Tájainkon megindúla a pótvizsga-szezon, ma elvileg vizsgáztattam volna, de a jelek szerint mindenki beérte azzal a jeggyel, amit kapott, mert nem jelentkezett a mai időpontra senki. Ennélfogva nem is megyek sehová, a kisbótot leszámítva, ahonnan csirkehusit hozok a mole-vacsorához, valamint egy tekercs sütőpapírt szabásmintákhoz. Ne is kérdezzétek.
Varrogatásaim mellé az tudományról sem feledkezem el, dolgozgatom a leadandó esszémen is egy kicsit. Mindeközben penig egy újabb konferencia-előadáson töröm a fejem, mert a doktori végre rávesz arra, hogy aktivizáljam magam, és ha csak ennyi haszna van, máris megérte. Azt már ugyan kábé tíz éve tudom, hogy én nem vagyok igazi tudományos kutató, tanár vagyok meg esszéista meg hobbivarrónő meg macskák rabszolgája meg papucs orrán pamutbojt, de azért tudok úgy tenni, mintha. Ha muszáj.
Most viszont “eddig és netovább” fogadalmamhoz híven esmég megpróbálom kicsípni magam (már amennyire lehet), és miniruhában billegek át a boltba, bízván abban, hogy az oda-vissza ötperces út alatt talántán mégsem fagy le a seggem.
kingha
2017/01/27 at 10:17
az ember lánya akkor válik tudományos kutatóvá, amikor kijelenti, hogy ő bizony minden más – csak az nem. tapasztaltam. a bőrömön.
mák
2017/01/27 at 10:18
Ajvé, akkor én már az vagyok egy ideje…
Csőrike
2017/01/27 at 19:30
A ruha tökéletes hatása, vagyis pont ilyen fekete harisnyafélével. 🙂