Ez két órája és tizenkét perce történt.
Azóta már több alkalommal eldefiláltam a Repülő Kutató előtt. Beszélgettünk is egymással. Rám is nézett közben.
Érdeklődéssel várom, mikor veszi észre.
Update: Hamarabb olvasta el a blogbejegyzést, mint hogy észrevegye. A pasimnak nincs szeme, de olvasni legalább tud, no.
A mai expedícióm alatt bementem a HÉVnél a turkálóba, és kijöttem mindenféle lakástextilekkel, amikre olyan nagy szükségem volt, mint a Szaharának homokra. Ilyenkor amúgy szinte minden turkálós lakástextil tele van karácsonyi gyertyákkal meg mikulásokkal meg effélékkel, de hát engem nem olyan fából faragtak, hogy az ilyen egyszerű megoldásokat válasszam, hehe.
Nyilván ebből kerülni fog a karácsonyi asztalra is, hajaj. De előbb elmennek szépen mosóba.
Mindent sikerült megcsinálnom, amit munkaügyben már nyakamba ejtett a sors, ennélfogva mindenre jutott időm, csak magamra meg a lakásra meg a kreatív izécskéimre nem.
Viszont legalább most kipingálom a szemöldököm.
A dolgozatíratás meg -javítás mellé meg kell néznem máma tizenhét kisfilmet is, a hallgatóim produkcióit (nem az én tárgyamhoz csinálták, de zsűritag vagyok), úgyhogy kellő svunggal nekikészültem a feladatnak.
Nézzétek, feleim, én ezt a konferencia előtt kezdtem el idegizgatottságomban, és ha ez így megy tovább, jövő hétre be is fejezem, vagy legalábbis elfogy a drapp fonal, ami nélkül úgysem tudom folytatni. Mindenesetre a kettős munkafolyamat közepébe betelepült Poci őfelsége is,
mert akkor szép a zélet, hogyha zajlik.
Még hátra van két kisfilm. És közben megsül a “pótkenyér” is, aki a tegnapi búsan elpacsált rozsos helyett készül. Összességében nem mondanám, hogy tétlenül folyt a mai nap, no.
Jobb helyeken ez szóra se lenne érdemes, de kitakarítottam a fürdőszobámat!
Ja, persze, fényfüzér. Meg mécses.
Nyugi, nem csak ebben a mélysötétben merem megmutatni.
Ha még emlékeztek a múltkori felvonásra, Poci azóta új budit kapott, mert ő továbbra is jó kis albérlő, és megtartom. (Ezzel amúgy Maci érkezése óta vannak apró gondok, mert Maci irtó lazán kezeli az enyém-tied-másé fogalmát, de még eddig egyikük se szart minket arcon, szóval a helyzet nem teljesen tragikus. Az énbudim-tebudid relációkat mindenesetre elfelejthetjük, mióta ez a hippi bevette magát a lakásba.)
A kád környéke is ki van pucolva, hell yeah.
A komód meg a szennyestartó között a szobainas látható, amiről még februárban megérdeklődtem, szerintetek milyenre fessem, de aztán beütött a szopornyica meg minden, úgyhogy végül zöld lett, mint a padló.
Következő állomásunk a fürdőszobai felújítós munkálatokban ez a kissszekrény lesz,
azki korábban éjjeliszekrény volt a hálószobában, de azóta ott mindenfélék történtek, amikről az a gyanúm, be se számoltam.
Na majd. Ha megérjük.
A hajam mosás után úgy felrobbant, hogy végképp nem merném sapka nélkül megmutatni a fejem, konkrétan úgy festek, mint egy szénaboglya és egy puli bűnös szerelmének gyümölcse.
Hajvágás lesz ebből, akárki meglássa, ezekben a szopornyicás időkben meg az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy én magam leszek az a papírvágó ollóval.
Az advent örömére megint lekószáltunk a piacig, úgyhogy hoztam nektek nézegetni templomot,
idegen cicát egy idegen ablakból,
meg egy tányér sütit.
Az Úr áldja meg a vásáros sütisütőket, akik megküzdenek helyettem a zserbóval, mert ha van süti, aminél meghúzom a határt, ez az. A búbánat se fog végtelen sokat szopni valamivel, aminek kapcsán amúgy az a várható reakció, hogy a fogyasztók érzelmesen visszarévednek gyermekkoruk zserbóira, hajh, mennyivel jobbak voltak azok, hajh.
Pont ma van a húszéves évfordulója annak, hogy lejöttem reggel a nappaliba félig még alva és csipásan azzal, hogy “káávéééét”, aztán észrevettem, hogy résnyire van a teraszajtó, és mikor becsuktam, azt is, hogy egy ujjnyi vastag átfúrt lyuk van a kilincs alatt. Mondanom se kell, onnantól már nem kellett nekem kávé.
Nem mintha olyan sok mindent tudtak volna elvinni a betörők, még fél éve sem volt, hogy véglegesen idehurcolkodtunk. Ugyan már túlvoltunk a legeslegkezdet szakaszán, amikor a lakás komplett berendezése úgy festett, hogy a konyhában ott volt a beépített bútor (tokkal-vonóval, hűtővel-sütővel-mosogatógéppel), valamint a hálószobában egy ikeás duplaágy, de attól még piszok messze, mint most vagyunk, hogy mozdulni se lehet a sok lomtól. Hálistennek nem voltak bonyolult lelkek, ékszerre mentek meg készpénzre, és azokból nem volt itthon sok (most sincs), de még a helyszínelő rendőr is kényelmetlenül érezte magát attól, amikor megkérdezte, tudok-e fotót mutatni a háromsoros gyöngy nyakláncról aranysodronyon, ami ebből a bordó ékszeres dobozból hiányzik, állítólag, én meg szó nélkül felcsaptam neki az esküvői albumot.
Nem került meg az elvitt cuccokból semmi, naná hogy nem, valahol egy orgazda valószínűleg lefitymálta kicsit a kétféle aranyból készült art deco karkötőt, amit Mamától kaptam úgyszintén az esküvőmre, aztán adott érte pár gombot a betörőnek. Mi viszont ezután néhány évig azzal “ünnepeltük meg” az évfordulót, hogy december 5-én rituálisan megágyaztunk magunknak a nappaliban, és itt aludtunk, aztán ez elmúlt. Innentől kezdve lett a hálószobai ágyneműtartó állandó berendezési eleme egy kisbalta, és ez ugyan nem múlt el, de leginkább azért, mert olyan mindegy, hol tartjuk, így meg legalább pontosan tudjuk, hol van.
Mindent összevéve viszont a legsúlyosabb következménye az lett az egésznek, hogy ebben a házban soha senki nem pucolta ki a cipőjét, hogy az ablakba tegye, és nem készített ki tejecskét meg sütikét a Mikulásnak, mert vannak dolgok, amik nem évülnek el. Mi abban az évben egyáltalán nem voltunk rossz gyerekek, és igazán nem érdemeltük meg, hogy a krampuszokat küldje maga helyett, úgyhogy, amilyen a mosdó, olyan a törölköző, nix neked sütike meg tejecske, te dagadt, előítéletes, besurranó szemétláda.
(Ha csizmát nem is teszünk az ablakpárkányra, tomtékat igen. Poci nem bántotta őket tavaly meg tavalyelőtt, úgyhogy most Macin a sor, érdeklődve várjuk a fejleményeket.)
Ki a kicsit nem becsüli, az a sokat nem érdemli, avagy a legparányibb is lehet elbűvölőőőő.
(Lassan mi leszünk az a ház, ahol még a macskák füléről is fényfüzér lóg.)
Isten csudája, hogy a mai napon legalább ezt sikerült összehozni.
Eredetileg valami tanulságos álközmondást gondoltam a címbe, mint például amiket az imádott Karinthy talált ki, hogy “Rühestől ne kérj kucsmát” meg hogy “Asszonysírás repcepogácsa”, de az “Aki dühből varr, tehénhugyozást vasal” valamiért nem tűnt igazán frappánsnak, pedig igaz.
Az is igaz viszont, hogy ezt már csak holnap fogom leellenőrizni, mára éppen elég volt, hogy nagy bedühödésemben befejeztem-forma a falvédőmet, pontosabban felvarrtam cikcakkal az összes odagombostűzött szövetficnit az alapra. Ez még tényleg csak a kiindulópont, innen még vasalás lesz meg forgatás meg mindenféle pitykélések – részben dekorációs, részben pedig “takarjuk-el-a-legrondább-részeket” céllal. Mindenesetre mára ezzel befejeztem Erik buzerálását, mert itt esetenként tényleg több rétegnyi kabátszövetet kellett összevarrni, és mostanra, attól tartok, már szívből utál. Meg tudom érteni, én se vagyok igazán szimpatikus magamnak.
No de lássuk a medvét, akarom mondani falvédőt.
Most csak ennyit mutatok be belőle, mert nyilván lesz még vele dolgom bőven…
(Holnaptól beüzemelem a fényképállványt, hátha az segít. Addig elnézést, ez van. Minél inkább tél van, és minél nagyobb beltéri izéket fotózom, annál homályosabb lesz a végeredmény.)
Mielőtt bármi kreatívba belefeledkezhetnék, előbb tudnom kell, egyáltalán mim van, azzal kapcsolatban pedig, bevallom, már rég elvesztettem a fonalat.
Merthogy én már évek óta csak hajigálok erre mindenfélét.
Az ott valahol alatta egy naagy kosár. Eredetileg csak a nagyobbacska polármaradványokat hajigáltam bele, aztán rá (van amúgy két minificnis zacskóm is), de aztán belekeveredtek más maradványok is, és néha kihúztam belőle egyet-mást, de azt már rég nem tudtam, mi van az alján.
Mély lélegzet, kiborít.
Félelmetes.
Attól sem lett kevésbé félelmetes, amikor színek szerint szétszortíroztam az összest.
Mikor szereztem be én ennyiféle színű polárt?… Ja, persze, az elmúlt tizenöt évben. No de így már kezelhető, halleluja.
Huh, de örülök, hogy ez megvan.
A beaucaire-i pékek valószínűleg elsírnák magukat, de az eredmény egyre ehetőbb.
Igaz, ezt nem lehetett előre látni, tegnap például az öregtészta sunyin felnyomta a doboz tetejét, és el akarta foglalni a konyhapultot, úgyhogy káromkodva adagoltam át egy nagyobb dobozba. Még ma reggel is úgy nézett ki, mintha a nyolcadik utas hagyta volna maga után.
A lakásban még nem volt idő meg enerzsia nagyobb tatárdúlásra (különben is, a falvédő ügyében megkutyáltam magam, hogy addig nem cserélem le, amíg nincs kész az új, úgyhogy pesszimistább olvasatban ez jövőre is itt lesz a falon), de fellőttem a fényzet nagyját.
A képen amúgy a kupiba belerejtettünk egy Repülő Kutatót meg két macskát. Tényleg ott vannak, no.
 | mák - Jóleső Január 2026/1 –… |
 | Vég Anett - Jóleső Január 2026/1 –… |
| Vég Anett - 13/123 – Mos |
| mák - Adventi dekkolás 2025/7… |
| Vég Anett - Adventi dekkolás 2025/7… |
Minden nap más - mindennap más 