újracucc kategória bejegyzései

Ilyen ez a sors, feleim, amikor van mivel fotót készíteni, nincs mikor. Teliholdas sötétben caplattam ki az ajtón reggel hatkor, kevésbé teliholdas és kevésbé sötétben caplattam vissza este hatkor. A fotó akkor készült, amikor végre lerogytam a buszmegállóban a hazabuszra várva.

Az már csak tortahabon cseresznye, hogy hajnali kettőhúszkor ébredtem három óra alvás után, és nem bír-tam visz-sza-a-lud-ni. Most valószínűleg kiájulok kicsit, majd holnap megint megyek. Ezúttal díszdiploma-átadásra, ahol nekem kell lennem a tamburmajor néninek szép ruhában, és lehetőleg fiatalabbnak és kevésbé rozogának kell kinéznem, mint az ünnepelteknek.

Van köztük rubin diplomás is. Ő hetven éve végzett.

Mivel még mindig én vagyok a balfaszok királynője, Fapipa madzagjai és bizbaszai hiányában ezt kapjátok ma belőlem. A fejem amúgy se nagy élmény.

Az időjárásra és más egyebekre való tekintettel felvettem azt a Firenzében turkált kabátkámat, amiről anno azt mondtam, ilyen holmikban viszik ki sétálni Prinzessin von Blaufuseklit az osztrák nyugdíjasok.

Haj de lennék most Firenzében. Vagy lennék osztrák nyugdíjas. Egye fene, azzal is kiegyeznék, hogy én legyek Prinzessin von Blaufusekli.

Olyan öregnek látszom, mint az országút, úgy is érzem magam.

Ma ismét Bábkészítés órám van, úgyhogy ecce motyó.

Ahogy mondani szoktam, itt semmi sem megy kárba, legfeljebb veszendőbe, amit nem vettem fel tegnap, felveszem ma, nyilván az időjáráshoz alkalmazva.

“Tancsinéni megpihen két óra közti szünetben” című alkotásunkat láthatják.

Ha én innen hazaérek, valószínűleg eldőlök, mint egy zsák. Vagy mint a rendőrvicc-beli féldisznó az ólban.

Mármint az élet. Melóval. Önfotóra sincs fény meg idő, bmeg.

Holnap sem várhattok jobbat, sötétben indulok, sötétben érkezem.

Ha a fényviszonyok továbbra is a szokásos eljárás szellemében cselekednek (és miért ne tennék), heteken belül nem marad ezeken a képeken belőlem más, csak egy paca, ebben a félévben ugyanis a péntekek kivételével nincs olyan munkanapom, amikor nem kell kivágtatnom legkésőbb nyolckor az ajtón.

Huh, de beőszült hirtelen. Jövel, pocsék önfotók szezonja.

Ebben a félévben a hétfő az a nap, amikor nem tanítok, cserébe viszont ez az a nap, amikor igazán ronda hétkezdeti nyűglődéseim vannak, jegyzetek, adminisztráció, szorongás és egyéb rondaságok.

Plusz még valami kajafélét is be kell szereznem, mert úgy fogyok elfele, öröm nézni. (Nem.)

Most még lerogyok egy kicsit ide ni, aztán hazavánszorgok kies lakomba, és ún. hétvégét tartok, ami valószínűleg azt tartalmazza majd fő programként, hogy fekszem az oldalamon, és erőt gyűjtök.

Tegnap este a Volánbusz, az Útinform és Esztergom polgármestere egyaránt olyanokat állítottak, hogy nincs többé útzár a 11-esen Esztergom előtt, és végig jár a 880-as busz. Ennélfogva én most a hajnali kukurikú helyett megreszkírozom, hogy a normál időpontban induljak munkába. A szépen becsomagolt hátizsákomat viszem, mert ki tudja, ma este haza érdemes-e vánszorognom, hogy holnap megint kukurikú, de a kockázat megvan, hogy késve érek az órámra.

Hölgyeim, uraim, tegyék meg tétjeiket.

Ééés, ezért nem szeretek én este hajat mosni, mert attól így áll a fejemen az egész.

Éppen a könyvtárba megyek, hogy kivegyem a Berzsián és Didekit. Ez a hetem kellemesebb részének az egyik eleme, és tényleg dolgoznom kell azon, hogy ezeket a kellemesebb elemeket összeszedegessem, de én nem hagyom magam.

Holnap reggel viszont előreláthatólag valami istentelenül hajnali órán csámpázom ki a lakásból, hogy négy átszállással eljuthassak Esztergomba, és ma össze is kell pakolnom mindazt, ami holnap éjszakára szükséges lehet a hotőjben. Úgy várom én azt, hogy a 880-as busz megint végig közlekedjen Esztergomig, mint mások a karácsonyt.