turkálgat kategória bejegyzései

Jellemző, de még mennyire jellemző: árucsere előtt éppen egységesen minden négy euróba kerül a firenzei turkálóban, én meg a rengeteg eszemmel a következőket válogatom össze: egy cicás piros pizsifelsőt (ezt már láttátok), egy baltával ácsolt házivarrott szoknyát extrán elkefélt derékpánttal,

egy puha-formátlan-hosszú szürke pulcsit,

meg egy Charles Vögele öregasszonykabátot.

Ez ugyan a férfiholmik között volt, de azt mondtam, ne vicceljetek velem, nyuszik, én ezt már ismerem, minden mámi ilyet kap fel Tafelspitz-ober-Donauban, amikor kiviszi reggel pisikélni Prinzessin von Blaufusekli nevű mopszát.

A RK is kapott egy úgyszintén négyeurós pulóvert a férfiúi részlegről, amiről persze kiderült, hogy 80% gyapjú és Aigle márkájú. (Ez annyit tesz, hogy még az árleszállítás előtti 23 eurós ár is egészen jutányos lett volna.) Nem igazán cserébe, hanem csak úgy hirtelen ötletből, de roppant kedvesen vett nekem a szombati csámborgások alatt egy pár cipőt.

Ez nem igazi Clarks, hanem egy Sabatini nevű cég koppintása, de ugyanolyan sivatagi bakancs, még a bokicáját is éppúgy töri az embernek, mint az eredeti az első néhány hordáskor.

Indiánnak viszont lenni tapasztalat. Meg sok ragtapasz a nesszeszerében. Sálálá.

Igen, tudom, itt vagyok Firenzében, dugjam már be a pofám valami múzeumba vagy képtárba is. Nyugi, meglesz. Azt viszont ne felejtsük el (én legalábbis nem felejtem el), hogy erre a blogra elég nagy mértékben a fotók miatt járnak a népek. A statisztika legalábbis azt állítja.

Na mármost ami a képtárakban található, azoknak a műveknek a fotóit extra minőségben megkapni mindenféle albumokban, ránagyítva, magyarázattal, háttéranyagokkal, satöbbi. Vannak róluk ismeretterjesztő filmek meg honlapok meg minden az anyámkínja, így hát valószínűleg senkinek nincs szüksége arra, hogy például a Primavera kellően homályos fotójával éppen én örvendeztessem meg, ráadásul az Uffizi előtt várakozó sűrű, tömött sorokból ítélve leginkább egy olyan fotóval, ami a kép valamelyik fenti sarkáról készült, mert hogy egymást fogják leverni a népek előtte, az hótziher.

Ezzel szemben mi az, amiről nem fogtok venni vagy könyvtárikölcsönözni sehol semmilyen albumot, nekem viszont éppen van rá lehetőségem, hogy kószálás közben rájuk találjak, és megoszthassam veletek? Bizony, az az urbánus népművészet, aminek vannak ugyan ismert alkotói is (pl. Banksy), de nagyrészt csak úgy terem a falakon, mint a penész. Éppen ezért érdekes nekem, mert éppúgy az itt-és-mostról szól, mint az én jelenlegi nyaralásom vagy őszölésem vagy minekhíjuk.

Az alábbiakban a kószálásom közben talált példányokról van egy kiske galéria, és jól felismerhető, hogy vannak olyan alkotók is, akiknek több műve szerepel benne, de nem tudom róluk, kik ők, és ettől valamiért még izgalmasabb az egész.

Aki biztosan beazonosítható, az egy Blub művésznevű valaki, aki ismert popkulturális figurák képeit és klasszikus festményeket alakít át úgy, hogy a szereplőkre úszószemüveget rak, az alábbi kettő például az ő munkája. Klimt A csókjának kinagyított részletét már megpróbálta lekaparni valaki, de azért még beazonosítható, Albus Dumbledore még egészben van, de ki tudja, mire legközelebb errefelé járok, ugyanilyen állapotban találom-e.

A képek pontos helyét meg nem tudnám mondani még akkor se, ha vallatnak, mert csak csámborogtam, oszt lőttem egy fotót, amikor szembejött valami. Annyi biztos, hogy nagyobb részüket az Arno túlpartján fotóztam, az bizonyos szempontból még érdekesebb, mint az innenső, kicsit szedett-vedettebb és kevésbé turistacsalogató. Gondolom, nincs abban semmi meglepi, hogy emiatt nekem talán még inkább tetszik…