Amit ezen a korai órán láttok a képemen, nem igazán lelkesedés. Sőt.
10/251 – Túl
Ismeritek azt, amikor az ember nem tud mit csinálni jódolgában, mert lenne ugyan tennivalója, de semminek sem esik éppen tegnapelőttre a határideje? Na az van most. Ha nem így lenne, talán nem pizsiruhában ülnék a teraszon, amiatt zsörtölődve, hogy nem bírom felemelni innen a seggem, mert éppen aktuálisan nem muszáj rohanni éppen valahová.
Sebaj, holnap bepótolom. Mármint a rohanást. És holnapután is.
Csak tudnám, mi a nyavalyáért vagyok ilyen nyűgös és tehetetlen, amikor éppen túl jó dolgom van. Voltaképpen.
10/250 – Tény
Újabb bizonyíték az “ezért nem lesz belőlem sose menő őtözködős/lakberendezős/diy/ésatöbbi blogger, akit tízezrek követnek az instán, és cégek bombázzák ajánlataikkal” tényére.
Ez volt a ma reggel hét órai állapot a Bűnök Barlangjában. (A képet természetesen a RK lőtte.)
10/249 – Pöttyös
Tegnap lementünk a helyi Gasztropiknikre enni meg inni, és mindkettő kiválóan sikerült. Én kellő mértékben ki is csippentettem magam az új pöttyös ruhámba, és mivel ma minden bizonnyal nem tudom ezt überelni (csak kozmetikushoz caplatok át délután, semmi extra őtözködésre nem lehet számítani), nyilvánvalóan be fogom itt blogolni, bezony.
Nesztek egy galéria is, hadd irigykedjetek. 🙂
Nyugi, ma már mindkettőnknek munkanap van, még ha nekem nem is kell elkutyagolnom Esztergomba. Excel-táblázatok és más effélék, brr.
10/248 – Rebarbara
Már megint van itt nektek mindenféle: rebarbarás lepény, szabóinas, növények úton-útfélen, plusz többé-kevésbé turitnyai fotók abból a két nemkicsit dekoratív városból, amelyek között ingázva telik az életem. Galéria!
10/247 – Akár
Szombati tanítás, szeretlek. (Nem.)
Nyilván csak és kizárólag azokon a napokon tudnék akár – akár! – fél nyolcig is aludni, amikor a hatos busszal kell indulnom.
10/246 – Ideiglen
Mivel még mindig itt csücsülök erőt gyűjtve (hajat kéne mosni és kenyeret sütni, én pedig mindkettőhöz lusta vagyok*), ezúton szeretném jelezni, hogy még élek, és nem lettem egy pöttyel sem kevésbé buggyant, amióta nem láttatok.
Igen, mostanában ilyeneket gyártok a buszon nagy unalmamban.
Ha minden jól megy, du. mutatok magamról is fotót. Frissen mosott hajjal, lehetőleg.
* Tegnap is hatkor indultam, holnap is akkor fogok, és ma már ötkor mindenféle izéket töltögettem fel a Neptunba, szóval a lustaság is viszonylagos.
Sokkal, de sokkal később: nna, legalább a hajmosás megvolt. Plusz ellejtettünk az Aranysárkányba megszabadulni a játékpénzeim (= a SzÉP-kártyámon parkoló összeg) picike töredékétől. Ha jól számolom, kábé másfél százalékától. Röhejesen sok játékpénzem van.
10/245 – Mármint
Hat óra ötkor robogtam ki az ajtón. Háromnegyed kilenckor fogok visszavánszorogni rajta.
Mármint este háromnegyed kilenckor.
10/244 – Szedett
Meglehetősen szedett-vedett vagyok ezen a szerdán, és nem kevéssé méla, afféle jólesően, lustácskán, molyolgatósan méla.
Meglesz ennek a böjtje hamarost (mármint a jólesőn lustácskának), de ma, tudjátok mit, nem érdekel.
10/243 – Vízum
Röhögni fogtok, éppen az amerikai nagykövetségre indulok vízuminterjúra. Nem kell betojni, nincsen szándékomban hosszú távra Ámerikába távozni, de turitnyavízumra van szükségem ahhoz is, hogy egyáltalán betehessem a lábam az ígéret földjére.
A dolgok, kéremszépen, ott szaródtak el, hogy az egyszerűsített honosítási eljárás jóvoltából mindenféle gyanús elemek is viszonylag könnyen jutottak magyar állampolgársághoz – hé, pár évvel ezelőtt még azt is lehetett tudni, hány szerb dinár annak a tarifája, hogy megfelelően dörzsölt emberek elintézzék neked akkor is, ha amúgy semmi jogcímed nincs rá. Ennélfogva ezek a gyanús elemek úgy jártak ki-be Ámerikába, ahogyan csak kedvük szottyant, ez ellen pedig csak annyit tudott végtelen bölcsességében kitalálni a világ legerősebb állama, hogy most már minden magyar állampolgárnak, aki nem a jelenlegi Magyarország területén született, turistavízum kell a beutazáshoz, slussz. Na mármost a Repülő Kutatónak november végén Philadelphiában lesz egy konferenciája, előtte meg héderezne egy hetet New Yorkban néhány professzorhaverral, és tavaly ősszel azt sütöttük ki, hogy engem is vinne magával.
Azóta a terveink kicsit összekuszálódtak (bár ettől továbbra sem kell betojni), úgyhogy messze nem biztos, el akarok-e én menni novemberben New Yorkba és Philadelphiába, de a vízuminterjút attól még megejtem. Ha arra a döntésre jutnak a nagykövetségen, hogy nem jelentek veszélyt rájuk, és megkapom a vízumot, az tíz évig érvényes lesz, és akkor utazom oda, amikor kedvem szottyan. Ha és amennyiben kedvem szottyan, ugye. Az ilyen hosszú távú tervek hajlamosak összekuszálódni, ezt a mai interjúmat is tavaly decemberben intéztük, és idén november végére esne a konferenciálás, oszt már félig-meddig tárgytalan az egész.
Na persze az amerikai nagykövetségre bejutni legalább annyi megkötéssel jár, mint ha repülőre akarnék szállni, úgyhogy horgolást például nem tudok magammal vinni a Szabadság térre, és dohányterméket sem. Azt is csak remélni tudom, nem veszik el tőlem a világ legostobább Nokia telefonját, és cipőben maradhatok.
Ha mégse, majd sztorizik nekik a felemás zoknik és Torontó összefüggéseiről.
Eská 10/27 – Uncsika
A “nem vagyok formában” még hozzávetőleg se írja le a helyzetet. Három napom volt annyi mindent és olyat varrni, amire és amennyire csak kedvem szottyan, oszt mi sikerült belőle, ez.
Nincsen vele semmi baj, de olyan, mint egy hatalmas ásítás. A fények se kedveznek neki, az is igaz.
10/242 – Sorszám
Némi gyanakvással néztem utána, vajon az elmúlt években is ilyen későn lett-e elviselhetően meleg – nekem ugyebár itt van a seggem alatt ez a blog, szóval minden lehetőségem adott az ellenőrzéshez. Nos, tavalyról nincs dokumentált nyavalygásom a hőfokokról, de két éve sem volt melegem, három éve se, négy éve se, szóval nem tudom, mitől vagyok meglepődve.
Egyúttal viszont újólag konstatáltam, hogy megint elvesztettem az évből egy napot (az archív bejegyzések sorszámából ítélve), és ez valószínűleg az lehetett, amikor nem volt kedvem blogni, viszont a sorszámozást jámboran folytattam tovább is. Hát ezúttal sem tudok mást mondani, mint hogy több is veszett Mohácsnál.
A nap mindenesetre szépen süt,
én viszont nyafogóruhában vacogok a teraszon, arra meg nem hinném, hogy kíváncsiak lennétek.
Kellemes dalköszöncsét mindenkinek, én visszakúszom a Bűnök Barlangjába a szabnivalóimhoz.
Szaporulat a… leginkább mindenhol – Háromszor is piros
Itt egyik cucc se vadiúj, mármint abból a szempontból nem az, hogy hetekkel ezelőtt szereztem be mindhármat, de mivel ma van a névnapom-pom-pom-pom, és kábé mostanra lett elegem a futtervarrásból (borzasztó morzsalékos anyag az, feleim), talán ideje beblogolnom az elmúlt időszak beszerzéseit.
A húsvéti asztalon meg a komódon már lehetett látni őket, de most mutatom be teljes pompájában legutóbbi piros cserepeimet, juhé.
Az igen pofás fotót nem én lőttem, hanem az eladó, a Second Chance nevű oldal gazdája. Merőben véletlenül tévedtem oda egyszer, és azóta is gondosan monitorozom, de mindig lecsúszok az ajánlatokról. Na de március végén (éppen Bécsben voltam, csak a vicc kedvéért) sikerült elcsípnem ezt a remek kupacot, hollárihó, madarat lehetett volna velem fogatni.
Az külön poén, hogy például itt az alábbi képen háromféle forrásból vannak a pirosok (anyósom egyszer vett nekem ajiba a WAMPon néhány remek Konda Brigi-kerámiát, tavaly nyáron Grazban egy Carlában megcsíptem egy csudálatos kupac piros akármit 12 vagy 13 euróért, plusz ezek itt most a Second Chance-től), de mind passzol egymáshoz.
Hm. It feels like a pattern, my dear Watson.
A tornacipő az nem nagy kunszt, csak az elhalálozott-forma kínaibótos piros tornacipők utóda, szintén kínai bótból.
Gertrude Stein írja valahol, hogy egy kép vagy háromszáz, vagy pedig háromszázezer frankba kerül, és ez kissé átalakított formában (más szám és más pénznem, de az elv stimmel) a cipőimre is igaz. Ez itt például 2500 magyar forintokba fájt. Nájsz.
Ja, és két héttel ezelőtt én is felültem a modern világ bolondvonatára.
Majdnem harminc éve dohányzom (konkrétan 29, de kinemszarjale), és eddig kimaradt az életemből a hevítőrudas miskulánciák világa, de úgyszintén még Bécsben végre elmagyarázta nekem az előnyeit valaki, aki még az enyémnél is hosszabb ideje tartó, ráadásul napi harminc szálas bagózásról szokott át rá. Úgyhogy most ez van, eggyel több ketyerénél kell állandóan arra figyelnem, hogy mikor merül le, de Fapipa, a mobilom, az újratölthető elemekkel működő tündérpilácsom, Maci lézerpointere és az MP3-lejátszóm után már úgy kezelem ezt az egészet, mint a Project Runway valamelyik évadában a négygyerekes divattervező csaj, aki a verseny közben tudta meg, hogy az ötödikkel terhes éppen.
Akkor most teljes energiával ráfordulok az élet élvezetére, például félreteszem azt a kurva futtert, és felpattintok egy sört. Holnap is van nap.
10/241 – Visztéria
Ilyentájt virágzik a lila ákác, én meg ha valahol megpillantok belőle, addig fotózom, amíg a szemem is ki nem ugrik. No de azért legyen itt más is: egy kis Szekszárd, egy kis medvehagymapesztós csiga, meg nyilván némi Maci. Galéria!
10/240 – Zöldállat
Összes nyamvadtságommal és miegymással egyetemben is letalpaltam a piacra, mert zöldállatokra szükség van, dixit.
Úgyhogy vettünk “céklát, retket, rukolát, medvehagyma utolját, rebarbarát, fokhagymát.” (Elnézést, most csak ragrímekre futja.)
Ja, én meg még vettem magamnak ajiba egy ilyen pöttyös zöldállatot is:
Akkor is tavasz lesz itt előbb-utóbb, ha a fene fenét eszik.
10/239 – Hónapválasztó
Valahol láttam a múltkoriban egy úgynevezett mémet, ami azt állította, hogy mostanra Magyarországon nincs már négy évszak, de tizenkét hónap se, hanem az utóbbiból is csak kettő: november és augusztus. Mi tagadás, van benne valami. És mivel ez a ruha inkább novemberi, mintsem augusztusi, tippjeim szerint pedig napokon belül augusztus lesz, most veszem fel, amíg még többé-kevésbé szezonális.
Én ugyan nem vagyok a topon, de a legutóbbi felvétel óta a ruhát sikerült helyrepofozni: megigazítottam a vállmegoldást, és feljebb helyeztem a zsebeket. Átvezettem a korrekciókat a szabásmintára is, így elvileg semmi akadálya, hogy a hosszú hétvégén végre feldolgozzam a zöld-rózsaszín kupacot, mert pofámbőregyerele, még mindig nem volt rá idő és/vagy enerzsia.
10/238 – Ok és okozat
Ha egy kiske magyarázat kéne arra, ugyan miért fekszem az ódalamon hangos harákolások közepette.
A látszat ellenére Szekszárd egy szimpatikus hely, és a fák sem akarják mind megenni vagy halálra ijeszteni az arrajárót. Egyszer megnézem a várost úgy is, hogy épp nem világvége egekből csurgó esőben fogok kutyagolni benne.
10/237 – Vacok
Most keveredtem haza Szekszárdról, nagyon öreg vagyok, és meglehetősen lázas is, úgyhogy most megmutatom reggeli magamat (nyilván egész nap nem volt rá idő, amikor meg lett volna idő, nem volt wifi), majd megeszem a Volánbusz-állomáson vett kis kínai kajámat, bevágok egy Neocitránt, aztán elvackolom magam éjjelre.
Drukkoljatok, hogy reggelre jöjjek ki ebből a nemtommiből, mert ha nem sikerül, beteget kell jelentenem, azt pedig ki nem állhatom.
10/236 – Szekszárd felé
Ja, most éppen oda megyek.
Adja vissza az őtözködési modzsómat, aki elvitte, mert ha nem teszi, ilyen szedett-vedett leszek a jövőben.
10/235 – Rózsika
Megint egy olyan napunk van, amikor mindannyian jobban járunk, ha Rózsika Józsikát küldöm be magam helyett, aki miatt nem lehet ágyat vetni se, mert rögtön belepcsen a közepébe, mihelyst én elhagyom a futont.
Jelentem, végeztem az összes szájbavert szakdolgozattal, úgyhogy ennek megfelelően üres vagyok és lehangolt, pedig a holnapi utamat kell szerveznem Szekszárdra, ahol majd szerdán reggel kilenctől délután négyig OTDK-zsűrizek.
Továbbra is igen jó kérdés, hogy a nyavalyába jutottam ide.
Minden nap más - mindennap más 