Mivel idénre (remélhetőleg) végeztem a falfestéssel, hadd mutatom be, hogyan fest jelenleg a nappali meg az ő fala.

Ez itt a természetes megvilágítás,

ez pedig az esti fény:

A közönség mulattatására tréninggatyás férj is van ezen a fotón meg egy Maci nevű macska, aki épp eksztatikusan dürrög fésülés közben.

Mi változott még az eddigiekhez képest? A kanapét újrabéláztam, mert kriminális családom nagyot alakított az elmúlt két évben, és úgy ki volt seggelve szegény, mint egy tízéves mackónadrág. Emellett pedig elfordítottam kilencven fokkal, így most a hosszabbik oldala fekszik rá a falra, viszont ez azzal járt, hogy az étkező felé néző alacsony polcok, akik eddig békében megbújtak a kanapé mögött, kigyüttek a világ szeme elé, mégpedig a hátlapjukat mutogatva a nappaliban héderezőknek.

Na ezt a hátlapot én jobb híján jól bevontam öntapadós tapétával. (Felhívnám a figyelmet a műbecsre, amelynek eredményeként az egész egyetlen folytatólagos áltégla álfalnak látszik, holott négy függőleges tapétacsík van ráapplikálva két különálló polcra. Ha már hülyéskedünk, tegyük azt megfelelő precizitással.) A tapétázott polchát mellé pedig odahúztam a gazdátlanná vált tévéállványt, ami addig a kanapé folytatásában vala a falon, és a továbbiakban ezt fogjuk használni dohányzóasztalként (ami ebben a vircsaftban leginkább azt jelenti, hogy ott lakik a macskák itatóbögréje.)

Ez van most. A fotók rendezői jobbján látható nagy üres falfelület még vár a képekre, amiknek fel kell kerülnie oda. Eddig azért nem jutottak fel, mert az elrendezésükkel tökölök. (Pontosabban azzal, hogyan pakoljam fel őket úgy, hogy még változtatni tudjak az elrendezésen. Mielőtt likakat fúrnék a falba, látni is szeretném, hová érdemes.)

Mit mondhatnék: terv van, eszköz van, úgyhogy ha idő is lesz hozzá, előbb-utóbb megtörténik.