RSS

macs kategória bejegyzései

6/94 – Kelbimbós karaj

Expedíszijora kéne indulnom macskakajáért, de úgy zuhog az eső, hogy egyelőre az orrom sem merem kidugni, nemhogy végighurcolni a komplett városon hazafelé két kilónyi kipöszörőzöttcicus- eledelt. Pedig jobb lenne, ha rászánnám magam, mert már alig kotyog a doboz alján néhány szem.

Ma persze kivételesen nem kéne más miatt kivándorolnom a lakásból, de hát embertervez, az összes többi meg körülötte azt csinál, ami neki jólesik. Hab a tortán, hogy ez a büdös kis arisztokratikus dög (még mindig Celofán az, akit így illetek) nem hajlandó megenni az évek óta jól bevált papit, én meg nagyon reménykedem benne, hogy csak azért, mert elégedetlen a maradék pillanatnyi frissességével. Ha esetleg ugyanis másként áll a helyzet, akkor vagy princesszi allűrökről van szó, és két év nyugalom után már megint lehet kísérletezni, mi a csákováci rossebet hajlandó megenni Anasztázia nagyhercegnő, vagy pedig valami baja van nekije, és orvoshoz kell hurcolni. Az időzítés kiváló lenne, a Repülő Kutató éppen az Úr Gondviselésében van ahajt egy kontinenssel arrébb, én meg taknyomba-nyálamba habarodva döngetek a félév vége felé, és holnaptól péntekig alig van időm arra is, hogy a hajam megmossam, nemhogy fuvart és orvosidőpontot szerezzek, valamint bekanalazzak egy felháborodott mókusnyuszit a hordozóba.

A Repülő Kutató egyébként is kicsellózott velem, miként Garibaldi, mert mielőtt elrepült volna a francba, ábrándosan főzött egy kandérnyi kaját a CrockPotban (abban nem lehet keveset), aztán itt hagyta a nyakamon. Amikor bedobozoltam, és elrekkentettem a hűtőbe, már látszott, hogy legalább három napig kelbimbós karajt fogok vacsorázni, mert ételt nem fogunk kidobni, ha a fene fenét eszik is. Kettő már lement, és még mindig úgy fest, hogy a következő három napban is kelbimbós karajt fogok vacsorázni, én meg én egyre jobban rühellem. Megpróbálom rásózni anyósomékra, akik ugyan állandóan főznek, de háthahátha.

Nem mondanám, hogy különösebb lelkesedéssel nézek a közeljövőmbe, de egyúttal piszkosul szégyellem is a pofámat, hogy ilyen luxusgondjaim vannak, miszerint mit kajál a macska és mit kajálok én. Hogyanyavalyába. Az esőnek pedig méltóztassék elállnia, mert ezek a dögök lerágják a fülem, ha nem lesz mit enniük.

Mivel én még mindig egy átalakítatlan nyafogóruhában vagyok, és a fejem sem túl nézegetnivaló, beküldöm Anasztázia nagyhercegnőt helyettesítőbe. Ugye szerintetek sem néz ki betegnek?

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2018/12/03 hüvelyk eská, macs, tél

 

6/87 – Ragadós

Mondtam, hogy itt még olyan is lehet, a macskákat küldöm be helyettesíteni. Na ma olyan van, mert a hajam még most is szárad a reggeli festés-mosás után, arról nem is beszélve, hogy Poci rámtehénkedett, majd elaludt, ez pedig nagyon-nagyon ragadós.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/11/26 hüvelyk macs, ősz

 

Eská 6/12 – Kisbence és a cikcakkruha

Azt hiszem, a blog olvasói eddigre összerakhatták maguknak, hogy szabásminták, de különösen házilag összeácsolt ruhák esetében én olyan kiszámítható és eccerű vagyok, mint a pof. Ami nem valósítható meg trikotázsból, max. egy nap alatt, cipzárak-gombok és más záródási megoldások nélkül, azzal csak szökőévente egyszer foglalkozom. Ennek egyik folyománya az is, hogy amikor azt mondja a ruharecept, hogy “könnyű, vékony anyag”, akkor én azt úgy fordítom le, hogy “vékony pólóanyag”; amikor azt, hogy “közepes vékonyságú, jó tartású szövet”, azt úgy, hogy “vastagabb pólóanyag”; amikor pedig azt mondja, hogy “vastag, puha szövet”, akkor azt úgy, hogy “polár”. Ez persze még hobbivarrói szemmel is nagy no-no, a ruhareceptekhez nem véletlenül vannak anyagajánlatok, és néha sikerül is elég csúnyán ráfaragnom, amikor kiderül, hogy az adott holmi marhára nem működik rugalmas anyagból, de hát most mit csináljak, lusta vagyok, slussz. Még mit nem közbélés meg cipzár meg alátét meg izé. Éljen a trikotázs.

Úgyhogy amikor a jelen ruharecept azt mondta, hogy “könnyű, jó tartású anyag, például gyűrt organza vagy modallal kevert lenvászon”, akkor én ezt is úgy fordítottam le, hogy “pólóanyag”. Na persze ezen a ponton rögtön ott volt a következő dilemma, “melyik pólóanyagomat áldozzam fel kísérletezéshez, ojvé”. Jobb helyeken ugyanis azt is figyelembe veszik a hobbivarrók, hogy minden új szabásminta kipróbálásakor szépen csinálni kell egy tesztdarabot “nem-kár-érte” anyagból, de nálam nincsenek nem-kár-érte anyagok, még pontosabban azok is, amik “nem-kár-érte” beszerzésként indultak, mostanra “de-hát-ezt-nem-vághatom-fel-csak-úgy-átabotába” anyaggá váltak, és különben is, mint már mondtam, lusta vagyok. Ha úgyis csinálnom kell egy tesztdarabot, miért ne legyen az is hordható, másként csak további szemét lesz belőle, és abból már van elég.

További gondom az vala, hogy ezt akartam megcsinálni én, éppen ezt.

Na most általában ezek a csajok akkorák, mint egy zsiráf, és amikor nekik is emelgetni kell a ruhájuk alját, abban a darabban biztosan nehéz járni. (A tengerrel nem vernek át engem, én egy öreg iszapszemű rája vagyok.) Tutira nem úszom meg kisbencézés nélkül.

Meg is néztem a szabásmintát, és naná hogy.

Deréktól 96 centi, nekem az garantált hasraesés. Ezen a ponton persze már az is világos volt, hogy amikor én ennek nekilátok, nem lesz ám ott cipzár meg közbélés meg alátét meg anyámkínja, de még ferdepánt se, visszahajt, cikcakk, oszt jól van. Az egész cucc összesen négy darabból fog állni, egy hátulja, három eleje, a legalsó cakkot meghosszabbítom húsz centivel, oszt megnézzük, működik-e ebben a formában is. Emellett pedig hát persze hogy mindegyik cakkot más színű anyagból csinálom meg, ne vicceljünk. Nincs ezeknek ott a Burdánál fantáziája? Egy ilyen vicces szabásmintához igenis kijár, hogy annyiféle anyagból készüljön, amennyit csak fel tud vonultatni az ember.

Úgyhogy körülnéztem, én mit tudnék felvonultatni, és elő is vettem néhány makrancos trikotázst, amiket már vagy tíz éve azzal tartogattam, hogy ezt ugyan nem lehet kidobni, de mi a nyimnyámot csináljak velük.

A kékből már egy pólóra se volt elegendő, a másik kettőből meg volt ugyan bőven, de ezt az anyagot sose szerettem nagyon. Tesztdarabnak pont jó lesz.

Kivettem a Burdából a szabásmintát, és ezúttal úgy gondoltam, megreszkírozom a negyvenes méretet, mert mindig túl nagyok lesznek ezek a dögök. A mérettáblázat azt állítja, hogy az 92-es mellbőségre van, nekem meg húsz éve is több volt ennél, de erisszük. Kipakoltam a cuccot, aztán elmentem kávét főzni, és hát persze hogy erre tértem vissza, ni:

A képminőség a szokásosnál is rosszabb, de egyrészt még csak hét óra volt, másrészt meg nagyon röhögtem.

A továbbiakról nyilván nincs sok mesélnivaló, én dolgoztam, Poci időnként bejött megnézni, aztán a végén kész lett, ni.

Ma természetesen fel is veszem, naná hogy.

Csak előbb pucoljam el az alábbiakat, boá.

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/18 hüvelyk blabla, eská, macs, ősz

 

Intermezzó – Rendeltetésszerű használat

Vettem a Repülő Kutatónak egy új szőnyeget az ágya elé. Oda, ahol esténként Poci fetreng és simogattatja magát vele. A szőnyeg megérkezett, én meg leterítettem a konyha meg a nappali közötti sávra, hogy megcsodálhassuk, mielőtt felkerül a hálószobába.

Azt hiszem, Poci már összerakta magában, pontosan kinek vagy kiknek vettem ezt a szőnyeget.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/15 hüvelyk macs, ősz

 

6/75 – Bepöcc

Ó, helló, dühroham, de rég láttalak, jó, hogy jöttél, csüccsenj le egy percre.

Tegnap munkába menet a buszon valahol Leány- és Tahitótfalu között (nehéz megállapítani a szakaszhatárt, a két település gyakorlatilag összeépült, a kezdetet-véget jelző táblák viszont még mindig fél kilométerre vannak egymástól) mint derült égből gumibot, lecsapott rám a jól bevált fogcsikorgatós bepöccenés, hogy elég már a nyígásból meg a szarakodásból, fogjunk hozzá dolgainkhoz, és oldjunk meg mindent, de hirtelen. Úgyhogy elővettem Grisette-et a táskámból, aztán uccuneki, nemanyád. Az efféle felbuzdulásoknak errefelé sosincs jó vége, délután ötre végeztem halogatott harci feladataim hetven százalékával, és mindeközben még tanítottam is, ezt csinálja utánam, aki meri. Gondoltam, mára elmúlik, de nem, most állok kilencven százalékos feldolgozásnál, úgyhogy garantáltan tartani tudok minden rühes határidőt, amit elém tojt a zuniverzum. Ma reggelre még egy válogatott szitkokat tartalmazó dühöngélést is elhelyeztem az éterbe mindazok sznob elitizmusával kapcsolatban, akik még mindig képesek értetlenkedve feltenni 2018-ban a kérdést, hogy miért nem olvassák lelkesen azok a bides kölkök a kőszívűemberfiait, meg akik azon csodálkoznak, miért nincs minden egyetemi kadávernek Top-10-es folyóiratokban publikációja meg háromszáznegyvenkilenc független idézője. Nyilván az a cél, hogy az ember érezze magát kisebb értékűnek attól, hogy ő a felsőoktatás gyöngécske teljesítményű közkatonája, aki még kisebb teljesítményű még közebb katonákat próbál tanítani köznapian hasznos ismeretekre, de egy nagy lófaszt fogom magam annak érezni, azt.

Az éterben ezúttal csak a Repülő Kutató volt (kábé háromszáznegyvenkilenc független idézővel, természetesen), de ő behúzta a nyakát, mert tizennyolc és fél év házasság után az ember megtanulja értékelni még azt is, amikor a felesége felszívja magát valamin, akkor legalább nem ül punnyadtan és siránkozva. Celó leszarta az egészet, ő már kapott mára jutifalatot meg fésülést, de Poci, akinek imponál az erő, gyorsan rámtelepedett, és dürrögve fésültette magát egy ideig. A macskák állítólag nyugtatóan hatnak az emberre, de én még mindig fel vagyok szíva és be vagyok pöccenve, és most elrobogok tanítani, és fogalmam sincs, ebből mi lesz, ha így folytatódik.

Abban viszont szinte biztos vagyok, hogy ezt a ruhát szét fogom vágni a rittyóba, mert úgy eláll az alja nyomorultnak, mint egy lámpaernyő, és épp elég baj nekem az, ami a fejemben van, legalább a ruháim ne idegesítsenek.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/14 hüvelyk újracucc, eská, macs, ősz

 

Címkék:

Eská 6/10 – Lila, narancs, virágos

Ezúttal azzal a szent fogadalommal vonultam be a Bűnök Barlangjába, hogy nincs az a kövér és horkolós macska, aki engem meg tudna akadályozni abban, hogy déli egyig befejezzem a rühes párnahuzatot, amit három éve kezdtem el.

Valamikor hajdanában-danában kivágtam narancssárga polárból egy alkalmatos téglalapot, aztán lila és piros és bordó polártallérkákat tűzdeltem rá.

Aztán szépen betettem egy dobozba, és ott hagytam.

Amikor legutóbb kidzsuváztam a Bűnök Barlangját (pár hete? pár hónapja? lassan ott tartok én is, mint amire nagyanyáim panaszkodtak, hogy mindenre emlékeznek évtizedekkel korábbról, de azt már nem tudják, mit ettek reggelire), előkerült. Sóhajtottam, felírtam a “meg-kell-csinálni-ezt-is” listára, aztán otthagytam szem előtt, nehogy megint eltűnjön a balfenéken.

És akkor ott volt szem előtt, ni.

Tegnap nekigyürkőztem az ismert eredménnyel, de ma, na hát ma igenis megcsináltam.

A továbbiakhoz asszem elég az illusztratív anyag is, úgyis minden a megszokott eljárással készült, a huzat hátlapját is beleértve.

Egy óra hét perc, és már bejegyzést is írtam róla. Hurrá.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/11 hüvelyk eská, macs

 

6/72 – Futon

Tegnapra ugye azt terveztem, hogy megátalkodottan rossz leszek, és ezt sikerült nemhogy teljesítenem, de még túl- is. Éppen elhelyezkedtem némi sürgiforgi után a futonomon, és elővettem egy lassan hároméves UFÓt, amikor Poci begaloppozott a szobába, körülnézett, hogy mit tehetne tönkre, majd felpattant mellém, és kényelmesen elhelyezkedett.

Egy ideig nagyon jól elvoltunk ott ketten,

de aztán halkan és elégedetten horkolni kezdett.

Az efféle, ha nem lenne macskátok, iszonyú módon ragadós. Olyan szép késő délelőtt volt, előttem még az egész szombat, na jó, legalább a fele. Ugyan mi baj lenne abból, ha egy picikét lehunyom a szemem? Semmi. Úgyhogy lehunytam. Egy pillanatra.

A következő pillanat már három és fél órával később volt, én meg bánatosan konstatáltam, hogy még mindig itt vagyunk mind a ketten a futonon, Poci továbbra is horkol, én meg már ugyan nem, de a déli szundiszundi közben befolyt a nyakamba a nyálam. És már sötétedik is.

Ezek után persze úrrá lett rajtam a bűntudat, aztán a dac, aztán a kinemszarjale, és végül arra a döntésre jutottam, hogy ma is rossz leszek, és a Bűnök Barlangjában fogok tanyázni. Remélhetőleg ezúttal nem alva, mert annyi UFÓ van körülöttem, hogy soha nem jutok a végükre, és most már tényleg ideje lenne felmutatnom valami teljesítményt. Igaz, hogy ma reggel sütöttem egy kenyeret, de hát annak lassan semmiféle hírértéke nincs.

Nyilván nem csizma-kabát-sapkában fogok ülni a Bűnök Barlangjában, ma még a heti bevásárlásra is sort kell kerítenünk, mert a jövő héten nem lesz egy olyan nap se, amikor mindketten ráérünk.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/11/11 hüvelyk újracucc, eská, macs, ősz

 
Galéria

Intermezzó – A szabásminta-használat nehézségei és akadályai

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/10/27 hüvelyk eská, macs

 

Eská 6/7 – Levélhullás idején

Ez még nyilván nem a teljes történet, de már eddig is olyan szép (és céltalan) előrehaladásokat tettem, hogy gondoltam, mesélek kicsit nektek róla.

Az egész ezzel kezdődött, ni:

Unatkoztam a buszon, a Dunakanyar meg olyan szépen őszült elfelé – összecuccoltam hát egy kupac őszilevél-színű gombolyagot, aztán nekiláttam kísérletezni azzal, vajon hogyan tudnék leveleket horgolni.

Bizony, egészen szépen haladtam vele.

Aztán még sokkal szebben haladtam vele, mert gyarapítottam a színeket.

Ekkor már egééészen sok levelem volt.

A hosszú hétvége örömei között pedig ott volt az is, hogy csak ülök a pokróc alatt, leveleket horgolgatok, Poci pedig ott dürrög az ölemben.

Nyilván ezek a dolgok nem a legveszélytelenebbek – épp csak kimentem a szobából egy pillanatra, a szőrös disznó meg természetesen beült gombócnak a helyemre.

Ezzel együtt is szépen haladok, már azt is látom, mi lesz majd belőle. (Nem a macskából. Abból természetesen bundakesztyű lesz.) Tessék kivárni türelemmel.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2018/10/22 hüvelyk eská, macs, ősz

 

6/46 – Irigy

Eszem sem tudom, mikor volt utoljára, hogy ennyire nehezen vakartam magam össze reggel. Még az ágyból sem volt kedvem kimászni, most meg iszonyúan irigylem ezeket itt ni:

No de attól még kirittyentettem magam, és elkopogok tanítani a sarkaimon, abban nincs hiba.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/10/16 hüvelyk eská, macs, ősz

 

6/30 – Lajhár

Mikor ma reggel óvatosan kitornáztam magam az ágyból Poci mázsás segge mellől (általában a Repülő Kutatón szokott tehénkedni, de az most nincs itthon, érettségi találkozóra ment – huszonöt, bmeg! de vének vagyunk! -, úgyhogy az opportunista állat ezúttal engem boldogított éjszakára), az volt az első benyomásom, hogy fázom. A második is. A harmadikat nem vártam meg, ehelyett felkerestem a lakás termosztátjait, és persze hogy azt mondták, hogy akár fázhatom is: a földszinten 18 fok van, az emeleten pedig 17,5. Mivel nem volt itt senki, akinek érdemben siránkozhattam volna a hidegről (a macskáknak aztán beszélhetek), felvettem a jó meleg nyafogóruhámat. A készakarva-felemás berkenyés zoknival.

Ne mondjátok azt, hogy bezzeg nyáron hogy örültem volna annak, ha ilyen a lakásban a hőmérsék, mert egyrészt én is tudom, másrészt viszont nem változtat azon, hogy most én brr. Na sebaj, majd lemozgom a dermedéket, mert továbbra is hétvége-üzemmódban sürgök-forgok és tatárdúlok, ha már tegnap ilyen szépen belekezdtem.

Nagyseggű Maruszja viszont egyelőre tökéletesen elégedett, dupla bundája van sok szőrrel, és tegnap kimostam az összes pokrócot a házból, így illatos hevergélőhelyei is vannak quantum satis, amiken csak Anasztázia Nagyhercegnővel kell osztoznia, de ez egy nagy lakás, és sok a pokróc. Nem is mozdult semmit azóta, hogy kimásztam mellőle. Pont mint a Fekete gyémántok bevezető fejezetében az őslajhár. Csak cukibb.

Bár hogy ezeket a lábakat miként tudja így összekeverni, az továbbra is talány.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/09/30 hüvelyk eská, macs, ősz

 

6/14 – Bili

Kicsit úgy vagyunk már, mint az Aranyhaj és a három memme történetében, a büdös kis mókusnyuszik ugyanis új szokásokat vettek fel, mi meg futhatunk utánuk, de mindenekelőtt azzal kell megbirkózni, hogy ki iszik a pohárkámból.

Nyugi, megmagyarázom.

Kábé két vagy három évvel ezelőtt a macskaállatok uniszónó leszoktak arról, hogy a vizesedénykéikből fogyasszák napi folyadékadagjukat, ehelyett mindketten elkezdtek rájárni a felmosóvödörre. Mivel ilyen erratikus családtagokkal, akiknek négydekás agya van, nehezen lehet megbeszélni ilyesmiket, mi beadtuk a derekunkat. Jelenleg két felmosóvödrünk van, az egyik a konyhában mint macskaitató, rendszeresen takarítva-újratöltve-frissítve, ahogy azt illik. Egyszer majd lefotózom nektek azt is, hogyan fest valamelyik sötét anarchista, amint éppen iszik belőle. Élményszámba megy. Ezekkel kapcsolatban amúgy minden élményszámba megy. Most például, miközben a bejegyzést írtam, ezt csinálták, ni.

 

A Repülő Kutató szerint úgy festettek így profilból, mint Marx és Engels. Szerintem azért cukibbak.

Na de visszatérve az eredeti mesémre: a felmosóvödröt többé nem használtuk felmosásra, a macskák meg azt mondák, hogy hurrá. És ittak is békén belőle két vagy három évig. Aztán jött az idén nyár meg a dögmeleg és jött Atilláné, én meg nagylelkűségemben beállítottam a Bűnök Barlangjába a takarítás elől elzárt szomjazóknak egy vizesedényt. Mivel a tárgyak kreatív használatának magam is nagy híve vagyok, nemcsak a macskáim, egy bilit. Kéznél volt, no. Még Perpéta használta tavaly Giggü korában, oszt miután kipucoltam, ott maradt a fürdőben, egyszer kelljen, s jó, ha van. Megtöltöttem vízzel a bilit, aztán bevittem a rabokhoz, Atilláné távozása után pedig visszacűgöltem a fürdőbe, és letettem a kád mellé. A vizet nem öntöttem ki belőle, ez hiba volt. Másnapra ugyanis azt agnoszkáltam, hogy a víz szintje drámaian csökkent a biliben, majd beavatkozás nélküli megfigyeléses vizsgálataim során (=éppen elmentem párszor a fürdőszoba ajtaja előtt) azt észleltem, hogy hoppá, hol az egyik sötét büdös dög van bent, hol a másik, de mindkettő éppen a biliből piál. Ugye, mondanom sem kell: azóta a bili is rendszeresen takarítva-újratöltve-frissítve van, ahogy azt illik.

Tegnapelőtt a Poci nevű anarchista feljött mellém a kanapéra, aztán a lerakóasztalomra fordította figyelmét. Ilyet ő ugyan szokott csinálni korábban is, ezúttal viszont nem a fülbevalóimat vagy a horgolásomat akarta elvinni, hanem a vizespoharamat célozta meg. Én ettől annyira paff lettem, hogy csak néztem, amint beledugja a fejét, és iszik. Hosszan. Aztán megnyalta a szája szélét, rám nézett tekintetében a csak macskákra jellemző unott megvetéssel (“Up yours!”), böffentett egyet, és távozott.

Valahol nyilvánvalóan meg kell húzni a határt, de pillanatnyilag lövésem sincs, milyen stratégiával tudnám megőrizni magam számára a poharamat. Esetleg ha beállítok mellé egy másik poharat. Vagy egy bilit.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/14 hüvelyk eská, macs, ősz

 

Eská 5/50 – Félkész

Nem Celofán, ő úgy komplett, ahogy van. Komplett dilinyó.

Az izé ott hátul a támlán, na az nincs még most se készen, pedig ezzel kezdtem a vakációmat.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2018/08/30 hüvelyk eská, macs

 

5/358 – Oltás

Tájainkon (így alakult) a nyár az az időszak, amikor begyömöszöljük a makkákat a hordozóba, és elfuvarozzuk őket a kötelező éves védőoltásukra. Idén ez erre a hétre esett, Celofán kedden ment el a szuriért, Porcelán tegnap. Nem kis kalandok árán.

Amíg a Repülő Kutatót Jénában, Palo Altóban, Regensburgban meg még ki tudja hol ette a fene, én voltam a főfuvarozó, pláne hogy a piszok kis sötét dögök ezekre az alkalmakra időzítettek minden olyan szabadprogramot is, amit állatorvoshoz futkorászással kellett kiegészíteni, lett légyen ez Celó harmincezer körömgyulladása, bizarr és megmagyarázhatatlan szájgombái vagy éppenséggel Poci akciója, amikor belezabált húsvétvasárnap a nárciszba, aztán kihányt egy adag orsóférget. Ennélfogva ezúttal a RK fuvarozta a dögicéket, én meg itthon élveztem (volna) a dolce vitát.

Volna, hangsúlyozom. Celofán ugyan mindvégig szépen viselkedett, bár kicsikét le akarta kapni a hordozó ajtaját, amikor beadták a nyakába a szurit. Olyat már csinált egyszer, hogy letörte a hordozóajtót az állatorvosnál, csínján kell bánni ezekkel a két és fél kilós princesszekkel, mert sose tudni, mikor tör ki belőlük a vadállat. Akkor például nekem csontig harapta a mutatóujjamat, grr. Ezúttal nem volt az állatorvosnál semmi extra, viszont hazajövetel után olyan allergiás reakciót produkált, mint az álom – feltéve persze, hogy az álom az ágy alatt ül lógó fejjel, kancsalít, és csorog a nyála. Na de ez legalább gyorsan elmúlt, bár nyilván ott pánikoltunk mind a ketten két telefonnal, a RK a sajátján az állatorvost hívta, én meg az enyémmel lámpáztam az ágy alá, hogy pontosan le tudjuk írni, mi történik.

A két makka közül viszont mégiscsak Poci volt az, aki leszarta a kalapács nyelét, és ezúttal még nem is csak képletesen és nem is a kalapács nyelét. Celóval szemben, aki kitartóan ellenkezik a dobozba gyömöszölés közben, Poci, ha a megfelelő helyen szorítják sarokba, megadja magát, és nagy, passzív szőrzsákká változik, ami aztán könnyen bekanalazható a hordozóba. Ezen tények ismeretében a RK nem is igényelt asszisztenciát az akcióhoz, úgyhogy én éppen kint ültem békésen a teraszon egy kávéval meg a laptopommal, mikor meghallottam, hogy valaki üvölt. A nevemet üvöltötte, meg azt, hogy gyeregyoooooorsan, úgyhogy, gondoltam, nem Poci az. A felhívásnak engedelmeskedve fel is sprinteltem az emeletre, ahol a belezős horrorfilmek legszebb tradícióinak megfelelő jelenet fogadott, bélsár és más testnedvek, a Repülő Kutató például úgy vérzett, mint egy leszúrt disznó. Mint kiderült, Poci ezúttal nem a formájának megfelelően viselkedett, nuku passzivitás, ott szökdécselt összevissza, mint egy kénguru, amikor pedig sikerült végre elkapni, előbb telibefosta a Repülő Kutatót, aztán csuklótól ujjbegyig végigkarmolta a kezét két körömmel is. Három ragtapaszt használtam el a pasasra plusz két kozmetikai vattakorongot, mert ebben a vircsaftban van minden, de fásli meg géz speciel nincs. Alkoholos fertőtlenítő készakarva nincs, tíz évvel ezelőtt egy Harley Davidson Route 66 borotválkozás utáni pacsmag lett kijelölve erre a szerepre, mert kidobni nem volt értelme fösvényéknél, emberi orcára kenni viszont még annyira sem, annak a löttynek olyan szaga van, hogy a szúnyogok már fél méter hatótávolságból berúgnak tőle. Na hát most a fürdőszobámban valószínűleg még a pókok is összeölelkezve éneklik a La Cucarachát, és csak remélni tudom, hogy előbb-utóbb kiszellőzik.

Poci most persze vérig van sértve, különösen, hogy az oltás miatt huszonnégy órás simogatási tilalom is van, nehogy mi is beüljünk végül kancsalítva az ágy alá nyálat csorgatni. Viszont, ha nem szarja le valamelyik dög (képletesen! ezúttal tényleg csak képletesen!) a kalapács nyelét, egy évig újra nyugivan.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/08/24 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár

 

Filoméla fotói, 1. nap

Vendégszerző eddig még nem volt ezeken a tájakon, de ezen a héten lesz, vateráztam ugyanis az ifjú hölgynek az ittvakációzás megörökítésére egy kattints-és-fuss fényképezőgépet. Ezzel ő mindennap annyit kattogtat, amennyihez csak éppen kedve szottyan, másnap reggel viszont kiválogat belőle tízet, és azt én posztolom. Nyilván nem mind azokat tartja bemutatni valónak, amelyeket én, de éppen ez az érdekes, ugyebár…

1. Celofán, mielőtt felmenekülne az emeletre, belebámul a vakuba.

2. Rajzeszközök a Saját Szobában.

3. A “nagyon érdekes” reggeli. (Pirítós zöldfűszeres kecskesajtkrémmel, barackkal, dióval, mézzel és citromos kakukkfűvel).

4. A Sááárkááány.

5. Hölgy a tükörben.

6. Krtek a paplanon.

7. Hölgy a másik tükörben, a nagynénje kozmetikumaival, oldalkáosszal és háttérbilivel.

8. Ez tulajdonképpen nem a sárkány, hanem egy zöld rét, és éppen most kel fel mögötte a nap.

9. A szoborpark egyik végén gömbölyű szobrok vannak, mint egy lámpaoszlop…

10. … a másik vége felé pedig egyre szélesebbek és szögletesebbek.

Holnap folytatjuk.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/16 hüvelyk ajándék, eská, macs, nyár

 

5/314 – Grájzer

Időnként azt gondolom magamról meglehetős önhittséggel, hogy szókincsem vetekszik Arany Jánoséval, még ha nem is használom olyan csínnal és csendes enthuziazmussal, mint ő tette. (Abból a társasjátékból például, amit egyetemista koromban játszottunk néha, és ami úgy zajlott, hogy a játékmester keresett egy obskúrus szót a lakás legvastagabb szótárában, aztán a többieknek meg kellett tippelni, mit jelent, egy ponton túl inkább kihagytak. Például nem értettem, miért kunszt tudni azt, hogy mi a “poszog”. Még ha az lett volna, hogy “fenszterli” vagy “arguspöffeszpulyka”, bár azokat is tudom.) Aztán időnként jön a való világ, és kicsikét beleveri az orrom ennen önhittségembe. Mint például tegnap, amikor felhívott a szerelő, hogy megnézte Eriket, és az ékszíj (ez az! végre tudom, hogyan hívják a varrógépek bicikliláncát!) tényleg tropa, de más nagy baja nincs a csávónak, csak a grájzere van kilazulva.

Grájzer, bmeg.  Tudom, hogy mi a zelegórkodik meg az éleny meg a kékbutikó, de a leghalványabb lila poszogásom sincs arról, mi a grájzer. Jobb híján udvarias hangokat hallattam, de aztán azt is mondta, hogy “hatezerötszáz lesz”, ezt pedig gond nélkül megértettem. (A múltkoriban írt egy barátnőm arról, hogy amikor az autószerelő azzal kezdi, hogy “teccikérteni”, ő már veszi is elő a bukszáját. Nos, nekem még a teccikértenit sem kell mondaniuk.) Summa summárum, ma délelőttre már építettem fuvart Eriknek, és nagyon remélem, hogy a helyrekalapált vagy csavarozott vagy mifenélt grájzertől nem veszti el számomra kedves jellembeli tulajdonságait, mert nekem még terveim vannak vele.

Ami a terveket illeti, a fonalaspostás tényleg megjött, én meg nagy örömmel rárepültem a dobozra. Sajna nem csak én tettem ezt, kéretik díjazni bloggeri létem legislegelső mozaikgalériáját.

Nyilván el kellett menekítenem a cuccot valami Pocimentes övezet irányába, és azóta már el is van pakolva szépen minden, leszámítva a terrakotta színű motringot, amit azonmódulag felhorgoltam az őt megillető helyre. Nem is maradt belőle csak néhány méternyi.  Ay, mi madre, igen tisztán látom, hogyan lehet elvészni ebben a pokolbugyorban a webboltokkal meg a fonalakkal. Én is olyan vagyok, mint Oscar Wilde, bárminek ellen tudok állni, kivéve a kísértést, úgyhogy némi gyanakvással nézek a jövőbe. Pláne, hogy a mercerizált pamuttal horgolni színtiszta élvezet, mintha egy macskát simogatna az ember, majdhogynem dorombol is.

Hát ez folyik itt mifelénk, és én a mai napra is kreatív szmüttyögéseket tervezek, különös tekintettel a vendégszobára, mert eddig leginkább csak párnákat adtam hozzá ábrándosan a berendezéshez, de most már tényleg fel kell gyűrnöm az ingem ujját, és nekivágni a többinek, szombaton már lakó is lesz bele.

5.314

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/11 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár

 

5/309 – Letatarodva*

Még mindig csúfosan tropa vagyok, de azért további kísérleteket tettem arra, hogy legalább nagyjából elfogadhatóvá trükközzem magam. Tarkabarkák (hátha inkább arra figyel a nép), hajsál (túl roggyant vagyok még a hajmosáshoz is), valamint vérző szájú anyatigris rúzs (az remélhetőleg eltereli a figyelmet a pofám többi részéről).

Profizmusom szívettépő, és a takny is hálistennek csökkenőben van, de tényleg csúful le vagyok tatarodva*, még az is erőfeszítésbe kerül, hogy kastélyunk emeletei között fel-alá vánszorogjak teásbögréimmel. Mivel viszont annak is van határa, mennyire engedem a Bűnök Barlangját kibuggyanni saját keretei közül, inkább ott tartózkodom. A makkák ennek örömére elfoglalták a kanapémat, és ez józan belátásra vall részükről, emellett kijelöli helyemet is a nagy világmindenségben. Ha itt most feldobnám a pacskert, az lenne a hálátlan kis büdös mókusnyuszik első dolga, hogy széthordják a fonalaimat.

Na sebaj, mindenkinek megvan a helye a dolgok nagy rencerében. A macskáké ezúttal a kanapé.

Az enyém még keresem kicsit, de előbb-utóbb az is meglesz.

* Tájszó a gyermekkoromból. A jelentése könnyen kitalálható, pláne hogy a mindennapokban is használjuk azt a másik szót, ami azt hivatott bemutatni, mit kell csinálni azzal, ami le van tatarodva. Igen, tatarozni kell.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/07/06 hüvelyk eská, macs, nyár

 

5/307 – Nyaff, nyaff és ismét nyaff

Éppen Grazban vagyok anyámnál, mindenféle izgalmas programok várhatók: sétálgatás, kávézgatás, beszélgetések, meg egy látogatás a várba, ami Eggenberg, mint a sör. Kiválóan érzem magam, végre nyaralok, juhé.

Lófüttyöt vagyok Grazban. Tegnap délután kidőltem, mint egy fatönk, fájnak az ízületeim, el van dugulva a fejem, teákat iszom kannaszám, és papírzsepik szegélyezik az utamat. Természetesen mindez nem akadályozott meg abban, hogy felébredjek ötkor, pedig most inkább aludnom kéne, sokat, hátha az segít. Feleim, én úgy sajnálom magam, hogy arra nincs kifejezés. Az Isten verje meg, hogy az embert éppen akkor hagyja cserben a saját fizikuma, amikor éppen akár jól is érezhetné magát.

Legalább van gyógycicám meg sok színes fonalam, de Tutatiszra, ez most igen kevéssé vigasztal.

Higgyétek el, mindannyian jobban járunk, ha csak ennyit mutogatok máma magamból.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/04 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár

 

Eská 5/35 – A macskamászóka-mentés meséje

Az alábbiakban elmesélendő heroikus történések már két hete megtörténültek, de csak mostanra lettem képes beblogolni. Csináltam én már eská marhaságot életemben épp eleget, fogok is, de ez még egy ideig dobogós marad öszves önszabotálásaim között. Hosszú és masszív szopás volt, melynek végén már csak az eredménynek bírtam örülni, és tényleg két hétbe telt, hogy rászánjam magam a folyamat begépelésére.

Merthogy ezt a lehordott bútordarabot kellett megmenteni.

Három és fél éve álldogált a nappalinkban egy olyan helyen, ahol egyszerűen nem lehetett kikerülni az embernek a szömivel, és a mi nappalink ugyan egy meglehetősen káoszos hely, de azért ez még ahhoz képest is tragikusan festett az utóbbi időben. Még Celónak vettük, aki, mint már említettem, igencsak autisztikus viselkedésjegyeket produkál, úgyhogy hiába mutogattuk neki, mit kell csinálni vele, nem értette. (Igen, lehet röhögni. Ott álltunk dorombolva a macskamászókánál, és kapargattuk az oszlopokat. Celofán mindeközben kis gombóclábakkal gubbasztott a tévé tetején, és tágra nyílt szemekkel nézett minket, “Úristn, hová kerültem, hát ezek teljesen meg vannak húzatva”.) Na de aztán megérkezett Poci, aki elüvöltötte magát, hogy “Banzáááj!”, és nekiugrott a mászókának, mint Stevie Wonder a zongorának. Celó egy ideig ezt is csak nézte tágra nyílt szemekkel, aztán beszállt.

A következő pillanatban (következő pillanatban egy frászt, három évvel később) szerencsétlen mászóka már így nézett ki, nü.

   

A bontást ketten követték el bűnszövetkezetben, a macskaszőr- és szizálmorzsák már az én saram, rossz háziasszony aki vagyok. Az viszont tény, hogy pucolhattam volna én ezt napestig, ugyanolyan tragikus állapotban maradt volna, legfeljebb tisztábban.

A helyzet tényleg tarthatatlan volt (mókás, milyen gyakorisággal mondom én ezt ezen a blogon, főként eská-bejegyzéseknél, neszpá), és még azt az egyszerű eljárást sem alkalmazhattuk, hogy kidobjuk a cuccot a csába, aztán veszünk egy újat. A macskák ugyan kíváncsi és felfedező hajlamú lények, de mindeközben büdös kis konzervatív lelkük is van, úgyhogy erősen tartottam attól, egy új macskamászókára rá sem bagóznak majd, ehelyett végképp ledarálják a kanapéinkat. (Sajnos a macskamászóka mellett azokat is szokták cirmolni, de egyrészt a lakás van értünk, nem mi a lakásért, másrészt meg gondoljatok bele, ha a fenti képeken tanúsított pusztító energiákat is a kanapéinkba feccölik bele!)

Valamit csinálni kellett, no. Úgyhogy (ez sem ritka fordulat errefelé) rászálltam az internetekre, haddlám, mennyi esélyem van megmenteni a mászókát. Az internetek azt mondták, próbáljam meg, engem pedig elég könnyű táncba vinni. Szizálkötél kell hozzá, tűzőgép, kalapács, ragasztó. Well. Tűzőgépet és szizálkötelet kivéve minden volt a házban, a tűzőgép nélkül meg, gondoltam, elleszek valahogy. A barkácsboltban persze csak 0,8 és 1 cm átmérőjű szizálkötelek voltak, ezen a mászókán meg 0,5-ös van. No sebaj. Első nekifutásként amúgy is csak tizenöt méternyit vettem, ami nyilván nem volt elegendő a teljes mászóka újrahuzalozásához, de kiindulásnak megjárta. Amúgy is, mi van, ha a kényes dögök büdös kis konzervatív lelke nem fogja elviselni az új konstrukciót? Jobb apró lépésekben haladni.

Első apró lépésként kihurcoltam a mászókát a teraszra (a fenti képek már ott készültek), és szétboncoltam.

Amennyire lehetséges volt, meg akartam menteni az épen maradt részeket, így csak az abszolúte szétcincolt szakaszokat szedtem le a hengerekről. Mint látható, az egyik teljesen menthetetlen volt, azt komplette ledarálták.

A plüssfelületekről lepucoltam az összes szizálmorzsát meg egy tonna macskaszőrt, aztán nagy optimizmussal nekikezdtem a melónak.

Ezen a ponton persze megjelent a teraszajtónál a meós, és kétségeit fejezte ki.

Kussol, cica.

Az internetek azt mondták nekem, az új kötelet rögzítsem tűzőgéppel a régi maradványaihoz, lehetőleg ne a frontfelületen. Tűzőgép, mint már mondám, nem vala a házban, de minek tűzőgép annak, akinek van tűje és cérnája?

A folyamat amúgy viszonylag egyszerű, ha az ember már belejön: be kell ragasztózni a hengert (ezt sem a frontfelületen)

aztán szép szorosan tekergetni a kötelet körbe-körbe, néhány soronként pedig kalapáccsal tömöríteni még rajta, hogy tényleg szoros és sűrű sorok legyenek.

Második meósom ekkor jelent meg a teraszajtóban,

és ha láttam már macskát, akinek a képére van írva a véleménye, ez volt az.

Akkorra amúgy nekem is a képemre volt írva a véleményem, nagyjából az, hogy elmentek ti mindannyian a (cenzúrázva). Az internetek elfelejtették megemlíteni, hogy a szizálkötél milyen ótvar, kétségbeejtő, rüheteg módon szúr. Megpróbáltam gumikesztyűben, de abba villámgyorsan beleizzadt a kezem, a munkáskesztyűket meg apósom elpakolta valahová, és ha megkérdezem tőle, hol vannak, valószínűleg megáll mellettem nézni és kommentálni, mit csinálok, abból meg semmiképpen nem sül ki semmi jó, pláne amikor nekem a kezemben van egy kalapács. Úgyhogy ültem a teraszon, tekergettem a szizálkötelet, és szenvedtem, mint egy kutya. És még össze is kentem a házigatyámat Pattexszel, mert hogy a nyavalyába fogjon meg az ember egy hengert, miközben kalapálja meg tekergeti? Kérhettem volna ugyan apósomtól egy satupadot, de képzeljétek el, mi lett volna abból, ha ott áll mellettem, és kommentálja szenvedéseimet, nálam meg van egy kalapács és egy satupad.

A legkopaszabb henger összesen tizenkét méter kötelet zabált fel, és nekem még volt három alaposan lehordott hengerem, amit nem hagyhattam csupaszon, mert ha az ember már nekilát valaminek, csinálja végig. Úgyhogy beleálltam a leszedett kötelekbe (lásd negyedik kép), és nekiláttam kigyűjteni a kupacból a még menthető darabokat, aztán egymáshoz varrni őket.

Az egyik hengeren a tekerentyű összesen tizenhét megmentett darabból állt össze, és ezzel mindent elmondtam. Addigra már úgy éreztem magam, mint Bechstein meséjében a sorsüldözött királylány, akinek csalánból kellett pulóvert kötnie a hét bátyjának, hogy visszaváltozzanak hattyúból emberré, és közben még nem is mosolyoghatott, és némának kellett lennie, mert hanem oda az összes igyekezet. Hát, mire mind a tizenhét darabot összevarrtam meg feltekergettem, oda konkludáltam, hogy valószínűleg úgyse volt kedve mosolyogni. Na persze ő meg sem szólalhatott, én viszont roppantul verbális voltam mindeközben, és én tényleg elég sok káromkodást ismerek.

Négy kínkeserves óra után viszont végre itt állt előttem ez.

Nekem akkorra már nem volt más igényem, mint egy Tuborg, úgyhogy összesepertem a menthetetlen szizálmaradékokat, kidobtam, a mászókát visszahurcoltam a nappali főhelyére, aztán leültem a teraszon egy sörrel.

És amikor fél órával később visszamentem a nappaliba, ez fogadott.

Azt hiszem, megérte.

Most szívesen mondanám, hogy soha többé, de az sajnos nyilvánvaló, hogy a tizenhét darabból összevarrt huzalozás (a leghátsó hengeren) csak átmeneti megoldásnak lesz jó, úgyhogy legkésőbb egy éven belül megint neki kell látnom a tekergetésnek ésatöbbi. Addigra viszont veszek magamnak egy csinos kis M-es méretű munkáskesztyűt.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/06/17 hüvelyk újracucc, blabla, eská, macs

 

5/286 – Nappali pávaszem

Valamikor az éjjel folyamán bekeveredett a nappaliba egy féltenyérnyi nagy lepke, aztán reggel hatkor, amikor a lakásbeli kétlábúak kávéért, a négylábúak pedig reggeliért álltak sorba, úgy döntött, körülnéz. Ez nyilvánvalóan hiba volt, a négylábúakból ugyanis előtört a vadászösztön, rögtön otthagyták a kipöszörőzött macskáknak tervezett drága szárazpapit, és a lepkére fordították vigyázó szemüket, hogy aztán sokfogú szájukat is ráfordíthassák, a kétlábúak pedig még kávé előtt macskákat kezdtek hajkurászni, hogy kibasszák őket a nappaliból, aztán kikergessék a nagyvilágba azt a hülye lepkét. (Tudom én, hogy természet rendje meg survival of the fittest meg így jár az, aki ragadozókkal osztja meg az otthonát, de ez a kelimszőnyeg már most is túl sok macskahányást látott, és igazán nem volt kedvem ahhoz, hogy egy pillangószárnyas változatot is ott törölgessek a közepén. Meg aztán olyan szép lepke volt. Ha hihetek a képesgúglinak, nappali pávaszem. Hát az tény, hogy itt volt a nappaliban.)

A házban már nem csak az én szupererőm a dedukszijo, hanem a macskáké is, és ez akkor lett nyilvánvaló, amikor kiakolbólítottuk őket a nappaliból. Pocit a nyakbőrénél kapta el a RK, mire Poci úgy meglepődött, mint a viccbéli fehér tehén, és azonnal értetlen-nagyszemű passzív szőrzsákká változott. Celó ezt észre sem vette, két lábon állt a kiskomódon az ablaküvegnek támaszkodva, és ábrándos-vérengző tekintettel kalimpált felfelé, gyere ide szépen kici pillangócka. Amikor viszont megálltam mellette, hogy gyere ide szépen kici macka, rögtön kapcsolt, és meg sem várta, hogy elkapjam, hanem saját lábán távozott kifelé a nappaliból, némi seggencsúszással a kanyarban. Tíz másodperccel később már mind a kettő bent volt a futon mögött, abból a logikus gondolatmenetből kiindulva, hogy “kikergettetés a nappalból = Atilláné = PORSZÍVÓ!!! = fejesugrás a futon mögé”. Úgyhogy kihajkurásztuk a nappaliból a lepkét, aztán a szerencsés egybeesést kihasználva szellőztettünk is egyet gilisztaformájú lakásunk alsó traktusában. És megittuk a kávénkat. És még alig volt negyed hét.

A nap további részében vajmi kevés izgalom várható, én legalábbis marhára nem igényelek semmiféle izgalmakat. A bides muszikák persze már kijöttek a futon mögül, és bugiztak egyet a Bűnök Barlangjában a textilkavicsaimmal, a Repülő Kutató fejében meg valószínűleg megint túl sok minden van, mert hallottam, amint nagyon komolyan magyaráz valakinek a zuhany alatt. (Ez akkor szokott előfordulni, amikor túl sok minden van a fejében, és a meleg víztől felbátorodva megpróbálnak kijönni. Volt itt már olyan is, hogy németül magyarázott kákáeurópáról valamit, na akkor tényleg megijedtem.)

Gyerünk, szövegbánya.

Mivel felmerült kérdésként, hogy mi van az új tunika-szabásmintával: hát ez van. Nem állítanám, hogy elégedett vagyok. Kényelmes meg van zsebe meg minden, de vagy a szabásminta nem 42-es, vagy én nem vagyok 42-es, vagy a Burda meg én két külön univerzumban létezünk, ahol mást és mást jelent a 42-es. Se gatyával, se szoknyával nem áll sehogy, magában hordani meg persze túl rövid, és ezek a bő ujjak meglehetőst idegesítenek. Majd megpróbálom meghekkelni valamilyen formában. Majd.

Amúgy meg, ha nem jön össze semmi, pizsinek még mindig jó lesz, bár kár az anyagért. Pizsim van éppen elég.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/06/13 hüvelyk eská, macs, nyár