A fejfájásomra semmi más módszert nem tudok alkalmazni, mint hogy délutánonként elalszom, de mint akit főbevertek. Ez persze az ilyenkor elvárható délutáni rémálmokat is magával hozza, amelyekben rólam készült riportfilmet nézek a tévében, egy japán riporternővel beszélgetek éppen a harangjátékok tonalitásáról (he?), kopasz fejemen kendő, és egy behízelgő narrátorhang azt mondja rólam, hogy “1958-ban született negyvenévesen, és azóta is annyi maradt”. Rohadt antibiotikumok.

Ráadásul nem egyedül vagyok a szarban, Celofán is antibiotikumokat kap, de ő nem fog sorba állni a kis poharával, hogy oké, legyünk túl rajta, természetesen nekem kell legyömöszölnöm a torkán a Clindamycint. Higgyétek el, marhára nem lelkes tőle, és ez továbbra is egy piszok nagy lakás ahhoz, hogy egy gyanakvó két és fél kilós macskát elkapjak benne, szóval napi kétszer megint kergetőzés meg buli van. Ha már elkaptam, akkor persze elvileg nyert ügyem lenne, de míg Poci ezen a ponton már úgy lóg az ember kezében, mint egy nagy szőrzsák, Celó látszólagos passzivitása ellenére is megpróbál keresztbe tenni nekem, ahol tud. Ma reggel kétszer köpte vissza a kapszulát, pedig ezúttal is a tablettabelövőt használtam. És nekem még betadinoznom is kell a mancsikáit, amelyek állapotáról semmi sem mesél szebben, mint hogy tegnap reggel az állatorvos azzal köszöntötte a belépő gyakornoklányt, “Gyere, nézd meg, milyen, amikor szinte mindegyik körömágy be van gyulladva”. Remek.

Egyelőre csak Poci van rendben közülünk – ha ez a Családom és egyéb állatfajták kezdete lenne, ő volna Larry. Amikor elnézem az önelégült képét, amint én éppen a kolleginát kezelem a reggelizőpulton, kedvem lenne neki is ledugni a torkán egy Clindamycint csak a miheztartás végett.

A tegnapi magyar-izlandi meccs alatt (minekutána az utolsó tíz percig alig kellett a képernyőre nézni) végignyomtam egy komplett pedikűrt, miközben langyos vaníliás zöldteámat iszogattam. Hé, én nem haldoklom, én így élek. Szvsz a körülményekhez képest igenis ragyogóan nézek ki, különös tekintettel a paplanhuzatból varrt ruhámra a megfelelő kiegészítőkkel, felrobbant hajamra a maradék anyagból hajsál, plusz még korallszínű lábkörmök meg vadonatúj szandál, juhé. Mivel egy ennyire igényes áutfitet mégse pazarolhatok csak a macskákra meg a délutáni rémálmokra, le is lejtek majd a városba, ahol épp dúl a szentendrei nyár. Vajon kapok-e valahol egy langyos macifröccsöt?

Jobb is, ha lelépek, engem itt, attól tartok, szemmel vertek.