Ez a hónap is eltelt, huhh. Galéria!
tél kategória bejegyzései
3/122 – A változatlanság édes nyugalma
Akkora nagy buli lesz ma este nálunk, hogy a fal adja a másikat: mint tavaly, ezúttal is elücsörgünk itthon édes kiccsaládi nyugalomban én meg a Repülő Kutató meg a macskák. Macskából ugyan tavaly csak egy volt, de egy kis szerencsével jövő szilveszterkor is kettő lesz, mint most.
A december 31. számomra továbbra is csak egy idétlen nap a naptárban a téli vizsgaidőszak közepén, amikor másnaptól megest újra meg kell tanulni, milyen ragyaverte évet írunk. A tradícióknak megfelelően azt is valószínűsítem, hogy ezúttal sem érem meg ébren az éjfelet – már legalábbis ha a petárdák és tűzijátékok rajongói kegyesek lesznek hozzánk. (Nem lesznek kegyesek. Tavaly épp a házunk előtti parkot szemelték ki arra a célra, hogy onnan röppentsék az égbe röppentyűiket, bár dugták volna inkább a seggükbe. Idegyűlt a fél környék. Gondolom, ők is ragaszkodni fognak a tradícióikhoz, és itt fognak durrogtatni a pofánkba egyig. Oh well, legfeljebb ágyból nézek tűzijátékot, a hálószobának tetőablaka van.)
Szóval mindenkinek jó mulatást, aki mulatni fog, nekem pedig kellemes szöszmötét, majd szép álmokat.
3/121 – Szúette szekreter, friss politúrral
Az általános évvégi karbantartás szellemében tegnap még thai masszázsra is eltotyogtam, roppant nagy élmény volt, de még nem tudom, meg merjem-e ismételni. Amikor a beazonosíthatatlan életkorú thai hölgy megpróbálta lecsavarozni a helyéről a lábujjaimat (háhá, nem sikerült neki, jól oda vannak ragasztva), azt hittem, túlvagyok a legrosszabbakon, de nem, a legrosszabbak továbbra is jöttek sűrű tömött sorban, és még ma reggel is lila ujjnyomokat keresgéltem magamon a tükörben. A leginkább jó/rossz pillanat az volt, amikor két másodperc alatt a hátam három akkorát reccsent, mint egy öreg, szúette szekreter, amit éppen megpróbálnak átmozgatni a szoba másik sarkába. Utána már meglehetős sztoicizmussal tűrtem, hogy összehajtogassa a végtagjaimat és megpróbálja lecsavarozni a fejemet is (tudtam, hogy az is jól oda van ragasztva).
Ma továbbra is dzsuvátlanítás és más szabadprogramok vannak, melyhez egyrészt Jane Austen-feldolgozásokat fogok nézni (erős a kísértés, hogy a bollywoodi változatokat is megpróbáljam előkotorni valamelyik internetbugyorból), másrészt viszont a célnak leginkább megfelelő öltözetet hordom. Ha még nem próbáltatok anyagficliket, varrócérna-darabkákat, portigriseket és macskaszőrt levakarni egy polárruháról, nem tudjátok, miből maradtatok ki.
3/120 – Évvégi karbantartás
Ebben a lakásban mindig van legalább egy szoba, ahol a káosz uralkodik, de most hősi és elszánt akcióba kezdtem, hogy ne a varrószoba legyen az. Ennélfogva az év hátralévő napjaira vajmi kevéssé látványos ancúgok várhatók, ámde annál több szöszmösz.
Viszont az is lehet, hogy a káosz eltakarítása érdekében varrni is fogok, ami további újracucc-posztokat jelent, juppijájé.
3/119 – Egyszerű problémákra egyszerű megoldások
Odakint még mindig ködös takony terjeng, én pedig ezúttal dicstelenül túlaludtam magam. Gyerünk, öltözzünk be házipapagájnak.
3/118 – Oda-vissza
Pár nappal ezelőtt azt jövendöltem, én már idén nem hagyom el a lakást, ma mégis kimentünk a takonyba meg ködbe bele én, az “új” szoknyám meg kétszázötven darab csokicsók.
Azt hiszem, a szoknyát megtartom.
3/117 – Visszaalvás helyett
Még mindig bánatosan szomorúcska idő van, és roppantul nagy a kísértés, hogy visszaguruljak az ágyba, úgyhogy csakazértis pörögni fogok, ennek pedig több mosógépnyi tiszta ruha, több tepsi süti és egy kis szerencsével több befejezett varróprojekt lesz az eredménye. Hát nem megéri?
3/116 – Csak egy kis kontraszt
Ma is olyan nap van, amikor azt veszek fel, amihez kedvem szottyan. Desőt.
3/115 – Cukrozott szilva
Legalább a karácsony legyen illatos és tarkabarka. Boldog ünneplést mindenkinek, én elmentem horizontális karácsonyfát építeni.
3/114 – Az utolsó idei expedíció
Azt hiszem, ma volt idén az utolsó olyan nap, amikor elhagytam a lakást, és most is csak a piacig kúsztam el fenyőágakért meg a pékségbe péksütiért. Mindehhez pedig felvettem két olyan felsőt is, amit az átalakítandó kupacból húztam ki abban a reményben, hátha mégse kell őket átalakítani.
De, át kell.
3/113 – Ovarian remnant syndrome
Nem nekem, hejj. Nekem még megvan az összes szaporítószervem. A Poci nevűnek, aki már ivartalanítva volt. A jelek szerint csak múlt időben. Hogy az árgyélusát neki.
Tegnapelőtt este az addig feltűnően hallgatag második számú macskánk sipákolni kezdett, ez pedig tegnap estére jellegzetesen torokhangú nyervogásba, emellé pedig az alfele emelgetésébe csapott át. Mondtam a Repülő Kutatónak, hogy ha már láttam tüzelő mackát, hát ez itt épp így néz ki, de hát ki volt már pöszörőztetve, mi a bokám történik. Nos, a doki szerint, akihez ma reggel elrángattuk szegény dögicét, feltehetőleg benne maradt egy kisadag petefészekszövet, és most újraindult a hormontermelése, úgyhogy most másfél hétig gyógyszerezés, január 4-én pedig újrapöszörőzik.
Lelkesedésem határtalan. A macskáé is, pedig ő még nem is tudja, mit hoz a jövő.
Nem csak lelkesedésem, de fantáziám sem volt ma reggel valami átfogó válogatáshoz a szekrény tartalmából, ehelyett felrántottam az első akármiket, amik szembejöttek. Nagy számban olyan akármiket, amik tegnap is rajtam voltak.
3/112 – Még mindig morc
Újabb nyavalyás rohangálónap, ebbe a nyavalyás időjárásba bele ki, ügyintézni Budapestre be le fel, grr. Gondoltam, hátha segít egy kis piros.
Még várom, hogy hasson.
3/111 – Grrmrr
Ma már újrafestettem a hajam, sütöttem háromféle sütit, és rávettem a Repülő Kutatót, hogy felporszívózza az emeletet. Valamiért viszont továbbra is morcos és “mi-a-francot-kéne-még-csinálni” hangulatom van.
3/110 – Menjél haza, időjárás, részeg vagy
Ma mindössze a pékségig vonultam, és ott is elvitték az orrom elől az összes krémest, pedig komolyan kacérkodtam azzal, hogy azt veszek. Végül inkább egy úgynevezett mandulás csemegét vettem, bár minek.
Tisztában vagyok azzal, hogy az időjárás az egyik leggyatrább beszédtéma, de akkor is, mi van most, november eleje vagy mi a fészkes? Ezt a kabátot már nemigen szoktam december vége felé egy szál pólóval hordani. Sál meg kesztyű is csak a nagyobb dekorativitás céljábul volt rajtam, nem másért.
Sapkára viszont garantáltan szükségem volt, a hajam úgy néz ki, hogy ujuj.
3/109 – Ború, derű, hejehuja
Posztolni ugyan nem volt időm, de tegnap is volt nap, sőt, még találkozóm is volt a barátnőimmel sörök, csokicsókok, minitusfürdők, whiskey ízesítésű trüffelek meg általam varrott szövetpipik közepette, sok röhögéssel.
Aztán persze mikor hazajöttem, az egyik hallgató levele várt, akinek elrontottam a jegyét, úgyhogy most úgy szégyellem magam, mint a kutya. (Javítottam, de akkor is.) Hiába, no, a világ továbbra is mintaszerűen teljesíti a hunfent-hunlent feladatát.
3/108 – Még egy vizsga
Hacsak be nem üt valami speciális krach, idén már nem megyek többet Esztergomba, januárban is csak 19-én kezdek újra vizsgáztatni. Úgyhogy, ha már idei utolsó fellépés, adjuk meg a módját nekije.
3/107 – Világi literátus
A dolgozatjavításból végül nem lett zokogás, még kicsike se, a nép hozzávetőleg elvárásaimnak megfelelően teljesített, hurrá. Én általában annak örülök, ha a dolgozatok végeredménye meglehetős szórást mutat, van több jeles (tehát érthető/megtanulható volt az anyag), és a skála másik végén is ácsorognak néhányan elégtelenekkel és elégségesekkel a kezecskéjükben (tehát nem volt komolytalan a követelmény). (Nyugi, mindig van javítási lehetőség, és általában meg is szoktak táltosodni a hallgatók ennek örömére, aminek én szintén roppantul örvendek.)
A saját teljesítményemre is jár egy erős négyes, merthogy, úgy tűnik, elég jól adtam le az anyagot (senki sem írt igazán hajmeresztő hülyeségeket), és elég jól raktam össze a dolgozatot is (lásd a végeredmények szórása). Azért nem kapok jobb jegyet, mert a “világi literátus” fogalmát senki sem találta el egészen pontosan, ez pedig nyilván az én lelkemen szárad. Na majd jövőre.
Elvileg ma is vizsgáztattam volna, de mind az öt fő megfutamodott a szociogén tényezők önfejlesztő személyiségformáló blablabláitól (nem, sajnos nem ússzák meg szegények, januárban van még két vizsgaidőpont), úgyhogy akkor inkább megpróbálok behozni a lakásunkba némi jinglebellt és ootannenbaumot. Vérszemet kaptam attól, hogy a macskák még nem pofozták le a porcelánmikulásokat.
Előbb viszont még eltotyogunk ebédelni, mert ilyet úgyse szoktunk. Akkor meg már, ugye, miért ne vághatnám ki hozzá a magas cét: matchy-matchy, bizarr színkombináció, vastag zokni, gatyához való bundáscipő meg minden, ami még belefér.
3/106 – Szembesítés előtt
Amíg az ember diák, nagyjából úgy képzeli, hogy a vizsgaidőszakban a tanár nem csinál semmit, holott ő az, aki megcsinálja és kijavítja a dolgozatot, közben pedig kicsikét zokog. Bizony, éppen ez az a szakasz a félévben, amikor a legkellemetlenebb meglepetésekre kell felkészülnie, megacélozván lelkét, grr.
Néha igencsak pucér és kíméletlen látlelet van azokban a dolgozatokban arról, mennyire feleltünk meg szövegmagyarázó kisiparosi feladatainknak. Most még vigyorgok-forma, de estére lehet, hogy kicsikét zokogni is fogok.
3/105 – A tradícióknak megfelelően
Ma délután a Repülő Kutató könyvbemutatója van, én meg ahelyett, hogy A Szerző Feleségét alakítanám, itthon molyolok dolgozatokkal meg effélékkel. Ketten eddig összesen hat kötetet hoztunk össze, és az eddigi ötnél se sikerült A Szerző Feleségének/Férjének megjelennie, hát gondoltuk, most már nem tapodjuk lábbal ezt a szép tradíciót.
3/104 – Bundabélés
A kialvatlanság továbbra is csuda jó buli, mostanra már bekerültem abba az ördögi körbe, hogy éjjel annyira keveset alszom (mármint ahhoz képest, amennyire feltehetőleg szükségem lenne), hogy muszáj szundikálnom egyet délután, amiből kifolyólag persze nem tudok eleget aludni éjjel és így tovább. Mindez persze nem az elvárható módon történik, miszerint este nagyra nőtt szemekkel nyüzsögnék, nem – ehelyett továbbra is eldőlök kilenckor-tízkor, aztán bumm, hajnalban fel.
A mai hajnalt legalább megpróbáltam hasznosítani, és bedurrantottam a sütőt. Ugyan már majdnem fél éve cseréltük le, de még mindig kísérleteznem kell azzal, hány fokon és a tizenöt fokozat közül melyiken. Mikor kísérletezzen az ember ezzel, ha nem adventkor. Ugye.
Tegnap amúgy a nagy bevásárlás közepette bedőltem a világ legöregebb trükkjének – konkrétan annak, hogy “Mi van, McFly, nyuszi vagy?”. Ott lődörögtünk a cipőboltban, és amikor a Repülő Kutató meglepődését fejezte ki afölött, hogy nahát, itthagyom ezt az aranyos kis cipőt? sóherebb vagyok, mint hitte – én hirtelen ott találtam magam a pult előtt, amint éppen megveszem azt a harminc százalékkal leértékelt, teljesen értelmetlen, bundás-bélelt bordó hasítottbőr cipőt, aminek még három hónapon át nem lesz szezonja, utána is csak két hétig, amíg bele nem fő a lábam. Úgyhogy ma ebben flangálok a lakásban. Frailty, your name is woman.
