztenem, hogy idejében odaérjek az oviba az elsősökkel. (Azért, ismerjük el, ez a mondat ritka hülyén hangzik, de hát így igaz.)

Az első benyomás, mint mondani szokják, roppantul fontos, úgyhogy a mai nap friss-capkodósz hallgatói valószínűleg azzal fognak távozni, hogy “meg van ott az a kócos vörös nő is a virágos bakancsban, aki olyan sokat beszél”, de ezzel együtt tudok élni.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/09/12 hüvelyk eská, ősz

 

Eská – 5/3 – A prokrasztináció természetrajza

Tegnap szekrényt akartam rendezni meg más effélékkel tölteni hasznosan az időt. Nos, ehelyett elővettem egy olyan kardigánt, amit régesrégen alakítottam át egy csámpás gyapjúgarbóból, meg természetesen melléje egy csomó maszatot.

A maszatokat átválogattam, aztán más maszatokat is társítottam melléjük, így ni.

Aztán felvarrtam, plusz egyéb kellemetességek.

A szekrényeket természetesen nem rendezte el helyettem senki.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/11 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/11 – Rajtkocka

Indul a század csuklógyakorlatra, juhé, miként ezt Troppauer Hümér nevű kolegám oly szépen megfogalmazta. Az őszi félévet egy értekezlettel rúgjuk bé, melynek tiszteletére én úgy festek, mint egy virágos zöld mező. Kevésbé megengedő szemlélő esetén persze inkább úgy, mint akit a libák mellől hívtak be a virágos zöld mezőről értekezni, miként Catilinát vagy ki a bokámat az eke szarva mellől, hogy legyen szíves talpra állítani Rómát.

Pedig istenbizony fésülködtem máma. Kétszer is.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/09/11 hüvelyk nyár, ősz

 

Eská – 5/2 – Arccal az ősznek

Már többször mondtam, hogy át kell alakítanom a narancspiros ruhámat, mert ebben a formában nem a szívem csücske – nos, az átalakítás meg másoknak nem lesz a szíve csücske, de el tudom magyarázni.

Ősszel egyre gyakrabban találom magam narancs-piros-bordó-szürke kombinációkban egy kis sáros krumplira emlékeztető barnával, és én ezt a ruhát ősszel is akarom ám hordani alája-föléje felvett rétegekkel, úgyhogy ne önmagában tessék elképzelni, hanem mindazzal a merényletkupaccal, amit majd bevetek hozzá.

Mindenekelőtt persze a túl hosszú ujjával kellett kezdenem valamit, de az sima ügy volt:

Levág, visszahajt, elszeg, páviszlát.

A szürke és krumpliszínű kiegészítéshez már valamikor tavaly óta parkol a Bűnök Barlangjába egy izgi kis anyag.

Igen, ez egy ilyen kétrétegű akármi, egyik felén ilyen, másikon olyan, ráadásul a két réteg szétválasztható, hú, mekkora móka lesz majd egyszer rendesen felvarrni mind az öt méterét. Majd. Egyszer. Amikor lesz rá időm.

Most egyelőre ezt csináltam vele:

Lényegében ez nem más, mint egy felül behúzott cső, amit a ruha alsó rétegére illesztettem, aztán rá is varrtam.

Egyszerű és első pillantásra feltehetőleg nem túl nagyszerű, de a következő két hónapban valószínűleg még sokat látjátok rajtam, és akkor meglátjátok, milyen kombinációk voltak hozzá a fejemben jóelőre.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/10 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/10 – Az körömlakkokról és más világi hívságokról

Tegnap elkövettem azt a hibát, hogy délután elszundikáltam, úgyhogy a mai nap megint olyan időpontban kezdődött, amikor mások még csak hazafelé óbégatnak a kocsmából. Jó lenne pedig visszaszokni az éjjeli alvásokra, mert holnaptól olyan erővel csapunk bele a palacsintába, hogy vasárnapig még megállás se lesz belőle. Értekezlet, tanítás, az elsősök szakmai gyakorlata, újabb értekezlet, megint tanítás, tanulmány leadása konferenciakötetbe, aztán szombaton irány Pex, és máris lehet kezdeni az e félévi első kuksolást a csúnya kis teremben. És ez még csak a munka. Ahogy egyik doktoriskolás évfolyamtársam fogalmazott: “valamikor élni is kéne”.

Azt ugyan nem tudom, ez mennyire számít élésnek, de ha már úgyis fent kuvikoltam vagy kukorékoltam, megpróbáltam kihasználni a hajnali órákat. Úgyhogy hajat mostam meg ruhákat. (Ez utóbbi kissé meglepőbb volt, mint amire számítottam: a Repülő Kutató tegnap ecetes mosással vízkőtlenítette a mosógépet, aminek ugyebár az lenne az ideális kimenetele, hogy attól csendesebb lesz meg tisztább. Nos, a gép az elvárásokkal ellentétben úgy felhangosodott, mintha gumicsizmákat mostam volna benne, nem pedig ruhákat negyven fokon. Hm. Na, majd meglátjuk.) Mivel továbbra sem tudtam mit kezdeni magammal éberen, könyörtelen tisztogatást tartottam iszonyatos méretű körömlakk-készletemben is. Repült minden, ami beszáradt, besűrűsödött vagy csak kevéske volt az alján, valamint azok a kísérleti példányok is, amelyeket kíváncsiságból szereztem be anno, de aztán beláttam, mégse az én világom a csillámos balti-kék vagy a feketéslila. Ennek örömére összesen tizenhét maradt az alapozó- meg fedőlakkokon kívül, bagatell. Apósom csinos kis női csomagot is kap majd arra az alkalomra, mikor következőkor a hulladékudvart látogatja meg. Amennyi kimondhatatlan nevű összetevő van ezekben, nem szívesen dobnám a kommunális szemétbe.

Ha már körömlakkokról fecsegek itt nektek, szeretném megosztani azt is, hogy ezek esetében éppen olyan válogatós, exkluzív és kizárólag a minőségre, nem pedig a mennyiségre utazó nőszemély vagyok, mint a ruháimmal. (A cipőimmel nem, ott azért akadnak kissé ciccegős árú, márkás példányok.) Körülbelül hat-hét éve már, hogy rákaptam a színes lakkokra az áttetsző semmicskék hosszú időszaka után, és azóta van itt nekem kikericslilától burgundivörösig és agyszikkasztó magentáig minden. Ugyanekkor viszont körömlakkjaim beszerzési árának lélektani határát 500 forintban húztam meg, és ezt azóta is becsülettel tartom. Sőt. A rostán fennmaradt lakkok nagy hányada kínai bótos beszerzés, mégpedig a “dor” márkájú lakier do paznokci fajtából, amit 300-350 között vesztegetnek. (Nyilván nem fizet nekem a reklámért sem a kínai bót, sem a krakkói körömlakkgyár, de azért az őtözködős blogok tradícióihoz hozzátartozik, hogy ezt kihangsúlyozzam. Tekintsétek úgy, hogy most ki van hangsúlyozva.) Egy körömlakktól azt várom el, hogy jól fedjen, hamar száradjon, ne legyen ájulító módon büdös, és tartozzon hozzá egy megfelelő minőségű ecset. Ha ezt nekem valami egy euróért is hozza, igazán nem látom, miért kellene ötért vagy tízért megvennem.

Na most ugyebár fel lehetne nekem tenni a kérdést, hogy minek ennyi tarka körömlakk, vagy egyáltalán minek ennyi körömlakk, de hát ne vicceljünk, én vagyok az, akinek a szivárvány minden színében vannak holmijai. Ezenfelül egyszer azt olvastam egy hogyan-legyünk-laza-anyák típusú könyvben, hogy a lakkozott köröm a sok szabadidő és ezáltal a hatékonyság látszatát kelti, erről pedig úgy véltem, nagyon okos megállapítás. Ha ezen múlik, olyan hatékonynak látszom én biza, hogy a fal adja a másikat.

A mai napra némi ppt-nézegetés mellé egyéb világi hívságaimmal óhajtok foglalkozni: csatasorba rendezni munkába járó táskáimat, de főként az azokban csellengő rúzsokat, tollakat és karórákat, elpakolni a nagyonnyári cipőket és ruhákat a szezonon kívüli holmik közé, valamint felhurcolni a mosókonyhából az ott ficergő ruhaneműket, aminek valószínűleg az lesz az eredménye, hogy a szekrényekben nyöszörögni fognak a polcok meg rudak, és azt követelik tőlem, hajítsam ki azokat a darabokat, amelyek már jó ideje nem vettek részt a rotációban.

Előbb-utóbb az is meglesz.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/10 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/9 – Fülviasz

Tegnap egy darab kivételével (az még továbbra is a levegőben fityeg) beestek az őszi félév doktori óráinak időpontjai, úgyhogy végre áttekinthettem-forma a következő néhány hónap rohangálnivalóit, plusz eljátszhattam a “go home and re-think your life” jelenetét a Csillagok Háborúja egyik búsan elcseszett részéből. Nos, hogy rövid legyek, velős és kellő mértékben tőrőlmetszett: szarban vagyok, feleim.

A doktori órarend önmagában is egy röhej, de az összes többivel társítva aztán pláne. Két olyan péntekszombatom is lesz, amikor este negyed hétkor végzek Esztergomban, másnap reggel kilenckor pedig már Pécsett kezdek. Ezt a helyzetet semmi más módon nem tudom megoldani, mint hogy kistányérnyi szemekkel nézek a Repülő Kutatóra, és fuvart kérincsélek tőle, amiért cserébe meghívom vacsorára meg befizetem őtet is iccakára a hotőlbe. Szerencsére kedveli azt a helyet, a svédasztalos reggelizőben hatféle salátaolajat tartanak, a wifi remekül működik, és az ablak alatt ott a sétálóutca a maga ezer lehetőségével, de hát akkor is. Nem azért kezdtem én bele ebbe a második doktoriba, hogy aztán Miss Daisyt játsszak sofőrrel, rosseb. Hiába próbálok úgy nézni erre az egészre, hogy víkend! kézműves sörök a Bazárban! kecsketokány a Blöff Bisztróban!, ha az egész amiatt és abból a célból van, hogy aztán reggel kilenctől déli egyig ott kuksoljak egy csúnya kis teremben, miközben a neveléstudomány szaknyelvéről magyaráznak nekem.

Legyünk őszinték: ugyan minden megoldható valamiképpen, de ennek a doktorinak így is egyre inkább önszabotálás-szaga van. Ebben amúgy nincs semmi különösebben meglepő, hajlamos vagyok beleugrani nyakig mindenféle olyan jellegű projektekbe, amelyek aztán kellő alapossággal ledarálnak, de így vénségemre egyre inkább azt igényelem, hogy ha már ledarál valami, élvezzem is közben. Ez erre a doktorira jelen pillanatban piszkosul nem áll. Egy csomó melót meg rohangálást kell belefeccölnöm, és nyüves módon nem látom, merrefelé tartok. Nyilván persze leginkább azért nem tartok semerre, mert nincs kedvem elindulni se, nemhogy haladni előre, szorgosan rágicsálva a papírlapokat, és termelni a szót hűvös halomba. Mindez ráadásul különösen annak tekintetében fest szarul, hogy más dolgokkal hogyan állok. Hát kérem, nem a bötűkkel van a baj, annyit elmondhatok. Ezen a nyáron befejeztem egy esszékötetet, ami éppen szerkesztés alatt van, és nemigen ment meg attól semmi, hogy jövőre megjelenjen. Befejeztem egy regényt is, amit jövő héten lepasszolok a kiadóba, aztán majd eldől, hogy megjelenik-e (egyelőre azt mondanám, inkább igen, mint inkább nem – adjunk neki olyan 60% esélyt).

A jövő héten elkezdődik a tanítás is, és én általában roppant lelkes vagyok ettől, de ezúttal tőből elbaltáztam az egészet azzal, hogy az augusztus nagyját írással töltöttem. A primér irodalommal az a fő gond, hogy ha az ember belevetette magát, elég nehéz lejönni a szerről. Na most én még mindig ott ülök egy majdnem-kész versesköteten, egy félkész regényen (abból amúgy júniusban megjelent nyomtatásban egy fejezet, szóval most már le se nagyon tagadhatom, hogy van nekem egy olyan), és jelen pillanatban inkább az viszket nekem, hogy ezeket megírjam meg befejezzem, nem pedig az, hogy kis jegyzetlapocskákat gyártsak értelmetlen kupackákba a disszertációmhoz, meg hogy a neveléselmélet szépségeiről magyarázzak nyomorult másodéveseknek csütörtök délutánonként négytől fél hatig (amiért amúgy valószínűleg igen különleges, vasszögekkel kivert helyem lesz a kicsi szívükben, és én ezt teljesen meg is értem). Plusz már most van tíz szakdolgozóm, pedig csak szeptember végéig kell leadniuk a témabejelentő lapokat. Többet már nem bírok vállalni, ez is nagyon a teljesítőképességem határán billeg, de ebben az évben annyian végeznek, mint sem előtte, sem utána, szóval áldozatot kell hozni a pedagógusképzés oltárán, és én ebbe ugyan extra módon bele fogok őszülni, de azért adott az Úr pipiros büdös pacsmagokat a nőknek, hogy ezt el lehessen leplezni.

Istenkém, néha kifejezetten irigylem azokat, akik egyetlen célra képesek feltenni az életüket, és egyetlen területre koncentrálnak a munkájukban, még ha esetleg téveszméik is vannak azzal kapcsolatban, mire képesek annak a célnak az elérésében vagy azon a meghatározott területen. Ha gondosan megkapargatom, én nem csak azért csinálok annyiféle dolgot és annyiféle területen, mert nem tudok békén megülni a seggemen, és minden érdekel, hanem azért is, mert egy csomó mindenben vagyok elég jó, de semmiben sem annyira kiemelkedő, hogy azt mondhassam, na ez az. Elég jó tanár vagyok meg elég jó esszéista meg elég jó író meg nem túl rossz (bár döglusta) költő, elég jól el tudom játszani azt is, hogy tudományos szöveget írok, és még a betűkön túl is van ez-az, amiben nem vagyok kifejezetten tehetségtelen, de választani ezek közül egyet, és csak azzal foglalkozni, azt nem megy.

Én mindig is Bogoly Berti mindenízű cukorkáit akartam, nem a habos tortát, és ez a doktori ugyan jelenleg eléggé fülviasz-ízűnek tűnik, de ha az ember kizabálta már a csomagból a pekándiósat, a csokis-narancsosat meg az unikornis-ízűt, akkor bizony a fülviasz-ízűt is meg kell enni előbb-utóbb. Teccett volna inkább a habos tortát választani, a mindenízű cukorkákkal nincs kecmec.

Na, megyek a piacra.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/09 hüvelyk eská, nyár, ősz

 

5/8 – Tárház

Mint a mellékelt ábrából látható, ma itthoncsücsü napunk lesz közepesen leharcolt holmikban. Legfeljebb a könyvtárig megyek el, de a könyvek általában kevéssé érdeklődnek aziránt, hogyan fest az ember, akár írja, akár olvassa, akár jegyzeteli azokat.

A nap jelentős részét amúgy valószínűleg a Bűnök Barlangjában töltöm, ahol ugyebár van egyrészt egy remek futon, másrészt viszont az imént linkelthez képest valami elképesztő kupleráj uralkodik jelenleg. Az a szoba most éppen olvasás, írás, álmodozás, jegyzetelés, rendrakás és színes anyagficlikkel babrálás számára is nyitott. Mondhatni a végtelen lehetőségek tárháza. Sok kosszal.

Egyébként ha nincs más álamügyetek fojóba, és még nem alkottatok véleményt, tessék megaszondani nekem, melyik bakancsot vegyem meg, mert ez itt még eléggé döntetlenre hajaz, és a végén egyik se lesz belőle.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/08 hüvelyk eská, nyár, ősz

 

5/7 – Próféciák

Kellemesen ősziesre fordult az idő, ennélfogva megjött annak szezonja is, hogy csizmás nők bukkanjanak elő gombaként az elsárgult fűből. Ezen a blogon legalábbis ennek a szezonja következik, ráadásul hétfőn a parodontológiai kínzatolás tortájára felvettem cseresznyének ragtapasz nélkül azt a cipőt, ami már egyszer gajraverte a sarkam. (Ez itt az utóposzt, és vigyázat, tizennyolcpluszos tartalom. És csizma akkor is, nyilván. Ilyen megpróbáltatások után vagy csizma jön, vagy papucs.) Nem tudom, mi a nyavalyát csináljak vele: túl szép ahhoz, hogy kidobjam, túlságosan vágja a sarkam ahhoz, hogy ragtapasz nélkül hordjam, grr. Mindenesetre ma nolens volens is csizmanapot kell tartanom.

Egyébként meg: élek a gyanúperrel, hogy sunyin megnőtt a lábam, amíg nem néztem oda. Sajnos ez azzal jár, hogy egyre érvényesebbé válik lírámnak az az orrvérzésig emlegetett, még mindig Szilágyi Domokostól parafrazált sora, miszerint “már régen beletört a lábam a harmincnyolcas félcipőbe”. Ó, én próféta lelkem. Remélem, ez nem egy trend része, mert ha lírám más sorai is érvényessé válnak az időnek lassú és méla múlásával, akkor erőst nagy rábaszások várhatók errefelé.

Tudjátok mit, inkább elugrándozom toronyiránt a könyvtárba, pedagógiai tárgyú könyveket kölcsönözni.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/09/07 hüvelyk eská, ősz

 

5/6 – Betűmentes

A fogaim megint a helyüket keresik a számban, mint ilyen kétnapos parodontológiai procedúrák után szokták, én is a helyemet keresem kissé, de már látom, hol érdemes nekikezdenem. Ma mindenesetre itthoncsücsü napom lesz, ami ugyebár önmagában nem nagy kunszt, augusztusban nem is igen volt más errefelé, csak itthoncsücsü napok, viszont szeptember az teljesen más tészta, innentől kezdve ez lesz a kivétel, nem pedig a szabály.

Ennek örömére ezt a kellemes szerdát különböző háziasszonyi teendőkkel fogom tölteni, mert vacsorára házi tagliatellét ígértem a Repülő Kutatónak, a lakásban itt-ott csúnyán elburjánzott a holmik halma, és a szekrényben is érik az őszi hátülső pár előre fuss. Betűt viszont, éppen az elmúlt hónap következményeként, máma nem akarok látni. Holnap úgyis a könyvtárban kezdem a napot, és elöregedett ppt-imet frissítgetem. Jövő héten már tanítás, juhé.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/06 hüvelyk nyár, ősz

 

Eská – 5/1 – Sok pitykéből kevés pityke

Mint megígértem, minden hétre jön valami varrás/alkotás/átalakítás – nos, most egy jó régen archivált anyagot veszek elő, mielőtt végképp elfeledkeznék róla, de nyugi, lesz itt frissebb is, csak ki kell várni.

Még valamikor tavaly ősszel turkáltam egy pólót, ami úgy tele volt pitykézve elöl, hogy majdnem lefittyent bele:

Hát én kérem azokat a fekete izéket nagy kitartással leoperáltam róla, azokon a pontokon meg, ahol jól látszott, hogy valamikor volt ott valami, és most már csak a Helye van annak a valaminek, de az a Hely legalább jó látványosan (kilazult anyag, eltüntethetetlen varráslyukak), felvarrtam egypár gyöngyházgombot:

Összesen ennyi fekete lapos műtekla maradt a folyamat végére,

és mivel itt ebben a kuplerájban semmi sem megy kárba, legfeljebb veszendőbe, előbb-utóbb arról is beszámolok, azokat hová és mihez használtam fel.

Azt az egynéhány évet, amíg erre sor kerül, féllábon is kibírjuk, neszpá.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/05 hüvelyk újracucc, eská

 

5/5 – Plakk-plakk

Parodontológus, második felvonás. Éppen annyi kedvem van hozzá ma is, mint tegnap volt.

Na sebaj, délután egy újabb kör hidegrázásos fetrengés a kanapén, aztán utána fél évig megint nyugivan.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/09/05 hüvelyk nyár, ősz

 

5/4 – Plakk

A mai naphoz vajmi kevés kedvem van, és jelentkezzen, akinek lenne a helyemben. Az én helyem ugyanis már megint a parodontológus székecskéjében lesz, pofám telenyomva fél tucat érzéstelenítő injekcióval, miközben centi mélyen kotorgatják a fogágyamból a plakkokat.

Ja, és holnap is odamegyek.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/09/04 hüvelyk nyár, ősz

 

5/3 – Krőza

A tyehnyika ördögei után annak istenei is velem valának: tegnap egy vézna, szakállas fiatalember, aki valószínűleg évek óta nem látott napot (mondjuk ezügyben én is befoghatom a pofámat), megmentette nekem a leöntött laptopot. Ahhoz képest, hogy a vízzel való találkozás után a Repülő Kutató öt százalék esélyt tippelt neki, olyan szerencsés vagyok, mint négylevelű lóhere egy malacot vezető kéményseprő vállán vagy mittomén. Asszem egy ideig továbbra sem érdemes lottóznom, mert jó pár havi szerencseadagot elhasználtam ezzel, az tuti.

További szerencseként könyvelhetem el azt is, hogy a többhetes íródüh ellenére sem sikerült megölnöm a kovászt, aki mindez idő alatt a hűtőben dekkolva várt rám a sztázis állapotában. Ennél fogva a mai reggelt azzal kezdtem, hogy grissinit gyártsak, mert ma flékenyező partiba vagyok hivatalos volt évfolyamtársamhoz, és illendő dolog lenne prezentálnom valami hozzájárulás-félét. Az előjelzések szerint tizenhatan leszünk, ebből hat kiskorú, az időjárást illető jóslatok szerint pedig tizenhat fok lesz és eső, szóval roppantul izgalmas dagonyázások és effélék várhatók. Ugyanennek a bulinak a tavalyi felvonása ugyancsak szeptember elején, de harmincfokos rekkenetben zajlott, változatos a mi életünk, no.

Amúgy meg, mivel eredetileg attól féltem, hogy új laptopot kell vennem, ha nem tudják vízteleníteni a jelenlegit, most úgy érzem, mintha hirtelen spóroltam volna egy nagy csomó pénzt, ez pedig általában csúnya késztetést jelent arra, hogy el is verjek belőle valamennyit. Szóval, tessék nekem segíteni, melyik csizmába ruházzak bele, ha nem tudom legyűrni ezt a sötét vágyat. A bordópiros jól használható, épp csak kicsikét lökött darab, a lila virágos viszont a “vásároljunk kihívásokat a ruhatárunkba” kategóriába tartozik, úgyhogy a döntés nehéz, annyira meg azért mégsem érzem magam Krózusnak vagy Krőzának, hogy ketőő pár százeurós csizmát is vegyek magamnak. (Lustáknak szavazólapocskát is csináltam, a csizmák pedig kattintásra megnőlnek.)

 

 

Attól persze lehet, hogy úrrá lesz rajtam a fösvénység meg a “védd a fákat, egyél hódot”, és nem veszem meg egyiket sem. Most viszont ahoj, poplacsek, megyek flékenyezni.

A ruhát természetesen még mindig nem alakítottam át. No sebaj, ami késik, nem múlik.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/03 hüvelyk eská, nyár

 

5/2 – Vízöntő

Az idei év eddigelé a víz jegyében telik: tegnap ugyebár akkor vették el azt, amelyik a csapból folyik, amikor a festéket kellett lemosnom a hajamról. Jelentem, a hajam még megvan, ezt a sorscsapást megúsztuk.

Az este folyamán viszont sikeresen feldöntöttem egy poharat, és lelocsoltam a laptopot. A laptop ennek folyományaként megdöglött. Muszáj lesz behajóznom Budapestre szervizbe, ha még bármit akarok kezdeni vele, mert az nem elég, ha csak folyékonyan káromkodom a világra, bár most úgy jön belőlem, mint az özönvíz. Nyilván piacra menet megvert az eső is, mert miért ne.

Hát ezek folynak mostanság nálunkfele. Most pedig nem játszunk többet thesaurus-szótárt, mert önmagában is bőven elegendő erőfeszítés azzal a törpe netbookkal bohóckodni, ami most rendelkezésemre áll. A móka kedvéért ennek is döglődik az akkuja, ergo csak konnektortól konnektorig vándorolva használható.

Csuhaj, móka és kacagás. Leszezmégígyse!

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/09/02 hüvelyk eská, ősz

 

5/1 – Dob, cintányér, dobverő

Huh, milyen szokatlanul fest az az ötös sorszám ott fent. Ha ezt öt évvel ezelőtt mondja nekem valaki, valószínűleg iszonyúan röhögtem volna, hogy mikre nem leszek majd én képes, ezt a blogot ugyanis eredetileg tényleg csak egyetlen évre terveztem. Az ötösök egyébként is roppant érdekesen festenek, mint ennek Bohouska felügyelő a megmondhatója, aki egy versből oldott meg egy gázolási ügyet, többek között az autó rendszámát is, ami abban a sorban volt megzenésítve, hogy “Hattyúnyak, kebel, dob és cintányér, miért sírok egyre?”.

Mint a fentebbiekből is kikövetkeztethető, a helyzet nem javult, én még mindig a szélrózsa minden irányába egyszerre, pedig tegnap a befejezés eufóriája után eltökéltem, hogy vissza fogok evezni csendesebb vizekre, és ezt annyira eltökélten tevém, hogy még egy Burdát is vettem, amire jó ideje nem volt példa. Nyilván ezúttal is bejött az EmberTervez Alapelv (=te jól kitalálod, mit akarsz, az élet meg beleszarik), merthogy bealudtam a kanapén, hajnalban fitten, frisszen és capkodószan felébredtem, aztán kifickándoztam egy kávéval a teraszra, és ábrándosan elkezdtem gyapálni a kész kéziratomat. Eszemsemmi, nem vitás.

Az EmberTervez Alapelv amúgy máma különösen formában volt, mert szent fogadalmamhoz híven végre hajat festettem, viszont mire lemostam volna, elvették a vizet. Ha nem lett volna nekem egy (e tájakon már több ízben emlegetett) rabiátus dédanyám, aki alaposan beleverte by proxy az eljövendő generciók fejébe is, hogy “fiam, mindig legyen a házban egy vider víz”*, akkor itt álltam volna nemmegfürödve. Így is van rá esély, hogy jól megkopaszodom, úgyhogy ha holnap vállig érő barna hajjal jelentkezem, akkor baj van, és elő kellett vennem Pom Pomot, akiről asse tudom, jelenleg éppen hol papucs orrán pamutbojt vagy kifordított egyujjas bundakesztyű.

Szóval, mindent összevéve az új évkezdet ebben az énfajta konstrukcióban is épp úgy működik, mint a mások által gyakoroltban, ahol január elsejére esik, nem pedig szeptember elsejére. (Itt ebben az esetben arra gondolok, hogy az új év is éppen olyan, mint a régi volt, nem pedig az összeszáradt maradék virslikre, a macskajajra és az utcákon szétszórt több mázsa hulladékra konfettitől petárdamaradványokig és törött pezsgősüvegekig. Ezek kimaradtak.) Ha majd egyszer igazán nem lesz miről fecsegnem, beírom ide az anekdotát a szerelmespárról, akik öngyilkosok akartak lenni, de a dörzsölt falusi patikus, aki látott már karón varjút, nem mérget adott el nekik, hanem kevéske altatót sok hashajtóval. Na valahogy ilyesmiről van szó az új évvel is.

Viszont ha már dob és cintányér, akkor tessék egy kis zene is hozzá, a YouTube ugyanis egy csodálatos aranybánya, még olyan dolgok is vannak fent, mint a Wrapped Around Your Finger egy olyan felvétele, amin kizárólag csak Stewart Copeland látható munka közben. Ha majd nagy leszek, én is ilyen koncentrált szeretnék lenni.

Addig viszont tovább ugrándozom a szélrózsa minden irányába, és talán még pétanque-partira is elmegyek a Collegium kertjébe, mielőtt szétrobbannék a sok fölös energiától, mint egy szürrealista női portré. Istenem, jöjjön már el a tanítás ideje, attól általában megnormálisodom. Egy kicsit.

* Valamint petróleum, gyufa és só, plusz egy zsák pityóka. Igen, dédi még a tizenkilencedik század gyermeke volt. Én teamécses, öngyújtó és több zacskó száraztészta formájában követem a tradíciót. A só nyilván marad.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/09/01 hüvelyk eská, nyár