Még mindig számít, belefér-e a cipőbe a bokám…
Intermezzó – októberi kihívás
A múlt hónapban annyira elmulattatott mindaz, amit “szeptemberi kihívás” címen csináltam, hogy úgy döntöttem, a hétvégi prágai kiruccanás után folytatni fogom a sorozatot.
Persze, az egészben nem lenne semmi kihívás, ha, teszem azt, egy fekete szoknyával vagy egy szürke pulóverrel próbálkoznék, úgyhogy mostantól minden hónapban egy többé-kevésbé feltűnő darabbal fogok eljátszani egy hétig. (Ez persze azt is jelenti, hogy már most félre kell rakosgatnom a megfelelő holmikat, és amíg sorra kerülnek, nem is veszem fel azokat, hadd legyen igazi meglepi.)
Októberi jelöltünk egy nagyjából gérokk szabású padlizsán átmeneti kabát, szép feltűnő ezüstgombokkal. Lássuk, mi sül ki ebből!
315 – Hazafelé
Ezen a ponton már egy órája vártunk a vonatra, ami végül két óra késéssel érkezett. És volt bennem egy Coldrex is.
Intermezzó – Újabb őszi utazás
Egyik kedvenc elvem (az öltözködésben is) az “if it ain’t broken, don’t fix it”. A két héttel ezelőtti grazi utazásra kék-barnában mentem, ez minden bizonnyal Prágához is praktikus lesz.
Élek ugyan a gyanúperrel, hogy egy pöttyel kevesebb holmira lesz szükségem hétfőig, de a hűséges kék táskám minden bizonnyal elbírja. Meg én is.
318 – Szürke, szürke, szürke
Ezt most tényleg csak azért, mert hülyén nézne ki, ha a 319 után rögtön a 317 következne. A pólót már rég át akartam alakítani, de még ma takarításhoz jó lesz.
Holnap viszont megint utazom, juhé.
319 – Kis öröm is öröm
Belefér a bokám egy másik lábbelibe is, mint a tegnapi! Milyen szerencse. Tegnap egyébként is olyan zuhéban jöttem haza, hogy a csizmám még mindig szárad.
Ma előreláthatólag nem ér ilyen pech, de azért (biztos, ami biztos) a táskámban van egy sál meg egy esernyő is.
320 – Türkiz, vaku
Újabb hajnali indulás, újabb vakus fotó. Kékben, kardigánnal. A csizma a tegnapi, ennek a legjobb a talpbélése. A bokámat elnézve holnapután már biztosan másikat is fel tudok venni, addig meg vánszorgás…
321 – Ha az élet citrommal kínál…
…kérdezd meg tőle, hát a vodka hol marad?
A bokám még mindig kis cipóra emlékeztet, úgyhogy szerintem éppen ilyenkor kell alaposan kicsípnem magam, az angyalát.
Persze azt, hogy “kicsípem magam”, a saját kereteim között tessék érteni.
Még ha nem is feltűnő, ez a legdrágább kabátom, egy Promod bőrdzseki, ami a helyi boltokban egy szempillantás alatt elfogyott a méretemben, és végül afféle családi ajándékként hoztak nekem egyet Bécsből. Nem szoktam sem márkákról, sem “külfődről van” részletekről hencegni, ezt is csak azért említem meg, mert anno annyira jólesett.
Akárcsak a doktori védésemre ajándékként kapott Ayala Bar nyakék, amit most szintén felvettem.
Íme egy közeli a két főszereplőről:
322 – Lesántultan
A kis vasárnapi túra alatt gyönyörűségesen kificamítottam a bokámat, úgyhogy ma piszkosul nem volt kedvem (meg nagyrészt lehetőségem se), hogy a vénasszonyok nyarának utolsó rúgásaihoz öltözzek, amíg átsántikálok a boltba tejért. Csak a kényelem érdekelt, azon kívül semmi, így kaptam magamra ezt a nagy és bő polárruhát, amit már gondosan betettem egyszer az átalakítani valók kupacába. Na majd a következő fellépésén másként fog kinézni.
Sajnos, bár megúsztam fáslival, amíg le nem lohad a duzzanat, kizárólagosan csizmát tudok hordani, és még azokból is csak a bumfordibbakat…
323 – Egy kis vasárnapi túra
Igen, hogy a nyuszikás viccet idézzem, én így szállok le a (városi túra)bicikliről.
324 – Régi szoknya nem öreg szoknya
Nos, ezt konkrétan az anyósomtól örököltem, aki a méretből ítélve valószínűleg a nyolcvanas évek végén hordhatta. Nem is szoktam sokszor felvenni, de mára jó ötletnek tűnt.
A kabát viszont a kedvenc átmeneti darabom, úgyhogy további összeállításokban is várható.
325 – Másenyka, galambocskám, izzítsd be a szamovárt
Szabad péntek nemszabad szombattal, én meg teljes bábuskai díszben, éktelen vigyorral tetyegetek-vetyegetek.
(A fotó ráadásul közvetlenül arckrémezés után készült. Gyanítom ugyan, hogy még tudnám fokozni, de egyelőre maradjunk ennyiben.)
326 – Amikor elszalad a ló
Minél kókadtabb az időjárás, annál nagyobb a késztetés arra, hogy vasvillával hányjam magamra a piros holmikat. Néha ellenállok ennek a késztetésnek, néha pedig, mint alább is látható, nem.
Ehhez az öltözékhez nyilvánvalóan tízévesnek kéne lenni, na és. Remélem, legalább megmosolyogtatok vele az utcán néhány embert, az is valami.
327 – Még mindig fekete-piros
Ezt a ruhát majdnem tíz éve varrtam, és még mindig elő-előmászik a szekrényből…
328 – Helyszínváltás
Megtaláltam a lakásunk egyetlen nemtarka felületét, ami egy szekrény. Nézzük, mi sül ki belőle.
A kép egyébként azt a címet is viselhetné, hogy “a mellényszezon kezdete”.
329 – Ez a nap (sem) más, mint a többi
… már persze azt a részét leszámítva, hogy túlméretes háziruhában ténfergek itthon, és új helyszíneket próbálok keresni a selfie-jeimhez.
Egyelőre még mindig a teraszajtónál, aztán majd meglátjuk.
330 – Kéken, barnán, hazafelé
Azt hiszem, a címmel már mindent elmondtam. Én meg az útitáskám. Matchy-matchy.
331 – Jobb későn, mint soha
Egy nap késésben vagyok, nem volt wifi. Mindenesetre tegnap, szombaton így néztem ki:
Rémes, de a jelek szerint akkor sikerül az egyik legjobb fotót összehoznom, mikor egy ferences kolostor vendégszobájában állok a fürdőajtó előtt, a fényképezőgép meg egy füzetlapnyi ablak párkányán van. Szégyen.
(Sajnos itthon minden falunk tarkabarka, ezért választottam helyszínnek a teraszajtót. Nem volt a legjobb ötlet.)
