Holnap végre másik blézer, de addig is, tessék. Guvernántcipő meg csipkeharisnya.
Most pedig, bónuszként: ha valami különleges alkalom adódott volna ez alatt a hét alatt például ha fejlettebb szociális életem lenne, mint a pandamackóknak, talán ezt vettem volna fel.
De nem.
Jó, azért nagyrészt zöld. És lökött.
(SK: a kötényruha szárad a lelkemen, meg a sapkán a flitterek. Molytámadás bombatölcséreit hivatottak leplezni.)
Beástam magam a komód alsó fiókjába, mert eszembe jutott, hogy lakik ott valahol egy öreg kordnadrág – már nem emlékszem, miért vontam ki a forgalomból, talán éppen túl nagy volt vagy túl kicsi. Mivel én sem vagyok mindig ugyanakkora, felpróbáltam, most éppen kompatibilisek vagyunk-e egymással, és, nahát, igen. (Jó, bevallom, lehajláskor érzek két kiló pluszt. Téli maciháj.)
Úgyhogy minden gatyarajongó figyelmébe: voálá, a negyedik nadrágom. A negyedik fekete. Majd ha a végére érek ennek az egy évnek, talán beszerzek egy ötödiket is. Pirosat.
(SK: csak a sapka. Azazhogy, hoppá, a nadrágot is nekem kellett bevennem anno, mert rettenetesen trapéz szára volt, azért meg nem vagyok igazán oda.)
Vasárnap. És ennyi.
(SK: a sapka meg a mellény, ami – na, meglepi – pár héttel ezelőtt még ez a ruha volt.)
Azt hiszem, ez nem szorul plusz magyarázatra.
(SK: A sapka, mint majdnem mindig. Emellett egy csíknyi látszik a piros pulóver-volt-kardigánból is, de azt majd külön is be fogom mutatni. A kötényruhát (kevesebb réteggel lásd itt) ezúttal nem magam varrtam, hanem 2004-ben turkáltam Kolozsvárott, de az elején az aszimmetrikus húzásokat már én gyártottam bele három évvel ezelőtt.)
Ilyen még úgyse volt, de már az összes darabot láthattátok más szögből. Hát akkor most egy kis nézőpontváltás, juhé.
(SK: a ruha meg a sapkán a csiribiri.)
Indítsunk nagy közepes bummal: azt hiszem, először van rajtam kosztüm, amióta belekezdtem ebbe a blogba. Ma ugyan értekezletre megyek (kettőre is, azám), de az én öltözködésemmel valószínűleg inkább meglepetésszámba megy majd, hogy kosztümben teszem ezt. (Már ha bárki is észreveszi, persze.)
Sajnálatomra a szoknya már akkor is szűkecske volt derékban, amikor először próbáltam fel, és a helyzet azóta sem javult, szóval ha leájulok a székről, az amiatt van, mert megszűnt a vérkeringésem. Nagyanyámék mindig azon a véleményen voltak, hogy a szépségért szenvedni kell, és egy nő inkább legyen elegáns, mint hogy kényelmesen érezze magát, de ez a tanács is úgy lepergett rólam, mint kacsatollról a víz.
Apropó, víz: kevés híja volt, hogy gumicsizmában vágjak neki a napnak. Ez aztán végleg megadta volna a mai áutfitnak a kegyelemdöfést.
(A biztonság kedvéért vannak nálam biztosítótűk is, ha a szoknya cipzárja éppen ma játszaná el a maga függetlenségi háborúját. Ezt legalább megtanultam nagyanyáimtól.
És, ha már itt tartunk, egy kérdés: áll annyira jól rajtam ez a szoknya, hogy bővebbre vegyem a derekát, vagy inkább keressek neki egy olyan tulajdonost, aki kevésbé terjedelmesebb nálam? Pillanatnyilag akkorának látom magam benne, mint egy kisebbfajta tank. Hiúság, hiúság…)
If it ain’t broken, don’t fix it – ez még mindig jó tanácsnak tűnik, pláne, ha éppen ilyen elbizonytalanodottnak érzi magát az ember, mint én most. Úgyhogy visszatérek az “öltözzünk egy hétig egy ruhadarab alá-fölé-köré” projekthez.
Ez elvileg egy kosztüm része – vicces tweedblézer, nyomott paisley-mintával meg csipkeszegéllyel, az egyik barátnőm szekrényborításakor jutott hozzám. A gombokat még a kezdetekkor lecseréltem, az eredetiek afféle “ez már azért kicsit túlzás” ékszergombok voltak.
Amikor összerakosgattam, hogy mi mindent vehetnék fel hozzá egy héten keresztül, óhatatlanul is csipkék meg feketék meg pirosak és némi padlizsán felé navigáltam. Ez persze azt is jelenti, hogy a jövő heti képeknek lesz némi “Dimitrij Lénáról mesél” stichje, de hát mikor öltözzön az ember viccesen, ha nem a farsangi időszakban.
Egyelőre az alábbiakat rakosgattam össze hozzá – néhány holmi még mosóban van, és a cipőket sem pakoltam mind elő, de azért nagyjából már lehet látni, hogyan néz majd ki a következő hét.( A macskát nem szándékozom felvenni, de az is elkerülhetetlen volt, hogy egyszer belesétáljon a képbe, elhagyván a szélén egy félzoknit…)
Golyós Toll elhagyja a tipijét, és boltba megy. Uff. Micsoda idők. Uff.
Amúgy eddig még volt, ahogy volt, de holnaptól újabb merényletre készülök, mielőtt teljesen beleragadnék a mindennapokba, tessék felkészülni.
(SK: a ruha meg a sapka. Nyugi, kabátot is veszek, de azon nincs semmi mutogatnivaló.)
Ma egész nap itthon fogok ücsörögni, úgyhogy ideje volt előszednem a régi kockás ingemet. Azt hiszem, ez már évek óta nem volt rajtam, mindig csak előhúztam, aztán fejcsóválva visszadugtam a helyére.
Most meg nem tudom eldönteni, hogy véglegesen itthoni inggé fokozzam le, vagy ne.
(SK: a kiváló melegítőalsó.)
Valahol félúton a Mad Max és a Mad Men között.
(SK: én megmondtam, hogy a pulóver horoszkópja nagy változásokat emleget.)
Bár a látszat arra mutat, hogy éppen ledöfni készülök magamat (utána meg áriázom egyet, mint az operák szerint ilyen esetben nélkülözhetetlen), csak a cipzár makacskodik.
(SK: a szoknya, előző fellépése itt. És, mint rájöttem, valójában nem szeretem ezt a szoknyát. Pont olyan, mint az ónos eső. Vagy én vagyok benne pont olyan, mint az ónos eső. Hm.)
Ha szombat, akkor piac. Adjunk a tradícióknak.
(SK: a kötényruha meg a sapka.)
Azt hiszem, az eddigi legnehezebb hónapon vagyok túl.
Egyrészt az egész január olyan volt, mintha mindvégig november huszonötödike lett volna, ráadásul egy olyan november huszonötödike, délután három és négy között, mikor éppen háziruhában ténfergek félig-meddig taknyosan, és ugyan fel kéne öltöznöm, hogy elmenjek tejért, mielőtt bezár a bolt, de előbb még gyorsan be kell fejeznem a határidős munkámat.
Másrészt éppen a háziruhában ténfergés, a határidők, a szinte két hétig tartó, esetenként napi tizenórás műfordító műhely meg az ingerszegény környezet miatt a hónap végére irgalmatlan vágyam lett arra, hogy új holmikat szerezzek magamnak.
Nyilvánvalóan nem azért vágytam új holmikra, mert nincs egy rongyom se, amit felvehetnék. Máskor viszont az efféle időszakok után, mikor túlkávézva és még mindig zsibongó aggyal a helyem kerestem, az egyik legjobb (és, tegyük hozzá, a legolcsóbb és egészségre legkevésbé káros) levezetési módszer az volt számomra, hogy bementem egy turkálóba, és elmatattam egy órát a tarkabarka holmik között. Nem költöttem sokat, de ha csak egy-két ruhadarabot is vettem ilyenkor jutifalatként az elvégzett munka utánra, mindig megnyugtatott. Nem kellett az agyamat használnom, vagy legalábbis más részét kellett használnom, mint munka közben, és mindenféle izgalmas dolgokat találtam, amiket vagy hazahoztam, vagy nem. A turkálókat amúgy is jobban szeretem, mint a fast fashion boltokat, tele vannak csupa-csupa érdekes és változatos cuccal, ilyenkor pedig mindig különösen jólesett, hogy mennyi lehetőségem van – akár még az is, hogy nem veszek semmit, csak kijövök üres kézzel. Szinte fizikai diszkomfort-érzés volt, hogy ezúttal nem tehetem meg. Ott álltam a turkálóban, a kezemben egy függönnyel (a lakásnak vehetek új holmikat, az nem vezet “nem-veszek-semmit” blogot), és pár méterre tőlem ott volt az Új Váratlan, ahogy azt a futuristák mondanák, azazhogy a frászt egy Új Váratlan, egy csomó. Ráadásul ezek az Új Váratlanok szín szerint voltak fellógatva az állványaikra, úgyhogy ott álltam egy pulóver- meg póló- meg szoknyaszivárvánnyal szemben, és mind azt kiabálta nekem, hogy “gyere ide”. Jaj.
Jobb híján fejest ugrottam a saját szekrényembe, előszedtem néhány évek óta nem hordott cuccot, meg nekiláttam felújítani pár holmit meg varrni még párat, de így is hiányzott az az izgalom, amit egy eddig teljesen ismeretlen ruhadarab hoz magával. Az új holmi meglepetése meg a “vajon találok-e valamit, ami tetszik” kiszámíthatatlansága hiányzott leginkább, ha jól belegondolok.
Hát egy ideig még hiányozni fog.
Télen nem szoktam igazán sokat nyígni az időjárás miatt, az a nyári programom szerves része (majd meglátjátok, hajaj), de azért mégis, jeges eső?? Most? Oké, mostanra elállt, de odakint továbbra sincsenek cipőbarát körülmények: fele lucsog, fele csúszik, a többi meg, gondolom, össze van sózva. Márpedig éppúgy muszáj enni ma is, mint bármelyik más napon, a csirkemell meg nem teleportál ide a hűtőbe.
A csodálatos gumicsizmát a húgom vette nekem, nagy bánatomra cefetül félre van számozva, két zoknit kell belehúznom, hogy ne klaffogjon. Úgyhogy sajnálattal ugyan, de új tulajdonosra fogom bízni. Nincs értelme olyan holmikat tartanom, amiket nem veszek fel, túl sok helyre van szükségük, és valaki másnak talán örömet okoznának.
(SK: egyelőre csak a sapka, de a pulóver horoszkópja nagy változásokról és új életről szólna, ha lenne neki olyan.)
Csendes maszogónap várható itt a hó alatt: egy kis írás, egy kis varrás, egy kis takarítás, egy kis gyűjtőmunka, mindenből csak egy kicsi (már legalábbis a rózsákat kivéve, ugye).
És valószínűleg sütök egy kicsi kis péktucat zsemlét is.
Nyilvánvalóan azon a napon, amikor bemegyek a munkahelyemre, hogy kiállítási tárgyként beüljek az irodámba. Nyílt nap lesz, középiskolások mászkálnak majd fel és alá, én meg ott ülök majd, és cikket írok.
Már persze ha a tömegközlekedés kegyes lesz hozzám. A képen az előrelátható expedícióra gondolok. Jó móka lesz.
(SK: semmi a világon. Viszont végre találtam a gépen egy olyan beállítást, amivel a vakus képek egészen normálisan sikerülnek. Kár, hogy ezzel a beállítással nem lehet időzített sorozatot lőni. Valamit valamiért.)
Utóirat: felmerült bennem, hogy a szoknyát (amit talán most vettem fel először az elmúlt három-négy évben) szétkapom, és némi plusz szövettel kiegészítve összerakom kabátkának. Mi a véleményetek, érdemes?
Azt hiszem, most jött el a megpróbáltatás ideje, mármint az egy-évig-nem-veszek-semmi-ruhát programban. Tegnap turkáltam egy függönyt ahelyett, amit a macska szétmászókázott, de majdnem hazahoztam egy paplanhuzatot is azzal, hogy “milyen jó ruhát lehetne ebből varrni”. Mintha nem lenne már vagy négy paplanhuzatom raktáron, amikre ugyanez a sors vár.
Na sebaj. Már renováltam hajam pirosát, most még áthúzom az ágyneműt és beteszek egy mosást, aztán fejest ugrom a szekrényembe. Hátha találok benne valami érdekeset vagy valami felújíthatót.
(SK előrejelzés: a rajtam lévő kedvesen formátlan kardigánfélét minden bizonnyal szét fogom vágni. Eredetileg is csak az anyaga miatt turkáltam ki.)
Már amennyire tőlem kitelik, no. Mindenesetre most egy időre hátam mögött hagyom a gifthákat, scyldingeket, scylfingeket, hugákat, hetwarékat meg az összes többit, és betrappolok a dolgozóhelyemre, hónom alatt két elbírált szakdolgozattal.
(SK: régi ismerősünk, a kötényruha.)
Alkotótábori bolondokháza, utolsó nap. Lehet, még eggyel többet nem is bírnánk ki.
(SK: még mindig csak a szoknya.)
 | mák - 14/37 – Pom |
 | Kriszti - 14/37 – Pom |
| mák - 14/32 – Tűzenergia |
 | magyaroramegminden - 14/32 – Tűzenergia |
| magyaroramegminden - 14/27 – Holdsüti |
