Szerfölött kellemes novemberi időnk van máma, hideggel meg esővel, ahogy azt kell – ha november lenne, nem is igen kívánnék mást, legfeljebb még némi ködöt és károgó varjakat, pusztán csak a hangulat végett. Az időjárás állapottyára nincs is jobb példa, mint hogy kinéztem reggel az ablakon, aztán inspekciót tartottam abban a fiókban, ahol a harisnyákat spájzolom. (A fiók tartalmát amúgy kielégítőnek deklaráltam, ez pedig nálam elég nagy szó – mások valószínűleg azt mondanák arról a fiókról, hogy ojvé, sose fogod elhordani azt a rengeteg harisnyát.)

Egyébiránt hatkor ébredtem, mégpedig arra, hogy Celofán fel-alá bócorog körülöttem, és keservesen óbégat. Ezt a kedves szokást mostanság vette fel, és szerencsére csak a nappaliban gyakorolja (kivéve, ha lemegy a pincébe, aminek még jobb az akusztikája), de hát én éppen a nappaliban aludtam. Volna. Tegnap éjjel kettő körül hazaérkezett a Repülő Kutató is a társadalomtudományi táborából, és én ugyan addigra bealudtam a kanapén, de annyira fel tudtam ébredni, hogy csukott szemmel rendelkezzek, miszerint tűzhely, currys rizs meg izé gezemice, az izé az csirke kókusztejjel meg más gezemice. Amikor még csak harmadáig vagyok ébren, vajmi kevéssé vagyok elokvens, de a nyomokból ítélve a Repülő Kutató megértette, mit óhajtottam sugallni, és megette az izét meg a gezemicét, miközben én elégedetten visszaaludtam hatig, amikor is Celofán igen hangosan közölte velem, hogy adj ennem, rabszolga. Ilyen időjárásban én nem próbálkoznék többé effélével a helyében, mert a rabszolgák bármikor fellázadhatnak, és úgy dönthetnek, hogy kell nekik a novemberhez egy finom kis cirmos bundakesztyű. (Frászt, de ezt ne mondjátok el neki.)

A mai nap is egy igazi gezemice lesz, írással meg varrással meg mosással meg takarítással, és valamikor be kéne iratkoznom a doktori képzésre is, fene a neptunt. Múlt kedd óta lehet, és azóta egyéb se jön-megy a postaládámban, mint a Doktori Iroda hajszolt ügyintézőjének levelei arról, mit hogyan kell csinálni. A jelek szerint szünet nélkül zargatják levélben meg telefonon, hogy oááá, segítség. Igazán nem értem, mire ez a nagy sietség, az ösztöndíjasok számára a határidő augusztus 31., az önköltségeseknek október 1., hol van az még. Na ja, ahogy Hosszu barátnőm fogalmazott, nem mindenki olyan tapasztalt iszapszemű vén rája, mint én. Annak is érzem ma reggel magam, iszapszemű vén rájának, és ez már a javított változat, a kanapén való bealvást ugyanis full sminkben abszolváltam, és olyan pofatúrával ébredtem, mint egy pandamaci.

Na, vakarjuk össze magunkat, aztán csapjunk a lecsóba meg a gezemicébe.

Ez a fentebbi pediglen arra illusztráció, hogy minél pocsékabb az időjárás, annál jobban esik egy kis meleg tarkabarka. Ez az anyag igen jó vétel volt, és még van belőle, héjjahó.