RSS

macs kategória bejegyzései

7/4 – Dagadt

Mikor ma reggel kinéztem a fürdőszobám ablakán, ezt láttam.

Bizony, az ott köd. Bizony, ez itt ősz. És innentől kezdve kábé október közepéig-végéig ez az utolsó alkalom, hogy szerda reggel a fürdőszobám ablakán túl nem a nagy fekete semmit látom. Az, hogy október közepe vagy vége lesz az, amikor szerdán nem hajnali hatkor indulok dolgozóba, az elsőévesektől függ, ezen belül is attól, mennyire lesz szükségük meg igényük egy kölcsöntyúkanyó kotkodácsolására a csoportos gyakorlatukon.

Jövő héttől kezdve rettenetesen berúgjuk a motorciklit, tanítok meg kotkodácsolok meg ügyintézek orrbaszájba, úgyhogy ezen a héten kell megtennem minden előkészületet a későbbi zavartalan működéshez. Poci persze úgy gondolná, hagyjam a dagadt ruhát másra, foglalkozzak inkább a dagadt macskával.

Oooké. Erre is muszáj áldoznunk egy kis időt, mert borús napok jönnek rád, cicu. Jövő hétfőn a Repülő Kutató lelép Karánsebesre, aztán péntekig haza se jön, én meg mindeközben lótok-futok orrvérzésig.

Nyilván a készülődés időszaka mellé egyúttal most üt be a meghülyülés szezonja is, épp az imént tört rám az az értelmetlen vágy, hogy a ppt-k és tananyagok és miegyebek revíziója közben akár varrhatnék is magamnak egy új ruhát az új tanév tiszteletére. Olyan anyagból, ami kiüti a diákok szömit, és nyilván paplanbul, mert az a minimum. Ebből, ni.

Mindeközben nekem a hajam még mindig keresi a helyét a fejemen, a bal lábamon a buci meg elkezdte a színátmenetes bulit, bár jóval visszafogottabban teszi, mint erre számítottam. Cserébe viszont nyavalyás módon fáj.

Hja, minek egyszerűen, ha bonyolultan is lehet.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/04 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár, ősz

 

Évzáró – A hatodik

Szép-csúf-zűrös év volt ez, kedveszkéim. Kicsit vénebbek lettünk, némiképp nyűgösebbek is, voltak jó és rossz perceink-óráink-napjaink. Elvesztettük Celofánt, megkaptuk állandó kosztosnak a harmadszomszéd Bercijét. Tanítottam orrvérzésig, és annyi szakdolgozóm volt, mint égen a csillag. Elkezdtem horgolni, aztán nem tudtam abbahagyni, még egy hőmérséklet takaróba is belefogtam. Döngettem tovább a doktorit, voltak konferenciák meg beadni való borzasztóságok, aztán végül ott volt a komplex vizsga, ami megette a júniusomat. És utána, amikor végre szabad voltam, mint az egeknek madarai, meglepetésszerűen elfogott a szövegundor. Nem lehet csak a beadandókra meg a rém sok szakdolgozatra meg a komplex vizsga kötelező olvasmányainak tömegére fogni, de azért minden bizonnyal ezeknek is köze volt ahhoz, hogy, bármennyire szerettem volna, egész nyáron képtelen voltam bármiféle szöveget kézbe venni. Akár az enyém lett volna az, akár másé, akár csak a saját kedvemre írok-olvasok, akár a disszertációmhoz – egyszerűen nem ment. Ilyenre talán sose volt eddig precedens, legfeljebb csak az egyetem első és másodéve közötti vakációban, mindenféle lelki viharok meg szakítások között történt olyan, hogy ne írással-olvasással töltsem a nyaram túlnyomó részét. Úgyhogy jobb híján megvettem Bélát, a tűzőgépet, aztán ennek örömére áthúztam a lakásban mindent, ami csak kézügybe esett.

Valójában, ha visszagondolok, nem nyáron kezdődött mindez: egész évben, mikor valami kreatív dologba kezdtem, az sose szavakban öltött formát, hanem mindig valami olyasmiben, ami megfogható és kézbevehető. Kár. Hiányoznak azok a szavak, a nyavalyába is. A fikció mákonya (kábítószer az, nem egyéb, higgyetek nekem tapasztalt embernek, aki már majdnem negyven éve él szövegek között), a lelkes nyári hajnalok a teraszon, amikor az ember csak ír, mint a bolond, és mindezt tulajdonképpen csupán az írás öröméért csinálja. Hát ez kimaradt idén mindenestül. Mindent összevéve csak és kizárólag ez a blog volt az, amit nem muszájból írtam, és ha ez nem lett volna, akkor tényleg nem lett volna semmi.

Igen, tényleg szép-csúf-zűrös év volt ez. Végül egy egészen icipicit talán bölcsebbek lettünk tőle, bár erre azért nem vennék mérget. De amíg van humorérzéksz meg színes ficnik meg puha macskák, és amíg van esély arra, hogy visszatalálok a szavakhoz, addig talán-talán elleszünk.

Úgyhogy zárásul nesztek egy marha nagy galéria. Köszi, hogy meghallgattatok.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/08/31 hüvelyk blabla, eská, galéria, macs, nyár, tavasz, tél, ősz

 

6/365 – Cukkini

Az év utolsó napját hajnali négykor történő felkukurikúval, Poci és Berci* táplálásával, valamint hajmosással kezdtem. Ez utóbbi már nem volt tovább halogatható, tényleg nem. Az eredmény persze így is egy felrobbant, torzonborz kazal lett, de annyi baj legyen. Hétfőn végre fodrászhoz megyek vágatni és pipirost frissíttetni, úgyhogy meg fogom kérni Líviát, nyesse meg pogányul a fejemen a ciherest. A jövő évre úgyis igencsak alapos hajmerényleteket tervezek, hadd szokjuk.

Ami a merényleteket illeti, ez az alábbi nem lesz túl gusztusos történet, de valószínűleg eléggé szórakoztató lesz, márpedig ezért élek én, hogy szórakoztathassam a népeket, szolgálatotokra. Tegnap dél körül, amikor a kenyérkelesztő szakajtót** vettem elő a kamrából, megcsapta az orrom valami infernálisan bides odőr, amiről rögtön tudtam, hogy itt rohad valami, feltehetőleg zöldség, és nem is aprózza el. Nos, miután kipakoltam a kamra padlójáról az összes ott parkoltatott himmihummit, meg is találtam a bűz forrását. Mint azt (alig-alig fenyegető hangnemben) közöltem a Repülő Kutatóval, miközben a kamrából kirakodott péktucat üveg kézműves sört, a kókuszolajas bödönt, a lencsekonzervet és a szarvasgombás balzsamecetet meg még kismillió más aprószart törölgettem, “itt most nem az a feladat, hogy a felelőst keressük, hanem a rend helyreállítása”, úgyhogy fedje a feledés kegyes homálya, vajon melyikünk felejtette a nádvessző kosár alján azt a cukkinit, ami, de tényleg, átfolyt a lyukakon, és nem maradt utána más, csak egy lelappadt, lufiszerű cukkinibőr. Blöe. Utoljára talán A családom és egyéb állatfajtákban olvastam ilyet, de ott valami ragadozó vízibigyó csinált ilyet egy nemragadozó vízibigyóval, és nem a kamra padlójára csorgatta belőle a cuccost, hanem a saját emésztőszerveibe. Blöe.

Summa summárum, a cukkinimizéria eredményeként a kamra padlója talán még sose volt ilyen alapossággal lefertőtlenítve, valószínűleg domestosmérgezést kapna, aki megnyalja. Hálistennek annál mindenkinek több esze van a házban, mint hogy a padlót nyalogassa, és remélhetőleg ahhoz is növesztünk elegendő eszet előbb vagy utóbb, hogy ne hagyjunk cukkiniket folyókázni csak úgy a vakvilágba bele (mondta alig-alig fenyegető hangnemben).

Most viszont, mivel szombat van, és nem tapodhatjuk lábbal a tradíciókat, piac. (Igen, cukkinit is fogunk venni. Nem, nem felejtjük a kosárban. Mondom, nem felejtjük benne!) Utána pedig, mivel más tradíciókat sem lehet lábtörlőnek használni, hónapzárás meg évzárás várható. Sőt, még az is lehet, hogy este lecsámpázunk a központig, mert Bürgüncfalva éppen háromnapos nyárvégi partit tart magának. Ihihihi, ohohó.

* Berci, a harmadszomszéd macskája, aki kezdetben azért nézett be néha a teraszra, mert ezen az udvaron nincsenek sem üvöltő kertvárosi kutyák, sem pedig üvöltő kertvárosi gyerekek, az elmúlt néhány hónapban a macskafélékre jellemző határozottsággal bejelentette, hogy “ezentúl itt eszem, és ti simogatni is fogtok”. Hát jó. Kik vagyunk mink, hogy egy macskával szembeszálljunk. Poci persze úgy gondolja, hogy mindannyian gaz árulók vagyunk, akiknek szíjat kéne hasítani a hátából. Nézzétek csak azt a szemrehányó tekintetet.

** Szakajtó egy frászt, ajándékkosár volt valamikor, onnan recikláltam kenyérkelesztéshez. Pünkt akkora, amekkorában megkelhet egy vekni.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/08/31 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár

 

6/364 – Rekkenet

Az évzáró pöszmögés töretlen lendülettel folytatódik, ami annyit tesz, hogy Cataflammal telítve vonszolom magam körbekörbe, és ezalatt valamiképpen mégiscsak sikerül nem teljesen haszontalanul töltenem az időmet. Tegnap a terveknek megfelelően csúcsra járattam a mosógépet, lévén hogy ezt az időjárást nem nagyon lehet másra használni, mint ágynemű szárítására, össze is raktam a teraszon egy majdnem komplett szivárványt belőlük.

Szeretném megjegyezni, hogy amit itt a képen láttok, a legtúlsó rúdon ücsörgő ikeás ágytakaró kivételével mind egy szálig turkálós darab. Azt hiszem, amióta megvan ez a blog, még nem fordult elő olyan, hogy igazi boltban vegyek magunknak ágyneműt. A mosóprogramot ma a plédekkel folytatom, aztán ha holnap is ugyanez a rekkenet várható, jöhetnek a paplanok, hurrá.

Én ma sem megyek élményszámba,

ezért kaptok egy olyan kép-szendvicset, amiben felül az ágyneműk, alul Poci, középen én.

Valójában azt szerettem volna bemutatni, hogy tegnap a terveknek megfelelően a Bűnök Barlangját is sikerült gatyába rázni (azok a nyavalyás, morzsálódós bútorszövetek!), de nyilván ez a tisztaságkedvelő mucipók rögtön be is hevert a közepébe. (Azzal a virágos anyaggal, ami ahajt baloldalt alul látható, amúgy további terveim vannak, tessék várni türelemmel.)

Mindent összevéve elketyegtetem itt ezt az életnek nevezett akármit, még ha éppen a fülemen is jön ki a Cataflam. Igaz, ma reggel majdnem elsírtam magam, amikor három(!) szakdolgozó levele fogadott a postaládámban, és az agyam se működik igazán jól, két tejesdobozt is sikerült kinyitnom egymás után, de azért majd csak visszarázódom a normalitásba.

Vagy legalábbis abba, amit jobb híján normalitásnak hívunk.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/08/30 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár

 

6/361 – Reverencia

A RK hazatért két napra, mielőtt Amiens-be távozik holnap, úgyhogy tegnap este kellő reverenciával birtokba is vette a restaurált hencsert. Nyilván Pocistul, aki azonnal beragadt mellé, és úgy kísérgette egész este, mint egy kiskutya. Én ugyan általában nem mutogatom a csávót, de ezúttal úgy gondoltam, rosseb a személyiségi jogaiba, majd legfeljebb beperel, akkor pedig nem sütök neki több kenyeret.

Egyelőre még mindketten nagyon kulturáltan viselkednek, bár ma reggel már hallottam némi kaparászást a huzaton (Pocitól, természetesen). Az új huzatokat mindig ki kell próbálni, jól kaparhatók-e, ez alapszabály.

Mielőtt a RK megint elmegy világgá, még be kell vágódnunk szegény lestrapált Emesébe, és megjárni a hadak útját, vagyis hát a 11-es utat, mert itt ebben a faluban ahhoz is expedíció szervezése szükséges, ha az ember macskaalmot meg tejet óhajt beszerezni. Ennek örömére felhúztam az új cipőmet, mert még utoljára vettem magamnak egyet, mielőtt jövő héttől ismét beköszönt az egész esztendős “nem veszek semmit” statárium. Ez az elhatározás pár héttel ezelőtt még csak afféle halovány gondolatfutam volt, de mostanra teljesen biztos vagyok abban, hogy újra nekiugrom, mert annyi holmim van, mint a nyű, én meg gyenge és rút szibarita váz vagyok, aki még Egerben is vett magának egy csizmát augusztus közepén, és ha nem teszek szent fogadalmakat, semmi sem tart vissza attól, hogy utolérjem Imelda Marcost.

Most viszont a macskaalmot meg a tejet óhajtom utolérni, futok is.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/08/27 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs, nyár

 

Eská 6/49 – “A második Maginot-vonal álcázása” hadművelet

Ha már gatyába ráztam a nyavalyás hencsert, ideje volt a környezetére is gondot fordítani kicsinyt. Csak emlékeztetőül: innen indultunk.

A hencser a Repülő Kutató úgynevezett dolgozószobájában, a második Maginot-vonal mögött helyezkedik el, amelynek fő gerincét két nyolcvan centi hosszú, száztizenkettő magas Billy polc képezi. Na most nincs az az univerzum, ahol a Billyk farostlemez hátulja bármennyire is vonzó látvány lenne, úgyhogy itt szinte mindig fityegett valami szövet vagy falvédő vagy efféle, de sose volt igazán rendesen rögzítve meg rádolgozva. Kellett volna hozzá hat óra, ami felszabadítható a melóra, egy becsületes darab tépőzár meg egy Béla. Ezenfelül kellett volna hozzá némi iniciatíva, például az, hogy nézzen ki valahogy az a nyavalyás hencser. Amíg a fenti állapotban volt, igazán nem akadt semmiféle ingerenciám arra, hogy a környezetét csinosítgassam.

Na de a hencsert áthúztam, végre úgy festett, mint egy valódi bútordarab, úgyhogy ideje volt a falvédőt is gatyába rázni. Nekem ugyan kábé háromszáz féle öletem lett volna, mit, hogyan és miként csináljak, de ezúttal a RK konkrét igénnyel érkezett, mégpedig hogy ezt a szőnyeget akarja oda falvédőnek, ezt egyedül.

(A képek nagy része most is kriminális lesz, a Maginot-vonalak mögött nemigen alkalmas jó fotókhoz a világítás, meg amúgy is az ottani melót nagyrészt villanyfényben végeztem. Úgyhogy a későbbiekben bármit is láttok, ez a fenti a szőnyeg természetes színe. Természetesen épp akkor lőttem róla egy fotót, amikor a macskaszőrt takarítottam le róla, mert már hetek óta összehajtogatva várta, hogy végre nekifussak, és Poci természetesen ezalatt ráhevert néhányszor. Tégy le valami szövetfélét egy vízszintes felületre, és Poci garantáltan ráheveredik. Nem, nem mondanám, hogy könnyű dolgom van, ahányszor ki akarok szabni valamit. Bármit.)

Lövésem sincs amúgy, miért ragaszkodik a RK ennyire ehhez a szőnyeghez, talán boldog agglegény-éveire emlékezteti (mind a huszonkettőre), meg arra az utazásra, amikor beszerezte Marokkóban vagy hol. Azt nem tudom, azelőtt vagy azután vette-e meg, hogy a sürgősségin kötött ki harci fosással és kiszáradással, de hát ha neki ez kedves emlék, lelke rajta. Én csak csendes morgolódással lepucoltam róla a macskaszőrt, aztán számolni kezdtem.

A szőnyeg vala 145×60 centi. A Billy polcok hencser fölötti része meg természetesen nem 145×60, hanem 160×75, vajon miért is nem vagyok meglepve. Jó, akkor nincs más megoldás, mint készíteni hozzá egy hátlapot, amire majd felvarrom a szőnyeget. Elő a szajréval!

Elővettem a szajrét. A szajréban nem volt 160×75 centis darab. Nix, nada, nyet.

Úgyhogy ekkor következett az, amikor én ugyan mindent meg tudok oldani, de sokat brünnyögök közben. Ez nagyjából így festett:

Poci hálistennek nem zavartatta magát, volt alatta vízszintes felület meg körülötte összeszőröznivalók, öröm, bódottá. Én meg eközben a maradék rozsdaszínű kord darabkáit vagdostam egyre nyűgösebben, mert ez volt az egyetlen egyszínű bútorszövet a házban, amiből ki tudok forgatni 160×75 centit, de ennél is vigyázni kell a szálirányra meg a bolyhosodás irányára meg ááááá.

Egy ponton így festett az izé (ez a hátulja):

Igen, az ágyon állok, miközben fotózom. Problem?

Végül sikerült addig toldoznom-foldoznom, amíg megfelelő méretű lett. Nédda:

Odagombostűztem a szőnyeget az alaphoz, és innen már ment minden, mint a karikacsapás, már legalábbis azt leszámítva, hogy Erik néha kétségbeesetten siránkozott, én meg nem tudtam mással biztatni, mint hogy nyugi, mindjárt befejezzük.

Rávarrtam a szőnyeget a háttérre, aztán a felső szélre felvarrattam a siránkozó Erikkel a tépőzár bolyhosabbik részét.

A komplett falvédő mindeközben ott van összegombolyítva a varrógép karja alatt, mert sajnos a géppel varrásban látens balkezes vagyok, és csak így tudok dolgozni. Úgyhogy minél nagyobb darabokkal dolgozom, annál inkább Laokónnak látszom meló közben. Ezúttal is így volt, de végül sikerült felvarrni az egész izét.

Na ezután jött a tépőzár másik, bogáncsos oldala, meg persze Béla.

A képen egyrészt az látható, hogyan rögzítettem fel a polc felső szélére a tépőzár bogáncsos felét, másrészt meg az, miért kellene egyszer tényleg kellő alapossággal rendberakni a könyveinket. A polcaink fele ilyesformán néz ki, egy könyvtáros sírva fakadna, ha látná, mik kerülnek nálunk egymás mellé.

Mindenesetre a falvédőt felapplikáltam a tépőzárra, úgyhogy ezen a ponton már csak a két oldalával kellett kezdenem valamit, amik vidáman lifegtek a semmibe. Ennélfogva előkotortam a további eszközöket.

Most miért, nálatok nincsenek kárpitosszögek kecskeméti bébiételes üvegecskékben? Tényleg nem? Cöcö.

Innen már leginkább szemmértékre dolgoztam, mert kezdett elegem lenni a melóból.

Na most mondhatnám ugyan, hogy ennyi volt, és többet nem nyúlok én itt ehhez a vacokhoz, de az első képen látható párnákra is kellene valami kulturált-forma huzat, úgyhogy az még hátra van. Ezzel együtt is, szerintem még sose nézett ki ez a zug ennyire civilizáltan.

Ismerve a Repülő Kutatót és több köbméter céduláját, nem is fog.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/08/26 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs

 

Eská 6/48 – Luca párnája

Természetesen Szent Lucáé. Tudjátok, akinek széke is van. (Világháborús vicc. “Mondja, nénike, volt széke?” “Volt, doktor úr drága, de a katonák azt is elvitték…”)

Itt ezeken a tájakon, ha még frissek lennétek errefelé, az év augusztus 31-én ér véget, és szeptember elsején kezdődik, mert én így szállok le a bicikliről. Ennélfogva augusztus vége felé én is ugyanazt csinálom, mint mások december végén, mégpedig azt nézem, mit nem akarok átvinni a jövő évre. Nos, például ezt. Könyörgöm, először március 18-án tudósítottam róla “negyedkész párna” megnevezés alatt,

most már tényleg de tényleg ideje volt befejezni.

Úgyhogy tessék.

Ez a hátulja, és nincs ugyan benne semmi spéci, de megmutatom, mert egyre jobb vagyok cipzárok bevarrásában, és ez engem elégedetté tesz.

A négyzetek nem színátmenetes fonalból készültek, hanem összesen ötféle zöldből,

és direkte nincsenek blokkolva*. Egyrészt azt mondtam még márciusban, hogy próbáljuk ki, milyen enélkül. (Jó, bevallom, lusta is voltam, de attól ez még direkte volt.) Másrészt viszont a vicces kis színátmenetes négyzetkék engem a hetvenes évek Arcopal edényeire meg csehszlovák öntapadós tapétáira emlékeztettek, és erre akartam ráerősíteni a köröcskékkel meg a háttérrel is.

Mindent összevéve úgy vélem, elég jól sikerült, már persze ha leszámítom azt, hogy fél évig kotlottam rajta. Sőt, ha belekalkulálom, hogy a négyzeteket még valamikor télen ácsoltam össze, inkább nyolc hónapig. Au.

Megyek, körülnézek, mit kéne még gyorsangyorsan befejezni…

* Ez, ha nem horgolnátok, azt az akciót jelenti, amikor a kész cuccot, például a nagyinégyzetet, formára igazítod, gombostűkkel rögzíted, aztán átgőzölöd, hogy a kívánt formában maradjon. A móka kedvéért ehhez az információhoz (miközben tavaly nyár eleje óta furtonfurt horgolok) nekem csak idén februárban sikerült hozzájutnom, akkor is csak úgy, hogy szembejött valahol. Még mindig autodidakta kocahorgoló vagyok, nem vitás.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/08/25 hüvelyk eská, macs, nyár, tavasz

 

Eská 6/47 – A kárpitosasszony újabb kalandjai

Azt hiszem, elég gyakran szoktam emlegetni a Repülő Kutató kriminális állapotú hencserét, ami a könyvespolcok Maginot-vonala mögött található az úgynevezett dolgozószobájában. Nos, ez az. Vagy legalábbis ez volt.

Derámai, mi? A szokásoknak megfelelő módon ez is uraságoktól levetett holmi, de annyira az, hogy lomtalanításból mentettük meg az utca végéről. Na persze ennek a bejelentésnek ad egy halvány vajszínű árnyalatot, hogy a Repülő Kutató nagynénjéék dobták ki negyedórával azelőtt, de attól még igen lehordott állapotban volt már akkor is, és azóta eltelt több mint tíz év. Eredetileg több darabból volt összecsavarozva, de mi csak kettőt mentettünk meg belőlük: az ülőfelületet meg egy karfát. Ennyi fért be a Maginot-vonalak mögé. A RK persze ekkor is tamáskodott, és ezt meg is értem, mert az ülőfelület így festett, ni (ohne a szakadások, azokat az idő vasfoga rágta rá azóta):

Azt nem tudjuk, mi történhetett vele, de mintha ez lett volna az időszak, amikor Sunny vagy Gonzó még nem volt megbízhatóan szobatiszta, ami kiskutyákkal előfordul. Blöe. Én viszont, mint tudjuk, nem vagyok egy szívbajos uralkodó, úgyhogy szépen lefertőtlenítettem az egész miskulánciát (igen, ettől a foltok tovább nőttek), aztán bevontam a felső részt, mint az a legelső ábrán is látható.

Kézzel, mint az állatok.

Na hát ezt a réteget azóta megette az idő vasfoga meg a Repülő Kutató segge, és különben is, az elmúlt két hónapban olyan rutyutyu lettem bármiféle szarok újrakárpitozásából, hogy csak hajaj. Úgyhogy most leoperáltam az egészet yol.

A karfa nálunk már sose volt rácsavarozva az ülőrészre, simán csak rátoltuk a falra a kettőt, és nem is volt vele semmi gond. Gondoltam, nem szakítok ezzel a nemes hagyománnyal, majd megoldom külön, jóleszaz. Ezúttal viszont már nem volt a házban annyi bútorszövet, hogy nekiugorhassak a melónak, vennem kellett. A megbolondulós boltban persze nem volt egyik nekem tetsző izéből sem elegendő, úgyhogy három méter bordópirossal és egy méter húsz centi narancsos-csíkoskával vágtam neki az akciónak.

A terv az volt, hogy amíg van a bordóból, én azzal neki bele, aztán ha elfogy, jöhet a másik. Hadd lövöm le előre a poént: mindent sikerült kiszabni a bordóból.

(A képek minősége innentű tragikusan romlani fog, mindjárt megmagyarázom.)

Hát kérem, én itt álltam tegnap a kiszabott darabokkal, szívemben derű, a komplett helyrajzi számon sehol egy kétlábú rajtam kívül, és alig volt este fél tizenegy. Úgyhogy szépen nekifogtunk az akciónak. Én, aki dilinyós vagyok, Erik, aki varrógép, Béla, aki tűzőgép, és Mike, aki Oldfield. (Ő gitározott mindvégig, amíg mi szoptunk.)

Poci, aki macska, csak szemlélője volt az eseményeknek, viszont szorgosan ott volt láb alatt vagy kéz alatt, de mindenképpen ott, ahol valami dogom lett volna.

Ezúttal a komplett ülőfelületet egyetlen huzattal óhajtám beborítani, nix külön darabok ülőpárnára meg egyéb marhaságok. Ebben csak két akadályom volt: 1. a hencser gömbölyű vége, amire gondosan rá kellett szabni a huzatot; 2. a jól láthatóan különálló alsórésze-felsőrésze. Az 1. problémát a mér-jelölget-rápróbál-újrajelölget-vág módszerrel, a 2. problémát pedig úgy oldottam meg, hogy szépen összevarrtam mindent mindennel, az alsó és felső rész találkozásánál pedig egy úgynevezett korcot készítettem, és belehúztam egy kellően erős zsinórt.

Asszisztencia mellett, ofkorsz. Ofkorc. (A rettenetes szóvicctől természetesen elhatárolódom.)

Mikor készen voltam, ráhúztam a huzatot a dögre, nédda.

A zsinórt meghúztam, rögzítettem. Asszisztensem természetesen továbbra is követte az eseményeket.

Valójában csak akkor lépett le egy kis időre, amikor az egész hencsert a fejére fordítottam, és nekiláttam összebélázni.

Ez itt már a majdnemkész állapot. Mike még mindig gitározott, Béla lelkes volt és csattogós, én viszont kezdtem némiképp nyűgös lenni. Ha eddig nem említettem volna, nekem nem sok izomerőt osztottak, valószínűleg akkor éppen inkább hülyeségért álltam sorba, úgyhogy Bélát én kénytelen vagyok két kézzel használni. Na hát ebbe a dögbe kétszáztizenhárom tűzőkapcsot nyomtam bele, még most is izomlázam van tőle.

Nincs hát abban semmi meglepő, hogy a karfánál már nem volt nekem türelmem sokat marháskodni, különben is már majdnem fél három volt hajnalban. Az egész eredeti huzat rá volt bélázva a rattanra mindkét végén egy másik Bélával, és nekem semmi kedvem nem volt lebontani az egész miskulánciát. Úgyhogy a huzatot csak odabéláztam az eddigire,

a kilógó anyagot meg betömködtem az eredeti huzatrész alá.

Ééés, kész.

Ekkor volt háromnegyed három. Szóltam Mike-nak, hogy most már abbahagyhatja, aztán elkúsztam aludni, mert ma reggel paradicsomszüret meg piac meg locsolás meg izé.

Amikor reggel letámolyogtam szalmaözvegyi ágyamból, persze ez fogadott:

Azt hiszem, a Repülő Kutatónak kemény harcokat kell majd vívnia, ha még kell neki ez a hencser. Muhaha.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/08/24 hüvelyk újracucc, blabla, eská, macs

 

Intermezzó – Bor, mámor, Bénye

No, azért mégiscsak mutatok nektek egy galériácskát arról, hogyan festett idén.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/08/19 hüvelyk eská, galéria, macs, nyár

 

6/345 – Szabotőr

Volt egy közkeletű sláger, amely szerint az éjjel soha nem érhet véget. Nálunk nem az éjjellel, hanem a rendrakással van ugyanez, és még ráadásul súlyosbító tényezőkkel is kell számolnunk. Én ugyan elszánhatom magam arra, hogy kosztűrő házi ümögöt öltök, és nekivágok a könyvek átpolcolásának,

de a szabotőrök mindig egy lépéssel az ember előtt járnak.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/08/11 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár

 

6/340 – Útban

Á, nekem ma nincs kedvem fotózkodni. Sebaj, Poci mindig kéznél van. Vagy lábnál. Vagy bárhol is, de útban.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/08/06 hüvelyk macs, nyár

 

Eská 6/43 – Képregény

Ha nem úgy ülnék itt, mint egy összecammantott slejmkupac, nagyon szépen és hosszan tudtam volna mesélni nektek arról, mit jelent nekem a no-waste, meg hogy milyen hálás vagyok Hosszú anutájának, aki kabátszabásból lehullott szövetdarabokat szokott küldeni nekem, meg hogy a macskák persze mindig odaülnek, ahol éppen a meló folyik. Meeséltem volna technikákról meg trükkökről meg dilemmákról, és persze arról az ezer okról is, amiért tutira nem fogok én ezekből a munkácskákból megélni még akkor sem, ha esetleg befuccsol a tudomány.

De mivel egy összecammantott slejmkupac vagyok, tessék, itt vannak a képek, rakjátok össze belőle magatoknak a többit.

Ha bárkinek bármi kérdése van, csak kajabáljon nyugodtan, azt még így kupacállapotomban is meghallom.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/08/01 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs

 

6/334 – Pho

Feladom. Tegnap este már olyan tragikomikusra fordult a “taknyom-nyálam egybefolyik, és csak szédelgek, mint pipe a rézsűn” állapota, hogy alázatosan megkértem a Repülő Kutatót, teremtsen nekem ide egy bödönke pho levest, mert ha az nem segít, akkor tényleg az az egyetlen opció, hogy elfekszem az oldalamon, aztán megvárom, amíg elmúlik ez az izé. A Repülő Kutató persze rögtön intézkedett: elkérte a bukszám*, aztán szépen elgyalogolt Bürgüncfalva egyetlen olyan keleti étterméhez, ahol kapni ilyesmit elvihetőre is, de házhoz szállítás csak szerdától vasárnapig. Tegnap speciel kedd volt.

A pho ezúttal azt a fantázianevet is kaphatta volna, hogy “csalfa, vak remény”, mert utána egészen emberien éreztem magam, és nem is számítottam arra, hogy ma reggel megint vauvau meg szédelgek, mint pipe a rézsűn. Még a földszintre lemászni is olyan feladat, ami után ki kell pihegnem magam, és igazán nem örvendek ennek, de nem ám. A jó durva életbe, én ezen a héten bürokracicás dolgokat akartam intézni, péntekre meg pláne leány-legénybúcsúba vagyok hivatalos a budai hegyekbe. Ehelyett mire vagyok képes, na mire, ülni itt Pocival, a környék legtarkább káoszában, rózsás minizoknikban, két marék bagollyal. A kézimunka az egyetlen, ami még ennyire elcsömöszölt fejjel is működik.

Rohadás és rossznyavalya és blöe és slejm. Ez a hét most már szinte biztosan kuka.

* Ne várjunk azért tőle lehetetlent, no. A sváb ősök ki is tagadták volna a… nos, nem igazán tudom, miből.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/31 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár

 

6/333 – Nyáki úr

Ezek a nyári takonykórok még az őszi, téli, tavaszi takonykóroknál is rejtelmesebbek, itt például mára eltűnt a láz, sőt nagyrészt a takny is, viszont maradt a köhögés meg valami megmagyarázhatatlan általános nyamvadtság. Plusz a slejm. (“Mondja, Nyáki úr, ugye ez a neve?” “Ööö, a barátaimnak inkább Slejm vagyok.” Mondtam én nektek, hogy kívülről tudom a komplett Szörny Rt.-t.) Nem érek én rá erre, bakker. Ez az izé most még megkapja ajándékba a mát, aztán holnap már színét sem akarom látni.

Minekutána eszem semmi (beragadt valahol a torokgurgulák meg az orrszmötyők között), viszont mégse heverhetek egész idő alatt a hátamon, mint egy felfordult bogárka, beülök a színes foncsikáim közé, mégse vesszen teljesen kárba a nap.

Én nem megyek most élményszámba, tényleg nem, úgyhogy ezúttal is beküldöm helyettesíteni Pocit. Avec foncsikák.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/30 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár

 

6/327 – Rien

Félelmetesen sokatalvós és semmittevős nap a mai. Az ilyen napokon van, hogy csak délután háromkor bírom rászánni magam a hajmosásra, és összvissz annyit tervezek a továbbiakban, hogy megpróbálom utolérni magam a Hőmérséklet Takaróval, mert azzal csúfos lemaradásban vagyok.

Már legalábbis ha ezt megengedi nekem Poci, ugyebár.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/24 hüvelyk eská, macs, nyár

 

6/326 – Babasál

Filomélát tegnap nagy svunggal és kevés felhajtással hazavitték, tán még búcsúpuszit sem igazán kaptam tőle, bár persze kiintegetett az autóból, miközben bevették a kanyart a mellékutcában. Akárcsak tavaly, ezúttal sem volt a leghalványabb fogalmam sem arról, jól érezte-e magát nálunk vagy sem. Tavalyhoz képest ráadásul még az is nehezítette ennek megállapítását, hogy az ittléte kellős közepébe beékelődött a horgászkirándulás, előtte várakozás, utána leeresztés, szóval tényleg ott voltam, ahol a part szakad. Tegnap délután viszont, először ebben a nálunk-vakációban, Filoméla úgy gondolta, hogy nem a szobájába bújva fog dolgozni egy titkos rajzprojekten, az ágyán fekve olvasni, vagy további fotókat készíteni Limara összes de összes receptjéről. Ehelyett megjelent nálam a Bűnök Barlangjában, hogy horgolni szeretne, babasálat. Figyelembe véve, hogy most kellett megtanítani arra, hogyan fordulunk meg a rövidpálcás sor végén, a nagynénjének meg igazi fogcsikorgató kétségbeeséssel kellett dolgoznia azon, hogy barátságos legyen és kevéssé mufurc, ez tényleg merész és hősi projektnek tűnt, de azért vettük az akadályokat.

Az akadályok között amúgy nem utolsó sorban a szőrös is ott volt nekünk, aki persze úgy gondolta, hogy horgolni szeretne.

A kép már akkor készült, amikor a babasálat átmenetileg félretettük a Szörny Rt. kedvéért, ami azért volt különösen bizarr élmény, mert mind a ketten kívülről tudtuk a szövegét. Mármint Filoméla meg én. Poci inkább a horgolásban volt érdekelt.

A zuniverzum apró áldásai közül az sem volt utolsó, hogy előre kaptam értesítést, kábé mikorra esik be a gyerek apja, úgyhogy össze tudtam csomagolni a kishölgy holmijait, sutba vágván összes nevelési elveimet, őt ugyanis ezen a ponton csak ordítozással lehetett volna lerobbantani a rajzfilmről, és én igencsak tartottam attól, hogy ha elkezdek ordítozni, nem tudom abbahagyni. Úgyhogy inkább bepakoltam neki én, fő a békesség.

És aztán, éppen amikor a vége főcím ment, becsengetett sógorom, én meg ezt szintén a zuniverzum apró áldásának könyveltem el, mert tényleg nem lehetett volna lerobbantani róla, az apját is afféle hűvös tudomásulvétellel köszöntötte, mert akkor még énekeltek arról, hogy nem kell senki, csak egy barát kell. Adtam nekik szendvicseket, aztán behajigáltuk a kocsiba a csomagokat meg a gyereket, integetés, kanyar a mellékutcában, és én továbbra sem tudtam, ez most jó nyaralás volt-e neki vagy sem. Aztán este a húgom jelezte, hogy a népek megérkeztek, majd arról referált, hogy a gyermek lebarnult, megnőtt, csupa mosoly, megérkezése óta folyton mesél, és remekül érezte magát nálunk.

Totál paff vagyok.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/23 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár

 

Intermezzó – Egy délután a lányokkal

Na meg persze a horgolás.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/22 hüvelyk eská, macs, nyár

 

Eská 6/39 – Filoméla szobája, megint

Ha már egy évvel ezelőtt is olvastátok a blogot, ebből már volt egy felvonás tavaly nyáron, de hát a zuniverzum nem úgy működik ám, hogy összerakunk egy csinos kis vendégszobát, aztán nem történik vele a továbbiakban semmi. Ebbe például szép lassan beszivárgott minden olyan holmi, amit éppen nem tudtam/akartam átmenetileg máshová tenni, aztán mi lett belőle, lomtár.

Nyilván ezt nem lehetett így hagyni, úgyhogy nekiestem.

Na attól lett ám szép minden.

Kábé a rendezések ezen pontján érzi úgy az ember, hogy ebből itt soha semmi nem fog kijönni, aztán alig két órával később már ez van, ni:

Ezen az oldalon nem történtek nagy változások, a lámpát vittem be csak az asztal mögé, hogy legyen esti rajzoláshoz is fény, meg az ablakba akasztottam fel egy lenge függönyt a szokásos eljárással (szemescsavarok, vékony farúd, függönyanyagba korc, erisszük).

Az igazán kemény parti a túloldalon zajlott le, nédda.

Igen, jól látjátok, bevittem a szobába egy fél nyírfát.

Még tavasszal mentettem meg az apósom által levágott szép nagy ágat,

aztán most gondosan levágtam róla a kiske gallyakat,

az ágat pedig beállítottam az éjjeliszekrény mögé.

Poci persze úgy gondolta, hogy én meg vagyok húzatva, és nem is igen tudtam mit mondani ez ellen.

Na de attól még beraktam oda, mint a huzat, aztán felbiggyesztgettem rá a madárkáimat.

Amire még felhívnám a figyelmet, az a kis képeslapgaléria a polc alatt, ami egyetlen szál szög vagy bármimás végleges rögzítés nélkül készült, és tíz perc alatt szétbontható, ha esetleg úgy adódik.

A polc alján lévő horgokra kötöttem rá szalagokkal azt a keskeny szegőlécet, amire kétoldalas ragasztószalggal rögzítettem kis színes dekor-facsipeszeket, és azokkal csíptettem fel az Inge Löök-képeslapgyűjteményem, ami már öt éve kérdezgette, hogy ugyan mikor kerül már végre valami megtisztelő helyre. Nos, most már ez is megvan.

(Inge Löök egy finnországi svéd művész, 2014-ben fedeztem fel magamnak Turkuban, vettem is tőle gyorsan egy péktucat képeslapot. Elragadó képeslapjai vannak két nagynéniről, akik nem és nem és nem akarnak felnőtt módjára viselkedni.)

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/18 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs, nyár

 

6/320 – Tengés

Népeim tegnap este nagy csinnadrattával bevonultak, azóta már részben ki is vonultak. A húgom ma reggel hazament a többi porontyhoz, visszaállni a rettenetesbe. (A hírek szerint amúgy Tosca tegnap érzelmességi rohamot kapott, hogy egy egész hétig a nővére nélkül kell tengetnie életét, azmely olyan keserves lesz majd, mint Toldi Miklós lováé. Úgyszintén a hírek szerint ez az érzelmességi roham kettő darab bőgésben kulminálódott, és elhihetitek nekem, ha az a csaj bőgni kezd, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni.)

Anyósom, áldja meg az Úr mind a két kezével, reggel feltarisznyálta Filomélát meg a Repülő Kutatót, behajintotta őket a kocsijába, aztán elmentek a leányfalusi strandra. Csak én meg Poci maradtunk itthon, és ez mind a kettőnkre ráfér, mert ő tegnap dokinál volt (már megint a szájgombák – lövésünk sincs, honnan szedi össze), ami nem töltötte el nagy örömmel, aztán meg vendégek jöttek, ami szintén nem szokta nagy örömmel eltölteni. Én nem voltam dokinál, de én meg mostanra robbantam le, soha jobbkor. Nincsen bajom semmi, csak öreg vagyok, rozzant, álmoska, és nagyon határozott igényem van a két heti szinte folyamatos pörgés után arra, hogy lustálkodjam egy kicsit. Úgyhogy ma Szent Heverde napját fogom megtartani, mert anyósom, akit tényleg áldjon meg az Úr mind a két kezével, vacsorára grillpartit szervez Filoméla tiszteletére, és így még főznöm se kell.

Ah, semmittevésnek kicsiny örömei, gyertek ide szépen a mamához, de régen láttalak.

Még az is lehet, hogy bekutyorodom Poci mellé, mert az a macska aztán tudja, mire való a zélet.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/17 hüvelyk eská, macs, nyár

 

Eská 6/38 – Már megint a macskamászóka

Tavaly már egyszer gatyába ráztam a macskamászókát roppant sok nyávogás és kínszenvedés árán, de persze az ilyesmik nem maradnak csak úgy, de nem ám. Egy évnyi karomélezés, aztán nédda. (nem tudom, mitől lett ilyen homályos a kép, hiába próbáltam élesíteni. A lényeg, hogy látható, miről beszélek, amikor azt mondom, hogy “egy év karomélezés”.)

Úgyhogy ismételten nekiestem. Ha már beszereztem a barkácsboltban a hozzávalókat, miért ne estem volna neki? Na ugye. Holnapután megérkezik Filoméla, a szobája pedig még egy nagy lomtár, a holnapi napot azzal fogom tölteni, úgyhogy most uccuneki, amíg lehet.

Tavalyhoz képest sok minden változott. Egyrészt nekem már lenni tapasztalat. Másrészt egy macskamászóka újrahúrozása harmatos pipefingnak tűnik két kanapé huzata után. Végül pedig, most már a tapasztalatból kifolyólag új és hasznos segédeszközökkel láttam neki a melónak. Tavaly ugyanis nem volt a) munkáskesztyűm b) kétoldalas ragasztószalagom (a ragasztózás keserveit megkönnyítendő) c) egy Béla névre hallgató tűzőgépem.

Ment is a meló, mint a karikacsapás. Régi szizálkötél végéhez odaBélázni az új szizálkötelet, majd a kétoldalas ragasztószalag fedőcsíkját szép folyamatosan hántani lefelé, miközben tekergetek meg tömörítgetek a kalapáccsal.

Kábé felére faragtam le tavalyhoz képest a szintidőmet, juhé.

És Poci is elégedettnek látszik.

Jövőre amúgy valószínűleg újra ugyanez lesz a program, azt már tán be sem blogolom.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/14 hüvelyk újracucc, eská, macs