(Ha Mohamed elhagyta a hegyet, majd eljön a hegy Mohamedhez. Kellett nekem az éppen elhagyott bolondokháza után vágyakozni.)

Nem óhajtom túldimenzionálni saját jelentőségemet, de tegnap du. hazaérkezés után az a sanda gyanúm támadt, hogy a diákjaim kis kémműholdon keresztül figyelik, mikor mivel foglalkozom meg mikor hol vagyok, és ha úgy látják, éppen nem vagyok taknyomba-nyálamba habarodva, akkor lecsapnak. Épphogy otthagytam a pelenkákat, cumisüvegeket meg tündérszárnyakat, és máris arra értem haza, hogy három újabb hallgató támadott le levélben, akik mindenáron nálam akarnak szakdolgozni. Csendben örvendezem ugyan a kötelességtudatuknak, de azért a nyüves nyavalyába, vakáció közepe van! Nem lehetne, hogy legalább pár napig csendben kiterüljek, mint egy kecskebéka?

Attól tartok, nem lehetne. Még a husinyuszi semeke mellett sürgölődve kaptam egy másik levelet is – recenzió, cikk, hó végére, titoktartási nyilatkozat, babámfüle. És még a fürdőszobám sincs teljesen gatyába rázva.

Már megint nincs más lehetőségem, mint felgyűrni a ruhám ujját, aztán uccuneki.

…

Na itt tartottam ezzel a bejegyzéssel negyed kilenckor, épp el akartam menni zuhanyozni, hajat mosni és felvenni egy ruhát, aminek felgyűrhetem az ujját, mikor is gyors egymásutánban a következők történtek:

1. Újabb levél az egyik reménybeli szakdolgozótól, hogy ő ugyan nem tudja, mit akar, de azt nálam akarja.

2. Megpróbáltam megnyitni a mellékletet a titoktartási nyilatkozat babámfüléhez, erre meg kiderült, hogy a csatolmány a regénybeli bűntény helyszínének alaprajzát tartalmazza. Hüm.

3. Rámcsippant cseten a sógorom, hogy a Várban a hotelszobája túl zajos, és emellett túl kicsi ahhoz, hogy összerakja benne az orgonát, eljöhetne esetleg hozzánk aludni péntekig? Hát persze hogy eljöhet. Mi itt ugyan közvetlenül a 11-es főút mellett lakunk, ebben a pillanatban csak egy fürdőszobánk van, a vendégszobánkban a kifestett fürdőből áthozott cuccok és a megszáradt, de szekrényekbe el nem tett ruhák ücsörögnek úgy derékig érő magasságban, arról meg lövésem sincs, hol tudná itt ebben a kuplerájban összerakni az orgonát, de persze hogy jöhet.

Igen, definitíve fel kell gyűrnöm a ruhám ujját, és uccuneki. Csak tudnám, hová a nyavalyába tettem a hajkefémet.

A szemem amúgy nem a dermedt rémülettől üveges, hanem csak a fotó sikerült ilyen remekül, de ugye megértitek, hogy nincs időm újat csinálni…