Ma van a félév utolsó vizsgája, minden tekintetben – abban is, amelyben én vizsgáztatok, de abban is, amelyben engem kérnek számon. Életünk amúgy továbbra is csupa móka és kacagás, ma átjön apósom rácsos fiókokat szerelni a beépített konyhaszekrényeinkbe, konkrétan azokba a likakba, ahonnan kidöglött a mosogatógép meg a fagyasztó. Arra az executive döntésre jutottunk ugyanis a Repülő Kutatóval, hogy tárhelyre nagyobb szükségünk van, mint mosogatógépre meg fagyasztóra (az utóbbiból van amúgy egy másik darab a pincében, nyugi). Na most, hogy kissé képben legyetek: a Rácsos Fiók Hadművelet már két hete zajlik. Apósom ezalatt már számtalan alkalommal jelent meg bármilyen napszakban gondterhelt tekintettel és egy logarléccel a kezében, de ma beszereli, be ő. Nyilván, mivel lassú munkához sok idő kell, számíthatok arra, hogy miután levizsgáztattam mindenkit és hazakúsztam kicsiny lakunkba, még mindig logarléccel és vízmértékkel, valamint gondterhelt tekintettel fog álldogálni a konyhában.

A lakásunk egyébként is legelragadóbb arcát mutatja, tegnap este letáboroztunk a nappaliban, mert hiába a fűtés meg a szigetelés, a hálószobában 15 fok van, és az kissé kevésnek tűnt. Úgyhogy most a nappali úgy fest, mint egy túlzsúfolt menedékház, a macskák tanácstalanul nézelődnek, mi meg szintén tanácstalanul bukdácsolunk macskák, kinyitott kanapék és beszerelendő rácsosfiókok között. Ó, és Celofán természetesen hányt is egyet, csak a miheztartás végett.

Hm, talán nem a legrosszabb ötlet most elmenni vizsgáztatni egy alig bútorozott, kongóan üres terembe, zegernye ide vagy oda.