Mivel lenne más dolgom bőven, de még több is, mint szokott, a tradícióknak megfelelően nem azokkal foglalkozom, hanem a fürdőszobámat takarítom.
Hé, én még két és fél hétig itthon leszek. Meg Maci is.
Maci mögött és a kép jobboldalán azok a készülődő táskák meg szütyők láthatók, amiket az utazásra rittyegtetek éppen össze Erik áldásos segítségével. Nyugi, bemutatom majd mindet.
Most viszont hanyijjuk be a fürdőszobaszőnyegeket mosóba, mert ha már takarítok, nem aprózom el.
Ennek ugyan kreativitás szempontjából minimális a sportértéke, mert ilyesmit csináltam már magamnak is, de ez most az anutámé. Csak hogy lássátok, tudok én szolid és visszafogott is lenni, ha azt kérik.
És eljöve szeptember utolsó hete, az a hét, amikor a RK még itthon van, mert aztán felkerekedik, és elmegy Firenzébe, mi meg itt maradunk Mackóval két hétig, majd mi is felkerekedünk.
Nem pánikolunk, nem pánikolunk.
A hajam viszont igen faszányosan felrobbant, pedig neki is mondtam, hogy ne pánikoljon.
Mégpedig mindjárt két pár is, hogy ne unatkozzatok. Meg persze azért is, mert ha az ember nekilát koszolni, legyen annak valami látszatja.
A pántos önmagában nem nagy kunszt, azt csak fel kellett frissíteni, mert elég csúnyácskára kopott-fakult, de a fűzős bizony így kezdte:
Jaja, cipőfestés volt a házban. Egyik pár sem volt eléggé kihasználva, az egyik azért, mert kopott volt, a másik azért, mert uncsi. Úgyhogy szépen lepucolgattam őket denaturált szesszel, gondosan körberagasztottam a talpukat meg a pántos cipőn a pántot maszkolószalaggal, aztán elővettem egy dobozka piros Pentart bőrfestéket meg egy szivacsot, és nekiugrottam. A pántos cipőre elég volt egy réteg, a barnát pedig úgy variáltam meg, hogy a betétjére egy réteg került, a keretre három, és mindegyik réteg között kivártam, amíg az előző megszáradt. Tudjátok mit, inkább berakok a folyamatról egy galériát, mert elég ötletszerűen fotóztam, igen változatos megvilágításokban és napszakokban…
Itt olyan remek idő van, hogy ha lenne kutyám, esernyőt tartanék fölé, amíg kiviszem szarni. Mindegy, attól még elmentünk piacra.
A képet még indulás előtt lőttem, és akkor sem sugárzott rólam különösképpen az optimizmus, de legalább emberek elé való állapotom volt. Lényegesen csupáltabban jöttem vissza, na. A cipőm átázott, az ernyőm is (ki is fogom hajítani a rittyóba, hát ki látott ilyet, hogy ennyire elvénüljön pár év alatt az anyaga), úgyhogy visszafelé cipőmben a pocséta, fejemen az eső, hátamon viszont az izzadság folyókázott, mert persze mindehhez még meleg is van. Phű. Mikor visszafelé éppen becaplattunk a ház elé (a RK se nézett ki jobban, ő esőkabátban ment, ami ilyenkor lényegében egy fóliasátor, ami melegen és nedvesen tartja az embert), anyósom éppen kifelé jött egy bevásárlókosárral. Üdvözlésképpen azt mondtam neki, hogy “Blöeee”, szabad kezemmel kisded ívet írva le a világmindenség felé, mire anyósom az válaszolta, hogy “Blöeee”, és kicaplatott az esőbe. Mindig megnyugtat, hogy ilyen remek közöttünk az összhang, háde milyen jól tudunk mi kommunikálni, ugyi.
Na de vettünk a piacon mindenfélét, közte vérsóskát is, mert csak. Életünk szőrös értelme, akit tegnap csak úgy a semmiből Tökösbociként szólítottam meg (hogy miért? Passz. Valójában ő egy Töketlenboci), na szóval ez a drága állat rögtön rácuppant a vérsóskára, nédda:
A valóságban mind a ketten jobban néznek ki, a vérsóska és Maci is, de ebben a világításban jobb fotóra nem tellett. Amúgy én most kissé fasírtban vagyok a szőrössel, mert muszáj fogyókúráztatnunk, és persze ettől egyre intenzívebben és egyre korábban zaklat reggeliért. Az csak hagyján, hogy cicababa-hangon vinnyogva keringél a szobában (nem, bmeg, az se hagyján, rém idegesítő), de rákapott arra is, hogy felmászik a futon támlájára a fejem fölé, kinyúl a polchoz, és dolgokat hajigál róla a fejemre. Szerencsére nem céloz jól, de akkor is, na, horgolófonal-gombolyagok, washi-szalagok, tollak meg körömlakkok szőnyegbombázásában élem a hajnalaimat.
Tegnap azt mondtam, mint Csipike, hogy “eddig, és netovább!”, és letakarítottam a polcot, úgyhogy nem maradt rajta semmi hajigálható. Ma hajnalban arra ébredtem, hogy Maci ezen a polcon ül vinnyogva a hét kiló húsz dekájával, és a homlokomat csapkodja a mancsával.
Világ csudája, hogy még nem csináltam belőle bundasapkát, bár mit kezdenék egy bundasapkával ebben a melegben.
Összevakartam magam annyira, hogy demonstrálhassam, még megvagyok. A dekoltázsomban egyébként az a világoszöld folt nem penész, hanem egy spagettipántos izéke. Gondoltam, szólok.
Tegnap a RK is hazajött Prágából (hm, talán nem is mondtam, de hétfőtől ott konferenciáltak és söröztek Professor Krtekkel), és mivel ő rém rendes gyerek, és volt fölös negyedórája a pályaudvaron, ahol van egy Manufaktura üzlet is, hozott nekem ilyet.
Én mindig vevő vagyok az erdei gyümölcsös lötyőkékre, de elég gyakran futok bele abba, hogy a piros gyümölcsök dominanciájától túl édes illatúak lesznek. Mármint nekem. Na hát ez kérem itt az eddigi tapasztalatok alapján az egyik legjobb illatú lötyőke ebben a kategóriában, konkrétan szeder- meg feketeribizli-levél illata van, és én ezt imádom.
Mivel a csávó annyira jó fej volt, gondoltam, én is az leszek, de az én lehetőségeim igen limitáltak voltak a tegnapi fetrengőnap keretein belül, úgyhogy a szokásossal vártam.
Jó. Akkor most próbáljunk kezdeni valamit a mai nappal, mert a tegnapot lényegében elvesztettem, és az a három méternyi impregnált vászon, amit a tusfürdő meg krém alatt láttok a második képen, már zsörtölődik, hogy nem ezt beszéltük meg.
Márciusban is, szeptemberben is a napéjegyenlőség beállta körül a legjobbak az alkonyi fények a Bűnök Barlangjában, és ezúttal minden lehetőség adott volt ahhoz, hogy több napon át fotózzam azokat a gyönyörű aranyporos fényeket.
Meg a káoszt. Meg Macit. Meg a tárgyak vándorlását.
Ki nem találnátok, megint Esztergomba megyek. Annyi eszem van, mint egy vödör lepkének. És egy dézsányi lelkiismeretem.
Viszont legalább már építettem zsebeket a Bécsben turkált csíkos hacukámhoz. A RK egyik kiszuperált ingéből. Very classy.
Na ezért kaptok tegnapi konzervet. Logikát ne keressetek, az nincs.
Technikailag már vasárnap van, én meg úgyis felébredtem, mert Mr. Kajla berakta mellém saját magát az ágyba, és ugyan most ő fogyókúrán van (erről is mesélek egyszer, vagy nem), de azért jó időbe fog telni, amíg lemegy hét kiló alá. Ha egyáltalán. Ezúttal is úgy érkezett meg, hogy DÜBB, én meg felébredtem.
Hát akkor galéria!
Mivel megint a régi helyén van a piac, ma zsibi is lesz. Még nem tudom, lemegyek-e, de ha igen, arról természetesen szintén beszámolok.
Több hónapos útfelújítás és miegyebek után végre megint a régi helyen volt a piac, hurrá.
Én is a régi helyemen vagyok.
Összesen másfél órára megyek be egy zsák színes ficnivel, ráadásul a harmadévesekhez, akik a múlt vizsgaidőszak végén virágot és csokit hoztak nekem csak úgy, minden ok nélkül – aztán épp olyan szívdobogósan betojt-forma vagyok most is, mint minden szeptemberben.
Kábé így fest, amikor a controlfreak tanár néni előpreparálja a Bábkészítés tárgy tartalmát a helyettesítőnek.
Egen, tudom, egy balek vagyok. Most pedig bepakolom mindezt egy basz nagy táskába, és elcuccolok vele Esztergomba.
Ugye, tudjátok, ki fog paplanruhát vasalni az itthoncsücsü harminc fokhoz? Ha tudjátok, szóljatok neki, hogy az enyémet is kivasalhatja.
A hétvégém összes felmutatható teljesítménye az volt, hogy sütöttem ötmagos vekniket, amikbe életemben először beleraktam ún. chia-magot is a többi négy mellé,
a másik pedig, hogy renováltam a pipirost.
Mondhatni, kimaxoltam Szent Heverde napjait. Most viszont hétfő van, és muszáj nagyobb fordulatszámra kapcsolnom, mert mával megkezdődött az őszi félév, és én ugyan ebben nem veszek most részt, de egyre határozottabban érzem az életemben azt a likat, ahova máskor a tanítás illeszkedik be, mint puzzléba az a darab, amitől végre már látjuk, mi van a képen.
Lássuk, ezúttal mit tudok ugyanabba a likba belegyömöszölni.
Ezúttal is csak a szokásos összevisszaság: őszelő fényei meg gyümölcsei, Csülök úr és az ő csülkei, csokicsókok, ilyen-olyan kézimunka-kellékek, na meg a collegiumi linóleumpadló, amire valószínűleg akkor is emlékezni fogok, ha már a nevemre se. Galéria!
Tegnap roppant sikerrel vettem az akadályokat, mármint úgy értve, hogy pontosan tudtam, hol kell a szeminárium és az előadás közötti különbségeket ecsetelni, és hol kell beüvölteni a Gellérthegyet azzal, hogy “KááááposztavágáskoOoOoOoOr vóóóóót két esztenDDejeEeEeE…” A kompánia végül a collegiumi hagyományoknak megfelelően lekeveredett az Estikébe, és aztán tánci-tánci is volt. Eszemet sem tudom, mikor táncoltam utoljára Prodigyre, de most az is megvolt sok másegyéb mellett. Nekünk haza kellett jönnünk falura, ennélfogva háromnegyed tizenegykor összeciheltük magunkat, de addig annyit ugrabugráltam, amennyit csak lehetett, olyan klasszikusokra, mint a Villámcsapva! meg a Szentivánon presszó lesz.
Nyilván ezeknek a dolgoknak kellő mértékben megvan a böjtje, egy majdnem ötvenéves testet már nem lehet bemelegítés nélkül nekiugrasztani tízperces, megállás nélküli pogózásoknak, úgyhogy valamikor hajnalban azt álmodtam, egy FPS játékot játszom éppen, amiben egy sunyi lesipuskás beledurrant egy jókorát a vádlimba, és ettől nem csak az avatarom kap lőtt sebet, de én magam is. Mondanom se kell, rögtön felébredtem, mégpedig arra, hogy görcsöl a lábikrám, és első félkómás állapotomban azt néztem, tényleg vérzik-e. Maci nem volt különösebben együttérző hangulatában (naná, tegnap csak alig éjfél előtt kapta meg a vacsoráját, amiért más körülmények között már fél négykor elkezd óbégatni), így rögtön megjelent nyöszörgésemre, és azt kérdezte, hol a kaja. Adtam neki, magamnak meg fél liter vizet és egy kálcium-magnézium-cink tablettát, az nem árthat.
Ma valószínűleg csendes itthoni tetyekvetyekkel pihenjük ki a fáradalmakat, én legalábbis mindenképpen ezt céloztam be magamnak. A pipéknek hála legalább nem rúgtunk be, de azért az idő vasfoga akkor is az idő vasfoga.
A RK a csendes tetyekvetyek keretein belül amúgy azóta lerobogott a piacra, de előtte még adott nekem mindenféle büdös kenyőcskéket a vádlimra. Mire jó, ha egy isiászos ember is él a házban.
Minden esetben megvan az ellensúly a “barlangi morc” típusú létezésre, például az, amikor ugyanazon nap alatt két különböző helyen kétféle gólyával is találkozik az ember. Ha van egy kis szerencsénk, akkor nem keverem össze, melyik helyen kell ovisokról beszélnem, és hol kell azt gajdolnom tábortűz mellett, hogy “Zingi-zongoráznak a kipi-kuplerájban, be kellene menni”.
Mindenesetre van nálam két tepsi mennyiségű csokicsók, fél liter víz, ezenfelül horgolnivaló, zenegépecke, pulóver és napszemüveg is. Nyakamban katicák, pufámon naptej, lábamon pedig kényelmes cipő. Mondhatni, mindenre készen állok.
Ma sem megyek (természetesen) sehová. Itt és most ezen az ősz elején ez Az Új Természetes.
Háztartásbeli ténykedéseim tegnap ebben kulmináltak,
a “hogyan csináljunk grillcsirkét CrockPotban” projektben*, ami bődületesen jól sikerült, de sajna csak a kezdeteket tudom bemutatni, mert mire kész lett, hazaért a RK Lengyelországból, és mink úgy szétkaptuk szegény szárnyast, mint foxi a lábtörlőt.
Mára se várható ennél kulturálisabb program, filcdarabkákkal ügyködöm meg listákat gyártok. Ez utóbbit már csak megszokásból is, mert még mindig én vagy a Tetovált Hölgy, aki nem nyugszik, amíg nem lesz mindenki más is épp olyan tetovált. Mint ezt Salinger oly szépen megírta.
* A recept amúgy itt van, ha kedvetek szottyanna rá, és van a házban lassúfőző. Csudák csudájára még a tepsire is sikerült viszonylag egészben átemelni arra az öt percre, amikor grill fokozaton kell pirítani, csak a szárnyai estek le a helyükről, mert akkorra már annyira megpuhult az egész, hogy kézzel is szét lehetett marcangolni. A recepten csak annyit változtattam, hogy alufólia-göngyöleg helyett két nagyobbacska, kockákra vágott édeskrumplit tettem az edény aljára, mert egyrészt nem akartam további koszos és kidobandó dolgokat a háztartásba, másrészt meg köret. Nagyon finom lett az is.
 | mák - 14/37 – Pom |
 | Kriszti - 14/37 – Pom |
| mák - 14/32 – Tűzenergia |
 | magyaroramegminden - 14/32 – Tűzenergia |
| magyaroramegminden - 14/27 – Holdsüti |
