ősz kategória bejegyzései

Ma van Diwali, az egyik kedvenc ünnepem. A fénynek örvendeznek ilyenkor Indiában, és a fény, különösen ősszel, egyre inkább ránk fér. Amúgy meg: mit lehet nem szeretni egy olyan ünnepben, ami arról szól, hogy az emberek gyertyákat meg mécseseket meg csillagszórókat gyújtogatnak, új holmikat vesznek, megajándékozzák a családtagjaikat meg a barátaikat, és nagy zabálós-piálós bulit csapnak?…

Sajnos az új holmik kilőve, ráadásul idén még Diwali-partit sem sikerült összehozni, mert lehetetlen volt olyan időpontot találnunk, ami mindenkinek jó. (Általában is marha nehéz kicsalogatni bárkit ide falura, de ezúttal különösen annak tűnt.)

Pedig már olyan szépen kitaláltam jó előre, mivel fogom bántani a vendégeim szömit. Eh, mindegy, így is felveszem. Ki mondta, hogy tükörbársonyba öltözve nem lehet kenyeret sütni. (A nyakamból lelógó nagy firlefancot azért majd leveszem hozzá.)

A félreértés elkerülése végett: ez itt nem egy szándékos póz. Éppen beállítottam az időzítőt a gépen, és elhelyezkedtem a képhez, mikor felhívtak. A végeredmény viszont olyannyira vicces lett, hogy úgy gondoltam, pont jó lesz ide.

A szembántó matchy-matchy egyik példafotója következik, szinte büszke is vagyok magamra.

A szombati piachoz a legszebb csámpás zsenília kardigánomba burkolóztam bele, aminek olyan remekül alakítottam ki a nyakkivágását, hogy muszáj sálat hordanom hozzá, amíg ki nem találok valami más megoldást a problémára. A kardigánt már hordtam amúgy valamelyik szerdán: akkor a vaku miatt nem látszott eléggé, milyen ordenáré pávakék színe van. (Most sem sikerült tökéletesen visszaadni, de azért ez már közelebb van a valósághoz.) A kötényruha is volt már rajtam, de persze nem a kardigánnal együtt, pedig jól látható, hogy ezek ugyanannak a merényletnek az eredményei: a kardigán átalakítása során lebontott fonalból készültek a kötényruha alján a hullámok.

Mindehhez tetézetül további házicucc: a madárkás szatyrom, további pávakék izékkel.

Mekkora szerencse, hogy ez a város már hozzászokott a futóbolondokhoz.

A halottaim túl közel és túl távol vannak ahhoz, hogy temetőt látogassak, és különben sincs semmi kifogásuk az ellen, hogy inkább varrással töltsem a napot.

Újabb átalakításra érett, csak otthonra hordható szürke póló (már a második – előbb-utóbb ezeknek is neki kell ugranom), na meg a megbízható kék kötényruhám.

A fotót gondosan még azelőtt készítettem, mielőtt teleszórtam volna magam a varráskor kivédhetetlen mindenféle szöszmösszel.

Használjuk ki, amíg ilyen szép napos idő van. Azután úgyis jönnek majd a krumplibarnák meg a szemétszürkék, a feketékről nem is beszélve.

(Újabb kísérletet tettem a hímzett farmerkabáttal, amit, mint már múltkor is mondtam, eddig még nem sikerült igazán megszeretnem. Nos, azt hiszem, megtaláltam a rejtély kulcsát: pulóverrel kell hordani. Anélkül túl nagynak érzem, de így már nem.

Hurrá, újabb problémát sikerült letudni.)

Nagyjából úgy nézek ki, mint akire ráborult egy egész őszi domboldal.

Na igen, gyorsan még előráncigáltam pár nyáriasabb darabot, amíg megtehetem. A szoknya (disclaimer: ennek tényleg ilyen gyűröttnek kell lennie, egyszer megpróbáltam kivasalni, huh, de ronda lett tőle) valószínűleg hosszú téli álomra megy ezután. És a cipő is.

Ezt a ruhát egyszer már eltettem azzal, hogy jövő nyárig biztos nem lesz lehetőségem felvenni, de, íme, mégis lett.

A táskát amúgy most vette Prágában a férjem. Még két hónapja sem dolgozom a nem-venni-semmit projektemen, és máris kaptam ajándékba valami új cuccot, juppijájé. Ha folytatódik ez a trend, nem is lesz olyan nehéz feladat nem venni semmit…

Nadrággal. És bakanccsal. És még mellénnyel is.

Holnaptól pedig végre másik kabát. Pedig, az időjárást elnézve, ennek csak ezután fog beköszönteni a szezonja…

(Szolgálati közlemény: azt hiszem, végre megtanultam fókuszálni a fényképezőgéppel, de legalábbis bizakodom abban, hogy a folytatásban is sikerül majd kevésbé elmosódott képeket gyártanom.)

Átszaladok-a-boltba öltözék. Úgy tűnik, ezt a szoknyát folyton csak bevásárláshoz használom, a múltkoriban piacra mentem benne…

(Muszáj lesz holnap kísérleteznem egy kicsit a fényképezőgéppel, tudok-e javítani valamit a helyzeten. Itt például nagyjából úgy nézek ki, mint a saját szellemem, pedig ezúttal még ki is voltam pintyölve, bár minek.)

Munkanap. A kép még a munkasmink előtt, de már az aszpirin után készült.

Reggeli szaladgáláshoz nem volt jobb ötletem, mint ez itt…

Kicsit ráfaragtam erre az októberi kihívásra, kiválóan meleg idő van még ahhoz, hogy ezt a kabátot hordjam, de, végül is vékonyan öltözöm alája, így megjárja.

Ma is korán kellett fotóznom, de legalább nem vakuval. És, mint látható, tegnap fodrásznál voltam.

Még mindig számít, belefér-e a cipőbe a bokám…

Ezen a ponton már egy órája vártunk a vonatra, ami végül két óra késéssel érkezett. És volt bennem egy Coldrex is.

Végül “csak” tíz kilométer lett. Az én bokámmal.

Azért a biztonság kedvéért gumifáslit is viszek.

Ezt most tényleg csak azért, mert hülyén nézne ki, ha a 319 után rögtön a 317 következne. A pólót már rég át akartam alakítani, de még ma takarításhoz jó lesz.

Holnap viszont megint utazom, juhé.

Belefér a bokám egy másik lábbelibe is, mint a tegnapi! Milyen szerencse. Tegnap egyébként is olyan zuhéban jöttem haza, hogy a csizmám még mindig szárad.

Ma előreláthatólag nem ér ilyen pech, de azért (biztos, ami biztos) a táskámban van egy sál meg egy esernyő is.

Újabb hajnali indulás, újabb vakus fotó. Kékben, kardigánnal. A csizma a tegnapi, ennek a legjobb a talpbélése. A bokámat elnézve holnapután már biztosan másikat is fel tudok venni, addig meg vánszorgás…

…kérdezd meg tőle, hát a vodka hol marad?

A bokám még mindig kis cipóra emlékeztet, úgyhogy szerintem éppen ilyenkor kell alaposan kicsípnem magam, az angyalát.

Persze azt, hogy “kicsípem magam”, a saját kereteim között tessék érteni.

Még ha nem is feltűnő, ez a legdrágább kabátom, egy Promod bőrdzseki, ami a helyi boltokban egy szempillantás alatt elfogyott a méretemben, és végül afféle családi ajándékként hoztak nekem egyet Bécsből. Nem szoktam sem márkákról, sem “külfődről van” részletekről hencegni, ezt is csak azért említem meg, mert anno annyira jólesett.

Akárcsak a doktori védésemre ajándékként kapott Ayala Bar nyakék, amit most szintén felvettem.

Íme egy közeli a két főszereplőről: