Miután lebonyolítottam egy kupac munkahelyi levelet (köztük személyes nemezisemből, a szakdolgozóktól érkező izgalmasnál izgalmasabb értetlen kérdésekből is volt egy kisebb csomó), ideje a gondviselésem alatt álló szőrös és ártatlan személyekre is gondolnom.
Jaja, megint fogyóban van a pöszörőzött makkáknak való eledel.
Visszavittem a könyvtárba a szakirodalmat.
Ez volt az évben az első alkalom, hogy harisnya nélkül, csak zokniban (meg persze cipőben) vonultam ki a házból, és mire a könyvtárhoz értem, egészen világossá vált számomra, hogy még ez a kiskabát is túl vastag az éppen aktuális időjáráshoz.
Pedig még annyi remek tavaszi ruhám van, hmpfh.
Ma is olyan lesz, ami még sose volt: szimulációs gyakorlat címén a diákjaimmal a Várhegyen fogunk fel-alá mászkálni, kezünkben szemetes zacskókkal, eközben meg előre kitalált koreográfia alapján valaki időnként elüvölti magát, hogy “Gyülekező!” meg “Keresd meg a párod!” meg hogy “Gyere le a fáról!”
A végén pedig tartunk egy nagy közös ordítást, ha az addigi nem lenne elég.
Kellő mennyiségű fogcsikorgatás árán, de többé-kevésbé gatyába ráztam magamat meg a lakás leginkább frekventált részeit, úgyhogy – meglepő fordulat – mehetek tanítani.
Já, nekem ilyen rettenetmód fordulatos életem van.
Mivel a nagy gyapjú kabátkardigán egyre inkább kifele dönget a szezonból, kihordom én belőle, amit lehet. Ezzel a ruhával még úgyse volt rajtam.
Mostanság ezeket a napokat rühellem leginkább: végig itthon vagyok, és folyton molyolok valami munkaügyi akármivel, aztán délután egyszer csak rájövök arra, hogy már megint majdnem eltelt egy nap, nem haladtam semmivel sehová, és még vacsorám sincs.
Közben meg kint süt a nap meg minden.
Istenverte módon hosszú nap lesz a mai is, és hiába próbálok tarkabarkákat hajigálni magamra, valamiért erről is úgy érzem, hogy mellément.
Legalább a nap süt.
Van úgy, hogy mellémegy ez az őtözködős izé is. A fejemben ez egészen jól nézett ki.
Olyan hét volt ez, hogy jáááj, de végre kezd tavaszodni, láttam szivárványt ketőőő darabot is, mind a kettőt más-más városban meg más napon, vettem további fonalakat, a szombati piacon volt medvehagyma és spenót és koriander, Maci pedig igazán kedvesen cukult is nekem, nem csak felvert óbégatva hajnalban (bár nyilván azt is, persze). Galéria!
Ha a márciusi ifjak is olyan késéssel indultak volna szabadságharcni, mint én a piacra, akkor nem lett volna ebből az egészből semmi, csak mondom.
Ma van a Pi nap, vagyis 3.14 (megatöbbi). Ennek örömére felöltöztem pirosba, pinkbe, meg mittomén, pidlizsánba, és eltotyogok végigtanítani a délutánt.
Ha a képen úgy nézek ki, mint aki alszik, az nem teljesen véletlen. Négy kávét ittam máma, de alig bírom nyitva tartani a szemem.
Arra ébredtem (az éjszaka folyamán vagy ötször is), hogy afféle misztikus és megmagyarázhatatlan módon rosszul vagyok, mintha csak valami váratlan fekete lyuk támadt volna bennem, és folyamatosan növekedne. Aztán amikor végre felkeltem, és összevakartam magam, akkor realizáltam, hogy ez jóval kevésbé extra, mint lehetne – végül is, nézzetek körül a világban, mitől lenne az ember jól, a munkahelyemről pedig ne is beszéljünk, nem érdemes. Mindehhez pedig március közepe felé döngetünk, én általában is ilyenkor szoktam érezni azt a késztetést, hogy leszálljak a kisoroszi révnél, és eltűnjek a susnyásban, plusz még holnapután telihold és holdfogyatkozás lesz, hát mitől legyen jól az ember lánya.
Eh, megyek inkább dógozóba.
Kimerítő és kapkodós és összességében is rémes hetem lezárásaként tegnap tényleg eljutottam ifjúságom főlegvárába, de ez még csak hagyján, pár perccel hajnali kettő előtt(!) hagytam el aztat, és kábé tizenegytől kezdve leginkább a táncparketten tartózkodtam, megpróbálván letáncolni a nálam saccra harminc évvel fiatalabbakat, nem is teljesen sikertelenül. A helyzet összetett abszurditását képtelen lennék leírni jelen megviselt állapotomban, inkább alszom még egy kicsit rá. Galéria!
Reggel piac,
délután tanítás.
Ezúttal még át is öltöztem a kettő között, mert este a collegiumban valami alumni-hepaj lesz, amire azt írták ezek a drágák, hogy nem kell kiöltözni, jó lesz a laza elegancia is. Úgyhogy kérem ez itt az én megközelítésem a laza eleganciához, és ha minden jól megy, akkor be is mutatom nekik.
Na persze az is lehet, hogy munka után csendben hazaporoszkálok, és elegánsan elterülök a futonomon. Miután megetettem a macskát. Az nem maradhat el.
Tudjátok, mi a legfőbb gond a stresszel meg a szorongással? Megmondom: az, hogy elbutítja az embert. Úgy érzem, kábé feleannyi értelmi képességgel rendelkezem, mint akár egy évvel ezelőtt is, és ezt nem magyarázza semmi más, mint hogy állandóan ugrásra készen kell állni, az meg iszonyúan fárasztó.
Na, mentem tanítani.
Az van a zoknimon, az agyamban bezzeg káposztalé. Megint olyan napom van, amikor örülnék, ha csak feleannyira jól érezném magam, mint amilyennek ezen a fotón látszom.
A napom első része afféle fhansziás éhtelmiségi elegánszia jegyében zajlott (leszámítva a macskaszar kitakarítását a cicabudiból), mert ébredés után megittam két café au lait-t (=tejeskávé), majd társalgást folytattam telefonon egy őszre tervezett rádióműsorról, melyben én lennék a szakértő vajmi. Utána felöltöztem csinibe (leszámítva a zoknikat),
és ellejtettem cigiért meg bagettért, valamint felvettem a csomagautomatából két újdonás új cicifixet, amiket egy kómás hétvégi hajnalon rendeltem magamnak, asszem szombat volt, bár már ki tudja ezt ebben a ménage-ban.
A nap további része természetesen a nemszeretem feladatokkal való nyűglődés szellemében zajlik, mert a hedonizmusnak is van határa. Sajnos.
A héten, ha még csak lábujjhegyen is, de kezdett beóvakodni a tavasz, ma reggel pedig fél ötkor bejött Mackó (lábujjhegyen ugyan, de igen asszertív nyávogás kíséretében) megkérdezni tőlem, hogy hát a reggelije meg hol marad. Úgyhogy ennek a két tényezőnek az összjátéka folytán nesztek, vasárnapi bejegyzés.
Reggel piac, délután tanítás, mindkettőhöz ugyanaz az ancúg. Jóleszaz.
Kecskekefir már van, medvehagyma még nincs. Idén elég lassan gyürkőzik neki a piaci tavasz, de már vannak barkás ágak meg mininárciszok (amiket én úgyse tudok behozni a házba, mert Maci belezabál).
Ezt a mai képet tényleg csak azért teszem be, hogy lássátok, még megvagyok, mert amúgy ma a legislegkevésbé dekoratív képemet nyújtom. Az csak egy dolog, hogy itthoncsücsü dógozós és mellesleg arcápolós napom van, de! Tegnap reggel a tükörbe nézve úgy gondoltam, rám férne némi szemceruza meg szempillaspirál, és olyan röhejesen régóta használtam ilyesmit, hogy most úgy érzi magát a szemem, mintha harminchat órája ébren lennék.
Hát akkor ma ápoló kencéket fogok applikálni magamra, miközben a… á, nem akarjátok tudni azt, mi mindent kell nekem itt leveleznem meg más izé.
 | mák - 14/37 – Pom |
 | Kriszti - 14/37 – Pom |
| mák - 14/32 – Tűzenergia |
 | magyaroramegminden - 14/32 – Tűzenergia |
| magyaroramegminden - 14/27 – Holdsüti |
