Tegnap már mutattam nektek, milyen tragikus állapotban volt a nappali és az étkező közötti, amolyan mindentgyűjtő polc. A helyzet sajna még egy pöttyel rosszabb volt az elvártnál, mert amolyan igazi “walk down on memory lane” élményt szerzett nekem ez a néhány folyóméter: attól kezdve, hogy megtaláltam a 2000-ben leadott szakdolgozatom flopi lemezen, egészen addig, hogy egy dobozban ott volt fotódokumentáltan az ifjúkorom, igen kemény experimentum volt a polc lepucolása. Nem fizikailag, lelkileg. Tegnap azt jósoltam, lesz ebből még jajveszékelés is – nos, az nem lett, de némi brünnyögés és picsogás igen.

Most viszont nem foglalkozunk a brünnyögéssel és picsogással, ehelyett arra fordítjuk figyelmünket, mit kellett megjavítanom ezen a dögön. Helyesbítek, ezeken a dögökön, mert kettő van egymáshoz tolva, és ha az egyiken leszakadt a polc, semmi garancia nincs arra, hogy a másikon nem fogja ugyanazt csinálni. Úgyhogy nekiláttam kipakolni a tartalmat. Nyilván erre megjelentek a mongúzok, főként a Poci nevű. Az mindig ott van, amikor történik valami.

Látjátok itt ezt a barna pöcikét?

Ez az egyetlen maradt meg a négy közül, ami eredetileg tartotta a polcot. Kettőt valószínűleg a Falak Szelleme evett meg, mert azokat nem találtam meg még (bár sohase mondd, hogy sohase), a harmadikat viszont a komód alól söpörtem ki a múltkorában, és nem értettem, ki ez, mi ez, és mit akar, de különösképpen mit keres nálunk. Nos, a polcból szökött meg. Elnézve a konstrukció légies finomságát (=egy alaposabb macskafing is kilőtte volna a polcból) nem az a csoda, hogy leszakadt a polc, hanem az, hogy húsz évig bírta.

Természetesen a pincében találtam épp ugyanilyen barna pöcikéket, légiószámra. (Kérdem én, mi az, ami nincs ebben a szerszámoskamrában?) Mindemellett úgy gondoltam, valami izmosabb cucc nem árt, mert ha megint elkezdjük dzsuvagyűjtőnek használni a polcot (ja, nincsenek illúzióim magunkkal szemben), akkor megint ott állunk majd, ahol a part szakad.

Enter páncélpöcike fröm IKEA.

Ebből is van a pincében két marékkal. Az egy olyan pince.

És akkor elővettem hozzájuk a fúrógépet.

Ha esetleg nektek is elmegy az eszetek, és ikeás páncélpöcikét akartok beilleszteni mű fába, akkor jelzem, hogy a legjobb eredményt az 5-ös méretű falfúró izészárral lehet elérni, nekem legalábbis az a tapasztalatom.

Utána még ráragasztottam a dögök aljára némi mozgatáskönnyítő öntapadós posztót (not pictured), aztán lecsutakoltam mind a két példányt, és visszapakoltam rájuk (portalanítva!) mindazt, amit nem szelektáltam ki a folyamat alatt. Közben volt amúgy még néhány kör “hátulsó pár előre fuss” a lakásban található más polcok bevonásával, úgyhogy most jelenleg spóroltam magunknak kábé másfél folyóméter pakolóhelyet, nem mindet itt, de értitek.

Semmi illúzióm nincs azzal kapcsolatban sem, mennyi idő alatt fog betelni az a másfél méter tárhely…