RSS

újracucc kategória bejegyzései

Eská 10/26 – Hetvenhét magyar… madárka

Kéremszépen, én csináltam a munkázó helyemen a bejárati folyosóra egy ilyet:

Ott fent azokra a pipikre gondolok, já. A receptet a Pinteresten találtam hozzájuk,

és ugyan ez eredetileg kartonpapírból van és a seggén kotlik, de nekem eleve az volt a fejemben, hogy plafonról fityegtetett pipiket szeretnék, mégpedig damilszálakon, hogy ne lehessen látni a függesztést. Sokat. Konkrétan hetvenhetet akartam, na, annyit, mint magyar népmesét á lá Illyés Gyula. Én így vagyok összerakva. Hogy finoman fogalmazzunk: olyan, izé, egyéni módon vagyok normális.

Nos, mint kiderült számomra (kipróbáltam), a recept szerinti méret ehhez túl nagy madarakat eredményezett volna, basz nagy szárnyas dögök lógtak volna a plafonról. A kartonpapír pedig az én terveimhez túl nehéz. Ebben is egyéni módon vagyok normális, a plafonról lógó madarak esetén nekem az az első gondolatom, hogy mi van, ha valamiért elenged az a damil, aztán valakit kupán talál egy basz nagy tarka keselyű, courtesy by Tisztelt Tanár Nő. Úgyhogy előbb lekicsinyítettem a sablont a felére (kézzel, mint az állatok – Fapipa és a nyomtató nem voltak hajlandóak kooperálni), a tradíciókhoz híven átmásoltam alkoholos filccel egy áttetsző mappára, kivágtam, majd jövel dekorgumi.

Ez lehetett volna nagyon drága mulatság is. Vagy nem. A lakásunkkal szemközti kínaibótban a dekorgumiból 250 rhénusi forint volt egy A2-es lap (ebből csak fehér, sárga és ződ volt, mindegyikből két lapot vettem meg), valamint 890 egy tízlapos A4-es csomag, aminek mind a tíz lapja más színű.

Még maradt is belőle. Az A4-es lapokra kissé több logisztikát igényelt a takarékos illesztés,

de én nagy vagyok, dicső és a végletekig makacs, ennélfogva hétfőn már el tudtam helyezni az irodámban hetvenhét madarat egy dobozban, természetesen még elemekre bontva.

Ez itt persze nem az én asztalom, hanem az egyik kollegináé, aki sokkal rendesebb nálam. Az enyém így néz ki, emelje fel a kezét, aki meglepődött.

A dobozt amúgy nyilván átraktam a saját asztalomra a többi dzsuva közé, csak a fotó kedvéért nem tettem már eredetileg is oda. És aztán otthagytam.

Csütörtökön jött el annak a napja, hogy végre nekifeküdjek az érdemi munkának. Az például kiváló ürügy volt, hogy pénteken épp a díszteremben volt a néphagyományőrző óvodák hacacáréja, és amúgy is mozgósítva volt minden jómunkásember az intézményünkből, ha valamit esetleg szögelni kéne meg más izé. Úgyhogy miután bevonult a szervező óvoda, és folyamatos eszmecsere közben szétpakoltak mindent de omni scibili, majd a megfelelő helyekre raktak bokályokat, ménkű sok gyermekrajzot, több köbméter zsákvásznat, sütiket, almákat és tényleg mindent de omni scibili, a jómunkásemberek felprüttyölték nekem a damilt a plafon alá. Utána jöttem én, a dekorgumi elemek, a függesztéshez használt gemkapcsok, egy kisasztal meg egy nagylétra.

Miközben tovább folyt a szervezés, többek között például odabent a komplett nevelőtestület azt gyakorolta, hogyan fognak majd berendeződni tableau-ba, amikor elfogadják a megtisztelő plakettet fábul, én a nagylétrán gimnasztikáztam. Ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy az üzemeltetési igazgató időnként megjelent űzött tekintettel (ez nem lepett meg, ennyi óvónéni egy helyen rendszerint ezt a reakciót bírja kiváltani, pláne ha éppen szerveznek valamit), és felajánlotta, hogy segít, de ezt én mindig sok szeretettel visszautasítottam. Ja, meg hogy a tomporomban még ma is izomláz van, pedig három napja volt a létrára fel, létráról le, létrára fel, létrára fel, da capo al fine.

Mindenesetre két óra gimnasztika után végre fent volt az összes tollas dög, hell yeah.

A világítás és Fapipa hiányosságai miatt nem látni, hogy milyen irgalmatlan tarka a végeredmény, pedig de.

Következőkor a 307-es termet fogom kirittyenteni papagájba, ha minden jól megy. Stay tuned.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/04/23 hüvelyk újracucc, eská, projekt, tavasz

 

10/229 – Delegált

Ma, hiszitek vagy sem, én leszek a Tanszéki Delegált, akinek az a funkciója, hogy csendesen bálozzon ülve egy meglehetősen értelmetlen egésznapos kari dzsemborin, mivel a tanszékveznek más dolga van, de valakit mégiscsak be kell küldeni a székesfőfaluba, aki az esemény fényét növelni hivatott. Én. Hivatott. Erre. Höhö. Céljaim egyike, hogy látsszék, ott vagyok, másika pedig, hogy a lehetőségekhez képest mégiscsak el tudjak rejtezni a laptopom képernyője mögött, ha végső kétségbeesésemben mégis inkább azt választom, hogy a tegnap este átlőtt szakdolgozatot korrektúrázzam vagy a vizsgaidőpontos táblázattal veszkődjek.

Nem vagyok biztos abban, hogy mindkét harci feladatra megfelelő ancúgban vagyok (az a laptop akkora, mint egy noteszlap), de a tököm se fog kiskosztimkében feszengeni, pláne egy olyan teremben nem, ahol asse tudom, van-e egyáltalán fűtés. A naptárból ítélve nem lesz.

Természetesen van nálam horgolás is (hé, az mindig van nálam, ahányszor felkepesztek valamilyen tömegközlekedési eszközre), de azt valószínűleg nem fogom megreszkírozni, hogy elővegyem, amíg okosemberek okosdolgokat döngicsélnek. Pedig.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/04/18 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

10/228 – Majd

Bementem a munkázóba, összerakni hetvenhét dekorgumi madarat (erről majd később részletesen is beszámolok) meg beszélni a tanszékvezzel (előreláthatólag erről is).

Mondhatni, a mai napom egy folyamatos “majd”.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/04/17 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

10/227 – Tilupám

Mivel technikailag már vasárnap van, én pedig kivételesen ébren éjfél után is (ne lepődjetek meg nagyon, este nyolckor kimerültségemben bevágtam a szundit, aztán persze fél órával ezelőtt olyan fitten, frisszen ész capkodószan kuvikoltam fel, hogy öröm volt nézni), akár közzé is tehetem a heti galériámat. Lássuk, vannak-e más baglyok is a környéken.

Mint a mellékelt ábrák mutatják, a takonyban fetrengés meg a tancsi meg a szakdolgozatok mellett is volt a héten sapkamosástól buszonhorgolásig minden, de főként rengeteg zöld, ott azt a két elmosódott tájacskát például Visegrádon kaptam le a buszablakból. És világ csudájára megint vannak tilupámok a nyírfa tövében, pedig tényleg nem tettem semmit a dolog érdekében.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/04/16 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs, tavasz, vasárnap

 

10/226 – Csavar

A tegnapom mintegy csavarmenetben ment lefelé attól kezdve, hogy elindultam a munkázóba, a buszon például becsurgott rám a víz a tetőn keresztül, és hiába ültem át másik székre, ott is. És megint. A harmadik helyváltoztatás után úgy döntöttem, hogy ott egye meg a fene az egészet, ha folyik, hát folyik. Még a bugyim is vizes lett. Köszike, Volánbusz.

Mindezek kézenfekvő következményeként megint taknyos vagyok, de szerencsére nem annyira, mint a hét elején, viszont így is piszok nehezen cihelem magam össze annyira, hogy lemásszak a piacra. Legalább most már/még nem esik, az is valami.

Amíg én a szezonális zöldjeim felé vánszorgok, ti döntsétek el helyettem, mivel foglalkozzak a mai napon a szakdolgozatok mellé. (A legszívesebben azt írtam volna, hogy “helyett”, de én egy lelkiismeretes mókuska vagyok.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/04/15 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

Intermezzó – Na vajon

Ma is olyan napom van, hogy délelőtt szakdolgozatok meg más munkahelyi izék, délután pedig tancsinap, de a hétvégén piszkosul kirúgok a hámból, ki én. Rém optimista terveim szerint az alábbi három kupacból mindhárommal kezdek valamit,

de azért kíváncsi lennék, titeket melyik érdekelne a leginkább.

Holnap reggelig tessék nyilatkozni, tényleg kíváncsi vagyok.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2023/04/14 hüvelyk újracucc, eská, projekt, tavasz

 

10/224 – Hárpia

Normál körülmények között itt most azt kéne mondanom, hogy “tadáá!”, és kis örömtáncot járni azért, mert végre rászántam magam belenyisszantani a bagolyhárpiás anyagba, desőt megvarrni készre belőle egy ruhát. Mivel nem vannak normál körülmények (az orrom már nem folyik, de még mindig bamba vagyok és nyűgös), “tadáá!” helyett csak ezt tudom nyújtani:

A vállmegoldás nem a legnagyobb sikereim egyike, és pontosan tudom ugyan, mit kéne kijavítanom rajta, de a bányába ez is jó lesz. Pláne hogy semmi más ötletem nincs, mit vehetnék fel máma, hiába ráztam gatyába tavaszra a szekrényt.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2023/04/13 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

10/222 – Fék

Helló, megmagyarázhatatlan tavaszi takonykór. Ma be akartam menni a dolgozóba (bár nincsenek óráim), de valószínűleg jobbat teszek magamnak meg a világnak, ha ezt inkább kifekszem, csütörtökre el kell múlnia.

Épp ezért mindannyian jobban járunk, ha a vasárnapi magamat küldöm be, amikor még egészen virgonc voltam.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2023/04/11 hüvelyk újracucc, otthoncsücsü, tavasz

 

10/221 – Nárcisz

Gondoltam, teszek egy kísérletet a Maci+nárcisz vonalon. Poci olthatatlan szenvedéllyel próbált belezabálni a nárciszokba, egyszer meg is ette, ki is hányta orsóférgekkel vegyest. Éppen ezért mire Maci ideért hozzánk, nem is próbálkoztunk azzal, hogy nárcisz legyen a házban. Most viszont, hogy már nincs Poci, meg kellett nézni, Macitól biztonságban vannak-e a nárciszok. (Amúgy is most tanulja a drágám, hogy az önfejétől mire megy, eddig jól láthatóan Poci mondta meg neki, merre az arra.)

Hát, attól tartok, továbbra is lemondhatok róluk. Mármint a nárciszokról.

Érdekes, a múlt héten vett csokor megúszta, ezt most viszont mindenáron meg akarta hamham. Talán nem kellett volna lepucolnom és dekorba rántanom a komód tetejét. Talán.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/04/10 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

Eská 10/25 – Húsvét

Mint látható, végül mégiscsak összehoztam azt a négyes fonatot. Meg még egy pár apróságot, például a tojásfát. (A kaját nagyrészt a RK produkálta.)

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2023/04/09 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

10/220 – Fonat

Amíg én a sáfrányos kaláccsal küzdök (még sose sikerült ennyire nehezen összehozni a négyes fonatot), nesztek egy kis visszatekintő a múlt hétre. Galéria!

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/04/09 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs, tavasz, vasárnap

 

10/219 – Ránc

Tegnap kaptam egy reklámlevelet, ami azzal kecsegtetett, hogy “Húsvéti vásárlás tele illatokkal, virágokkal, termékeink ellenállhatatlan hatásaival és ami a legfontosabb, ráncok és stressz nélkül.” Gondoltam, elővigyázatból még azelőtt lefotózom magam, mielőtt lecaplatunk a piacra a szokásos tavaszi zöldjeinkért – ki tudja, mennyire leszek ráncos utána, neszpá.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/04/08 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

10/216 – Rücsök

Változatosságom lélegzetállító, szépségem még annál is inkább, most jövök a kozmetikából, ahol eltávolítottak a pofámból egy maréknyi rücsköt, beledolgoztak cserébe fél liter hidratálót, valamint csináltak nekem szemöldököt és szempillát.

Most már csak a pipirost kell felkennem a hajamra, és olyan gyönyörű leszek, hogy a napra lehet nézni, de rám nem.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/04/05 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, tavasz

 

10/215 – Turul

Szerintem ezt az összeállítást láttátok már szemből valamikor, úgyhogy akkor most nesztek háturul.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/04/04 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

10/214 – Kör

Futok egy kört Budapesten ilyen-olyan intéznivalókkal, aztán visszavackolok a szakdolgozatokhoz.

Bezzeg egyesek. Azok meg sem mozdulnak.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2023/04/03 hüvelyk újracucc, eská, macs, tavasz

 

10/211 – Csipa

A mi erősségünk ezen a blogon a fésületlen, sminkeletlen, szűretlen realitás. Bár Maci szeméből legalább kiszedtem a csipát, no.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/03/31 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

10/210 – Our House

Amióta tegnap hazazuhantam, a következők foglalták le nagyjából minden energiámat:

a) Csiriz úr,

b) adminisztráció, levelezés, kérdőív, szakdolgozatok, szövegírás programfüzetbe, véglegesített OTDK-bírálat, további levelezés, további szakdolgozatok.

Nem csoda, hogy így fest körülöttem a világ:

Innentől muszáj magammal és a házzal is foglalkoznom némelyest, mielőtt itt kötnénk ki:

(Ha nem hajlandó a wp megmutatni a beágyazott videót – vannak időnként errefelé ilyen esetek -, tessék nyugodtan tovább menni a YouTube-ra, egy remek ska nóta található ott.)

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2023/03/30 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

10/205 – Teekanne

Szombati tancsinap iiinnndul.

Ez itt még az irodai pöszmögés félórája, de lesz ez így se!

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2023/03/25 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

10/203 – Diszkrét

Az őtözködősbloggeri lét diszkrét bájának egyik fontos eleme, hogy azok között, akik élőben is látnak például egy vasárnapi és egy csütörtöki napon, majdhogynem nulla az átfedés. (Maci, valljuk be, most nem sokat számít.) Úgyhogy ugyanazt a ruhát viszonylag gyors egymásutánban felvehetem kétszer, egy újszülöttnek úgyis minden vicc új.

Az olvasóközönség tiszteletére viszont (nem azért jártok ide, hogy unatkozzatok) átcibáltam a holmijaimat az egyik batár nagy táskából a másikba. Igaz, most meg majd az lesz a nehézség, hogy ebből mikor fogok átpakolni egy újabba.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2023/03/23 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

10/200 – Fül

Hazudnék, ha azt mondanám, remekül vagyok, de nyilván ilyenkor van leginkább szükség arra, hogy az ember lánya akár a saját fülénél fogva is kiráncigálja magát az apátiából. Márciusban általában ideges vagyok, idén csak nyűgös meg nyomott, így hát minden kapaszkodóra szükség van, legyen az akár a ház előtt a virágzó fosókaszilva-bokor,

akár Csiriz úr, akinek annyira hiányzik a Fapapucs Futam, hogy hajnali ötkor kell rohangálni vele meg a lézerpointerrel, aztán persze egész délelőtt szunyál utána,

akár kenyérsütés vagy bármi más.

Én ugyan a mai napot azzal múlatom, hogy felváltva veszek kézbe takarítóeszközöket és OTDK-dolgozatokat (amikor az egyikből elegem van, jöhet a másik), de tegnap is őtözködős blogger voltam, aki azzal fotózta le magát a városba menetel előtt, hogy “egyszer kelljen, s jó, ha van”.

Ez az olajzöld motorosdzseki valószínűleg repülni fog, mert az élet túl rövid ahhoz, hogy az ember majdnem-de-nem-egészen holmikat hordjon, pláne ha tele a szekrény tuti-tuti-tuti holmikkal. A bazi nagy virágos ruhát viszont megtartom.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2023/03/20 hüvelyk újracucc, eská, macs, tavasz