Már megint itt vagyok munkázóban, korán indultam Michelin gumibabának őtözve, és későn jövök haza. Táblázatok is vannak nálam, és ugyan félek használni őket, de muszáj.
újracucc kategória bejegyzései
12/144 – Négyzet
Ez csak a bejegyzés számára utal (12/12×12, megvan?), mert amúgy a környezetemben nagyrészt körök vannak.
A látszat amúgy csal, a túloldalamon munkamunkamunka van, én meg ülve futok körbe körülötte, ha megbocsátjátok ezt a képzavart. Jaj de nem nekem való az a levelezés, ami arról szól, hogy “léccilécci, csináld meg a saját munkádat, már másodszor írom”.
12/142 – Megint hétfő
Ma itthon kushadok, dolgozatokat javítok, Excel-táblázatokkal birkózom, és a pipirost restaurálom, ennélfogva végképp nincs rajtam semmi mutogatni való. Inkább beküldöm tegnapi magamat, mert ha már egy vasárnapon esetleg kimászom a házból, miért ne lőjek magamról egy fotót, mintha csak más nap lenne, neszpá.
Arra csak utólag jöttem rá, hogy akaratlanul is az idei évre jövendölt színek közül válogattam, amikor magamra cibáltam a gúnyáimat, vö.
Ezt most csak így ideteszem afféle megjegyzés gyanánt, de erről majd még lesz szó. Nem most, majd amikor egy pöttyel jobban ráérek, ez a hét egy diliház lesz.
12/141 – Ceruza
Sziasztok, Kata vagyok, szeretem a szénhidrátot és a színes izéket, a busz ablakából nézegetni a havas tájat, valamint a hülye kiscicámat is szeretem. Galéria!









Egyébként öreg vagyok, mint az országút, a szemöldököm csak akkor látszik, ha megceruzálom, a héten már megint 100+ vizsgadolgozattal küzdöttem meg, és még hétfőre is jut egy kevés, a jövő hét pedig intézményi nyílt napokkal, további vizsgákkal meg tantárgyháló-felülvizsgálatokkal lesz kipitykézve, azonfelül renoválnom kéne a pipirost, meg fodrászhoz is el kéne jutnom valamikor. Ezt csak azért írom, hogy ne irigyeljetek.
12/139 – Rózsás káposzta
A rétegzés csodája, az vagyok.
Amúgy Gudrun Sjödénék is hasonló módon sztájlingolják a modelljeiket (harminc réteggel), épp csak náluk ez azt jelenti, hogy még rádobálnak a csajra vagy négyszáz euró ára terméket.
Én meg, khm.
(Oké, a bakancs néhány éve 115 volt az El Naturalistánál, bár én azt is akciósan vettem meg pár tízessel kevesebbért.)
Jóleső Január 2025/16 – “kölcsön”
Összességében nem vagyok biztos abban, hogy jól jöttünk ki az adok-kapokból az olaszokkal, mármint mi meg a RK. Én felpimpeltem a La Casinát, a RK megismertette a helyi Habsburg-kutatók barátaival és üzletfeleivel a sauerkrautos gnocchi koncepcióját, cserébe meg mit kaptunk, na mit – sóvárgást az Esselunga meg más hétköznapi szupermarketek választéka iránt (akciós félkilós parmezánok! mindig friss cicafű! csodálatos édeskömények és toszkán kelkáposzták! ropogós zöldségek gombokért, télen! tarocco narancs!), majdnem hasonlóan erős sóvárgást a jól szervezett és szigorúan számontartott szelektív hulladékgyűjtés iránt, plusz a bizonyosságot, hogy innentől kezdve jó eséllyel a gatyánkat is ráköltenénk Tre Marie panettonékra, mert függők lettünk, de nagyon.
No de azért természetesen jólesett. Most is.
12/138 – Gyurma
Egyezzünk meg, ma is rettentő büdös nekem a munka. Excel-táblákat kéne gyurmáznom, és én azt egyáltalán nem szeretem.
Amúgy se tudom, valójában mit csinálok én az életemmel, ezt a kötényruhát majdnem három évig parkoltattam a szekrényben, “mert át kell alakítani”. Amikor tegnapelőtt végre nekifeküdtem, fél órámba se telt.
12/136 – Pöszmög
Ma is itthon pöszmögök, ráadásul ugyanabban a kötényruhában teszem, mint tegnap, őtözködős bloggerek szégyene, aki vagyok.
Dolgozatokat kell terveznem, grr. Ez egy ideig érdekes és kihívásokkal teli feladat, de így huszonakárhány év után kezdi elveszteni az izgalmasságát. No de azért muszáj megcsinálni.
Eská 12/7 – Pilács
Kezdjük azzal, hogy TADÁÁÁ!
Igen, ez lett a holdas projektből, ami egy nyolcszáz forintos pepcós minifüzérrel indult, aztán annak szétszerelésével és némi vízfestékkel folytatódott. Én a meleg színű fényfüzéreket szeretem, minél melegebb, annál jobb, plusz azt is szeretem, ha változatos meg tompított fényforrásaim vannak, de legislegjobban azt szeretem, ha nappal is elég jól néz ki az, ami egyébként esti használatra van kitalálva. Sajna az ilyen gömböcskék az általam látogatott helyeken vagy fehérben kaphatók, vagy valami búbánatos színük van (szürke! ki akar szürke díszvilágítást? és miért?), úgyhogy kézenfekvő volt, le fogom festeni a gömböket. Mivel a köréjük tekergetett cérna pamutnak tűnt, vízfestéket választottam, meg egyébként is olyan festéket érdemes használni, ami áttetszően fed, másként nem tud áttörni rajta a fény. Ezen túl nincs sok magyaráznivaló a folyamaton, úgyhogy inkább mutatom galériában:




A gömböcskék minden segédeszköz nélkül, pusztán kézzel is leszedhetők a fényfüzérről, csak arra kell vigyázni, hogy a nyakrészüket is lehúzzuk, az ugyanis hajlamos kijönni a helyéről, de ugyanúgy kézzel vissza is nyomható.
Száradás után kézenfekvő lett volna visszaoperálni a helyükre a gömböket, de inkább a már jelenleg is felszerelt két fényfüzérre pakoltam fel őket, mert azok időkapcsolósak. Hat órán át világítanak, aztán kialszanak, és tizennyolc órával később újra felgyulladnak – szeretem, amikor sötétedéskor automatikusan melegbe borul a szoba. Most már, ha megtehetem, kizárólag időkapcsolós cuccokat veszek, akár villanyosat, akár elemeset.
És, mint mondtam, azt szeretem legislegjobban, ha bármiféle fényviszonyok között jól fest az a világítótest.





Jóleső Január 2025/13 – “hold”
Ma éjjel 23:26-kor tetőzik az év első teliholdja (a Rák jegyében, ha esetleg ezt is tudni akarnátok).
Ez itt fázisfotó egy olyan projektből, amit már ki akartam próbálni egy ideje, a mai pedig éppen alkalmatos nap arra, hogy kipróbáljam, működik-e. Ha nem, akkor buktam 800 forintot és kábé egy órányi jóleső pepecselést. Mivel a pepecselés amúgy is jólesik, azt se bánom, ha nem jön össze az elvárt végeredmény.
12/134 – Mandarin
Fényeim és színeim továbbra is vannak quantum satis, plusz van még egy macskám, aki igen cukin cukul, egy férjem, aki esetenként igen finomakat főz, a szombati piacról meg van majdnem három kiló csodafinom olasz mandarinom is, bizony. Ki kívánhat ennél többet. Jó, a férjjel is akadnak gondok, meg a cuki cica is felvert engem ma fél ötkor azzal, hogy holakajám, de ne legyünk telhetetlenek. Galéria!









12/133 – Préri
Nyugi, ami késik, nem múlik, ma is van bejegyzés, sőt, írok majd jólesőjanuárosat is. A mai napot viszont meglehetős hányadában az Educatio kiállításra utazással, az ott való tartózkodással meg a visszautazással töltöttem. Azt a Hungexpón tartják, ami kint van a halál faszán a prérin, ahol csak a 10-es busz jár.
Utána viszont, ha már lúd, legyen döglött alapon elmentem az Ikeába. Na arról lesz majd a jólesőjanuáros bejegyzés.
De előbb vacsorázom.
12/132 – Köret
Tecciktunni, vannak napok, amikor az ember megengedheti magának, hogy fél órát marháskodjon a szekrény előtt, meg vannak olyanok, amelyeken nyolckor indulunk, este háromnegyed kilenckor érkezünk, közben délelőtt vizsga, délután vizsga, vizsgák alatt a korábban már megírt vizsgadolgozatok javítása, vizsgák között meg lebontjuk a karácsonyi dekort, amit enkezünkkel pakoltunk fel még egy hónappal ezelőtt.
Na ilyenkor jön a cikcakkruha a szokásos körettel.
12/131 – Fityeg
Ha megnéztek, el se tudjátok képzelni, hogy fél órán át gimnasztikáztam a szekrény előtt, mi?
Kéne csinálni valamit az őtözködési modzsómmal, mert a kordruha+izé és cikcakkruha+izé kiválóan működik, de hát nem járhat az ember állandóan sátorban. Pontosabban de, viszont mi lesz akkor a sok szép érdekes ruhámmal, ami a szekrényben fityeg?



















