Az alábbi képen annak a némiképp taknyos, de önelégült orcája látható, aki hazacűgölte Matildát.
Itt meg Matilda. (Az a helyre kis fröccsöntött bigyó az a dobozban.)
Rút, szibarita váz vagyok, sálálá.
újracucc kategória bejegyzései
11/89 – Albert Keksz
Ja, még mindig teán tengek.
Hadd mondok nektek egy végtelen nagy bölcsességet: a takonykór Firenzében pont olyan, mint Mucsaröcsögén. Sajna a gyógymódja se más: ki kell dögleni, oszt kalap.
11/88 – Keleti Boszorkány
Sajnálom, ha csalódást okozok, de ez csak a tea. 🙂 (Hoztunk magunkkal néhány izgalmas concoctiumot az Édeni Édességektől, mert kiveheted az embert Szentendréből, de jóval nehezebb kivenni Szentendrét az emberből. Hé, még egy olyan is van, hogy “Szentendrei Álom”. Meg olyan, hogy “Albert Keksz”.)
Ma speciel jól is jön nekem az a tea.
Mondhatni meglepetésszerűen betaknyosodtam, párhuzamosan azzal, hogy a RK elrepült a tengerentúlra. Marha nagy mázlimra megengedhetem magamnak, hogy ma nyafogóruhában üljek pokróc alatt, teám van, kajám van, csokim is van háromnegyed cipősdobozzal, oszt holnapra hátha elmúlik ez a rejtelmes takonykór, mint szokott.
11/85 – Papi
Kicsikét fáziskésésben vagyok magamhoz képest, de Pamela most ment el, és én is mindjárt indulok boltba,
de előbb be kell kergetnem a verandáról a boldogan fetrengő állatot.
Igen, ilyen a toszkán napfény. Az önfotóm ugyan nagyrészt árnyékban van, de így is olyan színei lettek teljesen magától, hogy csak pislogok. Mindehhez viszont 13 fok van, és éjjelre fagyot jövendöltek.
Na, tessék bemenni, Massimiliano, az a macskapapi nem mászik be magától a házba.
11/84 – Ponte
Olyan durván süt a nap, hogy a szokásos fotóim teljesen, de teljesen használhatatlanok lettek. Úgyhogy nesztek, ennyit tudok nyújtani mára magamból.
Mostanság úgyis Firenze képezi a blogom fő vonzerejét, és ez így is van rendjén. Azt a hidat, hogy mi lesz majd akkor, amikor hazamegyek, csak akkor gyújtjuk fel, amikor kicumózok Bürgüncfalván Tökösbocival egyetemben.
Ha őt kérdeznénk, valószínűleg azt mondaná, hogy menjen haza a használhatatlan pöcsöm, nekem tök jó itt.
Megértem, cicu, de még mennyire, hogy megértem.
Eská 11/15 – Minden hétre egy párna (vagy majdnem)
Ha a fotel ülő- és hátpárnáját is beleszámoljuk, négynél tartok, ami már tényleg heti egynek számít, de most ezt a kettőt mutatom meg, ni. Ennek az egész produkciónak persze önmagában nem lenne túl nagy sportértéke, ezeket a párnákat már úgy ismeritek, mint a rossz pénzt.
Oké, általában nem ilyen rusztikusan lerottyant asztalon fotózom őket, mert otthon nekem nincs olyan, de tényleg nem lenne bennük semmi kunszt,
csakhogy ezeket én az utolsó öltésig pusztán a két kicsi kezemmel készítettem el, nuku Erik.
Látszik is.
Erikkel nyilván gyorsabban megy, de azért roppant büszke vagyok magamra, hogy ilyen piszlicsáré akadályok, mint egy tizenhét kilós vas családtag hiánya sem tud megakadályozni abban, hogy párnákkal lepjem el a környezetem.
A jövőre nézve sem ígérhetek mást: Tökösboci továbbra is szívesen közreműködik,
anyagom még van, cipzáram is van meg horgolófonalam is, és kellő mennyiségű elszántságom ahhoz, hogy ne hagyjam abba. Pláne, hogy amikor péntekenként Pamela éppen a lakást redvázza, tényleg nincs más jobb dolgom, mint kint pöcsölni a verandán, miközben a szőrös hatékonyan hátráltat a melóban.
Igencsak hatékonyan. Ezt itt nem tudtam még befejezni, de sebaj, ezen a héten is lesz péntek.
Eská 11/14 – A tücsök birodalma 1. – Ősz
Ez itt most nem a LaFontaine-féle hegedülős tücsök, hanem a Családi körből az a példány, aki átveszi a birodalmat, mikor már mindenki elaludt. Na hát ezt szoktam én csinálni otthon, úgyhogy miért csinálnám másként, amikor épp afféle ideiglenes-otthon vagyok.
A kiindulópontot persze nem volt elég eszem lefotózni, de ilyesformán festett a polcunk a La Casinában, amikor a RK bevonult a retyerutyáinkkal.
Aztán pedig jöttem én, mint a talajvíz.
A jelen állapotot azért mutatom be, mert az advent már ott harangozik a kert végében, és sejthetitek, hogy az mit fog jelenteni akkor, amikor nekem itt nulláról kell majd feldekkolnom mindent az egyeurós bolt, a végkiárusítós turkáló, a sarki kínai üzlet, a kert kósza ajándékai és a hobbiszatyrom segítségével. (Azt ugye nem gondoltátok, hogy idén csupán azért elmarad az adventi dekkolásos sorozat, mert éppen Firenzében vagyok?) Izgi lesz, de még milyen izgi.
Ez most még egyelőre afféle igencsak szordínós őszi változat, az kiindulóponthoz képesti újdonságok közül az ágat a Ciarán nevű vihar adta, a madarakat magam hoztam, a többi meg rendezkedés és Ikea. (Igen, a RK-nak kellett egy borállvány, éppúgy, mint ahogy nekem meg kellettek a dobozok.) A karácsonyi dekor viszont tényleg izgi lesz, mert fennállásom óta először áll rendelkezésemre valami kandallópárkányra emlékeztető akármi, ahová nem mászik fel macska, és nekem, talán mondanom sem kell, Terveim vannak.
11/81 – Hova, de hova, de hova
de hova megyek, hova, de hova, de hova
Az eddigi tapasztalatok alapján tényleg az lesz a legjobb húzásom, ha csak beleindulok Firenzébe, oszt lesz, ami lesz.
11/78 – Talicska
Mivel elbambultam kissé önfotó-ügyben, Pamela még azelőtt betolatott kis talicskájával a szokásos falam elé, mielőtt annyit mondtam volna, bikmakk. Nédda.
Maci egyébként ezt nézi:
A világ továbbra is “fene a jódolgunkat” állapotban van, mert én meg ezt nézem:
11/75 – Passzol
Most éppen nem esik, úgyhogy megint világgá megyek, sálálá. Azt ugyan nem tudom, merre, de van nálam térkép, és én itt eddig még nem vesztem el. Eltévedni, az más tészta, azt a buszról leszállás után fél perccel is tudok, de elveszni, arra még nem volt példa.
Mindehhez nyilván a hülyeturista öltözékemet és a hozzá passzoló firenzei hülyeturista arckifejezést hordom. Kék harisnyával.
Eská 11/13 – Ború ellen derű
A nyavalyás ködre és szitálásra adott válaszaim nem túl bonyolultak, csokit eszem és teát iszom, valamint belecsavartam magam a rókás pokróckámba. Ja, meg beblogolom a múltkor beharangozott virágocskás merényletet.
Ha valaki belép a verandánkra, jelenleg ezzel találja szembe magát.
Az ott lent balra Macinak a cicafüve. Már érkezésünk után néhány nappal felfedeztük a legközelebbi állateledel-boltot, ami alig másfél kilométerre van innen, és onnan hoztam ma széles hátamon szárazpapit, nedves papit meg újabb tálka cicafüvet. Mindenesetre a kezdetekben ott azon az asztalkán nem volt semmi, amíg az első kertkirándulás közben össze nem gyűjtöttem dekorációs céllal egy csomó ágat.
Azt talán mondanom sem kell, hogy nem csak a száraz ágakat virágoztam fel Zajos Tücsök segédletével, de az asztalkán lévő kerek terítőt is én ütöttem össze. Mégpedig, hiszitek vagy sem, három sort és a lezáró cakkokat leszámítva, amiket már itt adtam hozzá, az egészet útközben horgoltam meg, amíg Emese elhozott minket Szentendréről Firenzébe.
Bizonyítékom is van rá, hejj.
Ez itt én vagyok Emese hátsó ülésén, balra lent Tökösboci hordozójával. Középen meg a Terítő, ami ekkor még csak kábé annyi volt, hogy Ter.
A felvirágozott ágakat biztosan itt hagyom, a terítőről még nem döntöttem, de feltehetőleg azt is. (Igen, így hagyok én magam után nyomokat a világban.)
11/74 – Konstans
A világban vannak olyan állandóságok, amelyek megakadályozzák, hogy a valóság szövete szétszakadjon, és mindannyian kiessünk valahol a realitás likain, vagy valahogy ilyenformán. Mindehhez az állandóság-kupachoz a magam részéről azzal tudok hozzájárulni, hogy bármilyen faszányos helyre vessen a sorsom, mindenképpen eljön egy olyan novemberi nap, amikor bánatos csepergés van, és 96%-os páratartalom, én pedig nem és nem és nem akarok kimászni a házból, de muszáj, mert elfogyott a tej.
11/73 – Szüret
Ez egy olyan hét volt, amikor hun az oldalamon döglöttem, és közben új horgolásmintát tanultam, meg a régi horgolásokat buzgeráltam, hol pedig húszfokos emelkedőkön döngettem fel-alá Fiesoléban. Közben pedig hol derű volt, hol ború, hol meg egyenest zápor és szivárvány. Az első képtől vagyok a legboldogabb, ugyanis azt már tudtam elméletben, hogyan szüretelik az olajbogyót, de most láttam is élőben, váu. Galéria!
11/72 – Márton és a mosás
Márton-nap van, amikor a babona szerint zabálni kell, ámde nem szabad mosni. Mondhatni, egy-nullra állunk, mert ugyan a vendégeink torokgondok miatt lemondták a villásreggelit, de ez nem gátolt meg minket abban a Repülő Kutatóval, hogy édes kettesben megtartsuk, legfeljebb kevesebb felhajtással.
A kajákról bármikor szívesen adok felvilágosítást, ha érdekel.
Mosni viszont muszáj, és itt a művésztelepen valamilyen okból hétvégeken javallott, a RK legalábbis ezt vette ki abból, amit beköltözésekor magyaráztak, ilyenkor ugyanis olcsóbb a víz meg az áram vagy mittomén. Az is lehet, hogy félreértette az egészet, és én most emiatt mosom el a jólétet, gazdagságot és az összes többi hóbelevancot a jövő évre, de mosni necesse est, két gépnyi szennyest hurcoltam be a fészerbe, ahol a mosógép lakik.
Egyúttal ez az oka annak is, hogy nem kaptok rólam fotót, mert a napelemes szárítógépem pont ott szoktam felverni, ahol a szelfijeimet lövöm magamról.
Amúgy persze fel vagyok öltözve, és természetesen új merényleteken dolgozom,
amíg a RK egy hasonszőrű akárkivel randizik, aki Rómából ugrott át megbeszélni vele valamit.
Délután amúgy lehet, hogy elmegyek járni egyet csak úgy, de még nem járt le a második töltet a fészerben, úgyhogy addig is elvagyok itt, mint a befőtt. Libabefőtt, hogy a Márton-napnak is megadjuk a magáét.
11/71 – Szita-szita péntek
A mai napban megint az a leitmotiv, hogy jön Pamela takarítani, én meg közben arra vigyázok, ne fusson világgá Massimiliano, a Töketlen. Alapvetően amúgy nincs neki futhatnékja, de ma például egy mókus vágtatott végig az udvarunkon, és a szőlősben is mindenféle perfid madarak ordítoznak egymással a giliszta felháborítóan magas áráról, szóval jobb félni, mint megijedni, egy macska optimizmusa mindig nagyobb még a seggénél is, pedig ő abban sem áll rosszul.
A cirmos legalább ma még nem járt erre, a múltkori negligálás csak egyszeri alkalom lehetett, mert tegnap ismét üvöltöttek egymásra a veranda ablakán keresztül, és Maci tényleg rettenetes módon képes ordítani. Erre eddig nem volt példa, persze az is igaz, hogy eddig nem dugták oda az ablakához az orrukat mindenféle gyanús cirmos macskák.
Hát ezek mennek itt meg a bárányfelhők,
bár azok most inkább juhok, nagyon esőre áll az ég pofája.
A tegnap esti vacsorával kapcsolatban viszont szeretnék mindenkit megnyugtatni, aki úgy gondolja, fene az én jódolgomat, hogy az antipasti elég kellemes volt, de utána a világ legszárazabb, faszénen briketté varázsolt csirkemellét ettem meg egy marék ződ levéllel, és ezek után még haza is kellett másznunk az esőben a toszkán dombokon keresztül.
Holnapra viszont vendégeket várunk villásreggelire, szóval lesz itt még érdekesség dosztig.
11/70 – Grappa
Gondolom, a virágocskás hűtőmágnesek elfedték kissé a tényt, hogy ma még asse blogoltam be, mi van rajtam. Nos, a délelőttöt nyafogóruhában lébecoltam át, mert estére kell kivágnom a magas cét, már amennyire ez jelenleg éppen telik tőlem. Nédda.
Mindehhez még valószínűleg előkotrok egy sálat is az időjárásra való tekintettel, de én kérem vacsorára vagyok hivatalos. San Domenicóba, ami ugyebár a hegyen túl van. Gyalogláb. Setétben. A RK konferenciahaverjaival, akik úgyszintén repülő kutatók, fejenként legalább öt kötettel per kopf, a szélrózsa minden irányából összevissza.
Aztán meg itt vagyok én, aki amúgy kinevezett főiskolai tanár vagyok és szakfelelős egy ún. vezető magyar egyetemen, PhD fokozatom van irodalomtudományból, ahhoz kapcsolódóan a három vagy négy legjelentősebb szakértő között vagyok egy közepesen obskúrus témában, saját polgári nevem alatt három kötettel rendelkezem, valamint több alkalommal is publikáltam verseket és szellemes esszéket olyan kicsinke folyóiratokban, mint például az Élet És Irodalom meg a Korunk. A délelőttöt viszont csüdig horgolófonalakban gázolva töltöttem egy firenzei erdőszéli kulipintyóban, koreai krimisorozatokat vizonálva, miközben menstruációs görcsök csikarták a jonhomat.
Még beküldök a kontyom alá egy löket grappát a miheztartás végett, aztán nekigyürkőzöm a terepsétának, aminek a végén a témáiktól felajzott történészek és Chianina marhából nyesett T-bone sztékek várnak, remélhetőleg további grappákkal. A telefonomon ugyan van lámpa (hé, a Nokia a legkeservesebb nordikus telekre is készült, egy ehhez hasonló telefon fényénél fél tucatnyi erasmusos vendégtanarat levittem egyszer egy tóparti szaunától Turku-külsőig), de azért viszek magammal egy ledes rénszarvast is a világítás végett. Merthogy nyilván azt is hoztam magammal ide, a reneszánsz bölcsőjébe és a tizenakárhány fokos kaptatók közé.
Ez a világ irgalmatlanul hülye hely, na.
Eská 11/12 – Zajos Tücsök és a virágok
Helyszűke és reális megfontolások miatt nem hoztam magammal sem Eriket (ezt sajnálom kissé), sem Bélát (valljuk be, addig jó, amíg ez így esett), ámde itt van Zajos Tücsök, ami a ragasztópisztolyom. A múltkor mutogattam nektek azt is, az énfajta hörcsögöcskék milyen virágokat horgolnak a fonalmaradékok maradékainak maradékaiból – nyilván behajintottam pár maréknyit a hobbiszatyromba is, hátha meg tudok szabadulni tőlük. Adjuk hozzá még azt, hogy a La Casinában van egy hűtő, én pedig megtaláltam az egyeurós boltot, ahol hűtőmágneseket is tartanak, és már itt tartunk, ni.
Negyedórával később meg itt:
Ha már előkotortam Zajos Tücsköt, a többi virágot is felapplikáltam hirtelen, de ezt egy következő bejegyzésre tartogatom, mert ott azon a helyszínen több merényletet is elkövettem…
11/69 – Mérsékelt
Minél naposabb a reggel, annál nehezebb önfotózni, hívjuk ezt talán a firenzei paradoxonnak. A maiba még bele is kellett vakuznom, mert anélkül csak a napsugarak játéka látszott belőlem, és így is ez lett a legjobb, amit sikerült összehoznom.
Ránézésre elég fickósnak és harcrakésznek látszom, de ez a legkevésbé sem igaz, a belső részeimet pl. nem akarnám megtekinteni, ott most borzasztó dolgok zajlanak. Ma viszont muszáj kidöngetnem a házból, egyrészt mert betétre van szükségem (pfuj), másrészt pedig a RK rettenetesen belelkesedett attól, hogy én viszonylag kevés nyígással és zokszóval hajlandó voltam felkúszni Fiesole tetejére, úgyhogy a nyuszikás vicc szellemében ma is oda megyünk, de ezúttal az egyetem épületeit akarja megmutogatni nekem a franciaparkkal meg egyéb izékkel, ha már úgyis ilyen szép időnk van. Én ugyan ezt most csak mérsékelt lelkesedéssel bírom abszolválni, de pofám lapos, a kihasználható lehetőségeket akkor kell fülön ragadni, amikor ott vannak, meg különben is, professzorfeleségnek lenni bizonyos kötelezettségekkel jár. (Itt most minden kedves olvasót felhatalmazom, hogy kiröhögjön.)
A fényzőgépemet nyilván viszem, úgyhogy valószínűleg újabb csodálnivalókkal foglak megörvendeztetni titeket, hát nem vagyok én marha jó fej, ugye hogy igen.
11/68 – Gázol
Tegnap végül nagy sikerrel renováltam a pipirost, aztán olyan szépen sütött a nap, hogy elmentem kószálni meg boltba.
Képet abból a megfontolásból csináltam, hogy egyszer kelljen, s jó, ha van. Mintha csak sejtettem volna, hogy mára (két és fél hónapnyi reményteli szünet után) megint átgázol rajtam a nagy anyatermészet, én meg stabil oldalfekvésben, teán és fájdalomcsillapítón fogom majd tölteni a napom nagy részét. Ja, meg csokin. Egy komplett cipősdoboznyi csokit hoztunk magunkkal, és még alig ettünk belőle, vehehe.
Azért, ha beüt az ibubéta, valószínűleg belefér majd némi lakásban matatás is. Vacsorát mindenképpen csinálok ennek a munkás embernek, másként mi hasznom vagyon ebben a világban, ugye.
Minden nap más - mindennap más 