A “baleknak születni kell” példabeszéd-gyűjtemény újabb lapján vagyunk, ezúttal azért döngetek ki a zegernyébe a jó meleg lakásból, hogy az egyik szakdolgozómnak kivegyek egy könyvet a könyvtárból. Tény ami tény, nem árt néha kidugnom a képem az utcára, mert kezdek csendben megpudvásodni az órabeosztások és megfigyelési szempontok tengerén evezgetve.
No sebaj, a komplett jövő hetem egyetlen maratoni gyakorlatkíséretből fog állni, amikor minden nap be kell pendliznem a székesfőfaluba, és már csak sötétben érek haza. Lesz ez még így se!
A Repülő Kutató, aki az elmúlt napokban a kies Lisszabonban múlatta a szárnyas időt (jó, na, konferenciált is melléje), ma éjjel valami istentelen időpontban hazabokázik, majd holnap reggel az előbbihez hasonlatosan istentelen időpontban lelép az unokaöccsel a már szokásos tátrai sítúrájukra.
Én ugyan jó eséllyel nem leszek ébren sem érkezésekor, sem távozásakor, vele utazgálni sincs lehetőségem, mert gyógyszerezni kell valakinek a batcatet, és különböző munkaügyi feladataim is vagynak, de a tátrai programjához varrtam neki két új sísapkát,
valamint sütöttem neki útipizzát és útikenyeret.
Nem gondolom magamról, hogy különösebben agresszív nőszemély lennék, de ha valaki esetleg azt mondaná nekem, hogy rossz feleség vagyok, most valószínűleg bakanccsal lépnék a szájába.
Nekem eredetileg voltak afféle terveim, hogy elkutyagolok a nagybótig valamiféle emberkaja beszerzéséért, de a vak kiscicám éppen kedvel engem, az ilyesmit meg ki kell használni sok-sok simi erejéig.
Ilyet se láttatok már egy ideje, bár ha reálisan szemléljük, most se nagyon láttok semmit. Államvizsgáztatni megyek. Még nem tudom, hogy két vagy három hallgató miatt csődülünk oda tucatnyian, az egyikük ugyanis tegnap kétségbeesetten levelezni kezdett a grémiummal, hogy lázasan fekszik, és be van gyulladva a torka.
Úgy nézek ki, mint egy rossz photoshop-kísérlet húsz évvel ezelőttről, brr. Amúgy megint abba a terembe megyek, amiről a múltkor jelezték, hogy vigyünk plédet, ha tudunk. Pléd most sincs nálam, de teljes döbbenetemre, amikor beleturkáltam tegnap a vastagharisnyás dobozba*, találtam benne egy hordatlan thermo leggingset. Még a címke is rajta volt.
A megszólalásig úgy fest a helyzet, mintha csak hedonizálnék, mi?
Na hát ne higgyetek a látszatnak, én már három órája levelezek meg szerkesztek meg diákokkal és szakdolgozatokkal küszködöm. Még telefonáltam is, pedig az már mindennek az alja.
Ufófelhők, csacska kíváncsi Maci a mosdókagylóban, thai húsgombóckák mindentbele levessel, fish and chips a From Sea-ben, háromféle évszak egyetlen hét alatt, változatos fények alkonyattól hajnalig, na meg persze Poci, aki éppen azon gondolkodik, utáljon-e. Galéria!
Olyan svunggal esik a hav, hogy csak na. Tudtam én, hogy baj lesz még azokkal az árnyéklátó medvékkel tegnap, tudtam én.
Szerencsére mi már azelőtt elfutottunk bevásárolni, mielőtt igazán rákezdett, mert nem csak szóval él az ember.
Most már van a házban tartalék macskapapi meg tartalék emberpapi is – mivel a Repülő Kutató jövő hétfőtől megint kezdi járni a szemszert* (előbb Lisszabon, aztán valami kimondhatatlan nevű tátrai sífalu, és ez még csak a februárja első két hete), muszáj volt betárazni olyan dolgokból, mint tartós tej.
Apropó szemszer, a batcat jól van,
bár velem szemben továbbra is erősen gyanakvó, mert még mindig én passzírozom bele a gyógyszert, de azért hajlandó odajönni hozzám és simogattatni magát, amennyiben én ülök vagy heverek. Megpróbálok minél többet ülni vagy heverni.
Ami a diagnózisát illeti: megkaptuk az MRI végső kiértékelését (aznap este csak annyit tudtunk meg, hogy nem agydaganat), a jelenlegi gyanúsított a pajzsmirigye, amiben van egy “képlet”. Valószínűleg daganat. Valószínűleg jóindulatú. Tapintásra nem érződik, a tipikus pajzsmirigy-túlműködéses tünetek közül pedig csak talán-talán, nagyon habozva tudunk rámutatni bármire is, viszont a pajzsmirigy-túlműködéstől két lépésben el lehet jutni a retinaleválásig, úgyhogy erős a gyanú, no. Nyilván ezt egy célzott hormonvizsgálattal lehet majd kideríteni, de megegyeztünk a doki nénivel, hogy most két hétig békén hagyjuk Pocit (leszámítva a vérnyomás-gyógyszert, amit minden reggel belegyömöszölök), addig megfigyelés, aztán utána megnézzük, mi van.
Továbbra is úgy gondolom, ezt a hidat akkor gyújtjuk fel, ha majd odaértünk, és az még nem most van.
* Tájszó. A Czuczor-Fogarasi csak “szembetegség elleni orvosság” értelemben ismeri, de a “szemszert járni” az annyit tesz, mint bógenyozni, viszonylag kevés zelegórkodással. Világos?
Általános tapasztalat, hogy a dolgok akkor tudnak a legjobban elcsesződni, amikor javítani akarunk rajtuk, bár nem szorulnak javításra. Amikor a “konzervatív” még azt jelentette, hogy “konzervatív”, nem pedig azt, hogy “retrográd”, pontosan azzal lehetett leírni, amit egy Durnik nevű bölcs kovács úgy fogalmazott meg, hogy “if it ain’t broke don’t fix it”, vagyis hát “ne javítsd meg, ami nem romlott el”.
Mivel kifogyott a szemöldökfestékem, vettem egy új dobozzal, és rögtön elfogott a gyanakvás, amikor azt láttam a felirtat alá stemplizve, hogy “Nowa receptura & ulepszona aplikacja”. Igazam is volt. Koszosabb, pazarlóbb, több az esélye annak, hogy elmázgálja az ember, a színe meg, hát láthatjátok, egy kis adag neszesemmi.
A hételeji rohangálás után ma végre itthon lapítok, és azt várom, mikor ront be a postaládámba az a sablonlevél, amit majd ki kell küldenem egy jobb sorsra érdemes mentortanárnak. Ez itt most legalább nem az a helyzet, amikor nem kell javítani azon, ami működik, ugyanis most lesz kipróbálva első alkalommal. Érdekes experimentum lesz, az tuti.
Nem vagyok különösebben oda az érdekes experimentumokért, pláne amikor nem én találtam ki azokat.
Oda fogok én bekúszni, ha a mai második értekezletem is végetér. Tutatiszra, ez lesz a legjólesőbb dolog a mai napból en bloc, pedig még turkálni is voltam, hajaj.
Milyen szép íve volt ennek a hónapnak, a “bűnbarlang”-ban kezdődött, és a “zug”-ban végződik, ez a két hely pedig egy és ugyanaz.
Mint tudjuk, én általában is olyan réteges vagyok, mint a kápucta, de most inkább egy hagymára (valamint egy rózsaszín Shrekre) hasonlítok. Olyan helyszínre megyek értekezni, ahol előre jeleztáék, hogy öltözzünk rétegesen, de még plédet is vigyünk, ha tudunk.
Na mármost én ugyan továbbra is teljesen azonos vagyok önmagammal, azt csak én tudom (meg most már ti is), hogy két zokni van rajtam, az alsószoknyám alatt pedig nem harisnyát hordok, hanem cicanacit. A kollégáim között viszont lesznek néhányan, akit kevéssé ismerek majd fel hótaposóban és pokrócba csavarva.
Poci kollegina bezzeg itt maradhat a jó meleg radiátoron, de ez teljesen oké, megérdemli. Tegnap mindenki hallhatta a váróteremben, amint inasba teszi az orvosi teamet, ő volt ugyanis az egyetlen macska, aki az altatás előtt azt mondta, RRRrrroáááÁÁÁÁÁuuuuGGGRRRrrr. Nos, megmondtam nekik előre, hogy igen öntudatos példány.
(ne tessék beszarni, csak egy labort csináltatok a biztonság kedvéért, mert már elég öreg vagyok ahhoz, hogy dérrel-dúrral és ímmel-ámmal ugyan, de rávegyem magam a korpuszommal való törődésre), a neheze viszont csak ezután jön. A RK gyöngybetűkkel leírta a napi program egynéhány megjegyezni valóit,
én már beszedtem a kajás tálkákat, tizenegyre pedig eltüntetem a vizesedényeket, még az ún. akcidentális példányokat is. (Bögre vizem a Bűnök Barlangjában, felmosóvödör a fürdőszobában, vécék, satöbbi.) Plusz még bepakolom az egyik cicabudit a hálószobába, mert az lesz majd az altatás utáni lábadozóhelyiség.
Háromra visszük Pocit MRI-re. Drukkoljatok, ha ráértek.
Csimbumm cirkusz, világszám! Van egy halvány gyanúm, hogy ezzel egy hosszú sorozatnak sikerült megágyazni, már persze ha továbbra is lesz majd olyan kártyajárás, amikor rá tudok szánni másfél napot egy eská előjegyzési naptár legyártására. A meló meglepően egyszerű volt, bár persze szokás szerint nehezítettem magamnak rajta – de ne vágjunk a dolgok elébe.
Itt hagytuk abba, ni, amikor eldicsekedtem az aranyozott Van Gogh-os washi szalagjaimmal (melyekről azóta megtudtam, hogy van magyar nevük is, miszerint dekortapasz. Igen hülyén hangzik, úgy vélem.)
Utána azért, bevallom, egy kicsit magamba szálltam, ami esetünkben rendszerint azt jelenti, hogy a végeredmény másképpen lesz tarka, mint az eredeti opcióban. Nyilván ezúttal is ez történt, de a dekortapaszokat szendén visszatettem a polcra, aztán megnéztem, hogyan robbanthatnám le az aranyozás nagyját a noteszről.
Én az ilyesmit először mindig körömlakk-lemosóval kezdem, mert ami le tudja szedni a Trinát Unitopot, amihez megszáradt állapotában nitrohígítót ajánlanak, az tudhat valamit. Tudott is.
Itt-ott hagytam egy kicsit mutatóba, de a feliratokat úgy leszedtem róla, mint a huzat. Good riddance.
A következő állomásról is kaptatok már tegnap egy pillanatképet, de most elaborálom. Erről van szó, ni:
Attól, hogy a dekortapasz meg az aranyozás kiment a képből, Vincent még maradt. Sőt.
Van Gogh 1888 októberében Arles-ban egy Sárga Ház nevű épületben lakott a Place Lamartine 2. szám alatt, és éppen nagy lelkesedéssel készített elő egy vendégszobát Gauguin számára, a saját hálószobája mellett. Az utóbbi egy fura trapéz alakú helyiség volt, tarka, mint a papagájsegg. A fivérének, Theónak írt levelében részletezte is, hogy a falak lilák, a székek vajsárgák, a padló ződ, az ágytakaró meg cinóbervörös, és ha ezt majd egyszer megfesti, csakis fehér keretben tudja elképzelni, mert fehér színű cucc egy árva darab sincs a szobában.
Nincs abban semmi meglepő, hogy Van Gogh, mint általában a kreatív népek, az egyik projektből (a vendégszoba előkészítéséből) egyszer csak átpottyant egy másikba, a saját szobájának megfestésébe. Három különböző változatot is készített ebből, és azokat a képeket én mindig nagyon szerettem. Ezt még tudnám részletezni, de most inkább azt nézzük meg, amint nagy tisztelettel ugyan, de totáliter széjjelvertem az Arles-i szoba, 1888-at, mint a pinty.
Az egészet persze nem én kezdtem, hanem az amszterdami Van Gogh Museum, akik a gyerekekre is gondolnak, például kifestőkkel. Ha ők megengednek maguknak ekkora blaszfémiát Hollandia legjobb, a világnak pedig 24. legjobb múzeumaként (2018-as adat), akkor valójában én csak tiszteletreméltó tradíciókat követek. (Megjegyzem, erről még nekem fogalmam sem volt, amikor a Vajda Lajos-kifestő első tervein kezdtem ábrándozni. Nagy szellemek találkozása, hah.)
Az Arles-i szoba kifestőjének egyik változatával kezdtem bűvészkedni a ledes rajztáblán. Ha gondosan megfigyelitek a fenti fotón látható képecskéimet, észrevehetitek, hogy valójában egyik sem “kiragadott részlet”, nem pontos másolata az adott saroknak: egyes elemeket kihagytam, másokat áthelyeztem, a széket elfordítottam, felraktam az asztalra egy plusz kancsót stb. Ha még játszom ilyet, ennél is keményebben nyúlok majd bele, mivel ez a kollázstechnika kifejezetten elkezdett érdekelni, de ezúttal szigorúan tartottam magam ahhoz, hogy előjegyzési naptárat gyártok, mielőtt én is kikötök valahol levágott füllel vagy tudomisén.
Úgyhogy elővettem a filctollaimat.
A cetlin egy előzetes paletta látható – nagyrészt tartottam magam hozzá, de néhol lettek végül eltérések ugyanazon a színskálán belül. Merthogy én ezt terveztem megvalósítani, ni:
Előtte a controlfreakek szép szokása szerint leszámoltam és bejelöltem mindet, aztán persze ezt mind ki kellett radírozni, aztán felporszívózni azt a ménkű sok radírvucnit, grr. Az augusztust összesen öt lappal váltottam ki, minden hétre egyet szánva, mert a naptáraim általában az oktatás köré szerveződnek, mint ebben a kupiban minden (még ha ez nem is mindig látszik), és az augusztus nagyrészt egy fekete lyuk. Így éppen elegendő lap volt a noteszben, bár ebben sokat segített, hogy januárra csak kettőt szántam, igaz, azok máris dugig tele vannak. Jövőre, ha kitart a lendület, ezt is át kell majd gondolnom, hány lapos notesszel dolgozzam és milyen beosztásban, de az a jövő, a jelen meg most van itt ni.
Miután mindent beírtam, beszámoztam meg más anyámkínják, visszatértem az arles-i szobához, mármint az általam széthentelt változatához, mert én ezeket a képecskéket afféle hónapkezdő vignettánek szántam, mégpedig az adott hónap felirataival harmonizáló színekben. Logikus, nem?
A színválasztás mellett az is meglehetősen tudatos döntés volt (hadd magyarázom a bizonyítványt, léccilécci), hogy lábbal tapodtam a hagyományos árnyékolási szabályokat. Olyanokra gondolok, hogy “bútorok mögött mindig sötétebb, sarokban mindig sötétebb, elöl minden élénkebb, mint a háttérben”. Az Arles-i szoba éppen azért különleges, mert egyidejűleg mutat be egy egészen eltúlzott perspektívát (nézzétek csak a padlóléceket vagy a két egyforma szék közötti méretkülönbséget!), mindezt viszont jóformán árnyékolás nélküli, összefüggő színfoltokkal teszi. Ezért is olyan logikus választás kifestőként. Én a “verjük szájba a perspektívát” más megközelítését választottam, de a koncepció ugyanaz (bár itt most visszavehetnék kicsit az arcomból, neszpá).
Így néz ki egy hónapkezdő vignetta a véglegesített változatában:
Egyszer majd nagyok leszünk, profik és ügyesebbek, de most egyelőre mondjuk azt, hogy a konszepszijo jó, az előjegyzési naptár használható, és a többit majd a jövőben kitaláljuk, hogyan legyen.
Esetleg morogva keresünk magunknak egy újabb naptárt a Paperblankstől. Meglátjuk.
A hét, amikor három fuvart kellett lebonyolítani az állatorvoshoz, mert természetesen Macinak is most volt esedékes az éves oltása. A folytatáshoz képest viszont lehet, hogy ez még mindig nyugis időszak volt – ne a próféta beszéljen belőlem, de előre fázom egy olyan héttől, amiben állatorvos, emberorvos, tantervek és értekezletek vannak, egyik lelkesítőbb, mint a másik. Telefonálnom is kell majd. Többször. Az az én kriptonitom.
Meg tejföl, vérnarancs, sajt és csipsz. Ezeket hoztam haza a hátamon a nagybótból, amit amúgy most már nem is érdemes nagybótként emlegetnem, mert a kisbót már négy éve bezárt, most egy kínaibót van a helyén.
Pusztán a móka kedvéért midőn leguggoltam a vérnarancsokért, a seggemen akkorát reccsent a harisnya, hogy utána bementem a Pepcóba szolidan megnézni egy kézreeső tükörben, nem látszik-e ki a komplett hátuljam belőle, de nem.
A Pepcóban amúgy nem vettem semmit, mert én az akaraterő csodája vagyok, meg amúgy is már már be van tervezve a bűnös hedonizálás csipszekkel meg filctollakkal meg Erikkel. Tán még egy délutáni szundika is belefér.
amihez pluszban Erik-napot is akarok tartani, mert szegénykém egyre morcosabban bámul rám. Legalább már az asztalomra visszakerült, ez is valami. A nagy dzsuvátlanítást a Borsópüré Szobában vészelte át, és ugyan még mindig nem befejezettek az asztalom körüli állapotok (emlékeztetőül: a SKÄDIS pöckeinek jelentős részét átcűgöltem a folyosóra világi hívságaim tárolásához), de most már muszáj volt visszahoznom, mielőtt teljesen begorombul.
Elszántságom rendkívüli, a hajnalt azzal ünnepeltem, hogy megkíséreltem levenni a fekete aszimmetrikus ruha szabásmintáját, szabóinasaim legnagyobb örömére. Mind a kettő begyűlt a Bűnök Barlangjába, és tőlük telhető mértékben részt vettek a folyamatban.
Igen, mind a kettő. Senki sem mondaná meg, hogy Poci nem lát. Itt éppen felült a fotelbe,
de előtte a tradícióknak megfelelően végigfetrengte az anyagot meg a papírt. Ezt a papírt, amit most éppen Maci őriz:
Mit mondhatnék, visszatértem szokásos eszközeimhez és alapanyagaimhoz, továbbra is sütőpapírral bűvészkedem. Apropó bűvészkedés, ma este hatig még véleményt nyilváníthattok az előjegyzésinaptár-jelöltekről, aztán lezárom a szavazást, és nekiesem annak a projektnek is.
Nem tudom, meséltem-e már arról, hogy ezek a kukufejek a Paperblanks-nél nem gyártják többé a kedvenc előjegyzései naptáram? Nyilván én vagyok meghúzatva, de mindjárt január vége, és nekem még nincs idei naptáram, ma este viszont bedühödtem, hogy miért várok én a sült galambra, amikor itt vannak nekem helyben a konyhakész csirkék.
Ja, annyi kis füzetem meg noteszem meg egyebem van, mint a fene, miért is ne csinálhatnék belőlük ezzel a két kezemmel előjegyzési naptárt. Az ordenáré nagy készletet sikerült is leszűkítenem az alábbi kettőre, de ezzel most megakadtam, hogy melyik darab legyen az alábbi kettőből.
Méretre sem tudok dönteni, pedig az sokat segítene, de nem.
Szóval, help! (Nyilván ha már megvan a döntés, szép kézműves módszerekkel ki is pimpelem a jelöltet, és azt meg majd jól bemutatom, viszont jó lenne, ha ezt már a hétvégén meg tudnám ejteni, mert utána benyel a meló.)
Minden nap más - mindennap más 