RSS

4/7 – Vákuum

07 Sze

Tegnap egész nap úgy éreztem, mintha valami fura légüres térben lennék, és hiába kiabálok, nem hallja meg senki. Persze fölösleges túldimenzionálni, de amikor segélykérő leveleket küldözgetek szerte a világ oktatási ügyintézőinek, és nem kapok egyetlen választ se, akkor óhatatlanul is felmerül kusza agyam valamelyik sötét kis zugában, létezem-e én egyáltalán, vagy csak illúzió ez az egész: képzelem magamat, képzelem a macskákat meg minden mást is. A neptunnal például hiába vívtam meg a magam nyavalyás kis csatáját, fogalmam sincs, beiratkoztam-e vagy sem, mert mint azt korábban már jelezték, amikor még leveleztek velem, nem küld hibaüzenetet akkor se, ha tőből elpacsáltad az egészet. Nyilván amúgy a fejemben van a vákuum, nem pedig körülöttem, ilyenkor szokott történni az is, hogy egy héttel a jelszócsere után elfelejtem az internetbankos jelszavamat, és placcs, ezúttal is így volt.

Mindenesetre ma reggel arra ébredtem, hogy az egyik képzelt macskám szigorúan néz, az imént pedig a másik felmászott mellém a kanapéra, és elszántan simogattatta magát, szóval legalább olyannak álmodom őket, akik érdeklődnek irántam egy kicsit, és ez is valami. Pláne macskáknál.

Nna, megyek a bankba, hogy megtudjam, szerintük létezem-e. Arra tippelek, létezőnek fognak tekinteni, bár meglehetősen flúgosnak, de ezzel ki tudok egyezni.

4-7

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2016/09/07 hüvelyk eská, ősz

 

6 responses to “4/7 – Vákuum

  1. Gyöngyösi Csilla

    2016/09/07 at 10:06

    Egy macskák által létrehozott mátrixban vagyunk.

     
    • mák

      2016/09/07 at 10:41

      Szerintem ők sokkal kényelmesebb mátrixot igényelnének. 🙂

       
      • Gyöngyösi Csilla

        2016/09/07 at 11:25

        Nekik szerintem nagyon kényelmes, legalábbis a miénknek 🙂

         
        • mák

          2016/09/07 at 12:39

          A mieinknek biztos lennének még ötletei.

           
  2. Nat

    2016/09/08 at 01:07

    A bank tuti létezők közé sorol, ha pénzed is van (akármilyen kevés). Ott tényleg a legkisebb is számít. 😀

     
    • mák

      2016/09/08 at 03:18

      És tényleg. 🙂

       

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: