Hát kérem az a tegnap megjövendölt hidegfront tényleg megérkezett, de még hogy. Az éjjel háromszor is megébredtem arra, hogy helyzet van: minimum kétszer vették el a vihar miatt az áramot*, egyszer pedig a kereszthuzat levitt az emeleti folyosón a képtartó polcról vagy öt képet keretestül. (Dicsőség néked, Ikea, amiért már nem üveget teszel a keretekbe, hanem műanyaglapot. A szél könnyebben viszi le, de legalább nem törik össze. Valamit valamiért.)
Ma a húgomnak kéne megérkeznie valamikor, de egyelőre se kép, se hang. No sebaj, a vendégszobát legalább sikerült gatyába ráznom, mert amúgy az elmúlt másfél hét úgy nyúlt el a semmibe, mint egy adag láthatatlan kulimász, az elején takony, a végén húsvét, és a kupleráj nemhogy csökkent volna, hanem csak nőtt, a fenébe is.
Ez itt a tegnap esti állapot a Bűnök Barlangjából, ne mondjátok, hogy nem figyelmeztettelek.
Ma is pöttyös vagyok, de ezúttal nem a pöttyöskék végeláthatatlan felvonulását folytatom, hanem a múltkori pesti utamon turkált bazinagy fodros izét vettem fel azzal az igen idétlen kardigánfélével, amit ugyanakkor és ugyanott turkáltam ki, mindkettőt itthonfityegési céllal.
Egen, ezek tényleg arra vannak predesztinálva, hogy itthon fityegjek bennük. Esetleg pörögjek is.
Az Úr legyen hozzánk irgalmas, én azt hittem, hogy a húsvéttal bezárul a tavaszi nyűgös-nyafogós-tennikész-de-tehetetlen állapotom, de nem, még mindig tart.
* A Bűnök Barlangjában van egy szép nagy adag tündérfény,
ami időzítőre van kapcsolva, tehát este hat körül magától kigyullad, éjfél körül magától elalszik. Az áramszünetek ezt az időzítőt borítják meg, tehát minden alkalommal, amikor elveszik, majd visszaadják a vellanyt, ez a dög magától felgyullad. Az éjjeli áramszünetekről én úgy szerzek tudomást, hogy váratlanul rámragyog ez az izé, a szomszédság összes riasztója pedig egyidejűleg kezd siránkozásba.
