Kezdek kicsit belegárgyulni ebbe a melegbe meg a hozzátartozó mókakacagásokba, az éjjel például azt álmodtam, hogy anyósom ábrándosan locsolja slaggal a kiskertet, közben meg a kerítésen kívül egy dühös tömeg ordibálja, hogy mingyá bejönnek, oszt a nyakunk köré tekerik azt a slagot. Mondanom se kell, anyósom álmomban természetesen rá se hederített az egészre.

Ha esetleg szükségetek lenne valakire, aki szorong helyettetek, állok rendelkezésre, az nekem még álmomban is tök jól megy. Most viszont derűsen ellejtek gyalog a patakparti Heim pékségbe, hogy támogassam a lokális kistermelőket. (Aki nem tudná, a Heim Dunabogdányban székel, de az egész Dunakanyarban teríti a szajrét, Szentendrén már speciel két kisboltjuk is van, de Esztergomtól Tahitótfalun át Leányfaluig mindenhol jelen vannak, és nagyon-nagyon finom cuccokat sütnek, a burgonyás-tökmagos pogácsájukkal például engem meg lehet venni kilóra.)

Már két hete nem mosok holmikat, mert spórolunk a vízzel, de egyelőre meg se kottyan, mivel annyi ruhám van, mint a nyű. Cipőm is annyi. Ezt, ami rajtam van, legalább egy éve nem hordtam, mert beesett a cipőtároló mögé a szekrényben. Ez egyúttal arról is jó képet ad, mikor raktam én utoljára úgy istenigazából rendet abban a szekrényben, ay, mi madre.