ősz kategória bejegyzései

Ez meg vasárnap volt rajtam, amikor már csak közönség voltam, nem pedig előadó.

(SK: a blúz meg a sapka pitykéi.)

A blog történetében még nem volt ennyire idétlen helyzet – mivel szombaton sem idő, sem lehetőség nem volt arra, hogy fotózkodjam, ma reggel kellett reprodukálnom, mit vettem fel aznap, hogy arról beszéljek párban ötven ember előtt, milyen befejezni egy hétéves projektet.

Mindenesetre ötven tanúm is van arra, hogy így néztem ki hozzá, égnek álló haj és “vérző szájú anyatigris” színű rúzs included. Azt hiszem, nemigen fogják elfelejteni.

(Amúgy előadás közben természetesen vigyorogtam, mint a fakutya, ez az arckifejezés csak a “kellett nekem megígérni, hogy minden napra egy mese” miatti bosszúság nyoma.)

Hajszínrenoválás után, rohangálónap közepén, expedíció előtt; a holnapi előadás és a vele együtt járó mindenféle már kézzelfogható közelségbe került. Nemsokára szép púposra pakolom a táskát, aztán elkúszom vele Zuglóba, onnan indulunk holnap reggel Piliscsabára.

A holnapi-holnaputáni posztokra sajnos nincs garancia – lehet, hogy csak utólag tudom felrakni őket. Addig is jó hétvégét mindenkinek.

(SK: csak a flitterek a sapkán.)

Szombati előadás összerakva, új (nekem-új) laptop a kezemben, azt még szoknom ell, hogy a betűk hol vannak (nem tudok vakon gépelni, én balfék.) Nágyezsdá viszont csúnyán elszakadt hónaljban.

Egyelőre így, aztán a többi majd csak kialakul.

(SK: a kötényruha, a sapka meg a megszokott bizbaszok.)

Már megint sárkányhentelőben, a rosseb egye meg, ez nem is sárkány, hanem (mitológiai keverem-kavarommal élve) maga a lernai hidra: ha egy fejét levágjuk, rögtön újabb nő neki.

Na mindegy, egy életem, egy halálom, én harcra készen állok. Mint az a mellékelt ábrán is látható.

(SK: a szoknya, a pólóból-kardigán és a sapka.)

Persze ennek is Szent Ideiglen a védőszentje, és valószínűleg eszembe se jutott volna, ha nem vagyok ebben a harminc darabos kihívásban. Így viszont már csak viccből is ki akartam próbálni, mert nem kell hozzá más, csak egy hetven centi hosszú pertligumi.

A pulóvert azért válogattam be a szeptemberi készletbe, mert tavaly egyetlenegyszer vettem fel – hááát, talán nem indokolatlanul. Az arányaival tényleg nincs rendben valami (bár persze lehet, hogy az én arányaimmal nincs rendben valami, esetleg az arányaink nem kompatibilisek egymással, megengedő vagyok). Ráadásul kettőt vettem belőle öt vagy hat évvel ezelőtt egy kiárusítás alkalmával, a másik padlizsánlila, és azt is alig hordtam tavaly. Talán ideje lenne lemondanom róluk.

(SK: a sapka.)

Időnként vannak olyan napok, amikor úgy kel az ember, hogy akár öt másik napra is elegendő ideges energia feszül benne. Aztán ilyenkor csak pörög, pörög, és nem bír leállni.

Na a mai is ilyen. Drukkoljatok, végül ne ott kössek ki, hogy fogkefével pucolom a csempe fugáit.

(SK: mind a két ruha, amit most egymásra húztam, hátha lassítanak rajtam egy keveset. Persze valószínűleg inkább egy láncos golyó kéne a bokámra.)

What a lovely day. A hajam viszont úgy döntött, azzal ünnepli a napsütést, hogy felrobban.

(SK: a pólóból-kardigán.)

Miután tizenegykor kiküldtem az ajtón hatvanöt frissen sütött zsemlét, egy vájdling karfiolpörköltet meg még két böhöm szatyornyi mindenfélét, úgy gondoltam, hogy megérdemlek egy kis békét, nyugalmat és lustálkodást. Úgyhogy azóta kimostam két gépnyi ruhát, és befőztem egy üveg kísérleti picalillit.

Most viszont a legkényelmesebb háziruhámra váltok, leülök a kanapéra, és ostoba sorozatokat fogok nézni. Uff.

(SK: a pólóból-kardigán meg az alatta lévő ujjatlanka hímzése.)

Ordas nagy hazugság lenne azt állítani, hogy még sose néztem ki ennyire ihajul, de a célnak meg fog felelni ez is: monstre és bizarr bevásárlás előtt állok, ötven emberre kell beszerezni sertésmájat, karfiolt meg még egy fél csomagtartónyi akármit. Mivel a bevásárlólista nagyobbik részét a férjem írta gyöngybetűivel, valami olyat is vennem kell így első pillantásra, hogy “Tcsarag tökkrészegű szulétz”, de valószínűleg “5 csomag többrétegű szalvéta” lesz az.

Hajrá.

(SK: a kis színes díszbizbaszok meg a sapka. Ha ma reggel lett volna időm hajat mosni, ez se lenne rajtam.)

Van abban valami röhejes, hogy amióta munkanélküli vagyok, még annál is kevesebb időm van, mint előtte. Úgyhogy szegény szoknya (igen, végül a szoknya győzött a szavazáson, de csak orrhosszal) még mindig átmeneti állapotban van: egyelőre csak a nyissz-gumiház-gumi hármasára akadt idő, de ehhez a bőséghez valószínűleg némi berakás is kelletik, hogy ne legyen benne akkora fenekem, mint egy ól. És akkor már esetleg zsebeket is varrok bele, a zseb mindig jól jön.

Előbb vagy utóbb meglesz. Csak győzzük kivárni.

(SK: a szoknya meg a blúz.)

Milyen szép, barátságos, taknyos időnk van. A lábam se fogom kitenni a házból, amíg nem ég.

(SK: a ruha és a pulóverből-kardigán.)

A kép csal, nem vagyok megrémülve semmitől, sőt, ide nekem a medvét is. Ma viszont kétségtelen, hogy nem megyek különösebben élményszámba, pláne miután sikerült olyan hajat szárítanom magamnak, amilyen csak a koreai pop harmadvonalának fiúzenekarain számít menőnek. Egyébként egész nap itthon sürgök, leszámítva egy rövid boltlátogatást. Elfogyott a tej.

(SK: a pulóverből-kardigán, a kötényruha és a szatyor.)

Fene tudja, miért, de sokkal jobban tudok írni akkor, ha a háttérzajom zene, beszélgetés és presszógépek sistergése, mint a saját lakásunk csendje. Úgyhogy amíg nem találok egy olyan végtelenített szalagot, ami csörömpölést, vihorászást és időnként “Egy Lapsang Suchongot kérek!”-et nyújt nekem, nemigen látok más megoldást, mint felcihelődni, és elvonulni kedvenc kávézómba, hogy szinopszist gyártsak egy tanulmánykötethez.

Két hétig bírtam fekete kiegészítők és alsószoknya nélkül, na de most. És két hét után végre felavatom a dohánybarna zakómat is, ami/aki a továbbiakban a Nágyezsdá névre fog hallgatni. Nágyezsdá a képen is szereplő brosstűvel érkezett, és ugyan az efféle brosstűk nem a kedvenceim, de egyelőre, már csak viccből is, rajta hagytam.

(SK: a szoknya és a sapka.)

Újabb “ez így persze nem maradhat”, valamint újabb bizonyíték arra, hogy mi mindenre jó a biztosítótű. A mellékelt ábrán ennek a szoknyának a kreatív alkalmazása látható, szinte büszke vagyok magamra. Szinte.

Mit szóltok?

Ma egészen pontosan ezért másztam le a piacra, mármint két kiló uborkáért, hogy a hétvégén befőzhessem ezt a fincsiséget. Egy kissé túlöltöztem ugyan, de aligéppen – a csizma biztosan fölösleges volt, de amikor hej Dunáról fúj a szél, akkor akárhány réteg elkél.

Az uborkáknak viszont meg kell várnia, amíg kivégzem az újabb adag korrektúrázni valót. Helló, újabb kiskapitálisok.

(SK: a dzseki kis bizbaszai meg a szoknya.)

Az ürge védett állat, én viszont nem vagyok az. Nincs is hát abban semmi rendkívüli, hogy a reggel nyolctól fél tizenegyig tartó rohangálás és miegymás után most már programon kívüli háziruhában főzöm a teámat. Bőrig áztam, pedig még ernyő is volt nálam – kábé annyit ért, mint halottnak a csók.

A lakkcipő viszont kiválóan szuperált, meglepően vízálló. Ez mindig öröm, és különösen akkor az, ha kicsiny városunk főterén és fő útvonalain vágtázik át eső idején az ember. Ilyenkor mindig eszembe jutnak a nem-is-tudom-már-melyik vesztes világháborúból azok a peches katonák, akik gyanútlanul gyalogoltak felfelé egy kiszáradt vádiban, aztán egyszer csak szembejött velük az árvíz.

A kép még indulás előtt készült, már akkor is lerítt rólam az időjárással szembeni túláradó szeretet.

(SK: a sapka, a ruha, na meg a dzsekin a bizbaszok.)

Ma nem kell mennem sehová, ezért nem is megyek sehová.

És az esőt sokkal jobb bentről nézni, mint kintről.

Azt hiszem, ma reggel visszavonhatatlanul megjelent az ősz, és ha lesz itt még idén nyár, csak a vénasszonyoké.

Hát akkor vágjunk neki ennek a napnak, hosszú lesz és tele ide-oda rohangálással.

(SK: a szoknya, a sapka meg a póló. Ez utóbbi kissé rövidebb, mint amilyet szerettem volna, de ekkora volt a rendelkezésre álló anyagdarab. Talán majd még betoldok az aljába egy csíkot.)