Reggel piac, délután tanítás, Isten hozott mindenkit az én (többé-kevésbé) átlagos szombatjaimba. Ebben a félévben még viszonylag elviselhető a helyzet, de ősszel már előre látható, hogy aprófát fogok pisilni, miközben hun Budapestre, hun Esztergomba pendlizek. Egen, az ősz ilyen lesz.
De most még tavasz van, úgyhogy csapassunk.
Most értem haza az oviból. Vajon mennyire hiszitek el, ha azt mondom, hogy innentől minden nap oviba akarok menni inkább, mint bárhová máshová.
Pláne, hogy a buszon hazafelé rá kellett döbbennem, nagyon elszoktam ám az itteni péntek kora délutáni tömegközlekedéstől, amikor az úri közönségből többen is vannak, akik már nem egészen színjózanok.
Ma itthoncsücsü napom van, melynek keretein belül morcos matróznak öltözvén soraimat rendezgetem. Például végre restauráltam a pipirost, most pedig hagyom száradni. És más terveim is vannak.
A tradícióknak megfelelően ezúttal is véletlenszerű lejátszásra állítottam a zenegépeckét az első tanítási napomon munkába menet, hogy jósoljon nekem az eljövendő tanévről. (Igen, idén ilyen idióta tancsiévem van, mint tudjuk, csak március 5-én kezdődött.)
A jóslat-válogatás ezúttal is kiválóra sikerült. Ó, szegény fejem.
Összességében ez most egy “van baj elég” időszak, adminisztrációs szörnyedelmektől kezdve új, még sose tanított tantárgyakig meg a szakdolgozóim, akik basznak a fejemre, ó, jaj. Plusz hőhullámok plusz ez a tavasz, ami a szokásosnál is kegyetlenebb, mert máskor legalább hallod a morgását a sarokból, mielőtt rád támad, de most már ott ül rajtam, a szája szélét nyaldossa, és villog a szeme. Egy hét alatt virágzott ki az Esztergom felé tartó úton az összes minden, ami máskor úgy március végéig tette volna, hát nem csoda, hogy rémült vagyok és elgyötört. Túl gyors ez nekem, túl gyors.
Ezek után ne lepődjön meg senki azon, hogy az öltözködési modzsóm is a bányabéka segge alatt van, cikcakkruhákhoz már túl meleg, pöttyöskékhez még nem elég meleg az idő, és a szekrény tele mindenfélével, de nekem nincs energiám áutfiteket összerakni, így hát maradnak a gyerekmintás futterből készült ruhák színes harisnyákkal meg sivatagi bakancsokkal, és teljes valómban egy emberméretű “jobb híján” vagyok.
Bár annak legalább elég tarka.
A tanítás első hete mindig olyan, mintha az embert egyidejűleg huzigálnák és taszajtgatnák mindenféle irányba, idén pedig ez különösen súlyosnak ígérkezik, hát nem csoda, hogy én is ilyen huzigált-formának látszom, miközben épp soraimat próbálom rendezni, mielőtt holnap belevetem magam a rettenetesbe.
És ha még tudnátok, mi van a fejemben!
Kellően hülye hét volt ez is. Sütöttem, jöttem-mentem, varrtam, sütöttem, sütöttem, Maci meg aludt. Galéria!
Ma rendkívül lusta piacozást tartottunk, értsd összekötöttük a hasznost a hasznossal, és elmentünk a heti bevásárlásra is egy füst alatt, ami azt jelentette, hogy kocsival vonultunk piacra, mint az urak. Mi. A gyalogbékák. Szerintem ilyesmi úgy három éve fordult elő utoljára.
Azt csak a poén kedvéért mondom el, hogy az autóba beszállás közben vettem észre, nincsenek a blézeremen gombok. Hát persze hogy nincsenek – csaptam a fejemre -, még valamikor tavaly tavasszal vágtam le azokat, hogy újakat varrjak a helyükre, mert megette őket az idő vasfoga.
Ennek a három és fél havi szünetnek, amíg a toszkán dombokon múlattam a szárnyas időt, még lesznek efféle érdekes következményei. Ha itthon lettem volna, nyilván valamikor korábban előveszem a blézert, és agnoszkálom a gombtalanságát. Sebaj, ami késik, nem múlik.
Korábban jöttek a szokásosnál, de ezen sem vagyok meglepődve. Igaz, hogy én eleve hendikepből indultam a toszkán dombokon, de összesen egyszer láttam havat ezen a télen. Az olasz-osztrák határon, hazafelé jövet.
Mamáék egyik kedvelt tevékenysége volt a zsúrfix, ami abból állt, hogy az ÖTyE hosszú előkészületek után (kinél tartjuk, ki hozza a milyen sütit, meg merjünk-e próbálkozni Mariska házi martinijével*, és ki mondja meg Médinek, hogy ne hozzon képviselőfánkot**) kicsípték magukat, összeültek, aztán belikőröztek.
Nyilvánvaló volt, hogy előbb-utóbb nekem is lesz ÖTyÉm meg zsúrfixem, és ugyan még nem vagyunk ebben a topon, de a több heti tervezés meg a ki hoz mit már egész jól megy. A belikőrözés még odébb van, preferált piánk jelenleg a gintonic, és hálistennek senki se hoz Médi-féle képviselőfánkot. Mindenesetre ma letotyogtam a hétközbeni piacra, mert péntek este tartjuk ezt a zsúrfixet a barátnőimmel, és tradícióink szerint én vagyok a társulatban a kecskrémsajt-díler.
Amúgy hazafelé már kabát nélkül jöttem, nyáron konkrétan szénné fogunk égni, és mivel csak a jövő héten kezdődik a tanítás, ezt a szénné égést valószínűleg egy tanteremben fogom produkálni, miközben éppen a kétnyelvűségről vagy valami efféléről magyarázok.
* Megpróbálkoztak. Utána Mama elfeküdt a sezlonyon, és vihogva végrendelkezni kezdett. Örök élmény marad.
** Médi néni olyan irgalmatlan pocsék cukrász volt, hogy olyanra csak a mesékben van példa, de ennek természetesen nem volt tudatában, és nem is volt hajlandó elhinni. A képviselőfánkjai legendásan rosszak voltak, a belsejükben valami kocsonyaszerű masszával. Egyszer kínunkban odaadtuk azokat a tyúkoknak. A tyúkok sem ették meg.
Azt hiszem, öltözködősbloggeri létem legfényesebb pillanatai azok, amikor ki kell találnom, mi a nyimnyámot vegyek fel ahhoz, hogy eltalpaljak macskakajáért.
Gondolom, sejtitek, mihez öltözöm ilyenkor.
Nem tudom, nálatok milyen évszak van, itt a lehető leghülyébb tavaszféleség ül a nyakunkon, de még csak nem is március, hanem afféle hidegebb április.
Megyek Esztergomba. A bokám még tart.
Ma még nem állok semmivel sehogy, és hajat is akarok mosni, de hát ezért csinálok én önfotót olyan napokon is, amikor aztán nem teszem be. Tegnap ebben a jelmezben vonultam el bodzavirág-szedőbe, mert ugyan a múlt héten bontottam fel egy 2018-as évjáratú szörpöt, de azért idén sem hanyagolhatjuk el. Fogjuk a neveltetésemre, hogy egy csomó mindennel az az álláspontom, egyszer kelljen, s jó, ha van.
QED.
Plusz még egyebek a hetemből, például némi Esztergom meg buszonhorgolás. Csiriz úr ezúttal nem képviselteti magát, de ne tessék aggódni, az egészsége gyöngy, és rengeteg fotó készült róla is, épp csak azok még nincsenek feltöltve Fapipára. Galéria!
Hogyan öltözzünk fel egyidejűleg a) piaclátogatáshoz, b) a tanév legislegutolsó óráihoz.
Szoktam én ugyan nyígni amiatt, hogy hétvége van, és tanítani kell mennem, de ezúttal tényleg minden összejött, aminek össze lehetett jönnie: a félév legutolsó órái, közvetlenül azután, hogy a diákok félévzáró dolgozatot írtak egy másik tárgyból. A hallgatóságban két mindenórás kismama (konkrétan május 30-31-re vannak kiírva), valamint két négyhónaposnál fiatalabb bébi anyukája (a bébik óralátogatása fakultatív, de igen gyakori – tartottam én már órát úgy, hogy a hátsó padban éppen szoptatott valaki, mert csak ezzel lehetett leállítani a bömbölést). Mindehhez pünkösdi hosszú hétvége, túrázáshoz és a Dunakanyar látogatásához tökéletesen megfelelő időjárással, ami általában délutánra már szardellakonzervre emlékeztető buszjáratokat produkál. Ezek fél óra alatt teszik meg a “Dömös, Templom” és “Visegrád, Hajóállomás” közti tízperces utat, mert a szardellák be akarnak gyömöszölődni a konzervdobozba, aztán persze végiglamentálják a következő fél órát, hogy miért jött ilyen későn a busz, miért ilyen lassan haladunk, és miért vannak ilyen sokan. A többiek, persze. Nem ők. Mindig csak a többiek.
Ezúttal is innen szép nyerni, de én most nem nyereményre hajtok, beérem azzal is, ha mindenki életben marad, és senkinek sem folyik el a magzatvize, miközben én a logogén és a kohorsz modellt magyarázom.
Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy jól nézzétek meg a fejem, mielőtt rendbe teszik. Ja, fodrászhoz megyek.
Lívia ezúttal is le fog szúrni, mint a pengős malacot, hogy miért kenyegetem én itthon a pipirost, mikor ott az uccán túl a fodrászat. Be kell vallanom nektek, azér, mert a szépítési hadműveleteket én iszonyúan unom, már a hajvágás-szárítástól is lábrázást kapok, hát még attól, amikor ott kell ücsörögnöm egy bűzbombával a fejemen, és még egy öregtésztát sem tudok menet közben összehanyigálni.
Nem dicsekvésből mondom (de!), ha itt bejön a házba egy új ruhadarab, sose kérdés, hogy “ezt pedig mivel vegyem fel”.
Az évekkel ezelőtt ajándékba kapott múminos törölköző csak ráadás. Végül is, ma van a törcsinap, nekem pedig az elmúlt évizedekben elmúltak a skrupulusaim azzal kapcsolatban, hogy “jaj, mi van, ha hülyének néznek”.
Utsó tancsihét ebben a félévben, a maival együtt már csak három tancsinapom van hátra, aztán persze vizsgaidőszak. Ennek örömére ma zárótevékenységre is megyek, és ennek megfelelően ki is csíptem magam középcsoportosba.
A szemetek nem csal, ez egy újabb pöttyöske, sőt ezúttal egészen szörnyeteges nőszemély voltam, nemcsak két példányom van ebből a fazonból, de négy.
Nekik sincs igazi hanger appeal-jük, az tény. És még egy ötödiken is morfondírozok, rút szibarita váz, aki vagyok…
 | mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
 | magyaroramegminden - 13/148 – Ovi |
| magyaroramegminden - Jóleső Január 2026/21 –… |
Minden nap más - mindennap más 