Ez itt ugyan egy alapvetően macskás háztartás, de a jelen bejegyzésben főként kutyák vannak, három darab, és ha ügyesek vagytok, kettőt meg is találtok a képeken. Az egyik a húgom lányainak autóbeli szundipárnája, őt Kolának hívják, a másik a Ritka borbár kutyulija, akinek a neve Milka.
A harmadik én vagyok, aki a húgomék távozása után másfél órával úgy ágynak esett, mint annak a rendje, és végigugatta az egész éjszakát. Na sebaj, ezúttal éppen ráérek.
Galéria!
Ma este beesik Csicsóné a három lányával, avagy mint a RK-val emlegetni szoktuk, Sisera és hadai. Eredetileg valahogy olyanformán értelmeztem a december közepi bejelentkezésüket, hogy 29-e után érnek rá, és én így is kalkuláltam, de tegnapelőtt kiderült, hogy mégse, 26. és 28. között teszik tiszteletüket, tehát ezek szerint 29. után nem érnek rá.
Well. Ágy lesz, kaja lesz, és remélhetőleg el is szórakoztatják magukat, általában megy nekik. Persze Sisera ma reggel már rám kolompolt, hogy jaj, jaj, az egész kompánia bal lábbal kelt fel, Perpéta durcizik, Tosca mindenkit sérteget, Filoméla meg csak néz ki a fejibül. Már meg is fenyegette őket, hogy velem nincs kecmec, én majd jól beszólok nekik, ha kriminálisan viselkednek.
Sajnos fel kellett világosítanom Siserát, hogy ha a hadai az előrejelzéseknek megfelelően fogják produkálni magukat, én nem beszólok majd nekik, hanem bemegyek a szobámba, és magamra csukom az ajtót, ők meg rendezzék le maguk között a biliviharaikat. Nekem most vakációm van, egy rettenetes időszakon vagyok túl, és az ünnepek után további rettenetes időszakok jönnek, szóval nem hagyom senkinek, hogy belerondítson a vakációmba.
Úgyhogy most ennek megfelelően balra el, ágyakat és miegyebeket készíteni elő a hadaknak, amivel majd elszórakoztathatják magukat, amikor én a szobámban ülök.
Mondám a RK-nak: “Te, gyere, pucoljuk meg magunkat, aztán őtözzünk fel, aztán… aztán csináljuk ugyanazt, mint eddig.”
És lőn.
Csip-csirip.
A tradícióknak megfelelően még kaptok egy utolsó adventi dekkolós bejegyzést a vacsoraasztalunkról, aztán kajakóma.
A fejem jelenleg egyáltalán nem ember elé való állapotban van, haladéktalanul renoválnom kell a pipirost, úgyhogy beküldöm a kollégát, mint ez ilyenkor megszokott.
A RK elment Fontos Dógokat intézni, mindezt stüszivadásznak öltözve, ami nem egészen szándékosan alakult így, leszámítva azt a körülményt, hogy az ő gárderóbja egyre inkább a “vidéki angol hétvége 1924-ben” irányba tendál, és én ezt egészen érdekesnek találom, bár valószínűleg fel fogom vonni kissé a szemöldököm, ha egyszer hazaállít két lelőtt fácánnyal meg egy tökig sáros vizslával.
Az én gárderóbom is alakul, de inkább az “egyre több rétegű és egyre tarkább kápucta” irányba. Szerintem ezt a kardigányt még nem is láttátok rajtam, de pont belesimul az általános trendbe, mármint ha az én gárderóbom esetén használható egyáltalán ez a kifejezés.
Mint a mellékelt ábra mutatja, ma nem megyek sehová, cserébe a lakást pimpelem, amit már jó ideje ígérgetek, viszont tegnap befejeztem az új pipiket. (A régiek mind a munkahelyemen vannak, quelle surprise – az a gigamega dekkolás mindet felszívta.) Bambuszbot méretre vágva, fényfüzérek letesztelve, a Bőröndből kipakoltam a maradék gömböket, valamint agnoszkáltam Professor Krtek tavalyi koszorúját is, úgyhogy most már tényleg nem nagyon állíthat meg semmi.
Banzáj!
Ma gyönyörűen sütött a nap,
de én itthon punnyadtam, mert vártam egy csomagot, amit délelőttre ígértek, de mostanáig sem jött meg, grr.
A punnyadás egyébként is most nálam afféle alapállapot, és nyilván szükségem van rá, de arra is lenne, hogy csináljak valamit a káosszal, és lőjem fel a fényfüzéreket ide-oda. Mindenekelőtt viszont a csomagomat akarom, ha már megígérték, grr.
Rohadt lassan haladok ugyan, de mégiscsak haladok, a jebezeusát neki. Végre egy kis szezonális ágyneműcsere, piszkosul rám fért már.
Göthös vagyok és szedett-vedett, most jön ki rajtam mindaz, ami nagyjából augusztus eleje óta gyűlöget, szorgalmi időszak szervezése meg tanszékvezetőség meg irgalmatlan mennyiségű munka meg az állandó macerálás, amiben részem volt ezalatt az idő alatt. Amikor elkezdődött ez a foshalmaz, elhatároztam, hogy a következő állapotokban nem láthat majd engem a munkatársak és hallgatók és mindenki más tömege, mégpedig a) szemöldök nélkül, b) lepattogzott körömlakkal, c) bőgve. Ezt mind sikerült teljesítenem, de most olyan mértékben le vagyok robbanva, hogy még a tiszta ruhákat sincs energiám felcipelni a mosókonyhából. Mindehhez pedig a RK ma jön haza, már le is szállt a gépe, csak még persze minden más előtt elmegy opponálni egy MTA doktori védésre. Nem állítom, hogy teljes mértékben fel vagyok készülve az érkezésére, sőt. Az ágya például jelenleg egy ruhatároló alkalmatosság, a kamrát szeptember óta nem takarítottam ki, a hűtőkben pedig minden bizonnyal vannak olyan döglött dolgok, amiket már régesrég ki kellett volna hajítani. Lelkileg meg pláne teljesen felkészületlen vagyok erre az érkezésre. Ez alatt az idő alatt ő sikereket sikerekre halmozott, én meg teljesen elvadultam. Az ember egyszerűen megszokja, hogy ott van tökegyedül, és nem számíthat jóformán senkire.
A mai nappal kezdődően egészen január 3-ig fizetett szabadságon vagyok. Még várok arra, hogy úgy is érezzem magam, mert még egyelőre afféle ugrásra kész állapotban vagyok, mármint belül. Kívül meg, hát mint a mellékelt ábra mutatja.
Azt már megittam, Mackót megetettem, onlány óráimat megtartottam. Úgyhogy most kidőlök.
Ott még definitíve nem vagyunk, sőt. Itt ebben az enteriőrben ez egy szokásos őszitéli fotó, beleértve az ablaküvegben tükröződő tokás zombit is, de legalább van itt mécses meg pilács meg gumikacsa.
A lakás még nem tart sehol, persze.
Kezd már afféle tradícióvá válni, hogy hétfőnként, amikor én levelezéssel és szövegpofozással meg még ennél is pocsékabb feladatokkal foglalkozom, beküldöm helyettesíteni Mackót, aki bezzeg csak azért kap hamit meg simit, mert létezik.
És még a haját sem kell megmosnia, mint nekem, aki már ezt a programpontot is szívéből rühelli.
Még mindig várat magára az a pillanat, amikor nem mondom azt, hogy inkább lenne macska, ha lehet választani aközött, Maci életét éljem-e vagy a sajátomat.
Tulajdonképpen egészen békés-nyugalmas lenne az élet, ha nem ember lennék, hanem macska.
Úgy küzdök én máma is, bezony, ne tévesszen meg titeket a lassúdan filcesedő papucskám meg a kellően leharcolt nyafogóruha. Az előbb küldtem el a vizsgaidőpontos táblázatot, amivel két és fél órán át harcoltam. Két helyszínen összesen 33 vizsgaidőpont, és mindezt úgy, hogy miután december 14-én megtartom az utolsó óráimat, szokásomhoz nemhíven nem tartok decemberi vizsgákat, vagyis 2025-ig nem akarok vizsgáztatni egyáltalán.
Igaz, valójában azután se, de ez sajna nem kívánságműsor.
Az van most, ami persze nekem csak annyit jelent ezúttal, hogy szerdán meg csütörtökön nincs tancsitancsi. Csülök úrnak meg azt, hogy itt pocolhat rajtam, és simogattathatja magát.
Ha nem lennének sziszák, sokkal nehezebb lenne az élet. Mondjuk így se habostorta, de sziszák nélkül tényleg nehezebb lenne.
Ma itthonmaszogós napot tartok, és mindenféle feladatokkal kéne foglalkoznom hozzá, de a legnagyobb eredményem eddigelé, hogy megmostam a hajam.
Ilyen feje van annak, aki végre leadta azt a szájbavert tanulmányt, amivel (jelentős szünetekkel, de valójában) fél éve tökölődik.
Arra gondolok ott középen a részeg róka, a vigyorgó medve meg a döbbent macka között.
 | mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
 | magyaroramegminden - 13/148 – Ovi |
| magyaroramegminden - Jóleső Január 2026/21 –… |
Minden nap más - mindennap más 