Meg vagyok én verve ezzel a famíliával, nem vitás. Miután tegnap éjjel kibontotta valamelyik idióta a falat, ma hajnalban fél egykor arra riadtam, hogy Fenrir vagy hogy a nyimnyámba hívják a farkast, aki megeszi a Napot meg a Holdat, aztán már nyakunkon is a Ragnarök, na szóval Fenrir valahol ott morog a közelemben. Mire magamhoz tértem annyira, hogy agnoszkáljam az égen a Holdat (basz nagy telihold volt, mellesleg), arra is rájöttem, hogy nem Fenrir az, hanem a Repülő Kutató, és nem a Holdat eszi, hanem horkol. Menet közben Pocit is felfedeztem, aki éppen az ágyam negyven százalékát elfoglalva aludt, és szintén horkolt, majd a következő hangok, melyek megüték fülemet, úgy szóltak, hogy bumm-bumm-bumm, pipipi, bumm-bumm-bumm, pipipi, amiből rögtön tudtam, hogy valamelyik eszement családtagom, arra is volt tippem, melyikük, lefekvés előtt betöltötte a szárítógépet, aztán otthagyta ebek és macskák harmincadjára, hadd zörögjön. Ebben a pillanatban begaloppozott Maci is, közölte velem, hogy nyiűű, majd kigaloppozott. És amikor azt hittem, megpróbáltatásaim végetértek, bzrrrr, elzúgott a fejem fölött egy poloska.
Asszem a poloska volt az utolsó csepp a pohárban. Tegnap délután, miközben maratoni összefoglalót tartottam a szociológia alapjaiból, ahajt a két és feledik óra környékén, mikor éppen a mechanikus és organikus társadalomról zöngicséltem, különös tekintettel a járványok kezelésére ezen társadalmakban, valamint arra, hogy miért vagyunk most olyan nyavalyásak és elveszettek, hirtelen megéreztem, hogy valami birizgálja a karomat. Lepillantottam, elnézést kértem, bocsánat, mindjárt jövök, csak épp kidobom ezt a poloskát, kivonultam a képből, kivágtam a dögöt a fürdőszoba ablakán, kezet mostam, visszatértem, aztán ugyanabból a lendületből folytattam tovább a nyulakkal és káposztával, illetve az elektromos hálózat karbantartóival, a wifi létezésével és más mütymüttyökkel illusztrált rövid áttekintést arról, miért vagyunk most másként szarban, mint például Kr. sz. 1400-ban lettünk volna.
Hát így esett, hogy én fél egykor megint kivágtam az ablakon a francba egy poloskát, kiszedtem a cuccot a szárítóból, megfésültem Macit (napi száz húzás a fésűvel, ez az alapadag), megittam egy kávét, aztán leültem takarót horgolni, és hozzá fegyverkovács műsort néztem, amiben olyasmik hangzottak el, hogyaszongya “fegyverkovács és patkolókovács vagyok, emellett meg harmincöt éve hivatásos Télapó”.
Meg van ez a világ húzatva, de piszkosul. Én nemkülönben.
