RSS

Szaporulat a szekrényben 11. – Bizsuk, övek, Sattaratta

19 aug

Még az erdőbényei hétvége alatt ugrottunk be Sátoraljaújhelyre, amit egy mondatban úgy tudnék összefoglalni, hogy a főtér egyik végén a katolikusok vannak, a másikon a kálvinisták, középen meg nem szabad csinálni semmit. (Tilos dohányozni, szotyizni, gördeszkázni, kutyát sétáltatni meg még mit nem. A padokon üldögélést meg az áthaladást kegyesen megengedik. Jó kérdés amúgy, hogy ha én, vöröshajú hófehérke rágyújtottam volna az egész tiltáshalom közepén kutyámmal együtt gördeszkán állva egy szotyolára, érdekelt volna-e bárkit is. Ez a szép új világ sok esetben éppen olyan ronda, mint a régi volt, viszont legalább jó alaposan le van térkövezve.)

Na de találtam ott is egy turkálót, mert én mindenhol találok turkálót Prágától Los Angelesig és Regensburgig, miért ne találnék éppen Sattarattán. Ruhaneműt nem szándékoztam venni, de egy akkora böhöm állvány bizsu volt a kirakatban, hogy muszáj volt bemennem. A turkálók, ahol a bizsujaimat vettem anno, az elmúlt három év alatt nagyrészt kidöglöttek alólam, mást meg nemigen találtam helyettük, úgyhogy uccuneki. Ezt mind sikerült összeturkálnom:

aug1

Emellett az a tapasztalatom, hogy ahol vannak bizsuk, ott általában vannak övek is, és nem csalódtam.

aug2

És ez a teljes gyűjtemény volt 2500 forint. Milyen kár, hogy semmi ingerenciám visszalátogatni Sattarattára, ahol a főtéren minden tilos.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2016/08/19 hüvelyk blabla, turkálgat

 

One response to “Szaporulat a szekrényben 11. – Bizsuk, övek, Sattaratta

  1. adele1014's avatar

    adele1014

    2016/08/20 at 06:01

    !Legalább jó alaposan le van térkövezve.! LOL 😀

     

Hozzászólás a(z) adele1014 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .