Sose melózol egyedül, ha van egy macskád is.
mák bejegyzései
11/34 – Reprodukál
Nyilván muszáj volt elmenni fodrászhoz még utazás előtt, és én ugyan jövő héten szerettem volna, de üsse kavics, ha Lívia azt mondta tegnap tizenegykor, amikor felhívtam, hogy van neki szabad időpontja, mégpedig MOST, az ember lánya nemigen tehet mást, mint marha gyorsan átkocog az úton, oszt be a fodrászatba. Na persze ez azt jelenti, hogy a harmadik mosásig igen érdekes dobozfejem lesz,
de hát láttatok ti már cifrábbat is.
Mára amúgy azt jósolták, hogy teljes svunggal szeles-felhős őszünk lesz, és ez be is jött, minél fogva felvettem a leginkább időjáráshoz illő hacukámat. Sajnabajna ez egyúttal az egyik leginkább leharcolt ruhadarabom is, és igen nehéz lesz reprodukálni a szabásmintáját, mert csak úgy nyírtam össze egy félresikerült ruha felső részéből meg egy darab anyagból, zsebekkel. Mindenesetre muszáj lesz megpróbálkoznom vele, mert egy ilyenre szükségem lesz világgámenetelemben is, akár előnyös és csinos, akár nem. Inkább nem, de ha arról ábrándoznék, hogy én legyek a legcsinosabb professzorfeleség a kies Toszkánában, ki kéne engem vizsgáltatni agyilag.
Feleim, én bizony mindig többre becsültem azt, ha valami kényelmes és praktikus, mint ha csinibini. Ha eddig esetleg nem jöttetek volna rá. Mindenesetre anyagom van, időm éppen van, meleg teám is van, a túloldalon találkozunk.
11/33 – Plusz csavarkulcs
Most jön a hosszú utazás előtt az a rész, amikor tényleg átmegyek őtözködős blogba, merthogy a következő vasárnapig össze kell raknom két és fél hónapnyi holmit, lehetőleg úgy, hogy ne három hajóbőrönddel és két kalaphordóval, valamint egy félmázsás nesszeszerrel (púderkompakt plusz csavarkulcs, például) induljak neki. Ennélfogva itt olyan holmik jönnek majd, amiket a) egész biztosan nem viszek magammal b) még nem tudom, magammal viszem-e, de fel kell vennem, hogy ezt megtudjam.
A mai kezeslábas ez utóbbi kategóriába tartozik, mielőtt rákérdeznétek.
Pro: nem gyűrődik, kis helyen elfér, rétegezhető, és sokféle változatban hordható. Kontra: fekete, és nincs zsebe, valamint mágikusan vonzza a macskaszőrt. Nyilván macskástul.
QED.
11/32 – Elsőbbségi
Éppen a postára kocogok, mert a RK megbízott, hogy adjak fel elsőbbségivel-ajánlva egy levelet.
Utána visszakocogok, és tovább gyomrozom a tanulmányokat, mert annyit nyűglődöm velük, mintha Luca székét építeném tizenháromféle fából. A fő ludas persze a halogatás, mert anélkül itt még nem ment soha semmi, többet nyafogok azon, hogy “meg kell csinálni”, mint amennyit érdemben csinálok vele.
Bezzeg Mackónak minden mindegy, tartsa meg az Isten ezt a jó szokását neki.
11/31 – Trakta
Már megint hajnalban vert fel a szőrös disznó, ezúttal az arcomba szuszogott, és úgy énekelte, hogy “nem adtál nekem harmadik vacsorát, magadra vess”, amiben speciel igaza is volt sajnos. Úgyhogy a korai órára való tekintettel nesztek, itt egy újabb válogatott finomvegyes: piruló levelek és Szentendre by night a Korona étterem macskájával (az a fehér izé ott az út közepén az első fotón), valamint GombócMackó és NemGombócMackó (éppen egyik sem kajáért énekel), egy itthoni trakta és egy BLKN Bistro-trakta képei, plusz volt még telihold meg csokikák meg a Szamos cukrászdába látogatás is. Galéria!
Ma amúgy tanulmányokat fogok lektorálni és korrektúrázni, mert a fizetés nélküli szabadság is csak annyit tesz ezeken a tájakon, hogy azokat a feladatokat, amikért máskor sem fizetnek, most is a nyakamba akasztják…
11/30 – Kicsit mellé
Még lementünk piacra, mert az ilyen tradíciók nehezen kopnak (hé, jövő szombaton is le fogok menni, valamit nekem is ennem kell),
visszafelé jövet meg láttunk az egyik falon afféle elvesztett tárgyként egy ilyet:
Mit mondhatnék, kicsikét mellément.
Mindeközben pedig itthon finisébe fordult a “Csomagolunk, vaze!” első felvonása. Mackó már most sem túl lelkes tőle, pedig ha tudná, mi lesz még itt!
11/29 – Négy vekni
Egy a RK-nak, egy anutámnak, egy a szomszédba, egy nekem, ma nagyüzemben fogok sütni. Csomagolások és készülődések beröffentése folyamatban, a RK holnap lelép a búsba. Ó, mamám.
Eská 11/5 – A Bogdán projekt 1. – Lakályossági csomag
A “pakol, mint Bogdán az üres boltban” gyermekkorom egyik kedves szólása volt – ugyan már senki sem tudta, ki volt az a Bogdán, és miért pakolt, de ez nem is nagyon számít (bár azt például speciel tudom, hogy Bernát miért kapkod a ménkűhöz, és ez kellő mértékben boldoggá is tett, zárójel bezárva.)
Mindenesetre indul a “Csomagolunk, vaze!”, és a következő hetekben ne nagyon számítsatok semmi jóra: leginkább óriási kupac miegymásokat fogok mutogatni, majd hopp, eltüntetem őket, mint nyuszit a cilinderben. Ma például a lakályosság érdekében cselekedtem sokat és szépet, mert a RK és köztem lévő lényeges különbségek leginkább a környezetünkkel kapcsolatos igényekben jelentkeznek, és ez eddig nem okozott konfliktusokat, mert én azt csináltam palotánkban, ami jólesett, ő meg hagyta, de most egy fiesoléi cselédlakásban fogunk pocolni együtt, és ebből még akadhatnak konfliktusok.
Elmagyarázom.
A RK szereti az esztétikus környezetet, de valójában elvan bármilyen közegben – levéltár vagy könyvtár legyen a közelben, ágy az alváshoz, villany-szék-asztal a cédulák esti macerálásához, legyen egy takaró, amit magára húzhat, ha fázik, egy ablak, amit kinyithat, ha melege van, és ha esetleg arra is adódik lehetőség, hogy egy hiányzó lábú villanyrezsón főzögethet valamiket egy görbe serpenyőben, hát ő már tökéletesen érzi magát, kösziszépen.
Na én nem. Nem azért csinosítottam ki huszonév munkájával a kócerájt, amiben élek, mert meghajoltam volna a kívülről érkező nyomás alatt – ez egy belülről érkező nyomás volt, és ez bizony azt jelenti, hogy ezt a nyomást viszem én magammal bárhová, ahova megyek. Nyilván két és fél hónapra nem akarok magammal cipelni mindent, de mindent, viszont ahhoz, hogy jól érezhessem magam valahol, igenis kellenek a saját cuccaim. Pláne, mikor valójában azt sem tudom, kapunk-e ott abban a cselédlakásban ágyneműt meg efféléket.
Úgyhogy ma elkezdtem pakolni, mint Bogdán az üres boltban, és egyelőre itt tartunk. Röhögni persze ér, ez a kupac itt a roppantul praktikus és a röhejesen fölösleges holmik elragadó kombinációja. Nézzük csak:
Hadd listázom is:
- egy abrosz
- egy asztali futó
- két törlőkendő
- egy mikroszálas kendő
- egy felcsíptethető kislámpa
- elektromos elosztó
- hosszabbító
- tengerifű kaspó himmihummik tárolására
- fényfüzér
- felakasztható tároló nyolc rekesszel (eredetileg cipőknek szánták, majd meglátjuk)
- két lemosható tányéralátét
- illatmécsesek
- szövetpipik (csakazértis!)
- két egyszemélyes paplanhuzat
- egy dupla lepedő
- egy kétszemélyes paplanhuzat
- két kis törölköző
- két nagy törölköző
- öt darab párnahuzat különböző méretekben
- gombócforma rókica.
Ez most szombaton elmegy Firenzébe. Persze a mi költözködésünk ezúttal is bonyolultabb lesz, mint ami normális, mert arról még a leghalványabb segédfogalmunk sincs, mi vár minket a fiesoléi cselédlakásban, azt ugyanis csak okt. 12-én foglalhatja el a RK, addig két amerikai akvarellfestő csücsül benne. Én ugyan nem akarok átszállítani két és fél hónapra egy komplett konyhafelszerelést, de a “minden másra ott a MasterCard” ezúttal nem játszik. Egyrészt nekem Visám van, másrészt pedig márciusban kapok legközelebb fizetést. A RK-nak ugyan van Visája és MasterCardja is, de ő, lásd fent, elvan a hiányzó lábú villanyrezsókkal is. Nem eccerű a helyzet, na. Ráadásul mi ugyan két etapban vonulunk el a szép Olaszhonba, de a második etapban ott vagyok én, a gondos kurátori munkával összerakott két és fél havi ruhatáram (ezen még dolgozunk), valamint Maci és az ő retyerutyái is.
Hát ezért volt az, hogy én még Esztergomból hoztam magammal három méternyi szép levélmintás impregnált vásznat, hogy útitáskákat és -szatyrokat és -szütyőket gyártsak belőle. Egyelőre két marha nagy táskánál és egy picike szütyőnél tartok, az egyik táskát a lakályossági csomagnak szántam (ennek ott fent), a másikat a ruháimnak, azzal a mérettel kell gazdálkodni, slussz-passz.
Éééés, ha már összeraktam a csomagot, bepakoltam a táskába.
Kétharmadáig telt meg. Szombat reggel kell belódítanom Emesébe. Tartok tőle, addig még belerakok egyet-mást…
11/28 – Takanyó, áthaladóban
Mivel lenne más dolgom bőven, de még több is, mint szokott, a tradícióknak megfelelően nem azokkal foglalkozom, hanem a fürdőszobámat takarítom.
Hé, én még két és fél hétig itthon leszek. Meg Maci is.
Maci mögött és a kép jobboldalán azok a készülődő táskák meg szütyők láthatók, amiket az utazásra rittyegtetek éppen össze Erik áldásos segítségével. Nyugi, bemutatom majd mindet.
Most viszont hanyijjuk be a fürdőszobaszőnyegeket mosóba, mert ha már takarítok, nem aprózom el.
10/27 – Alkupozíció
Ma előreláthatólag itthoncsücsü napot tartok Erikkel, mert természetesen az agyevő bogarak azt mondták, új ruhákat is kell varrnom magamnak Fiesoléba. Az agyevő bogarak sík hülyék, de ha vitatkozni próbálok velük, attól még rosszabb lesz a helyzet – mondjuk úgy, nem vagyok túl jó alkupozícióban. Amúgy erre még persze van két hetem, de a RK-t már eleve úgy akarom elküldeni, hogy legyen nála egy lakályossági pakk, ami főként lakástextilt tartalmaz, és ebben az ügyben is cselekednem kell.
Hát akkor cselekedjünk.
Eská 11/4 – Kabátrozetták
Ennek ugyan kreativitás szempontjából minimális a sportértéke, mert ilyesmit csináltam már magamnak is, de ez most az anutámé. Csak hogy lássátok, tudok én szolid és visszafogott is lenni, ha azt kérik.
11/26 – Spree
A mai napot egy nagy székesfőfaluba futamodással ünneplem meg, híjuk esetleg úgy, hogy “shopping spree”, mert egy csomó helyre be akarok totyogni cuccokért. A bevásárlólistám persze egy hülye vicc, de hát emelje fel a kezét, aki meglepődött, hogy olyan itemek vannak rajta, mint taurinpaszta, cipzárkocsi, három centi széles heveder, gránátalmás parfüm, akvarelltömb és avokádó.
11/25 – Jövel
És eljöve szeptember utolsó hete, az a hét, amikor a RK még itthon van, mert aztán felkerekedik, és elmegy Firenzébe, mi meg itt maradunk Mackóval két hétig, majd mi is felkerekedünk.
Nem pánikolunk, nem pánikolunk.
A hajam viszont igen faszányosan felrobbant, pedig neki is mondtam, hogy ne pánikoljon.
Eská 11/3 – Piros cipők
Mégpedig mindjárt két pár is, hogy ne unatkozzatok. Meg persze azért is, mert ha az ember nekilát koszolni, legyen annak valami látszatja.
A pántos önmagában nem nagy kunszt, azt csak fel kellett frissíteni, mert elég csúnyácskára kopott-fakult, de a fűzős bizony így kezdte:
Jaja, cipőfestés volt a házban. Egyik pár sem volt eléggé kihasználva, az egyik azért, mert kopott volt, a másik azért, mert uncsi. Úgyhogy szépen lepucolgattam őket denaturált szesszel, gondosan körberagasztottam a talpukat meg a pántos cipőn a pántot maszkolószalaggal, aztán elővettem egy dobozka piros Pentart bőrfestéket meg egy szivacsot, és nekiugrottam. A pántos cipőre elég volt egy réteg, a barnát pedig úgy variáltam meg, hogy a betétjére egy réteg került, a keretre három, és mindegyik réteg között kivártam, amíg az előző megszáradt. Tudjátok mit, inkább berakok a folyamatról egy galériát, mert elég ötletszerűen fotóztam, igen változatos megvilágításokban és napszakokban…
11/23 – Tökösboci és a vérsóska
Itt olyan remek idő van, hogy ha lenne kutyám, esernyőt tartanék fölé, amíg kiviszem szarni. Mindegy, attól még elmentünk piacra.
A képet még indulás előtt lőttem, és akkor sem sugárzott rólam különösképpen az optimizmus, de legalább emberek elé való állapotom volt. Lényegesen csupáltabban jöttem vissza, na. A cipőm átázott, az ernyőm is (ki is fogom hajítani a rittyóba, hát ki látott ilyet, hogy ennyire elvénüljön pár év alatt az anyaga), úgyhogy visszafelé cipőmben a pocséta, fejemen az eső, hátamon viszont az izzadság folyókázott, mert persze mindehhez még meleg is van. Phű. Mikor visszafelé éppen becaplattunk a ház elé (a RK se nézett ki jobban, ő esőkabátban ment, ami ilyenkor lényegében egy fóliasátor, ami melegen és nedvesen tartja az embert), anyósom éppen kifelé jött egy bevásárlókosárral. Üdvözlésképpen azt mondtam neki, hogy “Blöeee”, szabad kezemmel kisded ívet írva le a világmindenség felé, mire anyósom az válaszolta, hogy “Blöeee”, és kicaplatott az esőbe. Mindig megnyugtat, hogy ilyen remek közöttünk az összhang, háde milyen jól tudunk mi kommunikálni, ugyi.
Na de vettünk a piacon mindenfélét, közte vérsóskát is, mert csak. Életünk szőrös értelme, akit tegnap csak úgy a semmiből Tökösbociként szólítottam meg (hogy miért? Passz. Valójában ő egy Töketlenboci), na szóval ez a drága állat rögtön rácuppant a vérsóskára, nédda:
A valóságban mind a ketten jobban néznek ki, a vérsóska és Maci is, de ebben a világításban jobb fotóra nem tellett. Amúgy én most kissé fasírtban vagyok a szőrössel, mert muszáj fogyókúráztatnunk, és persze ettől egyre intenzívebben és egyre korábban zaklat reggeliért. Az csak hagyján, hogy cicababa-hangon vinnyogva keringél a szobában (nem, bmeg, az se hagyján, rém idegesítő), de rákapott arra is, hogy felmászik a futon támlájára a fejem fölé, kinyúl a polchoz, és dolgokat hajigál róla a fejemre. Szerencsére nem céloz jól, de akkor is, na, horgolófonal-gombolyagok, washi-szalagok, tollak meg körömlakkok szőnyegbombázásában élem a hajnalaimat.
Tegnap azt mondtam, mint Csipike, hogy “eddig, és netovább!”, és letakarítottam a polcot, úgyhogy nem maradt rajta semmi hajigálható. Ma hajnalban arra ébredtem, hogy Maci ezen a polcon ül vinnyogva a hét kiló húsz dekájával, és a homlokomat csapkodja a mancsával.
Világ csudája, hogy még nem csináltam belőle bundasapkát, bár mit kezdenék egy bundasapkával ebben a melegben.
11/22 – Ribizlilevél
Összevakartam magam annyira, hogy demonstrálhassam, még megvagyok. A dekoltázsomban egyébként az a világoszöld folt nem penész, hanem egy spagettipántos izéke. Gondoltam, szólok.
Tegnap a RK is hazajött Prágából (hm, talán nem is mondtam, de hétfőtől ott konferenciáltak és söröztek Professor Krtekkel), és mivel ő rém rendes gyerek, és volt fölös negyedórája a pályaudvaron, ahol van egy Manufaktura üzlet is, hozott nekem ilyet.
Én mindig vevő vagyok az erdei gyümölcsös lötyőkékre, de elég gyakran futok bele abba, hogy a piros gyümölcsök dominanciájától túl édes illatúak lesznek. Mármint nekem. Na hát ez kérem itt az eddigi tapasztalatok alapján az egyik legjobb illatú lötyőke ebben a kategóriában, konkrétan szeder- meg feketeribizli-levél illata van, és én ezt imádom.
Mivel a csávó annyira jó fej volt, gondoltam, én is az leszek, de az én lehetőségeim igen limitáltak voltak a tegnapi fetrengőnap keretein belül, úgyhogy a szokásossal vártam.
Jó. Akkor most próbáljunk kezdeni valamit a mai nappal, mert a tegnapot lényegében elvesztettem, és az a három méternyi impregnált vászon, amit a tusfürdő meg krém alatt láttok a második képen, már zsörtölődik, hogy nem ezt beszéltük meg.
Intermezzó – Aranypor
Márciusban is, szeptemberben is a napéjegyenlőség beállta körül a legjobbak az alkonyi fények a Bűnök Barlangjában, és ezúttal minden lehetőség adott volt ahhoz, hogy több napon át fotózzam azokat a gyönyörű aranyporos fényeket.
Meg a káoszt. Meg Macit. Meg a tárgyak vándorlását.
11/21 – Szeptemberes, szeptasszonyos
(Képünk illusztráció.)
Rosseb ebbe a perimenopauzába, már éppen berendezkedsz arra, hogy békésen hervadni fogsz elfele, mint a szeptemberi virágok, aztán bumm, megint egész délelőtt ott fekszel az oldaladon nyögdelve, mint egy bús gerlice.
Összességében csak azt tudom üzenni a zanyatermészetnek, amit a bölcs Yoda mester mondott, mármint hogy csináld vagy ne csináld, de ne próbálkozz. Most főzök egy teát, majd felszerelkezem Ibubéta nevű kardommal, és visszavonulok a Dagobára.
11/20 – Dézsa
Ki nem találnátok, megint Esztergomba megyek. Annyi eszem van, mint egy vödör lepkének. És egy dézsányi lelkiismeretem.
Viszont legalább már építettem zsebeket a Bécsben turkált csíkos hacukámhoz. A RK egyik kiszuperált ingéből. Very classy.
Minden nap más - mindennap más 