RSS

5/336 – Nyári örömök

Mint tudjuk, én meglehetősen sokat nyávogok arról, hogy az őtözködős bloggerek szégyene vagyok, de ez különösen a nyaraimra jellemző. Számos követővel rendelkező stílusikon királyi koleganőim (most más őtözködős bloggerekre gondolok, félre ne értsétek, bár a “királyi koleganőm” Őfelsége 1ső Fülig James mondása volt) ilyenkor élik a fénykorukat. Barnulás Saint Tropez-ban, könnyed séta toszkán kisutcákon, a nyár hét kihagyhatatlan maxiruhája, hogyan csomagoljunk kéthetes karibi vakációra, mivel hordjunk háncstalpú cipőt meg effélék. Én ezzel szemben itthon fityegek fülig bötűben meg házivarrott klepetyusokban, és a helyükre mászó fogaimmal szórakázom, sehol semmi napozás a Bahamákon vagy az öt legtrendibb palazzo nadrág százötven dolcsi alatt.

Na nem mintha hiányozna.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2018/08/02 hüvelyk eská, nyár

 

5/335 – Szépen stagnál

Egészen pontosan ezt mondta nekem a parodontológus, én meg csak később gondoltam bele, mekkora fából vaskarika ez, mert azt megérti az ember, ha valami szépen javul, ironikus értelme annak is van, hogy szépen romlik, de a szépen stagnál az tényleg wtf. Abban a pillanatban viszont, az egy órás fúrás-faragás és kopácsolás után, különösen miután hozzáfűzte, hogy a továbbiakban is elegendő lesz félévente letudni ezt a hercehurcát, nem éreztem mást, csak hálát.

A “szépen stagnál” egyik lehetséges eredménye, hogy amióta ezzel a szarral bajlódom, most volt az első eset, hogy mindkét napot kibírtam fájdalomcsillapító nélkül. Igaz, még napokig pépes papit fogok enni, és szívószállal iszom majd a langyos sört, de akkor is, ezúttal megúsztam. Azt csak mintegy mellékesen teszem hozzá, hogy ha az eddigi tapasztalatok folytatódnak, az utolsó, ami elmúlik, az orrom alatti fájdalom lesz. Összesen négy érzéstelenítő injekciót kaptam a felső nagymetszők fölé, és még így is szinte csorogtak a könnyeim vakargatás közben.

Na, lényeg, hogy egyelőre vége, és ettől fogva januárig jegelhetem válogatott parodontológiai nyomorúságaimat. Nem szó szerint, persze. Attól úgy ordítanék most, mint a fába szorult féreg.

Ami a mai nap csudálatos áutfitjét illeti, ezt a 18-as méretű ruhát nagyjából két éve turkáltam pusztán csak azért, mert olyan cuki volt a mintája. Mivel rajtam nem állt sehogy, és lövésem sem volt, hogyan alakíthatnám át, odaadtam anyósomnak. Rajta sem állt sehogy, úgyhogy visszajött hozzám, mint egy bumeráng. Persze most sem áll sehogy, de kánikulára itthonfinteregni épp jó lesz.

A cipőnek a mai az utolsó dobása. Ha csak így itthonfintergés közben is felsérti a bokámat hátul, mint eddig mindig, ahányszor nem vettem hozzá harisnyát, repül.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/08/01 hüvelyk nyár

 

5/július

Mint mindig. Jajdezsúfolt, jajdetarka, jajdenagyon. Galéria!

                                                          

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/07/31 hüvelyk blabla, nyár

 

5/334 – Vos szegekkel… á, úgyis tudjátok

Ma szétverik a bal után a jobb pufámat is, aztán fél évig megint nyugivan.

Az alábbiakban szándékaim szerint heroikusan eltökélt arckifejezést láttatok volna, de mi lett a végeredmény, szürke-kék nyuszi a kamion reflektora előtt.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/07/31 hüvelyk nyár

 

5/333 – Keservesen kínzatul

Elmentem parodontológushoz. Holnap is oda megyek. És erről tényleg nincs kedvem beszélni, hogy a ragya vinné el.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/30 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

5/332 – Kávé és pisztácia

Tegnap este tényleg elmentem bulizni. A nagyja azzal telt, hogy csendesen báloztam ülve sok okos ember, többnyelvű társalgások meg egy Manci nevű macska között, akik közül az utóbbi több ízben majdnem szívszélhűdést hozott rám, mikor nekilátott a negyedik emeleti erkély korlátján balettozni. Minden nagyon szép volt és nagyon jó, de az árgyélusát ezeknek az agyrágó bogaraknak, ottlétem nagyrésze alatt is párbeszédek mentek a fejemben, és akkor ő, és akkor én, és akkor ő, és akkor én, és akkor durr, egy pofon. A könnyítés kedvéért ő is én vagyok és én is ő vagyok, és ez már akkora gebasz, amekkorát válogatott próféták is csak alaposan begombázva tudtak létrehozni, pedig én nem ittam mást, csak egy sört, de ez mind nem segít azon, hogy már megint fent vagyok a szeren, válogatott idióták verekednek a fejemben, és még akkor sem tudják abbahagyni, amikor valódi emberek valódi történeteket osztanak meg körülöttem. Merde.

Éjfél után értünk haza kis falunkba a Repülő Kutatóval, pedig nyilván ezúttal is mi voltunk az elsők, akik leléptünk, mily szép a rurális élet bája meg az utolsó előtti HÉVek. A buliban egy kávé-és-pisztácia torta is volt, de én nem mertem a sör után küldeni, mert vén koromra már ennyitől gyomorfájást kapok, úgyhogy roppant aranyos módon becsomagolták nekem, és nemsokára megeszem reggelire egy tejeskávé mellé. Mintegy mellesleg amúgy már fél hat óta fent vagyok kukurikú, és továbbra is akkor ő, és akkor én, aztán durr, egy pofon, hogy vinné el mindenestül a szopornyica ezeket az írói rohamokat.

És holnap meg holnapután parodontológushoz kell mennem, hogy izélné hegyesre az esthajnalcsillag.

A Repülő Kutató megcsodálta azt a selyemrutyutyut, amiben a mai kánikulát óhajtom átvészelni, mire én, na ne hülyéskedj, ezt te vetted nekem Ámerikában, amikor Palo Altoban ültél a Fulbrightoddal, egyből kettő darabot, hát nem emlékszel? Ööö, nem. Bazz.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/29 hüvelyk ajándék, nyár

 

5/331 – Innen és túl

Átmenetileg felmerülök kicsinyt a hülyeség és marhaság bugyraiból, merthogy a fikción túli világban szombat van (a fikción inneniben, ha esetleg tudni akarjátok, éppen csütörtökről péntekre virradó éjszaka, ráadásul április elején), és ha szombat, akkor piac.

Ezügyben pedig némi erőfeszítést is tettem, hogy emberszerűen nézzek ki. Több-kevesebb sikerrel.

A fikción túli világban nekem élő, igazi barátaim is vannak, bezony, ráadásul köztük olyanok is, akik nem barlangi morcok, úgyhogy ma este még buliba is hivatalos vagyok. Egy kis szerencsével nem hülyülök meg teljesen addig, ma legalábbis megpróbálom a víz fölött tartani az orrom, hogy ne csapjanak teljesen össze a hullámok a fejem fölött.

Sőt, még az is lehet, hogy a buliba át is öltözöm, héjjahó.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/28 hüvelyk nyár

 

5/330 – Keleten, nyugaton

Tökmindegy, hol, a helyzet úgyis változatlan.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/27 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

5/329 – Kofffein

Itt továbbra is a robbantott hajak, házi lipityánkák, hajnali műszakok és égig érő vascsicsergők szezonja zajlik. A mai napra várható legnagyobb IRL kaland, hogy valószínűleg átmegyek a kisbótba kávéért, az ugyanis durván fogyóban van, talán nem meglepő módon.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/07/26 hüvelyk újracucc, nyár

 

5/328 – Tényleg begolyó

Helló, itt az önszétforgácsolás mesterasszonya jelentkezik. Asszem, a következő időszakban a szokottnál jelentősen szűkszavúbb leszek.

Majd ha lejövök  a szerről, részletesebben is írok.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/25 hüvelyk nyár

 

5/327 – Begolyó

Ó, édesjóistenem, már megint itt vannak azok a skizofrén napok, amikor a szélrózsa minden irányába próbálok rohanni egyszerre. Pihenni kéne, dolgozni kéne, magánhatáridők, kötelező határidők és határidőtlen élvezetek szküllái és kharübdiszei között lavírozgatok egy lyukas csónakban, a szám egyik sarkában margarétavirág, a másikban penna, a fejemben válogatott narrátorok pofáznak és Énke röhög, én meg kezdek lassan begolyózni. Már megint.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/24 hüvelyk újracucc, nyár

 

Eská 5/43 – Párnabagly

Amikor valamiért sehogy se jön össze az, amit csinálni szeretnék – mert rossz a koncepció, mert rossz a megvalósítás, mert rosszak a használt eszközök, vagy egyszerűen csak rossz az egész úgy, ahogy van -, mindig elő szoktam venni valamit, ami bezzeg úgy sikerült, mint a karikacsapás. Tegnap is ilyen napom volt, úgyhogy bementem a vendégszobába, megsimogatni kicsit a baglyos párnát, erről meg eszembe jutott, hogy hejhó, hát ezt én még be sem blogoltam.

Miután ugyebár a hó elején megtanultam horgolni*, teljesen belelkesedtem attól, hogy ezt most én milyen jól fel tudom használni mindenféle vegyes technikával készült tárgyakhoz. Ez a projekt mégse horgolással kezdődött, hanem, mint általában, egy firkával. (Egyszer majd talán megmutatom a firkagyűjteményem is, tanulságos lesz.)

A kezdeti kicsike golyóstollas firkabagolyból már pauszpapírra és grafitceruzával vezettem át a következő, valamivel nagyobb, de még mindig csak tenyérnyi változatot, aztán áthúztam a körvonalakat alkoholos filccel, és véglegesítettem azt, hogy körülbelül milyen módon fogom majd kihímezni.

Ezután elővettem a szövetficliket, amiket Hosszú anyukájától szoktam kapni, és amikből a tallérokat** is készítem. (Köszi még egyszer, Ica!)

Mint látható, ezt a párnát is már eleve a vendégszobába szántam, direkt annak a színeihez válogattam az éppen használt kékzöld ficliket. Kivágtam a bagly darabjait, aztán megnéztem, és látám, hogy jó.

Ami ezután következett, az hosszú, de problémátlan kulimunka volt sokféle hímzőcérnával és sűrű pelenkaöltésekkel, valamint két nagyobbfajta kásagyönggyel.

Az elkészült baglyot ki is hímeztem a lehető legegyszerűbb módon.

Kérdezhetnétek, hát a horgolás hol maradt. Itt ni. Keret a bagolyhoz, háromféle kékzöld színből.

Azt persze ne kérjétek, hogy pontosan írjam le, hogyan készült, mert horgolásrecepteket még nem tudok elmagyarázni. Csináltam gerincvelőből, aztán meglett, ezt tudom csak elmondani, bármilyen röhejesen is hangzik ez az egész. Gondolom, horgolni tudók képesek a képből is megfejteni, mit csináltam. A sarokban amúgy azért van a piros fonáldarab, mert a kezdő sornak néggyel oszthatónak kellett lennie, négyzet alakú keretet horgoltam ugyanis, és mert tisztában voltam azzal: én bizony nem leszek annyira kompetens, hogy még számolgassam is, hol kell majd szaporítanom, hogy a sarkok kialakulhassanak.

A kész keretet a szokásos eljárással varrtam fel egy zöld polárdarabra,

majd láthatatlan öltésekkel (a pelenkaöltés szálai közé rejtve a varrást) a baglyot is rögzítettem a keret közepére.

Ezek után már csak a szokásos hátlapot neki, gombok, hurokgombolás, összevarr, kifordít, párnát belepofoz.

Nagyon-nagyon büszke vagyok rá. Annyira, hogy szerintem más elpacsált projektek után is visszamegyek majd megsimogatni.

* Oké, valójában nem megtanultam, hanem újrakezdtem, de olyan technikákkal, amilyeneket én még soha sehol semmikor, úgyhogy valójában tényleg megtanultam. Kicsit. Még van hová fejlődni, hajaj.

** Például ezek. Meg ezek. Meg ezek is.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/24 hüvelyk ajándék, újracucc, eská

 

5/326 – Jódolgomban

Mint általában a rokongyerekek és rokonfelnőttek levonulása után szokás, tegnap nagyon csendes és kihalt lett ez a kóceráj. Ez valójában nem túl logikus, Filoméla ugyanis nem volt egy különösebben hangos példány, és elég jól el is foglalta magát minden külső segítség nélkül a saját szobájában a rajzasztalnál meg Micimackóval. Ezzel együtt is ott álltunk mindig ugrásra készen, most meg végre abbahagyhattuk ezt a Kanga-programot.

A lelkemben keletkezett űrt és a napirendemben keletkezett szabadidőt korpuszom restaurálásával tömtem be: hajat mostam, festettem és robbantottam, valamint kilagoztam mind a húsz körmömet. Minderre viszont az édes anyatermészet is úgy gondolta, bedugja a fejét az ajtón, és megnézi, nincs-e túl jó dolgom. A jelek szerint úgy döntött, hogy de, mert aztán hajnali háromnegyed háromkor olyan görcsökkel ébresztett, hogy majdnem leszedtem a falat.

Ma még tart a regenerálóprogram, és a tegnapi űrben újra előszedtem a maradékos zsákocskámat is, újabb polárficni-mentéseken és más merényleteken törvén fejemet. A háttérben már igen szemrehányóan köszörülik torkukat bizonyos foglalkozandó szövegek, de ma még jódolgomat akarok meg azt mondani, hogy sálálálálá, és nem hallgatni rájuk. Úgy legyen.

Most még elvánszorgok péksütiért, aztán itthoncsücsü napot tartok. Az eső is mindjárt leesik, jáj.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/23 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

Vendégszerzői búcsú – A “málnás-édességes”

Filoméla nagyjából ideérkezése óta mondogatott nekünk egy receptet, amit úgy hívott, hogy “málnás-édességes”. Összetört babapiskóta, tejszín, tejföl, méz, málna, pohár, “majd hűtőbe tesszük, hogy íze még krémesebb legyen”.

Persze nem árulta el, honnan van a recept, de mivel nekünk lenni tapasztalat, éltünk a gyanúperrel, hogy ő maga találta ki az egészet a még krémesebb ízzel bezárólag. A Repülő Kutató úgy gondolta, hogy ez végül is egy teljesen korrekt recept, bárhonnan is van, úgyhogy tegnap meg is csinálta, “a tejszínt habbá verjük, majd óvatosan összeforgatjuk a mézzel és tejföllel”, beadagolták poharakba az összetört babapiskótára, majd Filoméla nagy műgonddal rárakosgatta a málnaszemeket.

Én most ettem meg az én adagomat.

Nagyon finom volt.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/22 hüvelyk ajándék, eská, nyár

 

5/325 – Rövidpálca

Mától megint csak két szőrös családtaggal osztjuk meg palotánkat, a gyermeket hazaviszik szüléi, akik tegnap este pottyantak be mindannyiunk nagy örömére. Úgy feltelt a lakás, amilyet a macskák ritkán látnak, és a szokásos logisztikázásra is sor került, mert ugyebár el kellett valahol altatni az öszves nyájakat. Mivel csak ketten lakunk emberek ebben a nagy hodályban, elvileg ez nem ütközik akadályba, a gyakorlatban viszont a Bűnök Barlangjából el kellett távolítani ezt.

Igen, az ott egy Filoméla, aki éppen megtanulta, hogyan készül a rövidpálca, és annyira belelkesedett tőle, csak Pom Pom meséivel tudtam kicsalogatni, hogy a futonból alvóhelyet varázsolhassak.

A nagy családi egymásra találás amúgy a Dunaparton zajlott, ahová mi azért vittük le a csemetét, mert a) lusták voltunk főzni, ott meg Ister-napok voltak kirakóvásárral meg mindenféle zabálnivalóval b) az Ister-napokhoz kapcsoltan gyertyaúsztatás volt várható, az meg nagy buli egy kilencévesnek. Hát, kéremszépen, isteni szerencse, hogy megérkeztek a szülők, mert egyébként irgalmatlan nagy csalódás lett volna a dologból, háromnegyed kilenc környül ugyanis olyan éccakafekete fellegek úsztak be az égre, hogy mi alkalmasabbnak találtuk szépen hazatotyogni, mielőtt fejünkre esik a vihar, pápá gyertyaúsztatás. (Mintegy mellesleg az utózmányok tekintetében nekünk volt a legtöbb eszünk, mert a gyertyaúsztatást szépen le is fújták a közeledő vihar miatt. És így tulajdonképpen Filoméla jött ki győztesen az egészből, mert ő még fél nyolc körül láthatott leúszni a Dunán négy egész gyertyát, amit próbából engedtek le, úgyhogy ő legalább látott úszó gyertyákat, a később megérkező ötezer ember meg egyet sem.)

A gyermekek igen bonyolult lények, mint ezt tudjuk, és erre ezúttal is kellő bizonyítékot kaptunk, mert az üdvözlés úgy hangzott, hogy “Anyuuuu!!! Apu!!! Képzeljétek, tegnap voltam a Skanzenben!”. Ooookééé. Ahhoz képest, hogy miként festett élőben az egész parti Morcival meg Dúlifúlival, retrospektíve igen jó sajtója lett a Skanzen-látogatásnak. Meg az összes többinek is.

Ebben a pillanatban még csak a Repülő Kutató meg a macskák vannak ébren, azazhogy hoppá, Poci elaludt, szóval már ő se. Mivel nemsokára kitör a távozás zűrzavara, gyorsan lőttem magamról egy fotót, amíg megtehetem.

Higgyétek el, a fejemen lévő konstrukcióval sokkal inkább tekintettel vagyok érzékeny lelketekre, mint ha a hajamat mutogatnám. No de ma azt is gatyába rázom, ha már úgysem tudok mit tenni bús magányomban.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/22 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

Filoméla fotói – Skanzen

A képek válogatása során nem volt semmi morci, és én ennek piszkosul örültem. Sőt, mint kiderült, még olyan élmények is voltak ott, amelyeket én elfelejtettem felsorolni.

1. Egy kocsiszín, amibe csak egy egészen kicsi lyukon lehetett bekukucskálni, és nem is látott az ember semmit, de a fényképezőgépnek vakuja van, és az látott. Kocsit. 

2. Krtek a sótartóban. 

3. A kékfalú ház. 

4. A cinnia-ágyás. 

5. Még egyszer a cinnia-ágyás. 

6. Ezek a virágok is nagyon szépek voltak. 

7. Ott pedig felmentünk, és nagyon sütött a nap, de azért felmentünk. És ez volt az iskola.

8. Valakinek volt egy egészen kicsi tulipános ládája, majdnem olyan, mint otthon, csak kicsi. 

9. Az egyik fán volt egy eeeekkora taplógomba. 

10. Ilyen egy zsúptető belülről. 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/07/21 hüvelyk ajándék, eská, nyár

 

5/324 – Our Lady of various sorrows

A tegnapi Skanzen-kirándulás valahol nagyon határozottan gajrament, ez kétségtelen. A fő gondom az, hogy igazából azt sem tudom, hol. Filoméla igenigen látványosan kelletlen volt az idő nyolcvan százalékában, de nem mondta el, mitől meg miért az, és hogyan tudnánk ezt megszüntetni. Írtam már itt arról, hogy minél inkább macerálja az ember, annál nehezebben lehet belőle kiszedni bármit is, és a tegnapi nap példaszerű volt ebből a tekintetből, mert tényleg fogalmam sincs, mit várt a Skanzentől, amit nem kapott meg. Már a legislegelején azzal kezdte, hogy nagyon süt a nap, ami amúgy teljesen igaz is volt*, és emellett mindvégig szívósan kitartott. Akkor is, amikor beborult, természetesen. És akkor is, amikor be lehetett volna menni hűvös házakba, nem pedig kint ácsorogni előttük olyan képpel, amiről folyton a címbeli Nick Cave-idézet jutott eszembe. A Repülő Kutató, aki velem egyetemben kábé tizenöt éve járt utoljára a Skanzenben**, elragadtatottan készült arra, hogy minden azóta megépült tájegységet be fog barangolni (“Mándoki görögkatolikus templom! kálvária! felmászik! lemászik! uáááá!”), és ez így ebben a formában nyilvánvalóan nem jöhetett össze.

Úgyhogy előbb-utóbb két kelletlen gyerekem lett a perzselő Nap alatt, akik viszont teljesen eltérő módon nyilvánultak meg, a közös csak az volt bennük, hogy mindkettő idegesítő volt a végletekig. Morci összeráncolt homlokkal és rózsabimbóra húzott szájjal ácsorgott kelletlenül, valamint hallgatott, mint a kuka, és amikor felhívtam a figyelmét valami olyanra, ami egy kilencévesnek tetszhet, juszt se nézett oda. Dúlifúlinak viszont semmiféle problémája nem volt azzal, hogy verbálisan is felsorolja panaszait, miszerint Morci, miért nem kommunikálsz velem, és ha már bajod van a nappal, miért nem jössz be ide, itt bent hűvös van, és nagyon érdekes, igenis érdekes, naaaa. Egy adott ponton bennem is elszakadoztak a cérnák, és tartottam egy kukliprédikációt Morcinak meg Dúlifúlinak arról, hogy ha nem fejezik be ezt sürgősen, úgy otthagyom őket, mint Szent Pál az oláhokat, mert engem éget legjobban a nap, és különben is vakációm van meg egy csomó dolgom lenne szövegekkel, nem pedig itt állni a Kisalföld közepin, és dedós veszekedéseket hallgatni egyoldalról, kussolást másoldalról. Na.

Mindent összevéve pont úgy festettünk, mint egy egészen igazi család Skanzen-látogatáson, a megfelelő nyürrögésekkel (Repülő Kutató) és kelletlen hallgatással (Filoméla) meg kétségbeesett erőfeszítésekkel arra, hogy valahogy mégiscsak tovább gördüljön az utazó cirkusz (én). Egy adott ponton az a kísérteties érzésem támadt, hogy Filoméla az égegyadta világon semmi mást nem tart érdekesnek a Skanzenből, csak azt a párakaput valahol Észak-Magyarországon. Ehhez az élményhez az is elegendő lett volna, ha lemegyünk a főtérre, sőt, az is, ha a virágspricnivel lődözöm meg a konyhában. Attól persze még lehet, hogy egyszer majd úgy fog visszaemlékezni a Skanzenra, hogy húdejó volt, ezt sose tudni. Miután hazaértünk, megpróbáltam összeszámolni, mikor látszott rajta, hogy na, ez mégiscsak buli, és végső soron nem állunk olyan rosszul. A néni, aki gyógynövényes teát adott a boszorkánykonyhában, a kékfalú ház, a kutak, a másik néni a mézeskalácsokkal, az iskola a kicsi palatáblákkal, a racka juhok meg a szürke marhák meg a simogatható csacsi, a tulipános nyalóka***, Krteket lefotózni egy sótartóban, a Fa Házában a kicsike gyalu meg a méregethető fahasábok, a mágneses tollal irányítható kis kézi labirintus-játék****, egy cinnia-ágyás.

Nem, definitíve nem állunk olyan rosszul, mint ahogyan látszott.

Mivel ma szombat, és a remény az, ami általában utolsóként degelik meg, felkészültem a piaclátogatásra. A továbbiakban már minden Morcitól és Dúlifúlitól függ.

 

* Én hülye vihettem volna a gyermeknek egy szalmakalapot, és ha már itt tartunk, magamnak is, mert amúgy nyilván én lettem hármunk közül az egyetlen, aki leégett.

** Ami teljességgel röhejes, ha jól belegondolunk, mert két kilométerre lakunk tőle, és a lakcímkártyánkra még 50% engedmény is jár a belépti díjból, úgyám.

*** Kakasos nyalóka helyett tulipánosat kért a szatócsboltban, és be is tettük a táskájába azzal, hogy na majd otthon. Már otthon egyszer csak megjelent azzal, hogy “hol a táskám?”, mire én, hogy “mire van szükséged?”, ő pedig szokás szerint nem válaszolt semmit, csak felvonult a Saját Szobájába táskástul. Pár perccel később utána mentem a kimosott holmijaival, mire a gyermek meghallván lépteim zaját ösztönből ráült a táskára. Nos, nem tudtam eldönteni, hogy melyiken röhögjek/sértődjek meg jobban: azon, hogy házsártos szipirtyónak tart, aki megtiltja egy direkt neki vett tulipános nyalóka elszopogatását, vagy azon, hogy azt hiszi, most jöttem a hathúszassal. Félvállról megkérdeztem, hogy “tulipános nyalóka?”, mire ő bevallotta, hogy nem tudja kibontani a celofánból. Úgyhogy kibontottam neki. Vakáció van, az árgyélusát, nem nevelni adták ide nekem, hanem hogy jól érezze magát.

**** Emellől alig lehetett elrángatni, én meg iszonyúan reméltem, hogy az ajándékboltban lesz belőle, és volt is.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/21 hüvelyk nyár

 

Eská 5/42 – Kötényruha gyereknek, gyerekkel

Ezúttal nem kérek engedélyt az anyjától a fotók publikálására, a mai szép napon úgy lefárasztott Filoméla (a Repülő Kutatóval egyetemben, úgyhogy ő is meg fogja ám kapni a magáét), hogy merő bosszúból minden engedély nélkül közzéteszem a képeit. Erre ti szívecskéket fogtok szórni, és kedves hozzászólásokat hozzászólni (ugye? ugyeee?), mert az égedelmes kölke tényleg cuki, és még akkor is annak látnám, ha nem lenne az unokahúgom meg még az én kilencéves kori magamnál is jobban meghúzatva. Na de beszéljünk a ruháról.

Ezt a szabásmintát én már hozzávetőleg háromszáznegyvenkét verzióban megcsináltam mindenféle anyagból mindenféle unokahugiknak, bár asszem Perpétának még nincs belőle, de ami késik, nem múlik. Filomélának kilencvenkét centis korában csináltam az elsőt, most meg száznegyven, úgyhogy ez tényleg egy jól bevált szabásminta. A Burda (nem fogom most előkeresni azt a muzeális példányt, amiből kisbencéztem) 122 centis méretig találta csak ki, de hahh, vagyok én hős és dicső, és tudok nagyobbítani szabásmintákon is, éalá. (Ez utóbbi óangolul van. Hogy modern angolul kommentáljam, don’t ask.)

Naszóval. Anyag ismerős, szabásminta ismerős, tegnap készült egy újabb-nagyobbított példány, ma használatba is lett véve. Úgyhogy most már tudjuk, ez a ruha kiválóan megfelel mindarra, mikor az ember lánya a Skanzenben

játszik a bejárat melletti játszótéren 

scone*-t zabál a felföldi mezővárosban 

a hozzá hasonlatosan dilinyós, mindehhez pedig impozánsan kopaszodó nagybátyjával együtt bekukucskál egy erdőbényei házba 

kék falat fotóz Észak-Magyarországon 

egy újabb scone-t zabál meg a kisvonaton 

fát mászik a Kisalföldön 

aztán még csacsit is simogat az alföldi mezőváros szélén. 

A táskát valahogy vissza kell konfiskálnom tőle, mert az az enyimé. A ruhát viszont nem fogom, és nagy örömmel üdvözlöm majd azt a pillanatot, amikor értesítenek, hogy szétszakadt valami szabadprogramon, mert akkor varrhatok újabbat, evoé. (Ez ógörögül van, de nem tudom, hogyan van újgörögül a “ne is kérdezd”. Bocsi.)

* Ma reggelre neki ez volt a kívánsága. A Repülő Kutatónak a polentás kenyér. Én akkora hős és dicső vagyok, hogy mindkettőt megsütöttem, bmeg.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/20 hüvelyk ajándék, blabla, eská

 

5/323 – Nempisztergál

“Imádom, amikor egy terv összejön” – mondott valami effélét Hannibal Smith a szivarja mellől, ahányszor a Szupercsapatnak sikerült valami hajmeresztő hülyeséget végrehajtania. Nos, ha a tegnapi napra nézek, Hannibal Smith piszok elégedett lenne vele, mert egészen pontosan azt sikerült összehozni, amit terveztünk. Nem csináltunk semmit, csak színezők, rajzfilmek, Micimackó meg kézimunka. Ez utóbbit én a magam részéről kettő darab ruhával teljesítettem, melyek 140 centis kishölgyekre voltak optimalizálva, mivel abból van most itt nekünk a házban egy példány, és hülye nagynénik nemigen tudják másként kimutatni a szeretetüket, mint hogy ruhákat varrnak, meg filctollkészleteket és jegesmedvés mesezoknikat vesznek a gyermeknek.

Egy piroskockás nyafogóruha meg egy jó tartású trikotázsból gyártott kötényruha rendel, előtte konzultáltam az alannyal, hogy melyik anyagból milyen hosszban melyik szabásminta alapján, aztán uccuneki. Amióta itt van, már három ruhát varrtam neki, melyekre mind azt mondta, hogy jajdejó, de még nem vette fel egyiket sem, és ez némi kétséggel tölt el arra nézve, mennyire jajdejók ezek a ruhák. Filoméla szerfölött udvarias gyermek, ami (bármilyen meglepő) nem mindig előnyös, Toscára például sokkal jobban lehet alapozni. Ő szemrebbenés nélkül közölte anyámmal a múlt héten, hogy a paradicsomlevese nem olyan finom, mint a másik nagymamáé, majd némi gondolkodás után hozzátette, “különben is olyan hosszú ideje vagy már itt nálunk, hazamehetnél”. Ehhez képest Filoméla szép hosszan nyammog az ételen, és leginkább abból tudjuk megállapítani, mennyire ízlik neki, hogy mit válaszol arra, ha megkérdezzük tőle a tányér felénél, hogy “befejezted már?”. Úgyhogy a ruhákkal kapcsolatban sem tudom, valójában mi a helyzet, és nem is igen akarom pisztergálni a kiskorút. Én most a bolond nagynéni vagyok, akinél nyaral, ergo próbálok minél lazább lenni, és minél kevesebbet pisztergálni. A tanítónői fekete vér persze így is ki-kiüt: ragaszkodom hozzá, hogy szandálban ne másszon szobrot, a teraszajtót mindig csukja be, ha kimegy vagy bejön, és ne mászkáljon bekapcsolt fényképezőgéppel a kezében. (Ez utóbbi fontosságáról egyébként kedden valóban sikerült meggyőzni, a fényképezőgép akkuja ugyanis egyszer csak, hupp, lemerült, és nem lehetett vele többet fotózni, pedig a leányzó éppen egy bokorban guggolt a Kacsakő bisztró mellett, körülötte színesre festett kövek, és még nem fotózta le mindet, ó pech. Na akkor speciel aggódtam is kissé, mert a gép nyitott állapotban merült le végleg, és amíg nem töltöttük újra az akkut, nem tudhattam, nem romlott-e el. Szerencsére ezt megúsztuk.) A kedd volt amúgy az eddigi legpisztergálósabb napunk, aznap volt az is, hogy igazi sztentori hangon üvöltöttem rá a gyermekre, “NE IGYÁL BELE!!!”, amikor a Bütykös pataknak próbált nekifeküdni.

Valójában mindig mindennek van oka és magyarázata, csak nehéz ezeket kihúzni a csemetéből, és minél többet nógatja az ember, annál nehezebb. Ki kell várni, amíg megosztja velünk azt az elképzelését, hogy a gép sokkal hamarabb merül le, ha az ember ki-be kapcsolgatja, aztán szállítani erre a cáfolatot, és voálá, nincs több bekapcsolt géppel mászkálás. Azt is ki kell várni, amíg elmondja, hogy azért akar patakvizet inni, mert otthon nincsenek források meg patakok, csak a Tisza, a könyvekben pedig azt mondják, hogy a forrásokba bele lehet inni, aztán elmagyarázni neki, hogy igen, a patakok valóban tiszta forrásokból jönnek, csak például a Bütykös egy városi patak, amiben azon a ponton, ahol ő bele akart inni, már nem tiszta forrásvíz van, hanem inkább kutyapisi meg motorolaj meg városi szemét. (Fene ezekbe a tananyagokba, a környezetismeret könyvek igazán megemlékezhetnének pusztán csak a nagynénik kedvéért arról, hogy milyen egy városi patak. Elhitetik szegény kölkökkel, hogy a hűs tiszta patakvíz ígymegúgy, aztán én állhatok a töltésen ordítozva, hogy ne igyon bele a Bütykösbe.) Marha nagy szerencsénkre a gyermek előbb-utóbb logikus magyarázatot ad mindenre, csak azt kell kivárni, de az igényei nem Perpéta mostazonnal egyszerű igényei, és nem is verbalizálja őket olyan vehemenciával, mint Tosca, aki valószínűleg már lesikította volna néhányszor a fejünkről a hajat, szóval ez nem mindig könnyű. Riposztozni viszont igen szépen tud, tegnap este például, amikor azt mondtam neki, hogy “na, ma több rajzfilmet néztél, mint összesen azóta, hogy itt vagy”, azt válaszolta, hogy “majdnem annyi rajzfilmet néztem ma, mint amennyit túráztam tegnap”. A fellegvár megmászását valószínűleg nem fogja elfelejteni a Repülő Kutatónak, ami nagyon helyes, a Repülő Kutató amúgy is el van kapatva. (Nem, valójában nincs. Én se felejtek el neki ilyen disznóságokat. Például azt sem, amikor 1999-ben felmászatott a Hradzsinba akkor is, amikor nekem már vér folyt a cipőmbe, mert hiába mondtam neki, nem hitte el, és olyan gyorsan ment előre, hogy csak fent tudtam neki megmutatni.)

Az a gyanúm, a mai nap is emlékezetes lesz túrázás szempontjából, mert ma a skanzent tervezzük meglátogatni, és én ugyan elsősorban arról beszéltem Filomélának felkíváncsításul, hogy kisvasút meg kakasos nyalóka meg mesetekercsek, de a Repülő Kutató fejében valószínűleg az van, hogy “hatvan hektár, nyolc tájegység, jajdesokszép gyalogolnivaló”. Na ezt a kettőt kell nekem valahogyan kiegyensúlyozni, de végül is, Mérleg vagyok, menni fog.

Ha meg nem, mindig ott van segítségül a vodka. Legalábbis azt hiszem, van. Miért éppen az ne lenne ebben a vircsaftban.

Ahhoz viszont kétség sem fér, hogy még egy vodkánál is nagyobb szükségem lenne egy hajmosásra, desőt egy hajfestésre is. Nyugi, arra is sort kerítünk valamikor, de nem ma, az tuti. A képet is azelőtt lőttem még hirtelenjében, mielőtt felébrednének kétlábú családtagjaim, mert utána piszkosul nem fogok ráérni. Ma reggelre ketten kétféle kenyérfélét rendeltek, szóval képzelhetitek.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/20 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

Filoméla fotói – Visegrád

Sok-sok kép készült, ti most egy újabb exkluzívan összeválogatott tízet kaptok.

1. Játékkatonák a szuvenírboltban. 

2. Királyi palota, udvar. 

3. Az egyik kút a sokból, amibe bele lehetett inni, többször is. (A háttérben egy egy egészen icipici Repülő Kutatóval.) 

4. Még egy kép a királyi palota udvaráról. 

5. Itt lehetett felmenni a kiállításokhoz. 

6. Ott meg ilyen patkók is vannak, ni. 

7. Minden, ami jó: királyi palota, kút meg Krtek. 

8. A várban még mindig ott zabálnak Róbert Károlyék, 

9. valamint táncolnak a morcosképűek, 

10. és vadászok is vannak, bizony. 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/07/19 hüvelyk ajándék, eská, nyár