A tegnapi sárkányhentelés során sajnos a kelleténél több alkoholtartalmú folyadék is tiszteletét tette, öreg vagyok én már ehhez. Ráadásul ma rohangálónapot tartok találkozókkal meg miegymással, és ezúttal tényleg nem volt sok ötletem arra, mit vegyek fel. Hát ez lett belőle.
(SK: a sapka és a mellény.)
Ha ez még nem lenne elég, még olyan hosszú-hosszú vesztescsata-versek is vannak, amelyekben úgy jelenítődik meg a hősiesség, hogy nagyjából mindenki elmondja a családfáját, megrázza a lándzsáját, majd ő is lefekszik a földre (=meghal).
Igen, megint sárkányhentelőbe megyek. Ez ugyan már csak egy melléksárkány, de azért van vele bajunk elég. Úgyhogy a bűntársamnak viszek egy zsák holmit, legyen valami vigaszunk is. (Neki a neki-új holmik, nekem a szabad tárolókapacitás. És különben is megígértem, hogy addig nem szerzek új cuccokat, amíg ugyanabból a kategóriából meg nem szabadulok három másiktól.)
Remélem, felférek a buszra.
(SK: a sapka meg a ruha. Ez utóbbit is ki akartam hajintani, de aztán azt mondtam, kap még egy esélyt.)
Végre leadtam az egyik szöveget, úgyhogy ma megpróbálom az agyam más részeit használni. Szanálni fogok, de cefetül. Néhány nappal ezelőtt nekiláttam szigorúan átválogatni a nemhordott cipőket – nos, újólag kiderült, hogy a túl nagy lakás túl sok rejtekhelyet tartogat. Az alagsorban is találtam cipőket, köztük olyanokat, amelyeket évek óta fel se vettem. Sőt, riadalmamra még egy nagy zsák ruhát is találtam, szintén évek óta hordatlan darabokat. Na most én ezekhez kegyetlen leszek, de nagyon. Stay tuned, bejegyzés is lesz.
De előbb elmegyek tejért meg péksütiért.
(SK: a pulóverből-kardigán.)
Ma is szövegeket pofozok és recenziót írok, plusz a macska bibis lábát kenegetem. Ezúttal viszont (a macskakenegetést leszámítva) házon kívül fogok melózni, mert háttérzaj nélkül nem megy.
(SK: a sapka és a táska.)
Megyek szavazni. Ez úgyis a futóbolondok városa.
(SK: a sapka, a mellény és a táska.)
Az általános iskola első osztályában jutottam hozzá ahhoz a csodálatos információhoz, hogy a halmaz állhat egyetlen, sőt, horrible dictu, nulla elemből is. (Mindent összevéve, azt hiszem, ez volt az első iskolai évem legislegfontosabb és legizgalmasabb információja. Olvasni már tudtam korábban is, az írás meg, hát nem volt abban semmi csudaság: ha valami már olvasható, akkor írható is, gondoltam én.)
Mindez azért jutott eszembe, mert ezúttal a köz Milda egyszemélyében nyilvánult meg, miszerint ne csak szürke meg barna, hanem valami vidámabb szín is legyen az októberi bejegyzések között.
Voálá.
Most pedig beveszek egy Cataflamot, és elpályázok a piacra.
Ma nem bonyolítottam az életem valami rémséges kombináció összerakásával, de, mint a mellékelt ábra mutatja, még hajszárítással se. Épp elég nekem bonyolék gyanánt a macska. Kapott egy gallért, hogy ne nyalogassa a mancsát (körömágy-gyulladása van, reggel és este kenegetni kell), azóta csak ül, és nyomorultul néz.
Valaminő sötét ármányt gyanítok abban, hogy az általam olvasott időjárás-jelentések ujjongva beszélnek napfényről meg huszonhárom fokról, itt meg egy elkámpicsorodott képű égből csorog rám a tizenöt fok. Vénasszonyok nyara, francokat.
Mindehhez persze meg kell küzdenem a harminc darabos ruhatárammal is, de amíg az embernek nincs túl sok öltözködésbeli skrupulusa, jöhet bármi bármivel. Hosszú ideig emlegettem úgy azt, ahogyan ma is kinézek, hogy “az a röhejesen réteges öltözködési stílus, ami ’96-ban ment ki a divatból” – nos, nagy meglepetésemre, kiderült, hogy ez még mindig életben van. Igaz, nem a mainstream része: egyes negyven körüli (check) artsy-fartsy (check) áutfitblogoló (check) nők hordják. Általában rózsaszínre festett, oldalt kiborotvált hajhoz (nemcheck.) És úgy hívják, hogy lagenlook.
Akkor én ezzel az örömmel el is pályázok a pályaudvarra anyám elé, aki jön az egyik országból, és megy a másik országba, ahol húgomékat testületileg leütötte a sztreptokokkusz.
(SK: a mellény. Meg a sapka.)
Kiegészítés délutánról: Természetesen éppen aznap kell beköszöntenie a napsütésnek és dögmelegnek, amikor én éppen a ború meg a tizenöt fok miatt panaszkodom az időjárás-jelentések megbízhatatlanságára. Kösz, ez jó volt.
A nap folyamán kezdetben réteges dunsztban róttam a világ útjait, aztán egyre több réteget szedtem le magamról, a végén alig maradt valami.
A reményhalat általában akkor kezdik emlegetni az emberek, amikor éppen olyasmibe kezdenek, ami nem sikerült egyszer, kétszer, tizenötször sem. Itt vagyok például én. Már háromszáz éve harcolok hiába a magassarkú cipőkkel, aztán mégis mindig újra megpróbálom, hátha.
Az itt látható példány (egyelőre rövid távra merem még csak felvenni, majd meglátjuk, hogyan szuperál) ráadásul nem is meglévő dús készleteimből való, hanem két hete vateráztam. Ezzel az idei évre előirányzott költségkeretből már el is vertem összesen 18100 forintokat. (Emlékeztetőül: ha nem lesz állásom, 25000 a költségkeret, ha lesz, 39000. E pillanatban óvatosan azt mondanám, hogy mégis inkább 39000. Ha már nem kell óvatosan mondanom, természetesen referálok róla. Tetszik tudni, a reményhal mellett közvetlenül ott úszik a “hiszem, ha látom”-hal is…)
Jövőre már ez sem lesz érvényes. Boldog szülinapot nekem, vagy mi a tosz.
És mire divatba jönnék, nekem is derogálni fog, bebebe.
Hatodika túl korán és egyúttal túl későn is van ahhoz a megállapításhoz, hogy az e havi készletet minden bizonnyal egy félszemű kalóz válogatta össze. Részegen. Sötétben.
Na mindegy, most már ez marad, és ha így van, dobjunk rá még egy lapáttal. Vagy egy kalappal. Aye, aye, C’ptain.
Természetesen nem jelmezbálba megyek, hanem a boltba, két csirkecombért, némi péksüteményért és egy doboz tejszínért. Aaargh.
Ma ismét itthon kuksolok szövegek kedves társaságában, legfeljebb a boltig szaladok el, ha úgy adódik. (Nem valószínű, hogy úgy adódik, bár tegnap kidobtam a hűtőből néhány gyanús tárgyat. A szőrös ricotta nem szép látvány.)
Úgyhogy, igen, a mai is egy “csak mert megígértem” poszt.
(SK: a kardigán, ami valaha pulóver volt. Meg a szoknya, ami valaha ötvenkettes méretű volt.)
A másik címlehetőség, ami felrémlett előttem, a “Gyere Bodri kutyám, szedd a sátorfádat” volt, de azért húzzuk meg a határt, milyen mélyre csúszhatunk le így szombat reggeliben.
A kép elkészülte óta már megjártam a piacot, a fénymásolót, az üzletet (nem tudtak visszaadni a fénymásolónál), ismét a fénymásolót, a postát, majd ismét a piacot. Most pedig főzök egy kávét, majd kipucolom a hűtőt.
Rendalelkemindennek.
Ez az ősz eddigelé a rövid utakról szól, mire megérkezem valahová, már megyek is tova. Na de most leülök a fenekemre, és nem megyek egy ideig sehová.
(SK: a táska fedlapja.)
(Hiánypótlás. Disclaimer: nem tudok németül, nem is hiszem magamról azt, hogy tudnék.)
Minekutána im diesem Kuplerei nincs egy olyan falfelület, ami egyidejűleg függőleges és fehér, tessék, itt vagyok teljes mászkálós díszemben, alulnézetből, mit meine grose Toka. Estére térdig is kopott mein Fuss.
(SK: a sapka. Ja, meg a táska is, ezt folyton elfelejtem mondani. A fedlapjára varrtam rá egy alkalmatos méretű termovelúr darabot, és dekoráció gyanánt a nagyanyáimtól örökölt egyik point-lace terítőcskét férceltem rá.)
A jebezeusát neki, ha már ilyen korán megyünk, hát legalább nézzek ki úgy, mint egy hülye vicc. .
Az útitáskámat már bedugtam a púposra tömött csomagtartóba, és amúgy sincs rajta semmi érdekes. Sajnos, attól tartok, benne se. És a képet is tegnap követtem el, mikor csomagoltam, most még töksötét van. Szép kezdet a hónaphoz, heh.
(SK: a sapka.)
Radikális váltás: a papagájtarka szeptemberi ruhatár után – és, ezt már előre látom, a papagájtarka novemberi előtt – egy meglehetősen fakócska októberi következik, de meg tudom magyarázni. (Nagyjából bármit meg tudok magyarázni. Több diplomám is van erről, khm.)
Egyrészt: egyszer mindenképpen ki szerettem volna próbálni ez alatt az egy év alatt, hogy mennyire mehet az ember agyára, ha nemcsak roppantul limitált, de ráadásul csupa semleges színből álló ruhatár áll rendelkezésre. Ha már nekirontok, jobb az ilyesminek az elején nekirontani, amíg még tart a lendület, később valószínűleg kétségbeesetten fogok ismét mindenféle tarkabarka akármiket dobálni magamra. Az október ideális hónap a kísérletezéshez, általában októberben vagyok a legkiegyensúlyozottabb és legnyugisabb, és ilyenkor arra sincs különösebb szükségem, hogy papagájos ruhadarabokkal dobjam fel a kedvem. Ha majd szükségét érzem, azt úgyis látni fogjátok, akkor fognak majd előkerülni a véraláfutásszínű harisnyák piros sapkával meg türkizkék sállal.
Ameddig lehet, addig viszont (és ez már a másrészthez is tartozik) mindenképpen megpróbálom a kiegészítőket is semleges színben tartani – egyszerűen érdekel, mennyire lehet változatosan öltözködni akkor, ha az embernek csak harminc ruhadarab áll rendelkezésére, és az is mind fekete, szürke, drapp, krumplibarna meg sötétkék. A múlt hónapban a sok szín ellenére is úgy éreztem, hogy nincs igazán nagy különbség az öltözékek között, úgyhogy most kevés színben, de a lehető legváltozatosabb anyagokban, szabásokban, hosszokban és textúrákban gondolkodtam, amikor összeraktam az e havi készletet. Persze én sem tudok átugrani a saját árnyékomon (meg a saját szekrényemen se), úgyhogy lehet, a szándékot ezúttal is megcáfolja a valóság, de ezt majd meglátjuk.
Tessék, itt az októberi fogas.
Vidám, mi? Lássuk, mi van rajta. (A cipők után balról jobbra haladunk, majd a kis függőszekrényben fentről lefelé.)
Edit.: a világosszürke tükörbársonyt lecseréltem egy másikra, még mielőtt felvettem volna. Mit gondoltam én, mikor beválogattam egy ennyire szűkös készletbe, biztos valami agybogár rágott meg.
Hát ennyi. És most megyek, összepakolok a fogasról három napra valót, mert holnap indulok Jénába a férjemmel, megnézem, hol kutat majd fél évig. Pénteken jövök vissza.
Nahát, sikerült lenyomnom a 12/30/30-ból az első hónapot, mindösszesen harminc ruhadarabbal meg cipővel, na meg a plusz öltözékkel, ami az új szabályaimban szerepel. Tessék, itt a hónap rövid összefoglalója egy harminc darabos galéria formájában. (Két balkatt a képre, és nagyobb lesz, ha valakinek ez is kéne.)
A harmincadik darab egy blúz lett volna, amit végül nem varrtam meg, ezt kellett helyettesítenem a 27-i lila bársonyruhával. Meh.
Visszatekintve valószínűleg már kívülállóként is tisztán látszik, mivel próbáltam elérni, hogy a lehető legtöbb mindent a lehető legtöbb mindennel fel tudjam venni: a színekkel. A szeptember ezúttal nálam barna volt, piros, sárga, türkiz meg padlizsán. Egy szál fekete holmit sem válogattam bele az alapkészletbe, ez pedig tényleg kihívás volt a javából. Amikor nem jut eszembe más, feketét veszek fel színes foltokkal. Nos, ezúttal csak a színes foltokra alapoztam.
A szándék ellenére viszont kissé felemás eredménnyel zárult ez a hónap. Amikor összeraktam a holmikat, kifejezetten változatosnak éreztem a készletet. Különböző minták, színek, hosszok, szabások – aztán persze mikor már rajtam voltak a cuccok, eltűnt ez a fenenagy változatosság, és mintha mindennap majdnem ugyanúgy néztem volna ki. Hívjuk jobb híján egyedi stílusnak, no. A továbbiakban viszont ebben kellene valamelyest nagyobb kilengéseket tennem, mert egyelőre tényleg úgy érzem, hogy egész hónapban ugyanúgy öltöztem fel, minimális eltérésekkel.
Nagyjából két hét után jöttem rá erre, és akkor ugyan megpróbáltam tenni ellene valamit, de nem sok sikerrel. Ismerjük be: azon nem nagyon tudok (vagy akarok) változtatni, hogy a lefelé bővülő hosszú ruhákat-szoknyákat szeretem legjobban meg a kerek nyakú pólókat meg a rövid blézereket-kabátkákat meg a mary jane-cipőket. Októberre azért megpróbáltam másféléket is válogatni – már amennyire lehetett vagy érdemes volt.
Mindenesetre most szeptemberben minden készleten lévő holmit felvettem legalább kétszer. A jövőre nézve: azt hiszem, a továbbiakban is lesznek a harmincban “majdnem, de nem egészen” meg “miért nem hordom ezt gyakrabban” ruhadarabok, a szükség így majd rákényszerít arra, hogy újragondoljam-átszabjam-végképp kidobjam őket. Az viszont igen fontos tanulság, hogy “ezt még nem varrtam meg, de a ruhatár szűkössége biztosan rávesz majd” felkiáltással nem érdemes anyagdarabokat is feldobnom a fogasra: nem bírtam rávenni magam, hogy megvarrjam a beígért blúzt, pedig nettó időben csak három órát kellett volna dolgozni rajta. Hol az idő hiányzott éppen, hol a kedv, végül pedig egyszerűen nem mertem belevágni az anyagba.
Pislogjunk rá közelebbről is, mit csináltam jól a ruhatár összeállításában, és mit pacsáltam el tőből.
Cipők: összesen hat pár cipővel ugrottam neki a hónapnak, ez nagy örömemre éppen a megfelelő mennyiség volt, se túl sok, se túl kevés. Mindegyiket felvettem legalább háromszor.
Felsők: annak ellenére, hogy végül nem varrtam meg a virágmintás blúzt, épp elegendő póló állt rendelkezésre – az például kifejezetten vicces, hogy a sötét türkiz háromnegyedes ujjú csak a negyedik héten került elő, addig könnyedén elvoltam a többivel. Ezzel szemben a
Szoknyák: a három kevés volt, még úgy is, hogy végül szoknya lett az átalakítandó nagy tarka izéből is. A három közül eleve az egyik egy térdig se érő fodros kordmicsoda volt, a másik egy nemszeretem-szoknya, a harmadik meg, a sárga, nem arra volt tervezve, hogy otthon tegyek-vegyek benne. Nem jól választottam szoknyákat, ennek eredményeként pedig a
Kötényruha a leggyakrabban hordott darab lett az egész hónapban, összesen hétszer került elő.
Ruhák: azt hiszem, mindkettőt sikerült a lehető legjobban kihasználni, még a tarkavirágos barna tüll is háromszor volt rajtam, pedig attól tartottam kissé.
Blézerek, dzseki: mind a két blézert háromszor vettem fel, a farmerdzsekit ötször. Remek. (Nágyezsdá pofátlan módon elszakadt hónaljban, de csak a varrás lazult ki, bagatell. Simán megvarrom majd.)
Kardigánok: a piros összesen hatszor volt rajtam (26-án is, csak nem látszott a sál meg mindenféle alatt), ezzel a második leghordottabb holmi lett a hónapban. A kéket is felvettem ötször. A
Mellény és a pulóver is kapott két-két lehetőséget. A pulcsiról még nem tudtam eldönteni, kell-e nekem a jövőre is, meglátjuk. A mellény biztosan marad.
Mindent összevéve nem volt sikertelen a hónap, a negyedik hétig nem is jutottam abba a helyzetbe, hogy “na most meg mi a francot vegyek fel”. Ezek után nagy optimizmussal tekintek az október elé – sajna ebben a pillanatban negyvenkét darabnál tartok a válogatásban, ez pedig így nem maradhat.
De majd úgyis meglátjátok, mivel készülök.
Ma se fogom kivágni látványilag a magas cét, megint “vissza az eceteshordóba” helyzet van, itt kuksolok a barlangomban, és lektorálok. Szent Jeromos napján ugye mi mást is tehetnék.
Ha sikerült legyaknom a feladatot, hóvégi összefoglaló poszt is várható, adjunk a tradícióknak.
Nevetségesen sűrű hónapvég lett ez, mit ne mondjak. Ma például éppen állásinterjúra megyek, erre vetem be a havi harmincon kívüli ruhadarabokból álló öltözék lehetőségét.
Minden bölcs “hogyan öltözzünk, amikor állásinterjúra megyünk” tanácslistában benne van, hogyan legyünk összeszedettek és praktikusan elegánsak, fodrászolt haj és visszafogott smink, sötétkék nadrágkosztüm, nude cipő és ápolt körmök, nem tolakodó illat, blabla, blabla.
Az én tanácslistámban mindösszesen annyi van, hogy ne áruljunk zsákbamacskát.
(SK: a ruha.)
 | mák - 13/361 – Szárnyacskák |
 | magyaroramegminden - 13/361 – Szárnyacskák |
| mák - 13/344 – Megoldások |
| magyaroramegminden - 13/344 – Megoldások |
| mák - 13/339 – Monokróm |
Minden nap más - mindennap más 