Minden nap más – mindennap más

Alkotótábori bolondokháza, utolsó nap. Lehet, még eggyel többet nem is bírnánk ki.

(SK: még mindig csak a szoknya.)

Most már tényleg keresztbe áll a szemünk. Talán azért öltöztem térdtől lefelé focistának.

(SK: a kardigánt már emlegettem, a ruha pedig pólóként kezdte a pályafutását, de aztán közbeléptem.)

Helló, takonymanók. Rég találkoztunk.

Azt hiszem, az efféle öltözékre írta egyszer Updike, hogy “mint egy ágrólszakadt árva koldusasszony”.

A hájlájtok persze alig látszanak, de tessék: a blúz nyaka meg a szőrös lila zseníliazokni.

(SK: a padlizsánszínű ruha, megint.)

És még a takonymanók is kerülgetnek.

(SK: a szoknyát, egészen pontosan emlékszem, 2001-ben varrtam.)

Szemléltető ábra arról, milyen az, mikor az embernek agyára megy az általános nyamvadtság meg az odakint pöntyögő szürke takony.

Ne próbálja ki otthon.

Kicsit lemerült az akku, kábé mostanra fogyott el a lelkesedés. Munka persze még van bőven.

Sebaj, lenyomjuk. (Mindemellett már kicsikét elegem van ezekből a házi klepetyusokból is.)

(SK: a szürke kötényruha. Az alatta lévő pólóval is muszáj volt kezdenem valamit, egyelőre ennyit sikerült.)

Ma kivételesen nem fordítunk, de azért ezt a napot is lényegében pizsiben töltöm, és szövegeket gyurmázok.

(SK: az alul található, szigorúan itthoni tartózkodásra tervezett rózsaszín-szürke csíkos micsoda. )

Ma nagyon sok lelkesedésre volt szükségünk.

Nagyon sokra.

(SK: ugye nincs kérdés?)

Ma speciel pótvizsgáztattam. Egy db embert. Annyi jött be ugyanis.

(SK: a sapka meg a ruha.)

Ránk tört a fordítói klausztrofóbia, úgyhogy a mai nap délutánját és estéjét kávéházi művészekként fogjuk teljesíteni. Ez külvilágot jelent, a külvilág pedig a háziruhánál valamicskével kulturáltabb megjelenést.

Amúgy ma szokatlanul sokat tököltem a képekkel, mert nagyjából mindegyiken úgy nézek ki, mint valami rémült erdei állat, mielőtt elcsapná egy kisteherautó. Eh, egye fene.

(SK: a ruha. Már volt rajtam itt, és ha nem lenne ez a blog, minden bizonnyal többször is felvettem volna.)

Ma reggel valami egészen decens szürkét akartam felvenni, de az alkotócsoport másik ötven százaléka elégedetlen volt, merthogy hol marad a rózsaszín meg a lelkesedés. Hiába mutattam rá irgalmatlanul neonrózsaszín körmeimre.

Na hát akkor tessék. Arról mondjuk lövésem sincs, miért vagyok ilyen romantikusan elmosódott, talán a kiváló fényviszonyok.

(SK: a csíkos izé, ami elvileg nyári ruha, de az ilyesmi engem nem szokott különösebben zavarni.)

A fordítótársam ma reggel rám nézett, és azt mondta: “Hű, de rózsaszín. Hű, de sok lelkesedésre van ma szükséged.”

Mi tagadás. Ez itt (=a címadás és a napicucc egyaránt) kicsikét olyan, mint amikor fütyörészve vonul végig az ember egy sötét erdőn, és próbálja elmagyarázni magának azt, hogy azok az izék ott a látótere peremén nem karmok, hanem faágak.

(SK: a pólóról már beszéltem itt, a szoknya meg nemrégiben még ez a szürke izé volt, de azóta varrtam magamnak másik szürke izét, úgyhogy ezt akkor nyissz.)

Beköszöntött a fordítószezon, örvendezzünk. Random sorok, random háziruhák. Random sörök egyelőre csak a fordítanivalóban, de lesz ez még így se.

(SK: a ruha. A felső része eredetileg egy háromnegyedes ujjú póló volt, amit meguntam.)

Két hét lényegében háziruhában. Én megmondtam.

(SK: a szürke kötényruha. Jó meleg.)

Az alábbi zöld-szürke szörnyikét két döglött férfipulóverből barkácsoltam össze több mint három évvel ezelőtt. Ez volt az első ilyen jellegű kísérletem, ez látszik is rajta. Nagyon sokat tanultam közben, de a végeredménnyel nem vagyok valami elégedett. Túl rövid, túl fodrocskás, túl széles a válla, és még sorolhatnám. A legnagyobb gond viszont az, hogy remek szúrós gyapjúból van.

Ma még felveszem, de aztán úgy szétvágom, mint a pinty.

A mai nap amúgy azzal indult, hogy a férjem lerakott a paplanomra egy doromboló vekkert, és amikor aziránt érdeklődtem, hogy hátemmegmiésmé, akkor közölte, hogy nyolc óra van, és mennünk kell cékláért meg fekete retekért.

Úgyhogy elmentünk.

(SK: a ruha meg a sapka, mely utóbbit fogadásból varrtam tavaly, amikor azon kísérleteztem, egy szatyornyi maradék poláranyagból hány sapkát tudok kihozni. Ez volt, ha jól emlékszem, a harmadik.)

Kiválóan fáj a fejem, úgyhogy ma tényleg csak benyúltam a szekrénybe, és kihúztam onnan pár holmit, ami elsőként a kezembe akadt.

(SK: a kötött mellény valaha pulóver volt, de amúgy az egész szóra sem érdemes – levágtam az ujját, és beszegtem a széleket.)

A fene ebbe az időjárásba, már másfél hónapja leragadt valahol november huszonhetedikénél. A szekrényemből ilyenkor törnek elő jobb híján a pirosak és más tarkabarkák.

(SK: a mellény és a szoknya, majdnem hétre pontosan tíz évvel ezelőttről. A sapkát kivételesen nem én varrtam, az csak úgy hozzám csapódott valamikor. A sapkarózsát persze már én követtem el rá.)

Coco Chanel valószínűleg jogosan javasolná, hogy mielőtt kimegyek a házból, nézzek tükörbe, és kapjak le magamról valamit.

Csakazértse.

(SK: sapka, ruha, alsószoknya.)