Nagyon nem. Én legalábbis annyi réteget szedtem magamra máma, mint amennyit a legcudarabb téli időkben szoktam.
És mint a csodálatos rózsaszín papucsból is látható, úgysem megyek ma sehová.
0930 – Plusz lábaksz
Mielőtt valaki rémülten megkérdezné, hogy a fenébe szedtem fel egyetlen éjszaka alatt harminc kilót, mindet a fenekemre, vagy az a kérdés merülne fel, vajon ezúttal tényleg rámesett-e a ruhásszekrény – nem, kedveszkéim, ezt a mai áutfitet én teljesen tudatosan válogattam össze így. Ráadásul éppen azért, mert ez a kombináció Mrs. Durrell legendás fürdőruhájára emlékeztetett engem, ami Larry szerint minden bizonnyal jól áll majd, ha tulajdonosa még növeszt bele néhány plusz lábat.
Mert mire mennénksz humorérzéksz nélkül, kérdem.
0928 – Rácpácegresi Nagyszederfa
Ismét elmentem alkalmassági vizsgát tartani. Jegyzetelni is fogom, milyen érdekességeket olvasnak félre a jelöltek, ez kedden is roppant élvezetes tevékenység volt.
0927 – Pillanatfelvétel
A mai nap időjárásának roppant változatosságát tekintve csak azt tudom mondani, hogy volt egy olyan félóra is, amikor éppen ezek a holmik voltak rajtam.
0926 – E-bö-bö-bö
Ahogyan azt Nemtudomka mondta volt, mikor hirtelen materializálódott a kezében egy fagyi.
Elmentem a kies Strigonium városába beszédalkalmassági vizsgát tartani. Én vagyok az első tesztfeladat. Akibe nem reked bele azonnal a szó, az bizonnyal alkalmas lesz arra is, hogy szívszélhűdés nélkül kibírja az ovis kislányok öltözködési stílusát is.
0925 – Nem esünk pánikba
Vajon mennyi sportértéke van annak, hogy törülközőnapon el sem hagyom a lakást (már legalábbis ha az idő nem javul, és nemigen mutat rá semmi, hogy ezt tenné)? Bizony, egészen pontosan semennyi.
Na de azért mégsem tapodhatom lábbal a tradíciókat. Jobb híján átrendezem a törülközős szekrényt.
0924 – Grillparti
Tegnap délután egy esőszünetben végre sikerült hozzájutnom a bodzavirágokhoz, úgyhogy az idei év sem múlik el bodzaszörp nélkül, hurrá. A mai napot némi molyolgatással töltöm, aztán délután átlátogatok grillpartizni a szomszéd teraszra.
Mindent összevéve rettentőmód vasárnap lesz a mai nap ezen a héten is, remek.
0923 – Bodzaszőr megint elnapolva
Engem általában nem zavar az eső meg a hideg, de már három napja megvettem a citromot meg a cukrot, a bodzaszőr-dögölesztő üvegeket is előkerestem, vizes virágokat szedegetni viszont teljesen értelmetlen.
Egyébként is azt hittem, túl vagyunk már a sapka-csizma szezonon, de úgy tűnik, mégse. Hát akkor gyerünk, piac.
0922 – 13 fok
Celziuszban. Az időjárásnak roppant sajátos a humorérzéke. Én viszont megint elmentem dolgozatokat íratni.
0921 – Esőszünet
Ma bodzaszörpöt készítettem volna, ha az időjárás kegyes hozzám, de nem volt az. Hát akkor maradnak a dolgozatok. Ehhez meg miért ne nézzek ki olyan hülyén, ahogy csak akarok.
(Azt, hogy hová vertem be a lábam vagy öt helyen, még csak nem is sejtem. Lehet, nekem jött néhány légy. Az én bőrömnek ennyi is elég.)
0920 – Tizenöt
Gombócból is sok, nemhogy házassági évfordulóból. Én persze megyek dolgozatot íratni.
0919 – Azt mondják, kánikula
A tegnapi majdhogynem egy különleges világnap volt, minden fontosat sikerült elintéznem, ami szándékomban állt. (Igen, a turkálást is. Két kiló ruhát vettem. Az ilyenkor nyáron mámorítóan sok.) És még nem is főttem meg a melegtől, hurrá.
Ennek örömére ma egész nap itthon ülök pár darab pehelysúlyú géz izében, és dolgozatokat, valamint rendet gyártok.
0918 – Még mindig ugyanaz a móka
Tavaly nyáron már volt egy érdekes esetem a bürokráciával, amikor nem voltam félreérthetetlenül azonosítható önmagammal. Most jön a második felvonás. Ezúttal az adóhivatal nem tudja eldönteni, hogy ki vagyok én.
Szerencsére én tudom, ki vagyok, persze már amennyire ebben a poszt-poszt-poszt-izé korban képes erre az ember. Ma például én vagyok az, aki bemegy az adóhivatalhoz azzal, hogy lécci, lécci, azonosítsatok magammal, és vegyétek el az adóbevallásomat, ha már az adómat úgyis odaadtam, szívesen, máskor is.
Utána viszont feltehetőleg elmegyek turkálni, egye fene.
0917 – Dimanche
Mint a mellékelt ábra is mutatja, roppantmód vasárnapul érzem magam. Háromnegyed órát töltöttem a fürdőszobában, és tizenhétféle izét kentem magamra, melyből csak hat volt a napi rutin része, a hajam pedig még most is szárad.
Amúgy viszont nem maradok egész nap neglizsében – ha az időjárás is engedi, estefelé elcsámpázunk díszes városunk központjába, ahol ismét mindenféle nyári programok vannak. Előbb-utóbb azt is elhiszem, hogy a tavaszi félévből már csak a számonkérések vannak hátra…
(Kieg.)
Az időjárás kegyes volt, úgyhogy tényleg elcsámpáztunk nyarat nézni. A nyár persze jól összevissza fújta a hajamat, de semmi sem tökéletes.
0916 – Ha már futásról esett szó
(Mármint az előző bejegyzésben.)
Ma pirkadatkor nem csak metaforikusan, hanem igazándiból is előkotortam öreg futócipőmet, és kipróbáltam, hogyan néz ki a valóságban a Póra-féle thesaurus-szótár azon szócikke, hogy “lábinai megrogyának”. Hátizé. Nem a jövő héten fogok maratont futni.
Na de aztán persze piac.
Intermezzó – Kecske is, káposzta is
Tegnap ugyi nagy epifannatikus pillanatom volt arról, hogy épp elég baj van a világgal, mi a fenének szabotálom magam még pluszban. A válasz erre persze már régóta megvan: az a gond, hogy ha felhúzom a metaforikus futócipőmet és elindulok, akkor nem tudok megállni, amíg nem jutottam el a célszalagig. Ma reggel viszont arra is sikerült rájönnöm nekem lassú agyúnak, hogy – ha amúgy is magam találom ki a szabályokat – amikor már nagyon elegem van a futásból, a táv egy részét miért ne tehetném meg biciklin? (Metaforikusan, továbbra is. Futásból sem vagyok penge, de amikor legutóbb biciklire szálltam úgy tíz éve, akkorát estem, hogy mind a két térdemről lejött a plezúr.)
Úgyhogy, feleim, döntésre jutottam: e szép nyamvadt május második felében szabadságot veszek ki. Nem a blogból, az továbbra is marad, hanem a harminc-darab-havonta-több-egy-szál-se meg a nem-veszünk-idén-több-holmit marháskodásokból. Felülök a metaforikus biciklimre, és két hétig azt veszem fel és meg, ami éppen jólesik, aztán visszabújok ugyanabba a futócipőbe, és tovább körözgetek, amíg el nem érem a szeptemberi célszalagot.
Intermezzó – Az élet, a világmindenség meg a
Ma anyámmal töltöttem a napot, és mind a ketten szünet nélkül beszéltünk, és ebből kifolyólag nekem egyszer csak epifániám lett, mert az sose akkor van, amikor kéne, hanem mindig csak úgy – ezúttal talán éppen valamikor akkor suhintott le rám, amikor bementem a Derby züllesztő teraszáról a pulthoz egy alkoholmentes sörért meg egy hosszú kávéért, és odabent megkérdezte tőlem a pultnál az egyik törzsvendégnek kinéző hétszáz éves illető, aki már akkor sem volt józan, hogy nem hívhatna-e meg egy italra, mire én kedvesen azt válaszoltam neki, hogy anyám megtiltotta nekem, hogy idegen férfiaktól italokat fogadjak el, akármilyen jóképűek is.
(Istenkém, úgy érzem magam, mint Buddy Glass a húsospultnál, talán nem teljesen véletlenül. Keringjek már vissza ahhoz az epifániához, a kirelejzumát neki.)
Na szóval a mai is azon napok közé tartozik, amikor hirtelen és minden ok nélkül már sokadjára realizálja az ember, hogy az élet rövid és nyomorult, de azért tele van mindenféle kedves dologgal is, csak úgy, mint ahogy tele van nemkedves dologgal is, csak úgy. Ugyan mi az öreg ördögért gördít az ember szándékosan további akadályokat is maga elé, ha az akadályok amúgy is ott vannak maguktól, szériatartozékok ehhez a világhoz, és sem az öltözködős blogoktól, sem az idióta fogadalmaktól nem támadnak fel a döglött pacsirták.
Ráadásul miután anyámat felraktam a vonatra, és bedugtam a fülembe a random lejátszásra állított útizenei válogatást, azonnal megkérdezte tőlem Menyhárt Jenő, hogy “Miért kéne mindent komolyan venni? Miért kéne mindennek igaznak lenni?”
Szóval valahogy így állunk most, és nem tudom pontosan, mit fogok csinálni, de tartok tőle, hogy valami nagyon radikálisat.
0915 – Minden ok nélkül
Szabadnapot vettem ki a harmincdarabos marhaságból, pedig semmi különös okom nem volt rá, épp csak így szottyant kedvem. Úgyhogy voálá, újabb szörnyeteges lagenlook, ugyan mit tehetnék, ha az effélék szórakoztatnak.
Ha mást nem is, azt elismerhetitek, hogy nem aprózom el.
0914 – Az utolsó tanítási nap
Plusz a kialvatlanság édes nyomai, az egész éjjel potyogó eső, a macska, aki olyan hangokat ad ki négytől kezdve, mint egy egészen kicsi gumikacsa. És más cukiságok.
Minden nap más - mindennap más 