Vegyük úgy, hogy máma a sápatag napfény dolgozott helyettem dekkolásügyileg, merthogy nekem igazából nem volt időm semmire a dolgozatjavításon meg a jegybeíráson túl. Ja, mdg leveleztem azokkal, akiknek nem sikerült feltölteni a dolgozatot a Neptunba és/vagy nekem letöltenem belőle.
A maival együtt még négy napot tanítok, de egyre setétebbek a kilátásaim. Az ablakon túl is.
Buda, kutyavásár, 40%-os leértékelés. Ne szokjatok hozzá, még akciósan se fogok ilyen drága illatgyertyákat venni a közeljövőben.
Valahogy mintha a dolgozatok száma csak nőne, holott csökkenniük kéne. Ez az utolsó hét egy gyilkos, no.
Já, ez itt töredéke a lakásban lődörgő fényfüzéreknek. Lesz ez még így se!
A dzsuva természetesen maradt. Istenkém, ezt a szegény Eriket talán szeptember elején használtam utoljára.
Nem mondom, hogy ez lesz az év legrosszabb hete, de valószínűleg ez lesz a leghosszabb, amilyen nyögvenyelősen vonszolom magam rajta keresztül, hódfarokként hurcolva magam után az összes feladatomat, amik közül egyikhez sincs semmi de semmi kedvem.
Egen, tudom, arra balra mehetek a pixába el a luxy életemmel meg az új Gudrun Sjödén gyapjúkardigányommal egyetemben.
Vannak hetek, amikor a fotóimból válogatni maga a bőség zavara, aztán vannak olyanok, amikor alig tudok összekaparni egy maréknyit a fiók aljáról. Most az utóbbi van.
Mint ezt már a korábbiakból is tudjátok, az ilyesmit nem szoktam elaprózni.
Azt már elég régen megállapítottam, olyan nincs, hogy az embernek pénze és ideje is legyen – vagy pénzem van, vagy időm, vagy pedig egyik se. Na hát most éppen olyan stádiumban vagyok, amikor egyáltalán nincs időm, így már egy hónapja lefoglaltam Líviánál, a fodrászomnál egy időpontot dec. 15-re, majd a múlt héten dérrel-dúrral megrendeltem az internetekből hat doboz pipirost. Ma jött meg.
Igen, ez azt is jelenti, hogy ezúttal pénzem van idő helyett. Nem annyi, amennyire nincs időm, de azért épp elég. Úgyhogy sajnos a továbbiakban is rút szibarita váz leszek, és adventi dekkolás címén mindenféle dolgokat fogok venni, főként internetekbe.
Nyugi, azért lesz majd némi Patyomkin-program is. Meg előbb-utóbb süti.
Ahhoz képest, hogyan vagyok, kifejezetten jól nézek ki. (Bár persze a fényviszonyok nem kooperálnak, de ez van.) Még egy vadonás új bakancs is van a lábamon, ami nem annyira vadonás új, mert még a nagy nyári leárazáson vettem az El Naturalistától, amikor a nemszezonális cuccaikat igazán jutányosan adták, de mindenesetre most van először a lábamon.
Na akkor most ezeken a lábakon el is megyek dógozóba.
El kell döntenem, fel akarok-e venni magas sarkú cipőt. Már úgy értem, még egyszer valaha ebben a büdös életben.
Pont annyira vagyok lemaradva, mint a borravaló. Pedig ma sem mentem ki meztelenül az utcára.
Holnap is valószínűleg csak du. tudok referálni, mert istentelen korán vágtatok ki, és ezúttal tán még magassarkú is lesz rajtam.
Ami annál inkább november, mint itt a képeken, az már csalás. Öreg idő, öreg én, öreg blog. Ez a mai az ezredik folyamatos nap, amikor bejegyzést írok ide, amúgy meg összességében ez az 5445-ik bejegyzés, úgyhogy semmi meglepő nincs abban, milyen nosztalgikusnak és elhasználtnak érzem magam.
Attól tartok, ez volt az utolsó naposabb-forma hét, amikor még lehetett gyönyörködni a levelekben meg a fényekben. Hétfőn még szivárványt is láttam a buszmegállóból.
Idén feladom azt, hogy megszámozzam az eská-posztokat, mert igen siralmas eredményre jutnék: már novemberből is eltelt egy hét, és még csak ez az ezévi első. No de azért hadd szóljon.
Recept:
Aztán uccuneki, természetesen a TéKá Klub padlóján, mert annál szebb nincs is, mint amikor az arrafelé mászkálók megnézhetik a tanszékvezetőt a padlón ücsörögve egy ragasztópisztollyal, mindeközben meg Mike Oldfield gitározik Fapipán, mert azért kilencvenvalahány rühes kis virágocskát felragasztópisztolyozni marhára unalmas.
Aztán lőn.
A textilalmákat már láttátok, azokat januárban ácsoltam össze, de amúgy ezt a projektet a Bábkészítés első óráján szoktam megcsináltatni a nappalis hallgatókkal, mert van benne kétféle öltés (férc és pelenka) meg többféle technikai megoldás, és eddig még mindenkinek sikerült, úgyhogy van benne sikerélmény is, az pedig igen jó.
Szóval most ez van az aulában. A párnákat még valamikor tavaly hurcoltam be oda, a fotelekre a takarókat meg a Hádában turkáltam azzal, hogy egyszer kelljen, s jó, ha van.
Nem vagyok teljesen elégedetlen.
Volt egy őszi szünetem tizenegy többé-kevésbé szabad nappal, melynek következtében most már tutira biztos vagyok abban, hogy én ugyan rettenetesen rottyon vagyok mentálisan és fizikailag is, de ebből mind vissza lehet jönni, ha adottak hozzá a megfelelő keretek és feltételek. Nyilván olyanok, amelyek a következő másfél hónapban esmég hiányozni fognak, de most már tudom, hogy nem velem van a baj, pontosabban hát persze hogy velem van a baj, de nem úgy.
Nem baj, ha ezt nem értitek, bár szerintem értitek ti is, okos olvasóim vannak nekem. Galéria!
Sose hiszitek el, de éppen egy fonalboltba tartok ezzel a ménkű nagy szatyorral, amiben van egy félkész ágytakaró meg egy kupac krimi, mert meghívtak kiállítási tárgynak, hogy ott üldögéljek, horgoljak, és Miss Marple-ről csevegjek.
Az életem egy abszurd revü, de néha egészen mulattató.
 | mák - 13/262 – Terroir |
 | magyaroramegminden - 13/262 – Terroir |
| mák - 13/262 – Terroir |
| magyaroramegminden - 13/262 – Terroir |
| mák - 13/238 – Bökdös |
Minden nap más - mindennap más 